Ugrás a tartalomra

"Annyira lehetsz szabad, amennyire őszinte vagy" - megtéréséről írt könyvet az egykori pornósztár

Eljutott arra pontra, hogy véget akart vetni az életének, de aztán minden megváltozott.

Joshua Broome, az egykori pornósztár frissen megjelent könyvében osztja meg a drámai fordulatot, amelynek következtében egész élete megváltozott.

Broome, több mint ezer felnőttfilmben szerepelt és számos díjat nyert, de Istennek köszönhetően ma már teljesen más életet él. Karrierje csúcsán Broome hatalmas pénzeket keresett és úgy tűnt, mindent elért, amire vágyott.

"Eljutottam arra a pontra, amikor rájöttem, hogy tönkretettem az életemet, és az egyetlen lehetőségem az, ha folytatom azt, ami a rombolást okozta az életemben"

- mondja Broome.

"És megpróbáltam a legjobbat kihozni a káoszból. Azt hittem, ha én leszek a legsikeresebb, a leggazdagabb, a legtöbb elismeréssel rendelkező ember ebben az iparágban, talán boldognak érzem magam."

Azonban belül ürességet és depressziót érzett, ami odáig vezetett, hogy az öngyilkosságot fontolgatta.

Egy véletlen találkozás egy banki pénztárossal azonban mindent megváltoztatott, melynek következtében Broome végleg otthagyta a felnőttfilmipart.

Ma, több mint egy évtizeddel később Broome házas és három gyermek édesapjaként járja a világot, hogy hirdesse az evangéliumot, és a megváltás üzenetét.

Új könyvében, a "The 7 Lies That Ruin Your Life" (A 7 hazugság, ami tönkreteszi az életedet) gyakorlati tanácsokat kíván adni azoknak, akik hamis célokkal küzdenek.

"Az ember csak annyira szabad, amennyire hajlandó őszinte lenni"

- hangsúlyozza Broome.

"Egy személy csak olyan mértékben tudja megtapaszta gyógyulást, , amilyen mértékben hajlandó őszinte lenni."

Joshua Broome a Crossmap Podcastben beszélt arról, hogy miért küzdenek olyan sokan az identitásuk és céljuk megtalálásával, és hogyan próbálják a pornográfiával betölteni ezt az űrt. Broome kifejti, hogy sok ember a pornográfiában keres menekülést az érzelmi sebezhetőség és az ítélkezéstől való félelem miatt, de végül a szorongás csak mélyebb lesz és még nagyobb ürességet fog megtapasztalni.

"A pornográfia soha nem mond nemet. Sebezhető lehetsz, vállalhatsz érzelmi kockázatot, és felfedezhetsz bármit, amit csak akarsz, anélkül, hogy az ítélkezéstől, kellene tartanod"

- mondja Broome.

"De ez csak illúzió, ami elnyomja a valódi érzelmi gyógyulást."

Broome arra buzdítja a szülőket, hogy nyíltan és őszintén beszéljenek gyermekeikkel a szexualitásról.

"Fontos, hogy a szülők legyőzzék félelmeiket és őszinte párbeszédet folytassanak gyermekeikkel a szexről, hogy az egy nagyszerű dolog, amelyet Isten a házasságra szánt."

Joshua Broome története példa arra, hogyan lehet az élet legmélyebb pontjáról is felemelkedni Isten segítségével. Broome reméli, hogy története és tanácsai segítenek másoknak is megtalálni az utat a gyógyuláshoz és a teljes élethez.

(CP)

Legfrissebb