Fiatalok vs. abortusz: meglepő adatokra derült fény egy friss kutatásban
Egy új felmérés meglepő eredményeket közölt: az ezredfordulós és a Z generációs szavazók többsége úgy tűnik támogatja az abortusz korlátozását.
A Demetree Institute for Pro-Life Advancement ( A Students for Life of America programja) és a YouGov által megrendelt felmérésben a 18-42 év közötti regisztrált szavazók 67 százaléka mondta azt, hogy támogatja az abortusz bizonyos mértékű korlátozását, szemben a 2024-es 65 százalékkal.
Figyelemre méltó, hogy a felmérés szerint a felmérésben résztvevők csupán 9 százaléka támogatta a „korlátozások nélküli abortuszt”.
Ez az eredmény azt mutatja, hogy a válaszadók elutasítják azokat a politikákat, amelyek engedélyezik az abortuszt a terhesség teljes időtartama alatt, vagy elfogadják a „sikertelen abortusz” során bekövetkező haláleseteket.
De ez még nem minden. A kutatás az ezredfordulósok és a Z generáció – az amerikai választópolgárok 48,5 százalékát kitevő korcsoport – körében is figyelemre méltó meggyőződéseket tárt fel a meg nem született gyermekek emberi jogaival kapcsolatban.
A sajtóközlemény szerint:
„Tízből hat válaszadó úgy véli, hogy az emberi jogok már akkor megilletik a gyermeket, amikor még az anyaméhben van.”
A válaszadók elenyésző, mindössze 2 százaléka gondolta úgy, hogy ezek a jogok a bíróság által kimondott időpontban kezdődnek, és mindössze 25 százalékuk véli, hogy az emberi jogok a születés után kezdődnek.
Kristan Hawkins, a Students for Life of America alapítója szerint ezek a felmérési eredmények figyelemre méltóak, különösen a nemrégiben lezajlott választási kampány során, amelynek egyik meghatározó témája az abortusz volt.
„Egy olyan vitatott választás után, amelyen a Demokrata Párt gyakorlatilag egyetlen biztosítékot kínált – hogy az abortuszok száma növekedni fog (...) a fiatal szavazók visszaléptek”
– mondta Hawkins.
„Közvélemény-kutatásunk (...) rossz híreket tárt fel a Planned Parenthood, az ország első számú abortuszszolgáltatója számára”
– tette hozzá.
A felmérés egybevág a témával kapcsolatos korábbi kutatásokkal is. A Kolumbusz Lovagok és a Marist éves felmérése szerint tavaly az amerikaiak többsége szélesebb körben továbbra is támogatja az abortusz korlátozását.
A 2024-es felmérés szerint „az amerikaiak 66 százaléka támogatja az abortusz törvényes korlátozását, és 10-ből majdnem 6 támogatja, hogy az abortuszt a terhesség első három hónapjára korlátozzák”.