Mark Zuckerberg is az AGI létrehozásán dolgozik

A múlt héten a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg bejelentette, hogy több százezer mesterséges intelligencia feldolgozó chipet fog vásárolni, a szakértők viszont aggódnak, hogy mire akarja használni őket.

Zuckerberg egy Instagram-posztban jelentette be, hogy 350 ezer darab Nvidia H100-as grafikus chipet tervez vásárolni. Ezeknek a chipeknek az ára rendkívül borsos,darabonként átlagosan 30 ezer dollárba kerülnek, és a mesterséges intelligencia modellek működtetéséhez használják. Ugyanebben a nejegyzésben Zuckerberg azt mondta, hogy egy nyílt forráskódú mesterséges AGI-t akar létrehozni. Ezt a kifejezést arra a fázisra használják, amikor az AI eléri vagy akár meg is haladja az emberi szintű intelligenciát.

Bár még mindig vita tárgya, hogy az AGI létrehozása egyáltalán lehetséges-e, a kilátás önmagában is elég ahhoz, hogy néhány kutatót elbizonytalanítson.

"A gondolat, hogy a nyílt forráskódú AGI-t még azelőtt kiadják, hogy kitaláltuk volna, hogyan szabályozzuk ezeket a nagy teljesítményű mesterséges intelligencia rendszereket, nagyon ijesztő"

- mondta a The Guardiannek Dame Wendy Hall, az angliai Southamptoni Egyetem informatikusa, az ENSZ mesterséges intelligenciával foglalkozó tanácsadó testületének tagja.

"Rossz kezekben az ilyen technológia nagy károkat okozhat. Annyira felelőtlen, hogy egy vállalat ilyet javasol".

Andrew Rogoyski, a Surrey Egyetem emberközpontú mesterséges intelligenciával foglalkozó intézetének egyik igazgatója csatlakozott Hall aggodalmaihoz azzal kapcsolatban, hogy a Meta potenciális szereplője lehet az AGI-nek.

"Mély és összetett érvek szólnak a jelenlegi mesterséges intelligencia modellek nyílt forráskódjának előnyeiről, ennek az AGI területére való átlépése világmegváltó lehet, de akár katasztrófához is vezethet."

- mondta Rogoyski a lapnak, valamint hangúlyozta:

"Ezeket a döntéseket nemzetközi konszenzussal kell meghozni, nem pedig egy technológiai óriás igazgatótanácsának üléstermében."

A Meta természetesen messze nem az egyetlen cég, amely AGI-t próbál építeni. De az olyan versenytársak közül, mint az OpenAI és a Google DeepMind, úgy tűnik, ez az egyetlen, amelyik nyílt forráskódúvá akarja tenni a modelleket - ami számos aggályt vet fel.

(Futurism)