Ugrás a tartalomra

Magyar Péter felvétel: Rogán Antal belebukhat? - Hack Péter

A Világnézet legfrissebb adásában Hack Péter reagált a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelételekre.

Prof Dr. Hack Péter

A Hit Rádió Világnézet című műsorának legfrissebb adásában Dr. Hack Péter, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára reagált a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételekre.

Völner-Schadl Ügy:
A vita középpontjában a kormányzati befolyásolás állt, amelyet Magyar Péter az általa nyilvánosságra hozott hanganyagokkal akart alátámasztani. Hack Péter elmondása szerint, bár voltak kísérletek az eljárás befolyásolására, ezek nem bizonyultak sikeresnek. Az ügyészség függetlensége elmondása szerint végül érvényesült.

Azt célszerű kivizsgálni, és megállapítani, hogy ki és mit tett, de a történeti tények cáfolják a felvett beszélgetés, által suggalt dolgokat."

- hangsúlyozta Hack Péter valamint elmondta:

"Ez egy atombombaként lett felkonferálva, aminek hatására Rogán Antalnak majd azonnal el kell menekülni az országból. És a kormány rögtön meg fog bukni. De szerintem ez nem az volt."

Ügyészség Függetlensége:
Hack szerint az ügyészség és a kormány közötti állítólagos befolyásolási kísérletek ellenére az igazságszolgáltatás működik, és az ügyészség függetlenül végzi a munkáját.

"Én azt gondolom, hogy az ügyészségnek elemi érdeke, hogy kivizsgálja ezt az ügyet, de az elhangzottak azok az ügyészséget az én előzetes várakozásomhoz képest kedvezőbb színben mutatják be."

Legfrissebb