London: nem tarthatnak Izrael-ellenes tüntetést a zsinagóga közelében
A londoni rendőrség a zsidó közösség panaszai következtében úgy döntött, hogy nem engedélyezi, hogy az Izrael-ellenes tüntetést a Central Synagogue közelében rendezzék meg – írja a Jewish Chronicle.
A Metropolitan Police eredeti terve szerint a Palestine Solidarity Campaign (PSC) által szervezett demonstráció alig néhány száz méterre zajlott volna a közeli zsinagógáktól, ráadásul az eseményre éppen szombaton, a zsidók számára szent napon került volna sor. Több mint 80 parlamenti képviselő írta alá azt a levelet, amelyben felszólították Sir Mark Rowley rendőrfőkapitányt a tüntetések útvonalának módosítására.
A rendőrség elismerte, hogy az eredeti terv „súlyos zavart okozna” a zsidó közösség életében. A demonstráció így a BBC központjától indul, de távolabb kerül majd a zsinagóga épületétől.
Andrew Gilbert, a Zsidó Képviselők Tanácsának alelnöke üdvözölte a döntést, és hangsúlyozta a rendőrséggel való együttműködés fontosságát. A Community Security Trust (CST) szóvivője szerint a PSC provokatív módon választotta ki a helyszínt, amely félelmet és zavart kelt a helyi közösségben.
Ephraim Mirvis főrabbi korábban bírálta a rendőrség hozzáállását, mondván, hogy a zsinagógák közelében engedélyezett antiszemita felvonulások veszélyeztetik a zsidó közösség biztonságát.
„Nehéz másként értelmezni az ilyen elköteleződés hiányát, mint a rendőrség mulasztását a zsidó közösségek tagjaival szemben, akik már nem érzik magukat biztonságban, amikor a szombati istentiszteletre tartanak vagy onnan hazatérnek”
– mondta.
(WIN)