Mivel a politikusok úgy tűnik érdemben nem foglalkoznak a témával, a lengyel szavazók úgy döntöttek, hogy maguk veszik kézbe az ügyet, hogy korlátokat vezessenek be a gyermekek internetes pornográf tartalmakhoz való hozzáférését illetően. Mivel a jelenlegi törvény, amely büntetést helyez kilátásba a pornográf tartalmak nyilvános bemutatásáért gyermekeknek és fiataloknak, gyakorlatilag hatástalan - írja a LifeSite.
Lengyelországban végzett kutatások szerint a gyerekek átlagosan 11 évesen találkoznak először pornográfiával. A 12-14 éves lengyel gyerekek 21,5 százaléka napi szinten néz pornográfiát. Ugyanakkor a lengyel gyerekek 73 százaléka szerint nem jelent problémát számukra pornográf tartalomhoz jutni.
Sok gyermek először a barátai vagy osztálytársai telefonján keresztül találkozik pornográfiával, ezért nem elég csupán arra hagyatkozni, hogy a saját gyerekeink eszközein védelmi intézkedéseket alkalmazunk.
A fejlődéspszichológia szakértői egyetértenek abban, hogy minden pornográfiával való érintkezés negatívan befolyásolja a fiatalok agyi fejlődését, hozzáállását, kapcsolatait és kötődéseit. A Lengyel Tudományos Akadémia tudósai rámutatnak, hogy a kényszeres pornóhasználat mechanizmusa megegyezik a szerencsejáték- vagy pszichoaktív szerfüggőségek mechanizmusával. Lényeges, hogy az Egészségügyi Világszervezet 2022. január 1-jétől új betegségi kategóriát, a kényszeres szexuális viselkedést is felvette a betegségek nemzetközi osztályozásába (ICD-11).
A lengyel állampolgári kezdeményezés augusztusi bevezető konferenciáján Bogna Białecka pszichológus, az Egészségügyi Oktatás és Pszichoterápia Alapítvány elnöke hangsúlyozta a pornográfia pusztító hatását a gyermekek fejlődésére:
"A pornográfia korai megismerése nagyobb valószínűséggel, sőt biztosan kényszeres szexuális viselkedést eredményez. A gyakori pornónézés pedig a fejlődő agyra is hatással van, és az agy emiatt sosem érik meg teljesen. Azoknak a gyerekeknek, akik rendszeresen néznek pornográfiát, soha nem lesz teljesen érett agyuk."
A pornófogyasztás fiatalokra gyakorolt súlyos következményeire reagálva olyan országokban, mint Franciaország, az Egyesült Királyság, Kanada és az Egyesült Államok, már elkezdték kidolgozni a hatékony gyermekvédelmi intézkedéseket. Olaszország is dolgozik hasonló szabályozás bevezetésén.
Az Ordo Iuris által támogatott állampolgári törvényjavaslat célja, hogy általános tilalmat vezessen be a kiskorúak számára hozzáférhető online pornográf tartalmakra Lengyelországban. Függetlenül attól, hogy az ilyen weboldalak hol működnek, az oldalak tulajdonosainak be kell vezetniük egy hatékony mechanizmust a felhasználó életkorának ellenőrzésére. Egy erre kijelölt hatóság fogja ellenőrizni, hogy az életkor-ellenőrző rendszer hatékony-e. Azok a webhelyek, amelyek nem vezetik be az ellenőrzést, egy központi nyilvántartásba kerülnek, amely alapján a lengyel internetszolgáltatók blokkolják őket. Emellett ezek az oldalak nem férnek majd hozzá a lengyel felhasználóktól érkező fizetési szolgáltatásokhoz.
Szeptember elején az Állampolgári Törvénykezdeményezés Bizottságának képviselői kérelmezték a bizottság bejegyzését a lengyel parlamentben. Október első hetében Szymon Hołownia, a parlament elnöke jóváhagyta a bejegyzést.
A szervezőknek most három hónapjuk van arra, hogy összegyűjtsenek 100 ezer aláírást a lengyel állampolgároktól . Az aláírásgyűjtés időszakának kezdetét egy október 7-én, a lengyel parlament előtt tartott sajtótájékoztatón jelentették be.
A sajtótájékoztatón az Ordo Iuris igazgatótanácsának tagja, Rafał Dorosiński ügyvéd beszélt a fiatalok pornónézésének következményeiről.
„A pornográfia nem ártalmatlan a gyermekek viselkedésére és az ellenkező nemmel való kapcsolatteremtésre. A javasolt törvénytervezet célja, hogy megállítsa a gyermekek és serdülők könnyű pornóhozzáférésének patológiáját”
– mondta.
Marek Grabowski, az Anya és Apa Alapítvány elnöke rámutatott a pornográfia társadalmi megítélésének negatív oldalára és arra, hogy széles körű támogatottsága van az ilyen tartalmak hozzáférésének korlátozására.
„A lengyelek 90 százaléka támogatja a pornográfiához való hozzáférés korlátozását a gyerekek és fiatalok számára. Ennek az az oka, hogy a pornográf tartalmak pusztító hatással vannak a családokra és házasságokra”
– fejtette ki.
(LifeSite)