„A semmi taszítja a valamit” – így is leírható az a rejtélyes erő, amelyet a tudomány sötét energiának nevez. De mi történik akkor, ha ennek az erőnek gyengülését észleljük? Kovács András, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa, az MTA Lendület-kutatócsoport vezetője a Hit Rádió műsorában beszélt arról, hogyan változtathatják meg az új mérési eredmények az univerzumról alkotott elméleteinket.
A sötét energiát gyakran a „semmi antigravitációjaként” írják le.
„Mintha az üres tér taszítana mindent távol magától”
– magyarázta szakértőnk.
Ez az energiaforma – ahogyan kifejtette – nem megfogható, nem érzékelhető, de a galaxisok mozgásán keresztül határozottan jelen van – és egyre több adat utal arra, hogy változóban lehet.
A DESI nevű spektroszkópiai műszerrel a kutatók távoli galaxisok mozgását térképezték fel, és új mintázatokat találtak. Az adatok értelmezése szerint a sötét energia hatása nem állandó, ahogy azt Einstein feltételezte, hanem gyengülni látszik.
„Ez az Einstein-i elmélet nagyon jól működik… egészen addig, amíg nem az egész univerzumot nézzük”
– fogalmazott Kovács.
A relativitáselmélet elmondása szerint számos területen helytállt, de úgy tűnik, valami hiányzik a képletből. A sötét energia eredetileg éppen Einstein „kozmológiai állandója” volt, egy olyan tényező, amely az univerzum tágulásának gyorsulását hivatott leírni.
Csakhogy az új adatok ezt az állandóságot kérdőjelezik meg. Kovács szerint:
„Ez a hatás gyengülni látszik.”
A sötét energia természetének változása vendégünk szerint nemcsak az univerzum múltjára, hanem a jövőjére is hatással lehet. Az egyik sokat vitatott elmélet azt állítja, hogy a világegyetem a tágulás következtében fokozatosan eljut majd egy végső, fagyott állapotig. Ha azonban a sötét energia valóban gyengül, az egy másik, radikálisan eltérő forgatókönyvet is felvethet: a világegyetem akár visszafordulhat, és újra összeomolhat – ahogyan szakértőnk fogalmazott – egyfajta fordított ősrobbanásként.
Kovács András szerint az is elképzelhető, hogy a galaxisok olyan távolságba sodródnak egymástól, hogy „egy idő után a közeli galaxisokon túl már semmit sem lehetne látni az éjszakai égbolton”.
A legextrémebb változat szerint a sötét energia annyira dominánssá válhat, hogy még a galaxisokat összetartó erőket is felülírva atomokra, sőt szubatomi részecskékre szakíthatja szét a világot. Azonban, ahogy Kovács fogalmazott, „ha a sötét energia hatása gyengülni látszik, az jó hír – mert talán mégsem lesz ilyen drámai a jövő”.
