Ugrás a tartalomra

Kutatás: így befolyásolta a járvány az istentiszteletek látogatottságát

Hogyan változott a személyesen és a digitálisan résztvevők aránya az istentiszteleteken?

Photo by James Barr / Unsplash

Az amerikaiak jelentős része a világjárvány idején is részt vett istentiszteleteken valamilyen – virtuális vagy személyes – formában, azóta viszont enyhén csökkent a személyes jelenlét az alkalmakon.



A Pew Research Center kutatása azt vizsgálta, miként változott az amerikai hívők templomba-járási hajlandósága mióta a WHO világjárványnak minősítette a Covid-19 vírust. A tanulmány fő irányvonala azokra a kérdésekre keresett válaszokat, hogy a karanténból történő kiszabadulás után a nőtt-e vagy csökkent az imaházak látogatottsága; illetve hogyan változott a személyesen és a digitálisan résztvevők aránya az istentiszteleteken.

A járvány előtti állapotokhoz képest megfigyelhető, hogy az istentiszteleten jellemzően legalább havi egyszer személyesen résztvevők aránya a teljes lakosságon belül 33 százalékról 30 százalékra esett, ráadásul minden ötödik amerikai azt állítja, hogy ritkábban jár személyesen istentiszteletre, mint 2019-ben. Ezzel együtt a vallási eseményeket havi rendszerességgel látogatók száma szinte azonos maradt a korábbi adatokkal, az részvételi módok aránya – személyes, digitális vagy vegyesen mindkettő – viszont drasztikusan megváltozott.

Az kutatóintézet 2020 nyara óta öt különböző időpontban kérdezte meg nagykorú amerikaiaktól, hogy az kérdést megelőző egy hónapban hányszor vettek részt alkalmon, illetve – ettől függetlenül – azt is, hogy milyen formában tették ezt: digitálisan (online, illetve televízión keresztül) vagy személyesen.

Az első, 2020 júliusában készített mérés idején rengeteg templomot, gyülekezeti házat, zsinagógát, mecsetet és egyéb istentiszteleti helységet kénytelenek voltak bezárni vagy látogathatóságában korlátozni az üzemeltetőik. Ekkoriban az elmúlt egy hónapban résztvevők aránya 41 százalék volt a teljes lakossághoz képest. 27 százalék digitálisan, 4 százalék személyesen, 9 százalék pedig mindkét formában részt vett alkalmakon.

Az azóta eltelt időszakban összességében az istentiszteleten résztvevők aránya nem változott jelentősen, ami körülbelül tízből négy embert jelent. A pandémia utáni időszakban azonban jelentősen visszaesett a digitális résztvevők aránya.

A legutóbbi mérés során, amit 2022 novemberében készítettek, csupán 12 százalék válaszolta, hogy csak virtuálisan vettek részt vallási eseményeken, szintén 12 százalék mindkét formában, 16% pedig azt felelte, hogy személyesen vesznek részt.

Az előző, 2022 márciusi méréshez képest gyakorlatilag nem változott az összes személyesen ellátogatók (tehát a csak személyesen résztvevők és a vegyesen résztvevők együttes) aránya, és a 2021 szeptemberi méréshez képest is csupán két százalékkal nőtt (26 százalék-ról 28 százalék-ra). Az igazán jelentős változás az ezt megelőző időszakban, 2021 júliusa (13 százalék), illetve 2022 márciusa (17 százalék) és szeptembere (26 százalék) között állt be. Ennek ellenhatásaként, 2022 márciusa és novembere között 30 százalékról 26 százalékra esett vissza a csak digitálisan (tehát online vagy televízión keresztül), illetve digitálisan és személyesen is résztvevők együttes aránya.



A pandémia ideje alatt tízből hat amerikai nem vett részt semmilyen formában egyetlen vallási eseményen sem.


Minden ötödik amerikai felnőtt azt állítja, hogy ritkábban látogat el személyesen istentiszteletekre, mint a pandémia előtt, a lakosság 7 százaléka ezzel szemben azt válaszolta, hogy nőtt a személyes részvételeinek a száma.

Azok közül, akik válaszukban a ritkább személyes jelenlétet jelölték meg, az egyharmaduk jelezte, hogy gyakrabban követi figyelemmel az alkalmakat digitális eszköuök segítségével, mint a világjárvány előtti időszakban.

A legtöbben (31 százalék) azt állítják, hogy ugyan olyan gyakorisággal látogatnak vallási eseményeket, mint a Covid-19 előtti időszakban, illetve hogy a fertőzés elterjedése előtt és azóta sem látogatnak ilyen alkalmakat semmilyen mértékben (42 százalék).

Összességében az amerikaiak 15 százaléka válaszolta, hogy gyakrabban néz televíziós vagy online közvetítéseket, mint a karantén előtt, és 5 százalékuk pedig kifejtette, hogy kevesebb ilyen jellegű tartalmat fogyaszt a fent említett időszakhoz képest. Tízből nyolc ember szerint ezen a téren nem változtak a szokásaik, ide tartoznak azok is, akik sem a pandémia előtt, sem pedig azóta nem fogyasztottak ilyen tartalmakat (59 százalék).

A mind a négy mérésben résztvevők jelentős többsége (87 százalék) nagyjából azonosnak látja a 2022-es részvételi szokásait az istentiszteletek vonatkozásában, mint amilyenek a 2019-esek voltak. Konkrétan az amerikaiak negyede mondta azt, hogy legalább havi egyszer ellátogatott egy istentiszteletre mind 2019-ben, mind pedig 2022-ben, miközben 62%-uk jelezte, hogy a járvány előtt és azóta sem látogattak legalább havi rendszerességgel istentiszteleteket.

2020 júlisuában csupán a korábban rendszeresen istentiszteletre járók egyharmada válaszolta azt, hogy személyesen látogatott el egy alkalomra a kérdést megelőző egy hónapban, de közel a háromnegyedük jelentette ki, hogy virtuálisan résztvett vallási eseményeken. Ide értendők azok is, akik vegyesen (tehát személyesen és digitálisan is) részt vettek istentiszteleken az előző hónapban. Így összességében azoknak az aránya, akik valamilyen formában nyomonkövettek valamilyen istentiszteletet 82 százalék.

A 2022 novemberi mérés rávilágít, hogy milyen változások álltak be pontosan: azoknak, akik állításuk szerint a pandémia elő jellemzően legalább havonta egyszer eljártak alkalomra, mindössze kétharmada válaszolta azt a legfrissebb mérésben, hogy a legutóbbi hónapban is volt templomban vagy valamilyen egyéb vallási intézményben, miközben 46% viruálisan követtek figyelemmel ilyen eseményeket. Ide értendőek azok is, akik mindkét formában felkerestek istentiszteleteket (31 százalék). De elmondható, hogy összesítve a személyesen és digitálisan résztvevők aránya (81 százalék), közel azonos a 2020 júliusi adatokkal.



Miközben a pandémia előtti rendszeres látogatók fele csak digitálisan követte nyomon az istentiszteleteket, 2022 novemberére ez a szám drasztimusan lecsökkent (15 százalék). Mindeközben a csak személyesen résztvevők aránya 9 százalékról 36 százalékra nőtt ugyanebben az időszakban.


Pew Research / Gavra Gusztáv

Legfrissebb