A Miami Egyetem kutatói a Vörös-tenger mélyén, közel 4000 láb (körülbelül 1,22 km) az Akabai-öböl felszíne alatt különös természeti képződményeket találtak. Ezek a sós medencék akár tízszer sósabbak is lehetnek a normál tengervíznél, és teljesen oxigénmentesek, így gyakorlatilag minden élőlény számára halálos csapdát jelentenek – számol be az Index.
A kutatók azt feltételezik, hogy ezek az extrém viszonyok a Föld korábbi zord körülményeit tükrözik, különösen a mélytengerekben, ahol a tudósok szerint először jelent meg az élet.
A sós medencék rendkívül ritkák: a Vörös-tengerben, a Földközi-tengerben és az újonnan elnevezett Amerikai-öbölben eddig mindössze negyvenet azonosítottak. Emellett geológiai időkapszulaként is működnek, megőrizve a múlt eseményeit a háborítatlan üledékben, amelyből több ezer évvel ezelőtti földrengések, szökőárok és áradások nyomai olvashatók ki.
Az Akabai-öböl titokzatosnak számít egyedülálló geológiai adottságai miatt, beleértve az extrém mélységeket, a vulkáni tevékenységet és a szokatlan mélységi hőmérséklet-ingadozásokat. A régió a Vörös-tenger egy hosszúkás sávja, amely elválasztja az egyiptomi Sínai-félszigetet Szaúd-Arábiától, és egyes szakértők úgy vélik, hogy Mózes itt választotta ketté a vizeket, miközben a zsidókat az Ígéret Földjére vezette.
Az elmélet szerint az Akabai-öböl mélyebb és szélesebb, mint a Vörös-tenger más régiói, amely összhangban lehet az Exodus könyvében leírt eseménnyel, különösen, mivel a Biblia szerint a nép hosszú vándorlás után ért el a tengerhez, és néhány közeli útvonal megfelelhet ennek a leírásnak.
A Miami Egyetem tudósai távirányítású víz alatti járművel térképezték fel a tengerfeneket egy hathetes expedíció során. Sam Purkis professzor elmondta:
„Nagyon szerencsések voltunk. A felfedezés a tízórás merülés utolsó öt percében történt.”
A jármű az utolsó percekben „sárral vastagon borított, elhagyatott tengerfeneket” észlelt, és a kutatókat a sós medencékhez vezette. Itt a sóoldat olyan sűrű, hogy az óceán fenekére merül, és nem könnyen keveredik a környező sós vízzel. Azokon a helyeken, ahol a sós víz feltör a talajból, a „sós medencék” furcsa víz alatti tavakat képezhetnek. Míg a legtöbb életforma elpusztul abban a pillanatban, ahogy belekerül, a tudósok olyan egysejtűek jelenlétét észlelték, amelyek szélsőséges körülmények között is megélnek, mint a magas hőmérséklet, nyomás, sótartalom, savasság vagy sugárzás.
A csapat szulfátredukáló baktériumokat is talált, amelyek a szulfátot energiává alakítják. A tudósok azt tapasztalták, hogy ezek a baktériumok annyira lecsökkentik a szulfátszintet az Akabai-öbölben, hogy a sóoldatban a szulfát/klorid arány a valaha feljegyzett legalacsonyabb a területen. Ez azt jelenti, hogy a baktériumok jelentős szerepet játszanak a víz kémiai összetételének megváltoztatásában. Míg a legtöbb lény nem tud ezekben a sós medencékben élni, sokan a közelükben tartózkodnak, mivel a baktériumok táplálékforrást teremtenek a számukra. A tudósok angolnákat, garnélákat és puhatestűeket észleltek a közelben.
A mélytengeri sós medencék nagyszerű analógiái a korai Földnek, és annak ellenére, hogy mentesek az oxigéntől és a hipersóoldattól, hemzsegnek az úgynevezett „extremofil” mikrobák gazdag közösségétől. Ennek a közösségnek a tanulmányozása segíthet az élet keresésében a naprendszerünkben és azon túl más „vízi világokban”.
(Index)
