Közel-Kelet: Október 7-éhez hasonló támadást terveztek a likvidált Hezbollah parancsnokok

A Radwan Force vezetői, akiket a bejrúti izraeli légicsapásban megöltek, azért gyűltek össze, hogy „ugyanazt a szörnyű, borzalmas támadást indítsák el, mint október 7-én” – mondta Isaac Herzog elnök a Sky Newsnak adott vasárnapi interjújában.

„Izrael nem akar háborúba keveredni Libanonnal, de Libanont megszállta egy terrorszervezet, amely egyben politikai párt is, a Hezbollah"

– mondta Herzog.

“Ezek a vezetők mind azért találkoztak, hogy ugyanazt a szörnyű, borzalmas támadást kezdeményezzék, mint amelyet október 7-én a Hamász végrehajtott, izraeliek felgyújtásával, lemészárlásával, asszonyaik megerőszakolásával, idős emberek, fiatalok és kisgyermekek elrablásával és túszul ejtésével - amit egyébként már évek óta terveztek Irán uralma alatt. Mi tehát az egész Szabad Világért vívjuk a háborút”.

A pénteki támadásban meghalt Ibrahim Aqil, a Hezbollah műveleti egységének vezetője és a terrorcsoport egyik legfőbb katonai parancsnoka is.

Az izraeli légierő a hétvégén a Hezbollah több tucat dél-libanoni célpontjára, köztük rakétaindító állásokra és katonai építményekre mért csapást, válaszul a Hezbollah rakétatámadásaira a Jezréel-völgy és a Haifai-öböl térségében. Ezek a támadások súlyos károkat okoztak Kiryat Bialikban, Moshav Moreshetben és Beit She'arimban.

Körülbelül 150 rakétát, drónt és cirkálórakétát lőttek ki Izraelre szombat este és vasárnap reggel között, amelyek többségét sikerült elhárítani. Kiryat Shmonában és Felső-Galileában vasárnap később riasztást adtak ki egy feltételezett repülőgépes behatolás miatt.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnap videóüzenetben határozottan figyelmeztette a Hezbollahot, kijelentve, hogy Izrael olyan csapásokat mért a szervezetre, amelyeket „ el sem tudtak képzelni”, és további lépéseket ígért, amennyiben szükséges.

„Ha nem kapták meg az üzenetet, biztosíthatom önöket – meg fogják kapni”

– mondta Netanjahu az Izrael északi részét ért éjszakai rakétatámadások és a dél-libanoni megtorló izraeli légicsapások után, valamint hozzátette:

„Minden szükséges intézkedést megteszünk, hogy helyreállítsuk a biztonságot, és hogy népünket biztonságban visszahozzuk az otthonaikba”.

Eközben Yoav Gallant védelmi miniszter megtekintette az izraeli légierő parancsnoki és irányító központját, ahol tájékoztatást kapott az IAF készenlétéről.

„A Hezbollah érzi az IDF képességeinek hatását. Folytatni fogjuk a műveleteinket, amíg nem tudjuk biztosítani a lakosok biztonságos visszatérését észak-izraeli otthonaikba”

– mondta Gallant.

Napokkal korábban Gallant ellátogatott a Ramat David légibázisra, a Hezbollah által az éjszakai sortűz célpontjaként kiválasztott helyre, ahol bejelentette az északi háború „új szakaszát”.

(Ynet)