A Vikingek című regényének megjelenése apropóján hívtuk be Kötter Tamás írót, ügyvédet a Hit Rádióba. Kötter Tamás véleménye szerint a sorozatok egy elvárásrendszernek felelnek meg, tanítófilmeknek tartja őket, melyek a Kádár rendszerben készült filmekhez hasonlíthatók. „Az ideológiai agymosás pedig előbb-utóbb célra vezet,” – fogalmazott vendégünk. Kötter Tamás a magyar kulturális értékekről is beszélt az interjúban. „Magyarországnak van egy 1000 éves történelme, a keresztény kultúra a részünk, még akkor is, ha nem vagyunk vallásosok. Ezen a valláson létrejött kultúra alapján állunk.” Rákérdeztünk Orbán Viktor Tusnádfürdőn megfogalmazott beszédére is. Kötter Tamás elmondta, hogy nagyon régóta erről beszél a magyar konzervatív oldal, hogy a bevándorlást nem tudja támogatni. Ő maga sem hisz a kultúrák együttélésében, főleg nem az olyan kultúrákéban, amik kizárják egymást. „Az Európát ellepő embertömegek nem kompatibilisek velünk” – nyilatkozta. Szó volt a beszélgetés során a mai trendről is, mely progresszív véleményével egy mesterséges istent hoz létre az emberek fejében. Ez az isten mindig vissza fogja igazolni tetteiket. A sorozatok vallás, isten, kultúra, belső világ pótlók. Ez a nyugati világ általános elbutulásának a jele.
Műsorvezető: Kauzál Alexandra Szerkesztő: Joób Rhodé
Munkatársak: Kovács Gergely, Longauer András, Szabó József