A muszlimok világszerte erőszakkal fenyegetik Svédországot, miután az ország lehetővé tette az iszlám szentírás elégetését két férfi számára - hozta le a Ynetnews.
A svéd ügyészek szerdán közölték, hogy bíróság elé állítanak két férfit, akik tavaly felgyújtották a Koránt.
A muszlim világban felháborodást váltott ki, és aggodalomra adott okot esetleges dzsihadista támadásokat illetően. Svédország belbiztonsági szolgálata az égetések miatt fokozta a terrorkészültségi szintet, míg a szomszédos Dánia, ahol szintén többször előfordultak Korán-égetések, szigorította a jogszabályait, betiltva a gyakorlatot.
A két férfi négy különböző alkalommal követte el az „etnikai vagy nemzeti csoport elleni uszítás bűncselekményét”, amikor egy mecset előtt és más nyilvános helyeken elégették az iszlám szent könyvét - közölte a svéd ügyészség közleményében.
„Mindkét férfi ellen vádat emelnek, mert az említett négy alkalommal olyan kijelentéseket tettek és úgy bántak a Koránnal, hogy a muszlimok iránti megvetést fejezték ki hitük miatt”
- áll Anna Hankkio főügyész nyilatkozatában.
A Salwan Momika és Salwan Najem néven megnevezett két férfi ellen a bizonyítékok nagyrészt videofelvételekből álltak - mondta Hankkio. Najem tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, mondta ügyvédje, Mark Safaryan a Reutersnek szerdán.
„A tüntetéssel kapcsolatban kiadott engedély védencem szándékát fedezi. Jogait a svéd alkotmány védi”
- mondta Safaryan.
Momika ügyvédje nem reagált azonnal a megkeresésre. Az Irakból menekült Momika azt mondta, hogy az iszlám intézménye ellen és szent könyvének betiltása ellen akart tiltakozni.
A svéd migrációs hivatal közölte, hogy ki akarta toloncolni Momikát,
mert hamis adatokat adott meg a tartózkodási engedély iránti kérelmében, de a végzést nem hajtották végre, mert hazájában a kínzás veszélye fenyegeti.
Svédország méretéhez képest több bevándorlót fogadott be, mint bármely más európai ország a 2015-ben a kontinensen végigsöprő hatalmas közel-keleti migrációs hullám során.
Ugyanakkor Svédországban a bűnözési ráta is meredeken emelkedik, és egyesek összekapcsolják ezt a két tényezőt, és élesen bírálják a stockholmi kormányok által a bevándorlók és különösen a muszlimok befogadásával kapcsolatban elfogadott engedékeny politikát. A kritikusok szerint Svédországnak és Dániának, a világ két legliberálisabb országának a Korán-égetést a szabad véleménynyilvánítás egyfajta törvény által védett formájaként kellene kezelnie - írta meg a Ynetnews.