Kína: Hszi-Csin Ping fényképe kerül a keresztek helyére?

Egy új jelentés részletezi a Kínai Kommunista Párt (KKP) erőfeszítéseit, hogy „teljes ellenőrzést gyakoroljon” a katolikus egyház és más vallások felett az ország határain belül, valamint „erőszakosan kiirtsa” azokat a vallási elemeket, amelyeket a párt politikai és ideológiai céljaival ellentétesnek tart.

A múlt héten az Egyesült Államok Nemzetközi Vallásszabadság Bizottsága (USCIRF) által közzétett elemzés szerint a KKP vallás „sinicizálására” irányuló politikája folyamatosan sérti a vallásszabadsághoz való, nemzetközileg elismert jogot. A sinicizálás kifejezés azt jelenti, hogy valamit kínai kultúrához igazítanak, de a jelentés szerint ez a politika lényegében a vallások alárendelését jelenti a „KKP politikai programjának és marxista vallásfelfogásának.”

A jelentés szerint kínai tisztviselők elrendelték a keresztény templomokból a keresztek eltávolítását, és Krisztus, valamint a Máriát ábráoló képeket Hszi-Csin Ping portréira cserélték. Emellett cenzúrázták a vallási szövegeket, a papság tagjait kényszerítették, hogy a KKP ideológiáját prédikálják, és kötelezővé tették a KKP szlogenek templomokban való kihelyezését.

A vallások alárendelése érdekében a kormány vallási csoportokat kényszerít arra, hogy csatlakozzanak különböző „hazafias vallási szövetségekhez” és helyi ágaikhoz. A katolikus egyház esetében például ez azt jelenti, hogy be kell iratkozniuk a Kínai Katolikus Egyház Püspöki Konferenciájába, amely hivatalosan Kína Vallási Ügyek Állami Hivatalának és a KKP Egységfront Munkacsoportjának irányítása alatt áll.

A jelentés szerint mindenki, aki az állam által jóváhagyott szövetségeken kívül gyakorolja vallását, „szektában” vesz részt, és a kínai törvények szekták elleni rendelkezései vonatkoznak rá, amely tömeges letartóztatásokat és bebörtönzéseket eredményezett.

A KKP vallási ellenőrzésre irányuló törekvései nem csak a katolikusokat célozzák, , hanem kiterjednek a protestánsokra, muszlimokra, taoistákra, buddhistákra és a kínai népi vallások követőire is. A kínai tisztviselők elnyomják az új Falun Gong vallási mozgalmat is.

A jelentés egyik legsúlyosabb példája az ujgur muszlimok kényszerű internálása átnevelő táborokba, ahol hűséget kell fogadniuk a KKP-nak, és le kell mondaniuk nyelvükről, kultúrájukról és vallási hagyományaikról. A jelentés a kormány intézkedéseit „népirtásnak és emberiség elleni bűncselekményeknek” minősíti az ujgur muszlimokkal szemben.

A jelentés továbbá példákat hoz fel a tibeti buddhistákkal szembeni kényszerű átnevelésre, vallási szövegek és képek eltávolítására vagy megváltoztatására. Kínai tisztviselők megsemmisítették vagy átalakították a kínai buddhisták és taoisták szobrait és templomait is, elfojtották a céljaikkal ellentétesnek tekintett gyakorlatokat, és a KKP szlogenjeinek feltüntetésére kényszerítették őket.

(CNA)