"Ki hinne egy gyereknek egy miniszterelnökkel szemben?" - szakértő a pedofil hálózatokról

Liz Yore emberkereskedelem elleni aktivista exkluzív interjúban fejtette ki véleményét Anneke Lucas állításairól, mely szerint a néhai kanadai miniszterelnök, Pierre Trudeau és David Rockefeller bankár rituálisan molesztálta őt. – számol be a LifeSite.

Az interjú során Yore elemezte Lucas vallomásának hitelességét, az állítólagos pedofil hálózat működését, az áldozatok hallgatásának okait, valamint azt, hogyan használják a pornográfiát politikusok manipulálására.

Arra a kérdésre, hogy hitelesnek tartja-e Lucas vallomását Yore így válaszolt:

„Nagyon hitelesnek tartom.”
„Ezek az állítások nyilvánvalóan megdöbbentőek, mert olyan emberekről szólnak, akiket az egész világ ismer. De elolvastam a könyvét is, és azt láttam, hogy nagy részletességgel, nagy érzékenységgel meséli el, hogy ötéves korában mentálisan beteg anyja adta el őt szexrabszolgának.”

– mondta Yore.

Yore kitért a Lucas által leírt nemzetközi pedofil hálózat részleteire is.

„Belgiumból indult, ő maga belga származású. Elmondása szerint a belga hálózat magas rangú kastélyokban, kúriákban találkozott, ahol miniszterelnökök és védelmi miniszterek is jelen voltak”

– mondta Yore.

„Ezek azok az emberek, akiket gyermekként nem ismert, de tudta, hogy hatalmas befolyásuk van. Rendszeresen szexuálisan bántalmazták a gyerekeket. Ő maga is szadistáknak, sátánistáknak és gyilkosoknak nevezte őket. Sokan közülük a szabadkőművességgel is kapcsolatban álltak... Ez a hálózat évtizedek óta gyakorlatilag áttörhetetlen”

– tette hozzá.

Yore szerint a Jeffrey Epstein-ügy óta az emberek kevésbé szkeptikusak a hatalmasokat érintő szexkereskedelmi vádakkal szemben.

„Most már tudjuk, hogy ezek a hálózatok zsarolás, hatalom és üzleti érdekek céljából működnek, a legmagasabb szinteken”

– mondta Yore.

Hozzátette, hogy szerinte ezek az állítások "csak a jéghegy csúcsa", és kifejtette, hogy Lucas és a hozzá hasonló áldozatok azért vonakodnak megszólalni, mert rendkívüli hatalommal bíró emberek ellen kellene fellépniük:

„Ezek az emberek olyan erősek, hogy érthető, ha valaki 20-30 éven át fél megnevezni őket. A traumatikus szexuális bántalmazás áldozatai óriási akadályokkal néznek szembe. Lealacsonyították, kihasználták őket…
„Ki hinne egy gyereknek egy miniszterelnökkel szemben?”

– hangsúlyozta.

A műsor házigazdája az interjú során lejátszott egy részletet Tucker Carlson Glenn Greenwalddal közösen készített legutóbbi podcastjából, amelyben arról beszéltek, hogy a pornóoldalakat a hírszerző ügynökségek (CIA) irányítják, hogy politikusokat zsaroljanak, és megkérdezte Yore-t, hogy szerinte ez igaz-e.

„Több Epstein-ügyben megszólaló áldozat is elmondta, hogy a cél a zsarolás volt... Így tudják kontrollálni őket, és rávenni őket egy új világrend napirendjének támogatására”

– mondta Yore.

(LifeSite)