Ugrás a tartalomra

Keresztet vetett az olimpikon, 5 hónapra felfüggesztették

A sportoló egy Instagram bejegyzésben reagált a nemzetközi sportszövetség döntésére.

Kép forrása: Nemanja Majdov/Instagram

A nemzetközi sportszervezet megerősítette döntését, hogy felfüggeszti azt a keresztény sportolót, aki a 2024-es nyári olimpiai játékok alatt a keresztet vetett, megfogadva, hogy szilárdan kitart hitében.

A Nemzetközi Dzsúdószövetség öt hónapra felfüggesztette a 28 éves szerb dzsúdó-világbajnok Nemanja Majdovot, aki az idei párizsi olimpiai játékokon több szabálysértés mellett keresztet vetett. A szövetség szerint a mozdulat és a magatartási kódex egyéb „megszegései” megsértették a vallási szimbólumok verseny közbeni megjelenítésére vonatkozó szigorú előírásokat.

A szövetség fegyelmi bizottsága szerint Majdov felfüggesztésére, amely a jövő év elejéig kizárja őt a pályáról, amiatt kerül sor, hogy a játéktérre való belépéskor "egyértelmű vallási jelet mutatott", és a verseny végén "megtagadta, hogy meghajoljon ellenfele előtt", megsértve ezzel a szervezet szabályait. Az augusztus 31-én nyilvánosságra hozott döntést tovább nehezítette, hogy Majdov a játéktéren levette a mezét.

View this post on Instagram

A post shared by Nemanja Majdov (@majdovjudo1st)

Majdov nyilvánosan reagált a felfüggesztésre egy szeptember 15-i Instagram-posztban, amelyben csalódottságát fejezte ki a döntés miatt, de megerősítette elkötelezettségét a hite és a sportága iránt.

„Az Úr (...) az első számomra, és erre büszke vagyok. És ez semmilyen körülmények között nem fog változni. Dicsőség Neki és köszönet mindenért”

- írta.

A sportoló továbbra sem kér bocsánatot, és azt tervezi, hogy a jövő év folyamán visszatér a sportágba.

(CP)

Legfrissebb