Ugrás a tartalomra

Keresztény evangélistára támadtak Ugandában

A feleség most kétségbeesetten küzd, hogy hat gyermeküket el tudja tartani, míg férje súlyos sérülésekkel kórházban lábadozik egy muszlimok által elkövetett támadás után.

Kép forrása: ugchristiannews

Kelet-Ugandában muszlimok megvertek egy evangélistát pénteken (szeptember 20-án), aki kórházba került fej- és kézsérülésekkel – közölték a források.

A 41 éves Robertson Eriot és evangélista társa, Kefa Mukisa házakat családokat látogattak Busia városának közelében, és megálltak egy iszlám vezető, Sheikh Kalimu házánál a Busia-Kampala úton délután fél 5 körül – mesélte Mukisa.

"Miután engedélyt kértek a belépésre, a kapuőr beengedte őket, és elkezdték megosztani az evangéliumot vele"

– mondta Mukisa.

„Sheikh Kalimu, aki a házban tartózkodott, meghallotta a beszélgetésünket – dühös lett és kirohant”

– mondta a 25 éves Mukisa a Morning Star Newsnak.

„Parancsot adott a fiúinak és más muszlimoknak, akik iszlám összejövetelre jöttek, hogy 'büntessenek meg minket'.”

Kalimu kiabált:

„Ezek keresztények, akik az embereinket akarják megtéríteni egy hamis vallásra”

– tette hozzá Mukisa. Ezután több ember kirohant a házból és az "Allahu Akbar" dzsihadista jelszót kiáltották.

„Mivel a kapu zárva volt, úgy döntöttünk, hogy átugrunk a kerítésen”

Mukisának sikerült elmenükelnie, azonban Eriotot elkapták mielőtt ö is át tudott volna ugrani a kerítésen. Mukisa eközben segítségért kiáltott, és helyi vezetők, valamint szomszédok érkeztek a helyszínre.

„Bementünk a házhoz, és ott találtuk Eriotot félig holtan, egy vértócsában”

– mondta.

Eriotot szerencsére sikerült elvinni a közeli klinikára , de súlyos fejsérüléseket szenvedett, a bal keze eltört, és zúzódások voltak a jobb combja körül. Valószínűleg tompa és éles tárggyal is megüthették.

Mukisa elmondása szerint az esetet jelentették a hatóságoknak, és most várják, hogy intézkedjenek.

Eriot felesége, aki névtelenséget kérve nyilatkozott, elmondta, hogy férje még mindig lábadozik egy busiai kórházban.

„Ez egy nagyon nehéz időszak számomra, hogy támogassam a családot, különösen az étkezést és a férjem kórházi költségeinek kifizetését”

– mondta sírva.

„Tudom, hogy hosszú idő lesz, amíg a férjem kórházban lesz.”

A házaspárnak hat gyermeke van, a legkissebb 7 a legnagyobb 19 éves.

Uganda alkotmánya és más törvényei biztosítják a vallásszabadságot, bárki szabadon terjesztheti a hitét, és áttérhet más vallásra. A muszlimok Uganda lakosságának legfeljebb 12 százalékát teszik ki, akik főleg az ország keleti részein élnek.


(CN)

Legfrissebb