Katar: veszélyesebb mint a Hamász vagy a Hezbollah?
A Mohammed bin Abdulrahman bin Jasszim Al Thani miniszterelnök által vezetett Katar ma központi szerepet játszik az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti tárgyalásokban. A látszólagos közvetítői szerep azonban megtévesztő lehet. - írja a Neokohn.
Joni Ben-Menachem, a Jeruzsálemi Biztonsági és Külügyi Központ vezető kutatója szerint Katar inkább a probléma, mintsem a megoldás része a Közel-Keleten.
Ben-Menachem egyértelműen kijelentette, hogy Katar „a gonosz forrása a Közel-Keleten”.
Az ország hosszú ideje szemben áll az Izraellel való normalizációval, és támogatja a „folyótól a tengerig” ideológiát, amely Izrael megszűnését szorgalmazza. Szerinte Katar évek óta félrevezette Izraelt, amikor „humanitárius” segélyként küldött pénzt Gázába, valójában azonban saját befolyását erősítette a térségben.
„Izrael nagy hibát követett el azzal, hogy Katarnak teret adott a túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalásokon”
– jelentette ki.
Bár a Biden-kormány többször hangoztatta, hogy igyekszik nyomást gyakorolni Dohára, hogy közvetítsen a túszok ügyében, Ben-Menachem szerint ez nem több, mint látszatpolitika.
„egy nagy hazugság, mert a Demokrata Párt nincs hatással Katarra, és nem is kíván ebbe az irányba lépni”
– mondta. Rámutatott arra is, hogy az Egyesült Államok Katarban tartja egyik legnagyobb katonai bázisát, az Al-Udeid bázist, és „jelentős nem-NATO-szövetségesként” kezeli az országot.
Katar kapcsolatokat ápol a Hamásszal, a Hezbollah-val és a tálibokkal, és szoros kapcsolatokat tart fenn Iránnal is. Ben-Menachem szerint Katar veszélyesebb, mint a Hamász vagy a Hezbollah, mivel gazdasági ereje lehetővé teszi számára, hogy befolyásolja az amerikai kormányokat.
„Katar éveken át finanszírozta a Demokrata Párt kampányait, különösen Hillary Clintonét 2016-ban”
– említette. Szerinte Donald Trump sem volt mentes Katar befolyásától, és úgy véli, hogy Kamala Harris is számíthat a támogatásukra.
„Biztos vagyok benne, hogy most már Kamala Harrist is támogatják. Nem számíthatunk rájuk [az amerikai kormányokra]”
– fejtette ki véleményét.
Katar emellett dollármilliárdokat költött arra, hogy befolyást vásároljon számos amerikai egyetemen, kizárólag azzal a céllal, hogy Amerika- és Izrael-ellenes propagandát terjesszen.
„Katar a globális Muzulmán Testvériség vezetője, és propaganda karját, az Al-Dzsazírát használja arra, hogy rosszindulatú hazugságokat terjesszen Amerikáról és Izraelről”
– részletezte.
„A Muzulmán Testvériség ideológiája nem ismeri el Izraelt, és el akarja pusztítani az országot”
– mondta.
„Ezek mind-mind Izrael gyengítésére irányuló trükkök”.
Egyes úgynevezett szakértők úgy vélik, hogy „a közel-keleti békéhez vezető út Dohán keresztül vezet”, de Ben-Menachem határozottan azt javasolta, hogy amint a háború véget ér, „Izraelnek meg kellene szakítania minden kapcsolatot Katarral és bojkottálnia kellene”.
„Izraelnek ellenséges állammá kellene nyilvánítania Katart.”
„Ez a kígyó feje”
- fejtette ki.
(neokohn)