Kalifornia: nem imádkozhatnak Jézus nevében az önkéntes lelkészek

A kaliforniai rendőrség és tűzoltóság lelkészei követelik, hogy a helyi városi tanács vonja vissza azt a nemrégiben kiadott rendeletet, amely megtiltja, hogy a rendezvényeken "Jézus nevében" fejezzék be az imát.

A First Liberty Institute, egy nonprofit jogi csoport, levelet küldött a carlsbadi városi tanácsnak, amelyben azt kérik, hogy helyezzék hatályon kívül a városvezető rendeletét, amely megtiltotta J. C. Cooper rendőrlelkésznek és Denny Cooper tűzoltólelkésznek, hogy Jézus nevében imádkozzanak.

J.C. Cooper egy helyi lelkész, aki hat éve önkéntes lelkészként szolgál a carlsbadi rendőrségnél. Édesapja, Denny 18 éve a tűzoltóság önkéntes lelkésze.

A First Liberty szerint Cooperék támogatást, bátorítást és imát nyújtanak az elsősegélynyújtóknak, amikor traumatikus helyzetekkel szembesülnek.

Március elején J.C.-t kérték fel arra, hogy egy rövid, imával egybekötött felvezető beszédet mondjon a Carlsbad-i Rendőrség díjátadó ünnepségén, és az imát "Jézus nevében" fejezte be.

Körülbelül egy hónappal később Christie Calderwood rendőrfőnök közölte J.C.-vel, hogy a városi tanács úgy döntött, hogy

ha a jövőben nem veszi ki a "Jézus nevében" kifejezést az imáiból, akkor fegyelmi eljárást indítanak ellene.

Édesapjával, Dennyvel a tűzoltóparancsnok, Mike Calderwood nagyjából ugyanebben az időben közölte, hogy Denny nem mondhat többé áldást, hacsak nem veszi ki a "Jézus nevében" kifejezést.

J.C. tanácsot kért az apjától és a lelkészétől, és elmondta a rendőrfőnöknek, hogy

"Jézus nevének eltávolítása az imáiból a Megváltója, Jézus Krisztus megtagadását, lelkiismeretének megsértését jelentené és bűn lenne".

Ennek eredményeképpen visszautasította, hogy a közelgő carlsbadi rendőrségi előléptetési ünnepségen ő mondja el az invokációt.

Később a rendőrlelkész megbeszélést folytatott a rendőrfőnökkel és Scott Chadwick, városvezetővel.

A First Liberty szerint a Chadwick azt állította, hogy

Jézus nevének megidézése "zaklatásnak minősül, ellenséges munkahelyi környezetet teremt, és egyik vallást a másik fölé emeli".

A városvezető ezután közölte J.C.-vel, hogy imái során bármely más nevet, vagy kifejezést használhat Istenre, de nem mondhatja ki azt, hogy "Jézus".

A First Liberty azt állítja, hogy a városvezető "félreérti a törvényt a nyilvános lelkészekre vonatkozóan", és sürgeti "a városi tanácsot, hogy vizsgálja felül a lelkészek imáinak cenzúrázásáról szóló döntést".

"Mivel a lelkészek nem törölhetik jó lelkiismerettel Jézus nevét az imáikból, ez a rendelet megfosztja az elsősegélynyújtókat attól a vigasztól és lelki erőtől, amelyet már két évtizede nyújtanak számukra önkéntes szolgálatuk révén"

- áll a levélben.

(CBN)