Ugrás a tartalomra

"Joguk van a bibliai határokhoz" - az amerikai keresztények többsége támogatja Izraelt

A felmérésben résztvevők 48 százaléka úgy véli, hogy Isten szövetsége a zsidó néppel továbbra is fennáll.

A Washingtonban tartott Izrael melletti felvonuláson az emberek "A keresztények Izrael mellett állnak" - feliratú táblákat tartanak a magasba. Kép forrása: Passages

A SurveyUSA által végzett felmérésből kiderül, hogy az amerikai keresztények többsége szerint Izraelnek joga van a bibliai határokhoz.


A felmérés, amely 2033 amerikai keresztény felnőtt bevonásával készült, figyelemre méltó különbségeket talált az evangéliumi keresztények, a fővonalbeli protestánsok és a katolikusok között Izrael bibliai határaival kapcsolatos meggyőződésekben.

Az evangéliumiak 69 százaléka értett egyet azzal, hogy Izrael földhöz való joga a bibliai határokig terjed, amely a legmagasabb támogatottságot tükrözi a vizsgált felekezetek között. A fővonalbeli protestánsok valamivel kissebb arányban (52%) értettek egyet a fent említett állítással szemben a katolikusokkal, akik ennél valamivel nagyobb arányban (56%) értettek egyet ezel a szemlélettel.

A felmérés az ábrahámi szövetséggel kapcsolatos tágabb értelemben vett meggyőződésekre is kitért:

a válaszadók 48 százaléka úgy véli, hogy Isten szövetsége a zsidó néppel továbbra is fennáll.

A bontásból kiderült, hogy az evangéliumiak 58 százaléka, a fővonalbeli protestánsok 44 százaléka, a katolikusok 38 százaléka vallja ezt a hitet.

A felmérés a bibliai határokról alkotott nézeteken kívül azt is vizsgálta, hogy mi a véleményeük Izrael magatartásáról a közelmúlt konfliktusainak tekintetében.

A felmérésből az is kiderül, hogy a válaszadók 45 százaléka többnyire indokoltnak tartja Izrael válaszát a Hamász 2023. október 7-i támadásaira.

Az evangéliumi keresztények 21 százaléka, a fővonalbeli protestánsok 23 százaléka, és a katolikusok 18 százaléka tartja teljesen indokoltnak Izrael cselekedeteit.

A felmérés azt is kiemelte, hogy az amerikai keresztények 40 százaléka támogatja Izraelt a palesztinokkal szemben a folyamatban lévő izraeli-palesztin konfliktusban.

Ebben a tekintetben szintén kiemelkedő az evangéliumi keresztények véleménye, akik 47 százalékban fejezték ki támogatásukat szemben a fővonalbeli protestánsokkal (42%), és a katolikusokkal(32%).

71 százalékuk jelezte továbbá, hogy vallási meggyőződésük kevéssé befolyásolja az izraeli-palesztin konfliktusról alkotott véleményüket: az evangéliumi hívők 62 százaléka, a protestánsok 72 százaléka, a katolikusok 79 százaléka nyilatkozott így.

Összességében a SurveyUSA által végzett és a Chosen People Ministries által támogatott felmérés azt mutatta, hogy az amerikai keresztények körében, különösen az evangélimiak körében, a vallási meggyőződés és az Izrael iránti támogatás erősen egybeesik.

(JP)

Legfrissebb