"Jézus előtt minden térd meghajol" - 1750 éves keresztény ezüsttekercsre bukkantak Frankfurtban

A német régészek megerősítették, hogy egy 1750 éves amulettet fedeztek fel Frankfurtban, amely egy ezüst tekercset tartalmaz. Ez a lelet az eddig ismert legrégebbi kereszténységre utaló fizikai bizonyíték az Alpoktól északra.

A rendkívüli leletet még 2018-ban találták meg egy római kori sír feltárása során Frankfurtban, ám a város közleménye csak december 11-én számolt be hivatalosan a felfedezésről.

A sír keletkezését a 230 és 270 közötti időszakra datálták. Az amulett belsejében a régészek egy apró ezüst tekercsre figyeltek fel, ám annak sérülékenysége komoly kihívások elé állította a kutatókat, akik el szerették volna olvasni annak tartalmát.

Az első próbálkozások során kézzel próbálták kihajtogatni a tekercset, de ezt gyorsan feladták, hogy elkerüljék a károsodást. A további vizsgálatok során röntgen és mikroszkópos módszereket alkalmaztak, ám ezek sem hoztak eredményt.

Végül egy 3D-s röntgentechnikát, az úgynevezett komputertomográfiát használták, amely lehetővé tette a tekercs digitális „kihajtogatását” anélkül, hogy azt fizikailag érinteni kellett volna. Így derült fény a 18 soros latin szövegre, amelynek megfejtésén nyelvészek hónapokig dolgoztak.

A felirat Jézus Krisztust dicsőítő mondatokat tartalmaz, például:

„Szent! Szent! Szent! Jézus Krisztus, az Isten fia nevében. ... Védelmezd azt, aki aláveti magát az Úr, Jézus Krisztus, az Isten fia akaratának, mert Jézus Krisztus előtt minden térd meghajol.”

A régészek szerint a sír egy keresztény férfié lehetett, aki az amulettet feltehetően zsinóron, a nyakában viselte személyes hitének kifejezőeszközeként. Abban az időben Frankfurt térsége a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, és a kereszténység nyílt gyakorlása veszélyes volt. Nem világos, hogy a férfi nyíltan vagy titokban gyakorolta-e hitét.

Ez a felfedezés megelőzi az Alpoktól északra eddig ismert legkorábbi keresztény bizonyítékokat, amelyek nagyjából 300 körüli időszakból származnak.

A szakértők szenzációsnak és páratlan jelentőségűnek nevezték a leletet, amely új betekintést nyújt az akkori keresztények életébe, hitébe és az általuk vállalt kockázatokba.

A városi hivatal által megosztott fényképek az amulett felfedezéskori állapotát mutatják, részben még a földbe ágyazva, valamint az ezüst tekercsről és annak megfejtett feliratáról készült képeket.

(CP)