Jeruzsálem: a status quo ellenére több zsidó leborulva imádkozott a Templom-hegyen


A rendőrök már második napja hagyják figyelmen kívül a Templom-hegyen imádkozó zsidókat, akik a status quo ellenére leborulva imádkoztak a szent helyen.

Itamar Ben-Gvir, izraeli nemzetbiztonsági miniszter felhívását követően, (mely szerint a zsidóknak szabadon kellene imádkozniuk a Templom-hegyen) úgy tűnik, a rendőrség nem avatkozik közbe annak ellenére, hogy ez a cselekedet sérti a status quo-t.

Szerdán például a rendőrség figyelmen kívül hagyta, hogy egy zsidó férfi a status quo-t megsértve leborulva imádkozik a helyszínen. Zsidó aktivisták szerint a rendőrség megengedte nekik, hogy úgy imádkozzanak, ahogyan akartak.

Míg a rendőrök a Templom-hegy keleti oldalán szemet hunytak az imádkozók felett, a nyugati oldalon, az al-Aksza mecset közelében letartóztattak egy zsidó aktivistát, miután megszegte a status quót.

Mivel a keleti oldalt a zsidók szentebb helynek tartják, és ezen a részen kevesebb a muszlim látogatók száma, ezért ott kevesebb a konfliktusok száma is. Emiatt lehet, hogy a míg a keleti oldalon a rendőrök elnézőbbek az imádkozó zsidókkal szemben, a nyugati oldalon letartóztatják azokat, akik olyan tevékenységeket végeznek a helyszínen, amelyek feszültségeket generálhatnak.

Ez a változás annak nyomán történt, hogy Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, több mint egy hete, Tisha B'Av napján, számos hívő és egy másik minisztertársa kíséretében ellátogatott a Templom-hegyre. Ben-Gvir, aki a rendőrség működéséért felelős, többször is hangoztatta, hogy minden zsidónak meg kellene engedni, hogy korlátozások nélkül imádkozhasson ezen a helyen. Ben-Gvir akokr a helyszínen kijelentette:

„A mi politikánk az, hogy engedélyezzük az imádkozást.”

Azonban az esemény után Benjamin Netanjahu miniszterelnök cáfolta Ben-Gvir állítását, és hangsúlyozta, hogy a Templom-hegyen továbbra is érvényben marad a status quo.

Netanjahu egy nyilatkozatában így fogalmazott:

„A kormány és a miniszterelnök határozza meg a Templom-hegyre vonatkozó politikát. A Templom-hegyre vonatkozóan nincs egyetlen miniszter - sem a nemzetbiztonsági miniszter, sem más miniszter - akinek különálló politikája lenne ezen a területen. Így volt ez minden izraeli kormány alatt. A mai incidens a Templom-hegyen eltért a status quótól. Izrael politikája a Templom-hegyre vonatkozóan nem változott, és nem is fog változni.

A rendőrség válaszul közölte:

„Az izraeli rendőrség azon dolgozik, hogy a turisták és izraeliek számára minden nap, az elfogadott látogatási órákban és napokon biztosítsa és lehetővé tegye a látogatást. A látogatási szabályoktól való eltérésekkel és a hely közrendjének megsértésére irányuló kísérletekkel szemben ennek megfelelően járnak el.”

(Ynet)