Ugrás a tartalomra

A Világgazdasági Fórumon bírálta Javier Milei a gender ideológia híveit

Az abortuszról is megmondta a véleményét.

Javier Milei, argentin elnök a 2025-ös Világgazdasági Fórumon. - Kép forrása: X

Javier Milei argentin elnök a davosi Világgazdasági Fórum 2025-ös konferenciáján tartott beszédében éles kritikával illette a „véres, gyilkos abortuszprogramot”, és „pedofiloknak” nevezte a gender ideológia támogatóit.

Beszéde során Milei a „woke ideológia” több aspektusára is kitért, köztük a „véres, gyilkos abortusz-programra” és az LMBTQ-ra. Elmondta, hogy ugyanazok az emberek, akik a radikális környezetvédelmet szorgalmazzák, a népességszabályozást is az abortuszon keresztül próbálják véghez vinni, mondván, hogy a világ „túlnépesedett”.

Milei két homoszexuális férfi közelmúltbeli esetét is felidézte, akik az Egyesült Államokban, szexuálisan molesztálták örökbefogadott gyermekeiket, és „pedofilnak” nevezte a genderideológia szélsőséges támogatóit.

Milei felszólalt a gyermekek „woke műtétekkel” révén történő megcsonkítása, az erőltetett tömeges migráció, és a szocializmus ellen is, valamint kifejtette véleményét mely szerint számos egyetem „indoktrinációs központtá” vált.

Donald Trumpot, az Egyesült Államok elnökét, Elon Muskot az USA Hatékonyságügyi Osztályának vezetőjét, Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnököt, Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt, Nayib Bukele, El Salvador elnökét és Orbán Viktor, mangyar miniszterelnököt szövetségesének nevezte a „a baljós munkás-ideológia napirendje” elleni küzdelemben, amely szerinte kezd összeomlani.

(LifeSite)

Legfrissebb