Az izraeli társadalmat megosztó, több mint 29 hete zajló tüntetések után a Knesszet véglegesen jóváhagyta azt a törvényt, amely megakadályozza, hogy a kormány és a miniszterek döntéseinek észszerűségét felülvizsgálja a bíróság. Ez az első jelentős törvényjavaslat, amelyet a jelenlegikormány igazságügyi reformja keretében elfogadtak.
A törvényjavaslatot 64 igen és 0 nem szavazattal fogadták el, az ellenzéki képviselők tiltakozásul bojkottálták a törvényjavaslat zárószavazását.
"A szavazásra a vasárnap reggel kezdődött, csaknem 30 órás folyamatos vitát követően került sor"
– számol be a Times of Israel.
Ez idő alatt több százezren vonultak az utcára akik a politikai hatalom bírósági ellenőrzésének korlátozása érdekében, vagy éppen az ellen tüntettek.
A törvény szövege szerint a bíróságoknak nem végezhet semmilyen ellenőrzést a kabinet és a miniszterek döntéseinek „ésszerűségét” illetően. - írja a neokohn.hu
Bezalel Smotrich pénzügyminiszter is üdvözölte a törvény elfogadását.
"az utolsó pillanatig mindent megtettünk, de az ellenzék sajnos ellenezte a kompromisszumot"
– mondta.
"Benjamin Netanjahu miniszterelnök is elhagyta a plenáris ülést a szavazás alatt, miután a törvény mellett tette le a voksát."
A BBC beszámolói szerint a rendőrség vízágyúkat is bevetett és több tüntetőt is letartóztatott az izraeli parlament előtt a reformokról szóló kulcsfontosságú szavazás alatt.
Hétfőre mintegy 150 nagyvállalat és bank is sztrájkot hirdetett tiltakozásul.