Izrael keresztény lakossága növekszik egy friss jelentés szerint

Az Izrael vallási közösségeit vizsgáló éves jelentésből kiderült, hogy 2021-ben a keresztény lakosság enyhén nőtt.

Az ország főként északi régiójában koncentrálódó izraeli keresztény közösség két százalékkal nőtt, és összességében az ország lakosságának 1,9 százalékát teszi ki.

A jelentés szerint a legtöbb keresztény Názáretben él (21 ezer fő), ezt követi Haifa (16 700 fő) és Héfar'am (10 500 fő). Jeruzsálemben mintegy 13 000 keresztény él.

A Központi Statisztikai Hivatal által készített jelentés azt is megállapította, hogy az országban élő keresztények 75,8 százaléka arab keresztény, ami az arab lakosság közel hét százalékát teszi ki.

A keresztény háztartások átlagos méretét is három főben határozták meg, ami megegyezik a zsidó háztartások méretével, de alacsonyabb, mint a muszlim háztartásoké, amelyek jellemzően négy vagy annál több fősek.

(Premier Christian News)