Ugrás a tartalomra

Izrael ellenes szövetségre törekszik Erdogan?

Recep Tayyip Erdogan, török elnök szerint az egyetlen lépés, amely "megállíthatná Izrael terjeszkedését", az iszlám országok szövetsége.

Recep Tayip Erdogan- Kép forrása: REUTERS/Murad Sezer/File Photo

Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan, szombaton kijelentette, hogy az iszlám országoknak szövetséget kellene alkotniuk az Izrael „terjeszkedésének növekvő fenyegetésével” szemben.

Erdogan szerint az egyetlen lépés, amely megállíthatja „az izraeli arroganciát, izraeli banditizmust és állami terrorizmust,” az iszlám országok szövetsége.

Erdogan ezt azután mondta, hogy palesztin és török források szerint izraeli katonák egy pénteki ciszjordániai tüntetés során lelőttek egy török-amerikai nőt, aki a telepesek terjeszkedése ellen tiltakozott.

Erdogan arról is beszélt, hogy Törökország közelmúltbeli lépései, amelyek célja a kapcsolatok javítása Egyiptommal és Szíriával, szintén arra irányulnak, hogy egy szolidaritási vonalat hozzanak létre az „egyre növekvő terjeszkedés fenyegetésével” szemben, amely szerinte Libanont és Szíriát is fenyegeti. A héten Erdogan vendégül látta Abdel Fattah al-Szíszi egyiptomi elnököt Ankarában, ahol megvitatták a gázai háborút és a két ország közötti, évek óta befagyott diplomáciai kapcsolatok helyreállításának lehetőségeit.

Izrael válaszként, Izrael Katz külügyminiszter az „X”-en közzétett egy mesterséges intelligencia által készített képet, amelyen Erdogan tüzet önt Törökirszágra, miközben mellette a Hamász vezetője, Jahja Sinwar áll.

Katz szerint Erdogan „a Hamász barátaiért továbbra is a gyűlölet és az erőszak tüzébe taszítja a török népet”. Hozzátette, hogy Erdogan felszólította az iszlám országokat, hogy szövetkezzenek Izrael ellen, amely szerinte „felbujtás.” Katz kiemelte, hogy Izrael megvédi határait és állampolgárait a Hamász és az Irán vezette „síita gonosztengely” gyilkosaival szemben.

Katz továbbá kifejtette, hogy „Erdogan és a Muszlim Testvériség évek óta együttműködik Iránnal, hogy eltöröljék a mérsékelt arab rezsimeket a Közel-Keleten,” és Erdogan jobban tenné, ha „csendben maradna és szégyellné magát.”

(Jpost)

Legfrissebb