Izrael: diplomáciai vihart kavart a külügyminisztérium által közzétett bibliai térkép

Egy diplomáciai vihar tört ki az izraeli külügyminisztérium által közzétett bejegyzést követően, amely egy bibliai térképet tartalmazott. Az arab világ sok tagja ezt az arab országok szuverenitására nézve közvetlen fenyegetésként értelmezte.

A térképet az izraeli külügyminisztérium arab nyelvű fiókja tette közzé az X-en, amely Izrael és Júda királyságainak határait ábrázolta, amelyek a Biblia szerint átnyúltak a Jordán folyón túlra is.

„Tudta, hogy az Izraeli Királyság 3000 évvel ezelőtt jött létre?”

– tartalmazza a bejegyzés első mondata, amely ezután Saul, Dávid és Salamon király bibliai történeteit mutatta be, valamint a királyság kettészakadását (északi Izraeli Királyságra és a déli Júda Királyság), illetve ezek pusztulását és a nép asszír és babiloni birodalmak általi száműzetését.

A bejegyzés így zárult:

„Mindazonáltal a diaszpórában élő zsidó nép továbbra is vágyott hatalmának és képességeinek helyreállítására, valamint államának újjáépítésére, amelyet 1948-ban kiáltottak ki Izrael Államaként, amely mára a Közel-Kelet egyetlen demokráciája lett.”


Azonban em mindenki tekintette ezt egyszerű történelemi leckének. A térkép a Közel-Kelet számos sajtóorgánumában megjelent, köztük a szaúdi Al-Arabiya és a katari Al Jazeera hírcsatornákban, amelyek többsége figyelmen kívül hagyta a térkép oktatási célját, és különböző összeesküvés elméleteket kezdtek el gyártani az izraeli kormány jövőbeli terveiről.

Ilyen volt a jordániai külügyminisztérium állásfoglalása is, amely élesen elítélte az izraeli külügyminisztérium által közzétett anyagokat.

„A minisztérium a leghatározottabban elítéli a hivatalos izraeli fiókok által a közösségi médiában közzétett térképeket, amelyek Izrael történelmi térképeiként vannak feltüntetve, beleértve az elfoglalt palesztin területeket, a Jordán Hasemita Királyságot, Libanont és Szíriát”

– állt a nyilatkozatban. Hozzátette, hogy a publikáció „egybeesik az izraeli pénzügyminiszter szélsőséges kijelentéseivel, amelyek a Ciszjordánia annektálását és telepek létesítését szorgalmazzák a Gázai övezetben”.

A minisztérium hivatalos szóvivője, Szufian Kudah hangsúlyozta, hogy az ország teljes mértékben elutasítja ezeket a "provokatív kijelentéseket, amelyek célja a palesztinok független és szuverén államának jogainak tagadása”.

Hasonlóan nyilatkozott a jordán parlament elnöke, Ahmad al-Safadi is, aki szerint ezek a térképek „bűnös mentalitást és rosszindulatú ambíciókat tükröznek".

Hivatalos nyilatkozatában Nabil Abu Rudeineh, a Palesztin Hatóság szóvivője így fogalmazott:

„ez a viselkedés minden nemzetközi legitimációs határozat és nemzetközi jog nyílt megsértését jelenti,”

Ezzel szemben volt, aki megvédte az izraeli külügyminisztériuim oktatási céllal közzétett bejegyzését. Luay al-Shareef, békeaktivista a Perzsa-öböl térségéből kifejtette véleményét, mely szerint a bejegyzés tartalma

"összhangban van a történelemmel, a Koránnal és a régészeti leletekkel."
„muszlimok milliói viselik Dávid, Jisáj fia, az izraelita király és próféta nevét, akinek történelmi királyságának tagadása dilemmát jelent az iszlám hitben a palesztin ügy fanatikusai számára.”

– fejtette ki.

(Jpost)