Ugrás a tartalomra

Izrael csapást mérhet Iránra az atomprogram miatt

Photo by Lukáš Lehotský / Unsplash

Benny Gantz izraeli védelmi miniszter felvetette, hogy országa csapást mérhet Irán atomprogramjára, és "globális problémának" nevezte Iránt egy keddi konferencián. Egyúttal bírálta a 2015-ös - az Egyesült Államok által 2018-ban felmondott - atomalkut és annak újjáélesztésének lehetőségét, bár az erről szóló tárgyalások a jelek szerint nem vezetnek sehová.

"Irán globális probléma. Nem csak Izrael magánproblémája"

- mondta Gantz Jeruzsálemben, az izraeli 13-as csatorna által rendezett konferencián.

"Képesek vagyunk komolyan ártani a nukleáris programnak és késleltetni""

- tette hozzá, amikor arról kérdezték, hogy Izrael képes-e késleltetni Irán haladását az atomfegyver megalkotása felé, vagy egyenesen megállítani azt.

Az izraeli hadsereg volt vezetője, akit júniusban vontak vissza az ügyvezető kormányba, ragaszkodott ahhoz, hogy a 2015-ben kialkudott atomalku "rossz megállapodás", amely csak átmenetileg késlelteti Teherán atomtörekvéseit. A szankciók feloldása lehetővé tenné Irán számára, hogy fejlessze gazdaságát, és végül legitimálná a nukleáris programhoz való visszatérést egy későbbi időpontban - érvelt Gantz.

A védelmi miniszter szkeptikus volt azzal kapcsolatban is, hogy Joe Biden amerikai elnök fel tudja-e éleszteni a közös átfogó cselekvési tervet (JCPOA), amelyből elődje, Donald Trump 2018-ban egyoldalúan kilépett.

"Erre jelenleg nem látok nagy jeleket"

- mondta, elismerve, hogy ez továbbra is egy lehetőség marad. Irán Trump lépésére nukleáris kutatásainak felpörgetésével reagált. Az Egyesült Államok most a JCPOA által előírt korlátozásokhoz való visszatérést követeli, míg Teherán ragaszkodik ahhoz, hogy Washington előbb feloldja az általa újra bevezetett szankciókat. A JCPOA-t Oroszország, Kína, Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság is aláírta.

Bár Gantz úgy véli, hogy az izraeli hadsereg képes az iráni reaktorok elleni csapást mérni, Ehud Barak volt miniszterelnök nem ilyen magabiztos.

A Time magazinnak hétfőn írt véleménycikkében Barak elismerte, hogy Izrael 1981-ben és 2007-ben megsemmisítette az iraki és szíriai nukleáris kutatásokat, de Irán más.

"Izrael és (biztosan) az Egyesült Államok is képes Irán egén át ilyen vagy olyan telephely vagy létesítmény elleni hadműveletre és azok megsemmisítésére. De amint Irán de facto nukleáris küszöbállammá válik, ez a fajta támadás egyszerűen nem tudja késleltetni az irániak nukleárissá válását. Sőt, bizonyos körülmények között felgyorsíthatja őket a bomba összeszerelése felé, és az önvédelemre hivatkozva bizonyos fokú legitimitást biztosíthat számukra"

- írta.

(RT)

Legfrissebb