Isten létezésének bizonyítékai 1. rész: a szívbe kódolt törvények - Pátkai Mihály

Mi alapján döntjük el, mi a jó és mi a rossz? Egyáltalán létezhet erkölcs Isten nélkül? Pátkai Mihály lelkész, a Szent Pál Akadémia tanára szerint nemcsak a lelkiismeret, hanem a természetfeletti utáni vágy is azt bizonyítja: Istennek léteznie kell.

„Végül is arról van szó, hogy most üdvözülünk, vagy a pokolba kerülünk”

– fogalmaz Pátkai már a beszélgetés elején. Szerinte az Isten-keresés nem lehet szubjektív, mert a tét túl nagy.

„Ez elég fontos kérdés, ahhoz, hogy tisztázzuk, hogy most akkor ez az egész, amit most mi hiszünk, meg vallunk, ez logikus is, meg értelmes is, meg összhangban áll a régészettel, a történet tudománnyal, az egyéb tudományos vívmányokkal, amik már úgymond biztosnak érzünk és tudunk?”

Az erkölcsi rend és a lelkiismeret mellett a természetfeletti utáni vágyakozás már önmagában is bizonyíték Isten létezésére:

„Miért van az, hogy minden kultúrában a legmélyebb éhség, szomjúság, kívánság az ember belsejében, a természetfölöttire irányul.”

A lelkész szerint figyelemre méltó, hogy a világ legkülönbözőbb kultúráiban is találunk közös erkölcsi alapelveket. Az emberek minden korban tudták, hogy a gyilkosság rossz, a házastársi hűség jó, a kisgyermekek bántalmazása elítélendő. Ezek az alapvető normák nem pusztán társadalmi szokások, hanem valami mélyebb, minden embert összekötő belső rend jelei. Azonban –ahogyan kifejtette – ha Isten létezését kivesszük a képletből, akkor felmerül a kérdés: mi alapján gondolunk bármit is jónak vagy rossznak? Objektív erkölcs ugyanis nem létezhetne Isten nélkül.

„Akkor miért védjük jobban az embert, mint a szúnyogot?”

– teszi fel a kérdést a feltételezés abszurditását szemléltetve.

Hangsúlyozta, hogy rendkívül veszélyes, amikor az ember azonosul a bűnnel, amely a mai kultúránkra igencsak jellemző. Ez a homoszexuális mozgalomban is megmutatkozik, amikor az ember identitásává válik a bűn.

„Elhitetik veled, hogy meleg vagy, ergo azonosulnod kell a bűnnel, és nem tud Isten megszabadítani, mert azt állítják, hogy te így születtél, élj együtt ezzel, és ezt a hazugságot sulykolják minden nap bele a lelkiismeretébe. 

„A jót rossznak mondják, a rosszat jónak”

– tette hozzá.

Ha az ember ennek aláveti magát, és folyamatosan elnyomja a lelkiismeret hangját, az egy idő után "tönkremegy", és már nem jelez. Ez azonban hatalmas pusztítást tud előidézni:

„Van egy fék, valami ott belül, ami szólongat, noszogat, lelkiismeret-furdalást okoz – olyan erőset, hogy muszáj alkoholhoz vagy kábítószerhez nyúlni, hogy elnyomjuk magunkban.”

A beszélgetés végén a lelkész egy sokakban élő tévhitre is felhívja a figyelmet: vannak ugyanis emberek, akik azért utasítják el a kereszténységet, mert a Mennyországot unalmas, vallásos klisék szerint képzelik el. Mint mondja,

„Nem úgy kell elképzelni a Mennyet, hogy egy homályos világban, felhőkön csücsülve hárfákat pengetünk, és dögunalmas vallásos nótákat éneklünk Istennek”.