Ismét Bibliaolvasásért tartóztattak le keresztényeket Amerikában

Négy fiatal keresztényt is letartóztattak szombaton a Wisconsin állambeli Watertownban, mert az evangéliumot hirdették egy nyilvános, gyerekeknek szóló drag show-n.


A "Pride in the Park" néven ismert évente megrendezésre kerülő esemény szervezői "családbarátként" hirdették a nyilvános parkban tartott műsort. - számol be a CBN.

A Marcus Schroeder nevű keresztény fiatalember letartóztatásáról készült videót a közösségi médiaplatformokon tették közzé.

A felvételen látható, ahogyan több rendőr Schroederhez érkezik, aki a rendezvény előtti járdán állt, és egy mikrofont használva olvasott fel a Bibliából. Az egyik rendőr kivette a kezéből a mikrofont, majd közölték a fiatalemberrel, hogy letartóztatják a hangosításról szóló rendelet megsértése miatt. Ezután a három rendőr megragadta, majd megbilincselve elvezette a fiatalembert.


A videót Jason Storms, a Wisconsin-i Mercy Seat Christian Church evangelizációs lelkésze osztotta meg Twitter oldalán majd a gyülekezet Facebook oldalán közölte, hogy lányát is letartóztatták a rendőrök. A lelkész elmondta, hogy a gyülekezetből körülbelül százan vettek részt a gyermekeknek célzott drag show elleni tüntetésen.

"Ahelyett, hogy a gyermekeket szexualizáló egyéneket tartóztatták volna le, a rendőrség négy olyan keresztény embert vett őrizetbe, akik csak élni szerettek volna az első alkotmánymódosításban foglalt jogaikkal."

– jegyezte meg a lelkész.

Storms azt állította, hogy több rendőr is jelen volt a parkban, ahol elmondása szerint "fehérneműbe öltözött előadók táncoltak a kisgyermekek előtt, akiket arra kértek, hogy egydollárosokat adjanak nekik."

A a wisconsini törvények szerint a 13 éven aluli gyermekek bármilyen szexuális jellegű tartalom nézésére való késztetése F, 18 év alatt pedig H osztályú bűncselekménynek minősül. - írja a CBN.

Schroeder a városi tanácsnak elmondta, hogy amikor szombaton megjelent a parkban, csak annyit tett, hogy felolvasott néhány versszakot a Szentírásból.

"Gyűlöletcsoportnak neveztek minket. Azt mondták, hogy nem akarjuk megérteni a másik oldalt"

– mondta Schroeder.

"Teljesen megértem a másik oldalt. De az, hogy drag queenek fehérneműben rázzák magukat a gyermekek előtt, az teljesen elfogadhatatlan."

– fejtette ki véleményét a fiatalember.