Írország: zsidó férfira támadtak Dublinban egy Dávid-csillag miatt

Egy amerikai származású, Írországban tanuló 23 éves zsidó férfit érte erőszakos támadás egy dublini éjszakai klubban, miután támadói meglátták a nyakában lévő Dávid-csillagot. A férfi elmondása szerint három támadó a mosdóban kérdezte meg tőle:

„Zsidó vagy?”

– majd miután igennel válaszolt, ütni kezdték.

„Több ütést kaptam a fejem hátuljára és a felsőtestemre”

– mondta az áldozat. Végül a földre került, majd elbotorkált a mosdóból, ahol a klub biztonsági személyzete közbelépett. A rendőrség röviddel ezután a helyszínre érkezett, és az egyik feltételezett elkövetőt őrizetbe vette.

Az eset november 9-én hajnalban történt, alig két nappal azután, hogy Amszterdamban palesztinpárti tüntetők támadtak izraeli szurkolókra egy focimeccs után. Egy szemtanú megjegyzése – miszerint „Az amszterdami zsidók megkapták, amit érdemeltek” – tovább erősítette az áldozatban a támadás vallási motivációjának gyanúját.

A hatóságok vizsgálatot indítottak a támadás ügyében, de egyelőre nem döntöttek arról, hogy antiszemitizmusnak nevezik-e az esetet.

Maurice Cohen, az Ír Zsidó Képviseleti Tanács vezetője az eset kapcsán gyors és határozott lépéseket sürgetett a kormánytól és a rendőrségtől, hogy az antiszemitizmus fenyegetését megfékezzék.

(WIN)