Irán: Már most kétszáz fölötti a kivégzések száma

Az Iránban végrehajtott kivégzések rendkívül magas számára hívta fel a figyelmet az ENSZ emberjogi hivatalának szóvivője.

"Irán 209 embert végzett ki eddig ebben az évben"

– közölte kedden Ravina Shamdasani, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának szóvivője, aki "gyalázatosnak" nevezte a kivégzések számát, és azt mondta, le kell állítani őket.


"Volker Turk az ENSZ emberi jogi bizottságának főbiztosa megdöbbenését fejezte ki az Iránban idén végrehajtott kivégzések ijesztően magas száma miatt"

– mondta Shamdasani egy genfi sajtótájékoztatón.

"Idén átlagosan eddig hetente több mint 10 embert végeztek ki Iránban, ezzel Irán a világ egyik legnagyobb kivégzőhelye lett"

– tette hozzá, valamint elmondta, hogy a legtöbb kivégzést kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt hajtották végre.

(Reuters)