India: hindu nacionalisták börtönbe csukattak egy lelkészt

A 47 éves lelkész, Bajarang Rawar a hinduizmusról tért át a kereszténységre Mohanlalganjban, akit az indiai Uttar államban fennálló törvények alapján azzal vádolták, hogy másokat is rávett a konverzióra. - írja a The Christian Post.

A hindu nacionalisták olyan vádakkal illették a férfit, hogy az "emberek az ő befolyására felhagynak a bálványimádással", és hogy "egy idegen istenről prédikált és egy idegen vallást terjesztett."

A meghallgatáson a férfi ellen egyetlen bizonyítékot tudtak felmutatni, mégpedig a saját Bibliáját, amelyet a nyomozás során koboztak el tőle az énekes könyvekkel együtt.

"A rendőröket megrovásban részesítve azt mondta, hogy a Biblia birtoklása nem bűncselekmény, és hogy neki is van otthon egy a birtokában"

- nyilatkozta Rawat lelkész a Morning Star News-nak.

Rawat lelkész családja az éhhalál szélére került, mitán a családfő börtönbe került, a hindu nacionalisták pedig lerombolták az árusító bódéjukat. - Kép forrása: Morning Star News

A bíró szavai ellenére július 16-án a rendőrök letartóztatták a lelkészt, majd 23 nap után, Augusztus 7-én óvadék fejében szabadlábra helyezték. A pásztor felesége és két lánya az éhhalál szélére kerültek, mert a hindu nacionalisták tönkre tették a az árusító bódéjukat, amely ezidáig az egyetlen bevételi forrást jelentette a család számára, és arra kényszerültek, hogy elhagyják a saját otthonukat.

Állítása szerint a börtönben egy rendőrtiszt egy videót mutatott neki, amely még akkor készült, mikor az egyik vasárnapi Istentiszteleten a helyi média a rendőrséggel, és hindu nacionalistákkal együtt megzavarta az összejövetelt. Ennek következtében az emberek előléptek, és ahelyett, hogy megtagadták volna a hitüket, beszámoltak a gyógyulásokról, bizonyságokról és csodákról, amelyeket a pásztor szolgálata alatt tapasztaltak.


"Ön nemes munkát végez azáltal, hogy a közösségért dolgozik. Látom, hogy az emberek maguk is tanúságot tesznek a gyógyulásokról, amelyekben részesültek, de sok az ellenállás és a nyomás, amely a hatóságok részéről érkezik"

- mondta a rendőrtiszt.

Rawat lelkész szolgálata úgy kezdődött, hogy néhány ember azon kapta a feleségével, hogy Istenhez imádkoznak. Ezután özönleni kezdtek az emberek a házaspárhoz, és a létszám hamar 300 főre emelkedett. Annak ellenére, hogy a rendőrség elkobozta a Bibliáját, a lelkész továbbra is hirdeti az Igét, és énekel Istennek.

Hindu nacionalisták 23 napra börtönbe záratták a képen látható lelkészt, Bajarang Rawar-t. - Kép forrása: Morning Star News
Isten Igéje tölti be a szívemet, és az Ő dícséretei mindig az ajkaimon vannak.  Még ha el is vették a Bibliámat, akkor is tudok prédikálni”

- fogalmazott a lelkész.