Ugrás a tartalomra

"Illegális istentisztelet" miatt ítéltek el egy lelkészt Algériában

Egyre nehezebb helyzetben vannak az algériai keresztények, miután az evangéliumi egyházak többségét erőszakkal bezárták a hatóságok.

Youssef Ourahmane lelkész Kép forrása: ADF International

Youssef Ourahmane algériai lelkészt hazájában tartóztattak le és ítéltek el azért, mert istentiszteleteket tartott. Nemrégiben megosztotta tapasztalatait, rámutatva az Algériában tapasztalható vallási kisebbségek elnyomására.

Az ADF International jogvédő szervezet által szervezett eseményen Youssef, aki keresztény hitre tért, és az Algériai Protestáns Egyház egyik vezetője, a vallásszabadságért és az algériai hatóságok által erőszakkal bezárt evangéliumi egyházak újranyitásáért emelt szót.

Elmesélte letartóztatását és elítélését az úgynevezett "illegális istentisztelet" bűntette miatt.

„Nagyon sok ellenállásba ütköztünk”

– mondta a közönségnek.

„2019-re országunkban az evangéliumi egyházak többségét bezárták. Amikor a templomokat bezárták, sok keresztény úgy érezte, hogy valami hiányzik a hitéletéből, mert az épület a keresztény identitásuk része volt.”

Youssef muszlim családba született, de diákévei alatt keresztény hitre tért, és több mint 30 éve vezet gyülekezeteket. A jogi kihívások és a személyes veszélyek ellenére szilárdan kitart a hitében.

Amikor megkérdezték, miért vállalja a börtönbüntetés kockázatát, így válaszolt:

„Isten ismeri a hajszálaim számát, és egy sem hullik ki az Ő akarata nélkül. El kell fogadnunk Isten akaratát és szuverenitását. Igyekszem, az Ő kegyelméből, jó tanúbizonyságot tenni másoknak.”

2023. július 2-án Youssef pásztort két év börtönbüntetésre és 100 ezer algériai dinár (kb. 670 ezer forint) pénzbírságra ítélték, amiért az Emmanuel Egyházat vezette Algériában. Noha a börtönbüntetését 2023 novemberében egy évre csökkentették, a tizi-ouzi fellebbviteli bíróság 2024 májusában fenntartotta az ítéletet, és további hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki.

„ Algéria következetesen azon dolgozik, hogy megakadályozza az evangéliumi közösséget abban, hogy együtt imádkozzanak”

– mondta Kelsey Zorzi, a lelkész ügye mellett kiálló ADF International globális vallásszabadságért felelős igazgatója az eseményen.

„Youssef pásztor ügye csupán egy a keresztények ellen az elmúlt években indított mintegy 50 hamis vád közül. Az, hogy ő éveken át az egész evangéliumi egyház érdekében szólt Algériában, még a börtönbüntetés lehetősége ellenére is, inspiráció.”

– mondta.

Algériában, ahol a közel 43 millió lakos 99 százaléka szunnita muszlim, egyre szigorúbb korlátozásokat vezettek be a vallási kisebbségekkel szemben. A kormány olyan törvényeket érvényesít, amelyek korlátozzák a vallásszabadságot és a vallás kifejezését, beleértve a keresztényeket és más kisebbségeket célzó istenkáromlási és térítési szabályozásokat is, közölte az ADF International.

2019 óta a hatóságok 43, az Algériai Protestáns Egyházhoz (Église Protestante d’Algérie, EPA) tartozó templomot zártak be erőszakkal, és csak egyet hagytak nyitva. A biztonsági rendőrség az Egészségügyi és Biztonsági Minisztérium utasításaira hivatkozva egészségügyi és biztonsági kódexek megsértésével indokolta az egyházak bezárását, és az ott tartott istentiszteleteket illegálisnak nyilvánította.

„Egy esetben egy lelkészt a kisgyermeke szeme láttára bántalmaztak, mert békésen tiltakozott a templom bezárása ellen”

– számolt be az ADF International.

Youssefet 2008 óta alaptalanul vádolják keresztény tevékenységei miatt. Ő is egyike annak az 50 kereszténynek, akiket olyan homályos vádak alapján ítéltek el, mint például „a muszlimok hitének megingatása”, illegális istentisztelet vagy adományok elsikkasztása.

„Az 1970-es években a kormány engedélyeket adott a főként külföldiekből álló gyülekezeteknek”

– magyarázta Youssef az eseményen.

„Ma a kormány azért aggódik, mert a gyülekezeteink szinte teljesen algériai megtértekkel vannak tele.”

Az üldöztetés érinti a kisebb házi gyülekezeteket is.

A 21 Wilberforce jelentése szerint:

„a kormány előírja, hogy egy összejövetelen legfeljebb 10 ember vehet részt, ami arra kényszeríti a házi egyházakat, hogy titokban működjenek. Azokat a lelkészeket, akik továbbra is tartanak istentiszteleteket, megfenyegetik, többeket letartóztattak és bíróság elé állítottak.”

Az Open Doors International arról számolt be, hogy 2023 végére az Algériai Evangéliumi Protestáns Egyház 47 templomából csak négy maradt nyitva.

„A kereszténység hosszú története Algériában veszélyben van”

– jelentette ki a 21 Wilberforce.

„Ahogy a kormány bezárja a templomokat és lassítja a vallási csoportok regisztrációs folyamatát, az algériai keresztények számára egyre nehezebbé válik az élet.”

(CP)

Legfrissebb