Húsvéti kifestő miatt jelentettek fel egy tanárt

Egy ateistákat, agnosztikusokat és nem hívőket védő jogi szervezet vizsgálatot követel egy alabamai tanárral szemben, aki húsvét alkalmával olyan kifestőt adott a gyerekeknek a tanórán, melyen Jézus és egy igerészlet szerepelt.

A Freedom From Religion Foundation (Szabadon a Vallástól Alapítvány) egy wisconsini nonprofit szervezet, akik az állam és az egyház szigorú szétválasztását szorgalmazzák. A csoport a megyei tankerületi felügyelőnél panaszlevelet írt a tanárral kapcsolatban arra hivatkozva, hogy „húsvét alkalmából Jézusról tanította a gyerekeket és vallási tematikájú színezőt adott nekik.”

A kifestőn szerepelt a „Jézus él” felirat és egy utalás a Márk 16:6-ra, ami Jézus feltámadásáról szól.

A szervezethez egy felháborodott szülő fordult segítségért, mert „a kifestő nem szerepelt az osztály tantervében”.

Az alapítvány ügyvédje elmondta, hogy a szülő kérése az a tankerületi igazgatóhoz, hogy „haladéktalanul vizsgálják ki az ügyet és biztosítsák, hogy az adott tanár és más tanárok se tartsanak hittanórákat, ne tanítsanak semmiféle vallási témáról, ne terjesszenek vallásos anyagokat a diákoknak, és semmiféle módon se tereljék a diákokat valamilyen vallási meggyőződésbe.”

Majd a levélben felszólította a felügyelőt, hogy írásban nyilatkozzon arról milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy helyrehozza ezt a súlyos „alkotmánysértést”.

Hangsúlyozza azt is, hogy „a vallás és szólásszabadságot nem sérti, ha egy tankerület meghatározza, hogy a tanár mit taníthat és mit nem”, hiszen „alkotmányellenes, ha egy vallási ünnepet, például a húsvétot ürügyként használja fel egy tanár, hogy vallásos órát tartson”, majd hozzátette, hogy „ha a tankerület szemet huny az osztályteremben történt nyílt hittérítés felett, akkor az alkotmány és a bizalom súlyos megsértésében válik bűnrészessé.”

A tankerület felügyelője azt nyilatkozta, hogy „a tanár nem tett semmi rosszat” és indokolatlannak tartja a vizsgálatot, hiszen „a tanár a tanrend szerint tanított”.

Hangsúlyozta emellett, hogy „Alabamában minden tanárnak különösen nagy figyelmet kell arra fordítania, hogy alaposan megtanítsa a tananyagot, ennek pedig része a különböző kultúrákról és hagyományokról való diskurzus”. Ezek közé a hagyományok közé pedig konkrét példaként említi a tanrend a Kwanzaa-t, a karácsonyt, a hanukát, a július negyedikét és a Cinco de Mayot is.

„Ha a Kwanzaa és a hanuka is benne van, akkor bizony a húsvét is beletartozik”

-mondta.

A szervezet jogi képviselője visszautasította ezt az érvelést a karácsonyt „pogány eredetű nemzeti ünnepnek” titulálva és hangsúlyozva, hogy a húsvét nem más, mint „a keresztény istenség feltételezett feltámadásának ünnepe”, ami „nem állami ünnep.”

Vida Zsanett / Christian Post