A holokauszttagadó "náci mamit" börtönbe küldték

Kötelezően letöltendő börtönbüntetést kapott a „náci mami” néven ismertté vált holokauszttagadó német nő. A 94 éves Ursula Haverbecket egy év szabadságvesztésre ítélték közösség elleni izgatás többszörös vádjával - számolt be az Index.

Az idős asszonynak októberben kellett volna börtönbe mennie, azonban kora és egészségi állapota miatt felmentést kért a büntetés letöltése alól. A mostani ítélet egy börtönorvos véleményét figyelembe véve született meg, amely kimondta, hogy Ursula Haverbeck alkalmas a büntetés letöltésére. Az egy év szabadságvesztést azonnali hatállyal, feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül szabták ki.

Az idős nőt az elmúlt években több alkalommal is bíróság elé állították, amiért fennhangon tagadta a holokausztot. A szerdai tárgyaláson két eljárásban is ítéletet hirdettek, amelyet 2017-ben, illetve 2020-ban indítottak Haverbeck ellen.

Haverbeck néhai SS-tag férjével együtt alapította a Collegium Humanum nevű szélsőjobboldali, antiszemitának minősített szervezetet, melyet 2008-ban betiltottak.

Az Oskar Gröning volt SS-tiszt ellen 2015-ben indított perben tanúskodva Haverbeck a világtörténelem legnagyobb és legtartósabb hazugságának nevezte a holokausztot. Kijelentése miatt ellene is vádat emeltek, a holokauszt nyilvános tagadása ugyanis bűncselekménynek minősül Németországban. 2019-ben Haverbecket 2700 euró (mai árfolyamon 1,1 millió forint) bírsággal sújtották, amiért „új pogrommal” fenyegette meg a németországi Központi Zsidó Tanács akkori elnökét.

(Index)