Hitük megtagadására kényszerítik a laoszi keresztényeket: több hívőt is letartóztattak

Egy laoszi faluban szombaton a helyi hatóságok letartóztattak egy lelkészt és öt másik keresztényt, miközben a vasárnapi istentiszteletre készültek – közölte egy jogvédő szervezet.

Sirikoon Prasertsee, a Human Rights Watcher for Laos Religious Freedom(HRWLRF) igazgatója elmondta, hogy a "Mum" néven azonosított egyházi vezetőt és a többi keresztényt a Khammouane tartományban található Xaibouathong körzetbeli Tahae falu hatóságai tartóztatták le.

"A letartóztatások Mum úr otthonában történtek, ahol imádkozással készültek a vasárnapi istentiszteletre"

– mondta Prasertsee, aki hozzátette, hogy a lelkészt, és a többi keresztényt (két férfi és három nő) jelenleg a Xaibouathong kerületi börtönben tartják fogva.

Mum lelkész 2019-ben tért meg Krisztushoz, miután elmondása szerint Isten meggyógyította. Ezután gyülekezetet alapított, és a hívők az otthonában gyűltek össze, ahol egészen májusig szabadon imádkozhattak, amikor egy új faluvezető lépett hivatalba.

"Tahae faluban és a környező falvakból is többen megtértek"

– mondta Prasertsee.

"Az új faluvezető azonban szigorúan lépett fel a keresztényekkel szemben, amely Mum, és vele együtt másik öt hívő letartóztatásához vezetett."

Lang a letartóztatásokat Khampune és Ang falvak vezetőinek helyetteseivel, valamint három biztonsági tisztviselővel közösen hajtotta végre.

Laosz alkotmányának 30. cikkelye elismeri ugyan a polgárok vallásszabadsághoz való jogát, azonban amerikai külügyminisztérium 2023. évi jelentése szerint bár a városi területeken a hatóságok ismerik a vallási tevékenységeket szabályozó törvényeket, a vidéki területeken gyakrabban korlátozzák az embereket a szabad vallásgyakorlásban.

"A helyi hatóságok, különösen az elszigetelt falvakban, diszkriminálják és néha ki is utasítják a kisebbségi vallási csoportok követőit, különösen a keresztényeket, mert nem hajlandók megtagadni hitüket"

– áll a jelentésben.

A laoszi evangélikus egyházi vezetők szerint tavaly 79 keresztény családot kényszerítettek arra Khammouane tartomány Xaybuathong, Yommalath és Bualapha körzeteiből, hogy írják alá a hitüket megtagadó dokumentumokat.

A 2015-ös népszámlálási adatok szerint Laosz 7,9 millió lakosának 64,7 százaléka buddhista, 31,4 százalék pedig "nem vallásos" és mindössze 1,7 százaléka keresztény.

(CP)