Ugrás a tartalomra

Hét embert tartóztattak le Indonéziában: merényletet terveztek Ferenc pápa ellen

Az indonéziai terrorelhárítók hét gyanúsítottat tartóztattak le terrorizmus vádjával Ferenc pápa szeptember 3-6-i látogatása alatt.

A Densus 88, a terrorizmus elleni elit alakulat egyik csapata egy művelet előtt.- Kép forrása: Indonéziai kormány

Egy elit terrorellenes alakulat, a Densus 88 különleges osztaga a hét gyanúsítottat az ország különböző pontjain tartóztatta le, miután a közösségi médiában közzétett posztjaikban azzal fenyegették meg a pápát, hogy robbantással vagy más módon megölik, illetve felgyújtják a jakartai látogatásainak helyszíneit - jelentették a médiaorgánumok.

Bár a gyanúsítottak különböző helyekről származnak, és nem állnak kapcsolatban egymással, a legtöbb feltételezett terrorista összeköthető olyan szélsőséges iszlám csoportokkal, mint az Iszlám Állam (ISIS) - számolt be a Kompas.com. Tájékoztatást a gyanúsítottak indítékairól nem adtak.

Indonéziában más terrorfenyegetések is megjelentek idén. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, július 31-én Kelet-Jáván a hatóságok letartóztatták egy iszlám szélsőséges csoport 19 éves tagját és szüleit, és ezzel meghiúsítottak egy öngyilkos merényletet, melynek két templom volt a célja.

Az év elején az indonéziai terrorizmusellenes ügynökség vezetője azt mondta, hogy a tisztviselők a tizenéves gyermekek és a nők védelmére összpontosítanak az iszlám radikalizálódás miatt, mivel ők váltak a leginkább célzott csoporttá.

Indonézia a 42. helyen szerepel az Open Doors keresztény támogató szervezet 2024-es World Watch Listáján, amely azt az 50 országot rangsorolja, ahol a legnehezebb kereszténynek lenni. A WWL jelentése szerint az indonéz társadalom mára konzervatívabb iszlám jellegű lett, és az evangelizációs tevékenységet folytató egyházakat az iszlám szélsőséges csoportok célkeresztjébe kerülés veszélye fenyegeti.

(CN)

Legfrissebb