Egészen hátborzongató videót tett közzé a tudomány nagyra törő találmányainak, futurisztikus terveinek propagálásával foglalkozó szakértő, Hashem Al-Ghaili. A felvételből kiderül, milyen alternatívát dolgoztak ki a gyermekvállalásra – vagy ha úgy tetszik, a babák „gyártására” - számolt be a Hetek.
E célból dolgozták ki az EctoLife nevű szerkezetet, illetve annak koncepcióját, mellyel a szó szoros értelmében sorra gyárthatják majd az újszülötteket.
Látható, hogy egyfajta mesterséges anyaméhben vagy burokban tartják a csecsemőket, amin keresztül gondoskodnak róla, hogy a babák megkapják a szükséges tápanyagokat és minden más szükségük is be legyen töltve. Egészen addig, amíg ki nem fejlődnek teljesen és meg nem „születnek”.
A tervek szerint éves szinten 30 ezer újszülött „gyártására” lesz majd a megálmodott szerkezet, már amennyiben tényleg megvalósul az elképzelés.