Ugrás a tartalomra
Üveges Bálint

A Happy Day mai adásában:

  • 00:00 Megvallás Németh Sándorral 
  • 04:27 Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 28.rész
  • 07:42 Léteznek gonosz szellemek? - Németh Sándor prédikáció részlet
  • 21:54 Joel Osteen - Képes vagy rá (részlet)
  • 26:17 Család és a szellemi élet összhangja (folytatás) - Üveges Bálint

Az adás gépi átirata:

[Szignál]
Kezdődik a Happy Day, a Hit Rádió napi hit életi válogatása. Hallhatóvá tesszük a halhatatlant. Happy Day!

Hitvallás, megvallás. Mondjuk ki közösen Isten Igéjét, most a Hit Rádióba.

[Németh Sándor]
Mondjátok velem együtt, ezért hiszem, hogy a názáti Jézus Krisztus az Istenek a báránya, aki elvette a világ bűneit, és az én bűneimet is az Isten ráhelyezte az ő testére, amit felvitt a Golgotai kereszre, és oda szegezett, szegezte az ó természetemmel együtt. És hiszem, hogy az én ó természetem is meg van feszítve, és a názáti Jézus vére által pedig megnyerhettem hitáltal, ingyenkegyelemből a bűneimnek a bocsánatát. Hogy tiszta szívvel, tiszta lélekkel, tiszta testtel álljak az Isten jelenlétében, és a kezemet is tisztán emelhetem fel az Úrnak a dicsőségére.

Áldom és magasztalom az én megváltómat, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, és hiszem, hogy az ő hatalma és ereje nem fogyott el, hanem hatalma van az egész látható fizikai világ fölött, az emberek szelleme, lelke fölött, és elismerem, hogy az én szívem, szellemem, lelkem, testem fölött is hatalma van. És ő az, aki nekem örök életet ad, mert ő az élet, és ő a föltámadás. És hiszem, hogy ahogy Ádám által bejött a világba halál, a názáti Jézus Kiszus által pedig bejött a világba a föltámadás.

Ezért, aki hisz ő benne, az által ment a halálból az örök életre. És az én örök életem, üdvözségem az én megváltómban, názáti Jézus Kiszusban van, akinek a vére szövetségbe hozott engemet ővele, és ebben a szövetségben én a jövőben is hűségesen megállok, és elkötelezem magamat, újra ismételtem az Úrnak a követésére, szolgálatára, és átadom a szívemet, lelkemet, testemet, minden képességemet, tehetségemet az Úr kenetének, szellemének, hogy kenjen föl az Úr, és használjon engemet az igazság fegyveréjűl. És hiszem azt, hogy a názáti Jézus Kiszus legyőzte a sátán birodalmát, királyságát, mert meg van írva, hogy lefegyverezte fejdelemségeket, hatalmasságokat, és diadalt aratott rajtuk. Engemet pedig megváltott, és hiszem azt, hogy az életem a názáti Jézus Kiszusban el van rejtve, és azért magasztalom, dicsőíttem Őt, mert amikor megjelenik, az én életem, őrök életem is nyilvánvalóvá fog válni.

Addig is hittel keresem, és tisztelem az én Uramat, mert meg van írva, hogy lehetetlen dolog, hit nélkül, Istennek tetszeni. Ezért hiszem, hogy Jézus az Ura az Atya Isten dicsőségére, és hiszem, hogy Ő benne van a bűnbocsánatom, az örök életem, és Ő általa, az Ő igazsága miatt, Isten megigazította engemet, és megszüntette bennem a bűnös állapotot. És ezért igaz emberként áldom, magasztalom az Urat.

Amen.

[Tóth Géza]
Mert az Úrnak angyala, leszállván a mennyből és odamenvén, elhengeríté a követ a sírszájáról, és reájult arra. A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. Az őrizők pedig tőlevaló féltükben megrettentek, és olyanokká lettek, mint a holtak.

Az angyal pedig megszólalván mondta az asszonynak, Ti ne féljetek, mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt. Gyertek, lássátok a helyet, ahol feküdt az Úr.

És menjetek gyorsan, és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadta halálból, és íme előttetek megy Galiléába, ott meglátjátok Őt, íme megmondottam nektek. És gyorsan eltávozván a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futnak valahogy megmondják az ő tanítványainak. Mikor pedig mennek valahogy megmondják az ő tanítványainak, íme, szembejöve ővelük Jézus mondván, legyetek üdvözölve.

Azok pedig hozzájárulván megragadták az ő lábait, és leborultak előtte. Akkor mondanék ki Jézus, ne féljetek, menjetek el, mondjátok meg az én atyám fiainak, hogy menjenek Galiléába, és ott meglátnak engem. Ami alatt pedig ők mennek vala, íme az őrségből némelyek bemenvén a városba, megjelentének a főpapoknak mindent, ami történt.

És egybegyülekezvén a vénekkel együtt és tanácsot tartván, sok pénzt adtak a vitézeknek ezt mondván. Mondjátok, hogy az ő tanítványai odajövén éjjel ellopták őt, amikor mi aluvánk. És ha ez a helytartófülébe jut, mi elhitetjük őt, és kimentünk titeket a bajból.

Azok pedig fölvevén a pénzt úgy cselekedének, amint megtanították őket, és elterjedt ez a hír a zsidók között minden mai napig. A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába a hegyre, ahová Jézus rendelte őket. És mikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek pedig kételkedtek.

És hozzájuk menvén Jézus szól a nékik mondván. Nekem adatot minden hatalom menjen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokkám minden népeket, megkeresztelvén őket az atyának, a fiúnak és a szent szellemnek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.

És íme én Ti veletek vagyok minden napon, a világ végezetiig. Ámen.

[Németh Sándor]
A démonok rendkívül veszélyes, alattomos, kártékony szellemi lények. Nézzük meg röviden az eredetüket, mert az eredetüket, ha látjuk, a tevékenységüket és a tervészetüket jobban megismerjük, és határozottabb lesz az ellenállás a gonosz szellemekkel szemben. Sokféle elképzelés van a démonoknak az eredetével kapcsolatosan.

Van, akik azt mondják, nem sokan, hogy az Ádám előtti fajtól származnak, de erre semmiféle bibliai bizonyíték nincsen, semmiféle olyan tradíció nincs a judaizmusban, amely alá tudná ezt támasztani. Ez egy feltételezés. A legvalószínűbb a következő, és nézzük meg a bibliátban az 1 Mózes 6-ot, bár az idő nagyon megy, de az 1 Mózes 6 az egy kulcspontosságú ige, rész vagy fejezet, nem csak a bibliában, hanem az emberiségnek az ős történetében is.

Azt olvassuk a hatodik fejezetben, hogy mindjárt olvasom az első verszaktól, Lőn pedig, hogy az emberek sokosodni kezdtek a föld színén, és lányaik születtek. Látták az Isten fiai az emberek lányait, hogy szépek azok, és vettek maguknak feleségeket, mint azok közül, kiket megkedvelnek vala. És mondja az Úr, ne maradjon az én szellemem örökké az emberben, mivel hogy ő test, legyen az ő életének ideje 120 esztendő.

Óriások voltak a földön abban az időben, sőt még azután is, amikor az Istennek a fiai bementek az emberek lányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik. Ezek a ma hatalmasok, kik elejétől fogva híres nevezetes emberek voltak. Még a 11.

verszakot is felolvasom. A föld pedig romlod volt Isten előtt, megtelt a föld erőszakossággal. Tekintett azért Isten a földre, imán megvolt romolva, mert minden Pest megromtotta az ő útját a földön.

Tehát ez a történet, amivel kapcsolatosan szeretném megvilágítani a démonoknak az eredetét. Az északafraikai egyházakban kanonizált könyveknek fogadják el a jubileumi könyvet is, és az énok könyvet is. Ezekben részletesebben van leírva az eredete Rossznak a származása.

Persze Rossznak az eredete a Lucifernek a lázadása, angyali világlázadása, valamint a mostani világporszakban az Ádám bűnbeesésé, és van egy harmadik esemény az Egymúzes 6-ban, amivel szintén a Rossznak a hatalma és az ereje a földön megerősödött. És a mai napig tartó hatással, befolyással bír erre a világkorszakra is. Ugye itt azt mondja Isten igéje, hogy Istenek a fiai lejöttek a földre, kiválasztottak maguknak kölgyeket, ezekkel összeházasodtak, és ezekből a házasságukból óriások születtek, az óriásokból nefilimek születtek, és ez több generáción keresztül ismétlődött, mert a leereszkedése az angyaloknak Járed korszakában történt, Járed pedig Énoknak az apja volt, ezért kapta Énok apja ezt a nevet, hogy Járed, ami annyit jelent, hogy leereszkedés.

200 angyal ereszkedett le a hagyomány szerint Hermonhegyére, és ebből kapta a nevet Tiltott Hely. Ahol föllázadtak Isten ellen, és elhatározták, hogy gyermeket fognak nemzeni, megkívánták a házasságot. Itt csak jegyezem meg, hogy a házasság annyira vonzó volt számukra, hogy ugye angyalok nem rendelkeztek házassági intézménnyel, ezt nem kapták meg, és látták, hogy milyen nagyszerű dolog házasnak lenni, gyermekeket nemnezeni, hogy milyen csodálatos lény egy férfi és egy nő, amikor összeházasodik, és reprodukálhatja magát, és gyermekkel születik, családot alapít.

Hát az angyalok ezt megkívánták, ők is szerettek volna családot alapítani, de ő nekik ez tilos volt. Eddig megint más történet, hogy az angyalok hogy tudnak ilyen módon beavatkozni, ez a jövőre vonatkozóan is nagyon fontos feltételezés, hogy az angyalok nem démonok. A démonoknak nincs testük, ezért a testbe költöznek, és a testet, emberi testet elsősorban használják föl, hogy a romlott vágyait kiéljék.

Ezzel szemben az angyalok képesek megtestesülni. Tehát materializálódnak ezt úgy szokták mondani, hogy emberi testet vesznek föl magukra. Például, amikor a Ábrahámnak a mamré tölgyesében megjelentek az úr angyalai, akkor az eredeti szöveg azt mondja ezekről az angyalokról, hogy is, ami azt jelenti, hogy férfi.

És látjuk, hogy étkezett Ábrahámmal együtt, és alig lehet megkülönböztetni, de Ábraham fölismerte, mert látjuk az egymással való beszélgetésben, hogy azonnal fölismerte, hogy a mesiás és két angyal jött el hozzájuk. De az ószövetségben találunk több olyan történetet, hogy nem ismerték föl az angyalokat, mert föl tudják venni az embernek a testét, és minden testi funkciót be tudnak tölteni, ha fölveszik. Tehát étkezés, ivás mellett minden más funkcióra is képesek, legalábbis ezt tudja, ezt bizonyítja az 1806.

Nos, ezekből a házasságokból, ami természetelenes házasság, szeretném hangsúlyozni, hibrid lények születtek. Félig angyal, félig ember. Elyek a hibrid lények több, mint a Földön járettől egészen az özönvízig több, mint ezer esztendőt eltal a Földön.

Sokan keresztények azt képzelik, hogy néhány év alatt történt ez meg, de ez nem így van. Tessék kiszámolni, járettől egészen az özönvíznek az időpontjait több, mint ezer esztendő, tehát több generáció született, mert megegyeznek a tradíciók, hogy több ilyen, úgymond, óriás, vagy Nephilim generáció született. Hatalmas, nagy természeti emberek voltak.

Ugye ezzel kapcsolatosan a népek mitológiájában mind vannak feljelzések, főleg a görögben, stb. stb., de ebben most nem menjünk be. Nyilvánvalóan, hogy ezek nem a teljes igazságot tartalmaznak, de az őskorról marad valami a civilizációnak valami emléke, és ezt őrizték.

Sőt, itt van egy rövid utalás arra, hogy minden testet megrontottak. Ami azt jelenti, hogy nem csak az emberi testben történt genetikai romlás, hanem az állatoknak és a madaraknak a testébe is. És egyébként értelmetlen lett volna, hogy miért kellett az állatoknak és a madaraknak elpusztulni.

És ezzel kapcsolatosan is vannak olyan tradíciók, amelyek egyértelművé teszik, hogy nem csupán ember és angyal között történt hibridáció, hanem a féli angyal, féli ember és állatok között is történtek hibridációk. Például csak gondoljátok a kent óráknak a mitológiájára, meg a különböző szörnyeknek a mitológiájára. Ezekről arról van, hogy nagyon erőszakosság voltak, gyűlölték az embereket, az egész emberiséget megfertőzték, és igazából a Noéról van megjegyezve, hogy istenférő, tökéletes ember volt, de az a tökéletesség, amit használ a Biblia, az a hibátlanságra vonatkozik.

Tehát nem azt jelenti, hogy erkölcsileg teljesen tökéletes volt, hanem ugyanezt a kifejezést használja a vörös üszőre is, ami szintén hibátlanságot jelent, tehát genetikailag hibátlan volt Noé. Tehát nem fertőzött meg ebben a hibridációnak a világméretű folyamatába. És nyilván a családjára is ez az igazság.

És ezért Isten kiválasztotta a Noé-t. Nos, akkor hogy jönnek ide a démonok? Úgy jönnek ide a démonok, hogy az Énok könyve, Jubileumok könyve szerint is, az Isten arról rendelkezett, hogy amiután elpusztította ezeket a lényeket, majd jött a vízözőn, utána arról rendelkezett, hogy a fél, emberfél angyaloknak a szellemei maradjanak itt egy része a Földnek az atmoszférájába, és az ítélet napig nem hagyhatják el az atmoszférájukat, a Földnek az atmoszféráját, és az a feladatuk, hogy az Isten ellen lázadó embereket támadják, gyötörjék, és ez a földi életükben a lázadó embereknek az ítélete, sátán részéről is és az Isten részéről is. Sőt, ha emlékeztek rá arra az egyik verszakra, vízözőn után, Ábrahám után, találkozunk Ábrahám korában óriásokkal? Igen, találkozunk óriásokkal.

Óriások földjéről beszél. Amit gondoltok, miért voltak megijedve be mai részbe a kémek, akik elmentek az ígéret földjére, hogy megtanulmányozzák, és jelentést adjanak Mózesnek az ígéret földjéről. Ezek megnézték, ha a 12-ből 10 remekbe jött vissza, és azt mondta Mózesnek, hogy lehetetlen, hogy ezt a Földet mi elfoglaljuk, mert olyan óriások, az eredeti azt tartalmazza, Magyarban úgy van, hogy szálas emberek, de az eredeti azt tartalmazza, hogy nefili meglaknak a Földön, és olyan vagyunk a szemükbe, mint a sáskák.

Meg voltak rémülve, hogy ilyen figurákkal kell nekünk háborúznunk, ezeket kell legyőznünk. Káled és Józsui mondta, hogy le fogjuk győzni az óriásokat. Dicsőség Istennek!

Miért fogjuk legyőzni az óriásokat? Mert az Úr velünk, kicsoda ellenünk. A többi kím pedig félelmet keltett Izrael fiaiba, azok elkezdtek jajgatni, előre már látták, hogy el fognak pusztulni, és azt mondta Isten nekik, hogy ennyire sírtok, ennyire panaszkodtok, ennyire akartok menekülni, akkor tudjátok mit?

A pusztában lesz a sírotok, de nem fogtok bemenni az ígéret Földjére. Nem fogjátok megtapasztalni Istennek az ellátását, jólétét, áldásait, javait. Miért?

Mert féltek az ellenségtől. Mert azt hiszitek, hogy aki veletek van, az kisebb, mint aki ellenetek van. Pedig azt mondja az igazság, hogy nagyobb az, aki benned van, mint aki ellened van.

Van egy régi magyar mondás, hogy a gyáva népnek nincs hazája. De ez tényleg így volt, hogy a tíz gyáva kémnek nem lett hazája. Hazátlanul a pusztában haltak meg, de Józsuénak és Kálednak Isten megengedte, hogy bemenjenek az ígéret Földjére, mert hittek abban, hogy mivel az Isten velünk van, ezért az ellenségnek az erői fölött győzelmet fogunk karadni, hatalmat fogunk gyakorolni fölöttük, mert az Isten az ellenségeinket a kezünkbe adja, és győzni fogunk.

Nos, az Énok könyve szerint ez egy tradíció, amely egylég hiteles, amit hosszú ideig a judaizmus is tartott, a modern judaizmus nem foglalkodik a démonokkal, ugyanúgy materializálódott, mint a kereszténség. Tehát azt állítják, hogy ezeket a gonosz szelemeket Isten az angyalokat tartalozba küldte, megkötözte őket, a sötétségnek a láncaival megkötözte, és ezeknek a hibrid lényeknek a szelemeit, miután a testük elpusztult, ezeknek a szelemeinek egy részét itt hagyta a Földnek a felszínén, hogy az itélet napig gyötörjék az embereket, és abba pusztulásba taszítsák az embereket, ha nem térnek meg, amit Isten elhatározott a démonokkal kapcsolatban.

[Szignál]
Hangos könyv. Válogatás a karizmatikus klasszikus irodalom legjavából. Hangos könyv.

[Tamás Csilla]
Hangoskönyv rovatunk következik, melyben Joel Osteen Képes vagy rád című könyvéből olvasok fel egy fejezetet, amelynek címe a negatív szemlélet korlátok közé szoríthatja az életünket. Nem akarok túl sokat várni az élettől, így nem leszek csalódott, ha nem teljesül, mondta nekem egyszer egy fiatal ember. Így nem lehet élni.

Aki nem vár fizetésemelést, előléptetést vagy pozitív fordulatot, az nem szabadítja fel a hitét. Istent a hit indítja cselekvése. Ha fordulatra számítunk, de nem történik meg, ne csalódottan hajtsuk álomra a fejünket.

Azzal a tudattal térjünk nyugovóra, hogy egy nappal közelebb kerültünk a várakozásunk beteljesüléséhez. Másnap aztán ugyanezt kell tenni. A győztesek kifejlesztik magukban azt a szokást, hogy jó dolgokat várnak.

Lehetetlen, hogy közömbös hozzáállást tanúsítva várjuk a sikert és Isten áldásait. Nem elégséges nem várni semmi rosszat. Agresszív hittel kell várni a jó dolgokat.

Figyeljünk arra, hogy mit várunk. Az álmaink megvalósulását? Az előzőnél egy sokkal tasikeresebb, új évet?

Hosszú, egészséges és áldott életet? Aki például szeretne megházasodni, nem merenghet azon, hogy soha nem fogok találkozni az igazival. Olyan régen várok már, kifutottam az időből.

Ehelyett arra kell számítania, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen lesz. Azt kell várnia, hogy az Istentől származó kapcsolat keresztezi majd az útját és meg fog ismerkedni a hozzáillő személlyel. Mi lesz, ha megteszem, és mégsem történik semmi?

Vetődhet fel a kérdés. De mi lesz, ha megteszed, és meg is történik, amire vársz? Kérdezem erre én.

Aki nem hisz, azzal biztosan nem történik semmi. Bizonyára jóságod és kegyelmet követnek engem életem minden napján, mondja Dávid a XXIII. Zsoltárban.

Lehet, hogy a múltban értek bennünket csalódások és kudarcok, de ami nem működik, azt el kell engedni, minden hibát és kudarcot. Várjuk azt, hogy akármerre megyünk, Isten jósága és kegyelmek. Olykor jó hátra tekinteni és azt mondani.

Hello, jóság! Hello, kegyelem! Hogy vagytok ott mögöttem?

Egyesek észre sem veszik, hogy örökké csak a következő katasztrófát, kudarcot vagy negatív fordulatot keresik. Ezen bizony sürgősen változtatniuk kell. Javaslom, hogy kezdjék el Isten jóságát, kegyelmét, áldását keresni, a fizetésemelést és előléptetést.

Ezeknek kell követniük minket mindenhova. Valami jónak a boldog várása, hangzik a remény egyik meghatározása. Ha jót várunk, az örömet okoz és lelkessé tesz.

Amikor arra számítunk, hogy az álmaink megvalósulnak, reggelenként könnyed léptekkel indulunk el otthonról. Ha azonban semmi jót nem várunk, lelkesedés nélkül fogjuk átvonszolni magunkat az életen. Remélem senki nem veszi dicsekvésnek tőlem, ha elmondom, én azt várom, hogy az emberek szeressenek.

Meg lehet naív vagyok, de tedd meg nekem azt a szívességet, hogy meghagysz a tudatlanságomban. Amikor elmegyek valahová, nem építek magam köré falakat. Nem vonulok védekező állásba, nem viselkedem bizonytalan, féling személyként, és nem gondolom azt, hogy biztosan unszimpatikus leszek számukra.

Talán most is épp rólam beszélnek. Én azt várom, hogy az emberek barátságosan viszonyulnak majd hozzám, hogy amikor bekapcsolják a tévéműsoromat, képtelenek lesznek tovább lépni róla, hogy amikor meglátják a könyvemet a könyvesboltok polcain, vonzást éreznek majd, hogy megvegyék. Arról beszélek, hogyan lehet jó dolgokat várni.

Szabadjára kell engednünk magunkban a várakozásra való képességet. Néhányan talán már hat éve nem használták, de mindenképpen el kell kezdeni ők nagyobb dolgokat várni. Új hegyek várnak megmászása, és új tájak felfedezése.

Azt kell magunk előtt látnunk, hogy fejjebb jutunk, legyőzzük az összes akadályt, és ajtók nyílnak meg előttünk. Várjuk a jót a munkánk, a vállalkozásunk, illetve a kapcsolataink terén.

[Speaker 9]
Oh, happy day!

[Műsorvezető]
Sok szeretettel köszöntöm a társadalmú műsorában Üveges Bálintot, ifjúsági szolgálót és Biblia tanárt. Szia Bálint, és köszönjük, hogy elfogadtad a megkeresésünk.

[Üveges Bálint]
Köszönöm szépen a lehetőséget, és én is üdvözlöm a hallgatókat.

[Műsorvezető]
Te is meg fogod kapni a kérdést, amit a Nagy Józsinak feltettünk azzal a kapcsolatban, hogy ugye nálad is ti már egy nagy család vagytok, háromgyermekes apuka vagy, és nyilván valószínű, hogy egy picit változott az időbeosztás ahhoz képest, amikor még ketten voltatok, és az első ilyen nyitó kérdés az az lenne, hogy hogy sikerült esetleg megoldani a szelemi életben való mozgolódást a családi életben, annak érdekében, hogy ne esél ki esetleg se a bibliaolvasásból, se az imádkozásból, mi volt az, ami feltűnően változott, és mi az, amit esetleg így gyakorlatiasabban meg tudtál oldani, hogy mégis valahova betett ezeket a volt időket hasznosan szelemi dolgokkal eltölteni.

[Üveges Bálint]
Abszolút jó kérdés, annyit előre bocsátok, hogy ennek a gyakorlatnak én is a tanuló folyamatában vagyok még benne, tehát nyilván az ember folyamatosan próbálja ezt fejleszteni. Ugye ideális időbeosztás azt gondolom, hogy három gyerek mellette szinten is létezik, talán akiknek ugye vannak gyerekei, mindenki tudja, hogy egy folyamatos rúgalmasságot igényel állandóan változnak a körülmények. Én személyiség szerint inkább az az ilyen feszesen beosztós típus vagyok, tehát nekem ez egy ilyen személyiségbeli változást is igényelt, hogy úgymond ne akadja ki ezen, hogy ennyire nem lehet tervezni, vagy ennyire bármikor megváltozhat, hogy mi lesz este, meg hogyan alakulnak a dolgok.

Persze nyilván az ember igyekszik az érső irányvonalakat tartani, de ugye nagyon nagy rúgalmasság kell, azt gondolom, ezt mindenki tapasztalja, akinek gyerekei vannak. És hát nekem olyan szempontból alakult át így a szeleméletem, hogy nyilván az ember kereste, hogy hol vannak azok a rések, ahova be lehet illeszteni, összekötni esetleg a felelősséget, vagy a feladatokat azzal, hogy szeleméletet élni, én azt gondolom a Józsi ezekről már beszélt, viszont talán így érdekes lehet, ami teljesen spontán alakult nekem, hogy a Józsi is említette a nyelveken szólást, én azt gondolom, hogy ez a szelemi túlélésnek az egyik legfontosabb sarokpontja, hogy az, a jó a nyelveken szólásba, vagy nyelveken szólni, azt nem tud az ember pszichikai módon, ez a szent szelemnek egy képessége, amit ugye odaad az embernek, amikor az ember megkapja a nyelveken szólásnak az ajándékát. És a pálapostor azt mondja, hogy aki nyelveken szól, az önmagát építi. Ez egy óriási különbség az értelemmel mondott ima és a nyelveken szólás között, hogy mi értelemmel, amikor próbálunk imádkozni, ezer dolog van az ember fejében, fáradt a nap végére, és a többi érzi, hogy minden mondata lepattan a falról, ugye a hétköznapi rohanásba, és le is veszi az ember, hogy fú, ez most annyira pszichikai, hogy egyáltalán van-e ennek értelme, teszi fel a kérdést az ember magába, és nyilván így egy hózósabb időszak alatt, főleg, ha valaki úgy vállal gyerekeket, hogy mellette még tanulmányait is végzi, vagy akár több állást is vállal, ugye ma sajnos ezek egyre inkább jellemzőek, mert így könnyen el lehet veszíteni a motivációt a szeleméletben, hogy az ember úgy érzi, hogy még amit ráfordít időt, hogy annak sincsen haszna.

Most az a jó híra nyelveken szólással kapcsolatban, hogy nyelveken szólásban olyan, hogy pszichikai ima, vagyis értsük ez alatt azt, hogy mondjuk, ami nem éri el a célját, ami nem jut be Isten jelenlétébe, pálapostól azt mondja, hogy ilyen nincsen, hanem aki nyelveken szól, az önmagát építi, és ha az ember ezt tudatosítja magába, akkor ez egy nagyon jó kapaszkodó pont, hogy még ha csak 5 perc van a végén, vagy 15 perc, vagy iszonyatosan fáradt vagyok, és százezer dolog szalad a fejembe, és feje tetején áll a lakás, és nem tudom, akkor is van értelme annak a negyedórának, félórának, amit az ember lehet, hogy fejben nincsen ott, de mégis a szelleme az imádkozik, és ez egy nagyon bátorító dolog tud lenni, hogy ilyen hajszolt időszakban is, tulajdonképpen ezért is ajándékez, mert hogy megajándékozott Isten bennünket egy ilyen utolsó szellemi támasztal a szelleméletbe, hogyha már semmi nem működik, akkor is a nyelveken szóláshoz odatudunk fordulni, ugye ezért mondja azt, hogy a szelleme segítségére van az erőtlenségünknek, hogy ilyen erőtlen állapotokban, hát ezek erőtlen állapotok, amikor az ember elfogy otthon, és úgy érzi, hogy amúgy is mondjuk esetleg kudarc jelménye van, hogy nem csinálja elég jól, nem tudta a tervezett dolgokat végrehajtani, ez egy erőtlen állapot, amiben az ember sokszor akár érezheti úgy is, hogy hát most ő akar itt szelleméletet élni, amikor kellene van kudarcokkal, hát ebben az erőtlen állapodban is azt jelenti, hogy tud nekünk segíteni. Nekem ebben akkor volt egy ilyen átfordulás, ezt akartam elmesélni, hogy amikor született az első kislányunk, ő olyan habitus volt, hogy ha kézbe volt a lefekvés előtt legalább egy fél órát, egy órát, akkor utána azért viszonylag jól átaludta az éjszakát, ha viszont csak leraktuk aludni, akkor tuti, hogy fölkelt vagy ötször-hadszor, és akkor ezt így elég hamar belőttük, hogy megéri az a fél órás, egy órás befektetést, hát egyrészt azért is, mert nyilván az ember ilyenkor a közelséggel, kézben tartással befektet a kisgyereknek a lelkébe, szellemébe, és akkor itt valahogy teljesen spontán alakult, nem is gondoltam ezt végig, csak úgy eszembe jutott, hogy végülis úgyis kézbe kell tartani, akkor bemegyek vele egy olyan szobába, ahol már ugye mondjuk nincsenek úgy fölkapcsolva a lámpák, egy kis másfél szobás lakásba laktunk, a hálószobában, és akkor spontán jött az, hogy elkezdtem nyelveken imádkozni közben, és ezt annyira megszerettem, hogy rá voltam kényszerítve most így kvázi, hogy heteken át ez működött, és két-három hét után annyira megváltozott az egész szelleméletem, én előtte megmondom őszintén, hogy nyilván szóltam nyelveken, meg volt, amikor csak nyelveken imádkoztam, de ennyire intenzíven, hogy tényleg minden nap szakítani rá mondjuk egy fél órát, egy órát ilyenkorában nem volt, és nekem az mai napig egy ilyen forduló pont a szelleméletben, mert annyira föltöltödött az ember azzal, hogy a fél óra, egy óra alatt, hogy utána az összes többi dolgot is a szelleméletben könnyen tudta csinálni, élvezte az ember, úgymond ez volt az az élet, ami föltöltötte az embert szellemileg is, és biztos vagyok benne, hogy a gyerekekre is nagyon jó hatásra, mert amikor önben van a kisgyerek, akkor általában úgy ér össze az apuka meg a kisbaba, hogy nyilván a szellemük is össze tud kapcsolódni, tehát ezek biztos, hogy nyomot hagynak a gyerekekben, és ugye magáról a mesiásról mondja azt, ha jól emlékszem, a példászideknek a nyolcadik fejezete, hogy alapot vető építőmester, de ugyanez a szó azt is jelenti, hogy dajkád fiú, tehát, hogy ugyanaz a szó van a héberben arra, hogy valakit dajkálnak, mint arra, hogy alapot vetnek, és biztos vagyok benne, hogy ez ilyen tényleg a kellemest a hasznassal összekötni, hogy a gyerekekre is nagyon jó hatással van az ember közben az apai-anyai kötelességét is úgymond csinálja, de közben meg az úrral is közösségben van, és ez egy ilyen jó szinárgia tud lenni, azt gondolom.

[Műsorvezető]
És ahogyan már így elkezdtek nőni, így ahogyan elkezdtek kommunikálni, hogyan vezettétek be őket az ima életben? Milyen praktikákat vettettek be, hogyan történtek ezek a dolgok? Együtt imádkoztatok velük?

[Üveges Bálint]
Igen, itt megpróbálom ezt a kérdést öt-két irányból is megközelíteni. Második generációsként már kereszténycsalában nőttem föl én is. Én azt gondolom, hogy mindenképpen fontos dolog megszerettetni velük ezt az egészet.

Tud ennek egy kötelezessége szaga is lenni? Ez teljesen gyerekfüggő, hogy kinél, hogy csapódik le. Tehát ebben olyan fix recept nincsen.

Még családon belül is van el, hogy egyik gyerek úgy elharap a dologra, a másik gyereknek meg inkább mondjuk unalmas. Én azt gondolom, hogy mindenképpen van értelme a közös imádkozásnak, de hogy ez milyen intenzitású legyen, hogyan vezeti be az ember, hogy mondjuk este külön-külön az ágyba, még imádkozik velük, vagy az anyu segít nekik, elmond egy úgymond megvallást velük, amit a Józsi is mondott, hogy segít az anyuka vagy apuka imádkozni nekik, vagy valahogy közösen van egy imádkozás. Ez szerintem teljesen azon múlik, hogy egy családban milyen a bevett szokás, hogy gyerekek melyik az, amire úgy elharapnak, amit úgy megkedvelnek.

Tud ez is olyanná válni azért, hogyha nagyon erőltetve van, hogy inkább elidegeníti az embert, hogy hú, hát csak ezt le kéne, hogy tök kötelezően imádkozunk egy fél órát este, mert ez át tud csapni egy ilyenbe is. Valamikor nagyon élveztem én is gyerekként a közös imád, és érezte az ember, hogy ez adva egy védelmet, egy biztonságérzetet, de azért volt olyan is, amikor azt éreztem, hogy most sokkal szívesebben mennék máshol, vagy feküdnék már lealudni, vagy hasonló. Ezt meg kell érezni a gyereknél, persze nem kell úgymond ezt mindig minden alkalommal kiszolgálni, mert valamikor úgymond a figyelmet kell fölkelteni, meg küzdeni a gyereknek a figyelméjét, de azt gondolom, hogy ilyen erőltetetten, hogy akkor ez most kötelező, az nagyon kontraproduktív is tud lenni.

És hogy ez ne legyen erőltetett, meg ne így csapódja le, ezt nyilván még én is csak tanulom, mi igyekszünk, és azt látom sok olyan családban, akik már ebbe előjárnak, hogy ott, ahol van egy jó mintát, látnak a gyerekek, és azt látják, hogy a szülők szeretnek imádkozni, szeretnek bibliát olvasni, és a többi, akkor ez számukra is elkezd fontos lenni, hiszen felnéznek a szülőkre, hogy akkor őket is érdekli, hogy ha ő tud valamit a bibliából, akkor anya, apa annak örülni fog, és akkor őt is érdekli maga a téma.

Én ugyanígy ebbe szúrnék egy ilyen gyakorlati dolgot, hogy nagyon nehéz például a biblia olvasásra időt szakítani, hogy úgymond kvázi az ember, főleg a gyerekek után is tartsa a tempót, és ezt ugye Pálapostor is világos elteszi, hogy aki egyedülálló, az az úrra viselgondot, aki viszont feleséget vesz magának, a feleségére viselgondot, és természetesen ez nem azt jelenti, hogy megszönik a szellemnélet, hanem bejönnek plusz feladatok, meg nyilván nem csak feleség, hanem gyerekek is, tehát ez Pálapostor reális volt, és tudta, hogy felborul az ember életében az addigi megszokott ritmus, de én például ezt is megpróbáltam úgy összekötni, hogy ha máskor nem is jut rá időm, most olvassak, akkor legalább esténként szoktunk amúgy is olvasni a srácoknak, hogy akkor esténként ők is megszokják azt, hogy egy vagy két fejezetet még elolvasunk együtt a bibliából, kicsit beszélgettünk róla, van, amikor csak meghallgatják, van, amikor kérdeznek, de van, amikor elalszanak közben, mert mert úgymond ez az utolsó programpont, ez sem zavartak, nem rázan fel őket, hogy na, hogy képzelett, hogy elalszol bibliaolvasás közben, tehát nyilván itt inkább egy ilyen szoktatásról van szó, hogy ők megszokják azt, hogy mi olvassuk a bibliát, ők is megismerjék a történeteket, és még egy dolog, bár ehhez nyilván kell, hogy mondjuk az ember tudjon valamilyen hangszeren játszani, különösen a Covid-helyzet alatt, amikor ugye egyáltalán nem voltak összejövetelek, akkor igyekeztünk úgymond kvázi ezt úrpótolni, hogy esténként elővettünk gitárt, és akkor énekeltünk, ez két szempontból is jó, ugye mondják azt, hogy a szakemberek, hogy az elalvásnál ott nagyon fontos, hogy a gyerekben ne legyen szorongás, mert ez mindenféle problémákhoz vezet, nem az én asztalom, nem is akarok erről részletesebben beszélni, de ha hallják a gyerekek a szülőknek a hangját, akár csak azt, hogy kint vannak a konyhában, beszélgetnek, ez megnyugtatja őket, ugyanígy az is, hogyha hallják, hogy valaki még énekel egy gitárral, megy egy dicséret, vagy akár csak berak az ember dicséretet, vagy berak hangzóbibliát, de jó, hogy eszembe jutott ez is, inkább még amikor kisebbek voltak, akkor csináltuk, szintén ez is olyan spontán volt, hogy ők perce-kétszer beraktunk, és akkor ők mondták, hogy rakjuk be nekik, és akkor este ment a hangzóbiblia, és ezt sokszor azt írtuk, hogy, mit tudom én, elalszanak egy-öt perc után, és akkor is jól megy a szobába, a kis szellemük azért levesz dolgokat belőle, meg hasonló, de aztán kiderült, hogy nagyon is odafigyelnek, és akkor volt, szerintem három vagy négy éves a kisfiam, de lehet inkább még csak három, tehát így kvázi tudott már beszélni, de hát még így azért akkoriban tanulta összetett mondatokat, meg minden, és akkor egyszer csak így kérdezi, hogy anya, ki az az Anna?

Anna? Vagy kire gondolsz? Nem, nem, aja és Anna, akik meleg forrásokat találtak a pusztában.

És akkor gyorsan így gondolkoztunk, hogy várjunk, ez hol is van, gyorsan kikerestük a bibliába, és az egyik nemzetségtáblázat közepén van egy ilyen, ami, mit tudom én, ahhoz képest, hogy beraktuk itt egy félórával később, vagy órával később a hangzóbibliába, de odafigyelt, megegyezte, visszakérdezett, és most nem is az információ a lényeg, inkább csak az, hogy például ez egy ilyen minimális ráfordítás, hogy az ember berak egy ilyet, mert ez ugye plusz energiát már a szülő részéről nem igényel, de a gyerekeket meggyújtatja, meg hát valamilyen szinten a szellemükre is azért, hogy merre ott, ilyen módon is.

[Műsorvezető]
Ez főleg azért érdekes, mert általában a nemzetségtábla az, ami még a felnőtteknél is képes az álmodat.

[Üveges Bálint]
Igen, igen.

[Műsorvezető]
És akkor ebből a lényeget kivettek, és akkor mondhatni, hogy ti nem tartottak annyira úgymond így átmenetet, hogy először akkor mondjuk az ikonikus bogyóba voltsz, a leleccserében mondjuk kereszténymesek, könyvekre, hanem akkor ti úgymond egyből a rendes higgét adtátok nekik, úgymond szellemi életedben, tehát, hogy igényolvastatók.

[Üveges Bálint]
Ez a része spontán alakult, ez az igényolvasás, ez már kicsit később volt, akkor már voltak ilyen 5-6-7 évesek. Nyilván az összes ilyen aranykönyv, meg képesbiblia, meg stb. amik a, ez itt a reklám helye, a Patmosz kiadásában ugye elkészültek.

Ezeket mi is végigolvastuk, nekik nagyon szeretik őket, ugye egyre igényesebb kiadványok vannak ilyen szempontból. Én ezeket gyerekként is nagyon szerettem. Tehát ez a része, ez például soha nem volt unalmas.

Nyilván itt az ember leginkább még az információt tudja megfogni, de ugye beszél a biblia a pislákoló szellemről, ami ugye maga a mécsesnek a meggyújtása, vagy ez a kanócnak a meggyújtása a bibliában, ez az újjászületésnek a szimboluma. És beszél a pislákoló gyertyabérről. Ugye nem tudjuk, hogy nincs kimondva a bibliában, hogy hány éves kortól történhet meg ez a fajta újjászületés.

Nem húz ebben egy egyértelmű idő vagy korhatárt a biblia, de a tapasztalat az az, hogy ez inkább már a 10 éves korban történik meg. Viszont az az érdekes, hogy egészen kicsi korban is tudnak olyanok történni, hogy a gyerekeknek a szelleme már elkezdi így pislákolni, hogy ilyen egy-egy pillanatra úgy megnyílik a szellemük, és akkor, amikor úgy bekérdeznek egy olyat, hogy úgy hirtelen az embert is inspirálja, akkor például bármilyen késő van, az ember érzi, hogy na most ez, most ki van nyílva a kész szelleme, úgyhogy erről megpróbálunk beszélni, vagy valamit átadni. Volt egy ilyen, szintén a Covid alatt, hogy a gyerekek kérték, hogy rakjunk be arra rátot, és akkor leültek a kanapéra, és a ilyen hét éves volt akkor a kislány, ami így teljesen úgy, hogy mi nem is mondtuk neki meg semmit, csak ő is énekelt, és akkor így felrakta a kezét, megbecsukta a szemét, úgy énekelte a dalt, és a utána, amikor ez így véget ért, így nem is akartuk így zavarni, hogy na most hogy érezze azt, hogy ez természetes volt, és akkor ő kérdezte, hogy anya, ez nagyon érdekes volt, olyan volt, mintha a hasambat dobogat volna a szívem. És ez egy teljesen szelemi mondat, ami nem azt jelenti, hogy akkorottől most újjászületett, mert biztos, hogy nincsen újjászületve, de biztos, hogy arra a pár percre, amíg az a dal tartott, valamit fislákolta szellemre, megérintette a Szentlélek, ami most még nem biztos, hogy az esetek többségében ilyen korban még nem vezet újjászületéshez, de ezek megmaradnak, ezek a nyomok az emberben, biztos olyok benne bogi, hogy neked is voltak ilyenek, te is ugye második generációs vagy, vagy akik második generációsok voltak, el tudjuk ezt mondani a gyerekként, voltak ilyen kis apró találkozásaink az úrral, amiket így akkor lehet, hogy nem is fogtuk fel, hogy ez, de hagyott ilyen nyomot bennük Istennek a szelleme, és ez később a megtérés folyamatában már egy támpont volt, vagy egy segítség. Úgyhogy, hát igazából mondom, nincsen készrecept meg, ahány gyerek, ahány családa, annyiféle módszer van, de talán így tudnám megfogalmazni azt, amire mi törekszünk, aztán, hogy ez sikeres lesz-e, vagy nem, azt majd meg kell nézni 30 év múlva, tehát azért mondom, hogy még én is a tanulás folyamatában vagyok ebben abszolút, hogy vonzóvá tenni nekik, hogy ez valami olyan legyen, amit ők is szeretnének csinálni, hogy ilyenek akarunk mi is lenni, és nem annyira a kötelesség oldaláról, sokszor az ember magával is úgy van, hogy persze kell imádkozni, vagy jó imádkozni, meg fontos, ahogy mondta a Józsi is, és teljesen egyetértek vele, hogy ez olyan, mint az evés, meg az ivás, meg a levegővétel, és ebben az ember magával lehet feszes, tehát úgymond tűzhet ki maga elé célokat, de ez az én saját inspirációm, meg a saját elhatározásom.

Ha ezt én mástól várom el, akkor ez már egy törvénykezés, mert a Bibliában nincsen benne az, hogy minden nap kell Bibliát olvasni. Lehet ilyen szelemi üzenetet mondani, és teljesen valid is, és kell is ilyenekről prédikálni, de elvárásként nem rakhatom másnak a nyakába, hanem ha engem aztán például így inspirál, élhetek ilyen életmódot, tehetem ezt vonzóvá a gyerekeim előtt, de kötelezővé tenni, van, akinél működik, tehát azért mondom, hogy még gyerekkel is válogatja, van, akinél ez bejöhet, de van, akit meg pont lehet, hogy ez fog elidegeníteni, tehát ezt már inkább most nem is szülőként mondom, mert nekem az én gyerekeim még nem tartanak itt, hanem inkább, mint második generációs, ahogyan ezt annak idején mi megéltük, hogy azért, ha a kötelesség oldaláról van megfogva, az tud elidegenítő lenni, inkább az működik, amikor az ember látja, hogy igen, ti is szerettek imádkozni, látom, hogy más állapotba jöttök ki, mikor elvonultatok imádkozni, és érezz az ember egy megnyugvást az otthonon, mert ezeket a gyerekek szállamra leveszi gyerekként, hogy szülők elmentek imádkozni, még ha nem is tudtam, hogy miért imádkoznak, csak kihaladsz, ott egy megnyugvást érzett az ember, hogy na, ebben van valami vonzó, van valami olyan, ami nekem is kell, és hiteles, és nem tudom még, hogy fogok eljutni ide, de ezek nyomokat hagynak a gyerekekben, úgyhogy érdemes talán erről az oldaláról megfogni.

[Műsorvezető]
Amit említettél a gyerekekkel kapcsolatban, ez a pislákoló láng, akkor talán szülőként pont az a feladatunk, hogy ezt a pislákoló lángot ne elgyújtsuk testi élettel a képmutatásnak a jelenlétével az otthonunkban, hanem pont, hogy még inkább gárjesszük szomjuságot, alakítsunk ki bennük erre. Ez szerintem nagyon jól megfogható, amit mondtál.

[Üveges Bálint]
Ugye azt mondja, ez talán a Zsoltárok könyveben Dávid, hogy te gyújtod meg az én szövét nekem, mert ugye ez a szövétnek az emberi szellem, a kanócnak mondanánk, szimbóloma, és itt ugye Dávid is kifejezi, de az Új Szövetségbe pálapostól is sok helyen elmondja, hogy ezt az atya kezdeményezik. Mikor történik meg egy embernek az újjá születéssel, bárújjá tudnánk szülni a gyerekeinket, meg vagy bárkit, akit ismerünk. Ugye ezt mindenkinek tapasztalattal nem tudjuk az emberekre ráröltetni persze a hívást, ha van egy ember szelemé hívás, arra rá tudunk erősíteni, de hogy mikor történik meg az újjá születés, ez teljesen az atyának a kezében van.

Úgyhogy mi együttműködni tudunk ezzel a folyamattal, és így van, ahogy mondtad, hát nyilván az ember törekszik rá, hogy ne ő legyen hamersiás, nem haltja ki a pislákoló gyertjebe, lehet neki legyünk azok, akik oda mennek, és elsziszentik a kis inspirációkat a gyerekek szelemében, úgyhogy hát erre törekszünk szülőként.

[Műsorvezető]
Így van, hát nagyon köszönjük ezeket az őszinte mondatokat, és nagyon jó példa az, ahogyan csináljátok, meg szerintem sokunknak adtatok jó kis gyakorlatú tanácsokat, úgyhogy nagyon köszönjük nektek, és reméljük, hogy egyszer Sárival közösen is be tudtok csatlakozni, és akkor tudunk beszélgetni az ő feladatairól, azt, hogy hogyan oldjátok meg egymás között a szellemi életnek, akár a felosztását, közös egyéni imaélet, szellemi élet, gyerekekkel való foglalkozás, ez is szerintem nagyon érdekes, és gyakorlati, életszerű beszélgetés lenne, úgyhogy téged is nagyon sok szegetettel várunk vissza.

[Üveges Bálint]
Köszönjük szépen.

[Műsorvezető]
Köszönjük, a vendégünk Üveges Bálint, ifjusági szolgáló és biblia tanító volt, és további nagyon szép napot kívánunk.

[Üveges Bálint]
Köszönöm szépen, és üdvözlöm a hallgatókat. Viszontlátásra, sziasztok!

Legfrissebb