Happy Day - 2024. 10. 04.

[Szignál]
Kezdődik a Happy Day, a Hit Rádió napi hit életi válogatása. Hallhatóvá tesszük a halhatatlant. Happy Day!

Hitvallás, megvallás. Mondjuk ki közösen Isten Igéjét, most a Hit Rádióba.

[Németh Sándor]
Mondjátok, hogy velem együtt, hogy az Úr Jézus Kisztus tegnap ma és mindenki ugyanaz. Hiszem, hogy ő a dicsőségnek a királya, aki meghalt a bűneinkért, de föltámadott a meggazulásunkért és fölment az atyához, az atyának a jobbján foglal helyet. És ott az atyánál, mint Melkizedek rendje szerinti főpap, közben jár mindannyiunkért.

Ezért nincseni már semmi károztatásunk, mert Krisztusi Jézusban vagyunk. Nem pest szerint járunk, hanem szellemszerint, mert a názeti Jézus Kisztus életének a szellemi törvénye megszabadított a bűnnek az Uralma alól. És hiszem, hogy a názeti Jézus Krisztus az élő Istenek a fia, a királyok királya, uraknak az Ura, aki megítélte a világnak a fejedelmét, és lefegyverezte fejdelemségeket, hatalmasságokat, és diadal menetben mutogatta őket.

És hiszem, hogy az atya fölmagasztalta őt, és olyan névvel ajándékozta meg, amely névre meghajol mindent érd, és minden jel valja, hogy Jézus az Úr az Atya Isten dicsőségére. És hiszem, hogy ebben a névben teljhatalom van, ennek a névnek ereje van, és ennek a névre engedelmeskednek gonosz szellemek, démonok, és meg van írva, álljatok ellene zördögnek, és elfutassz őletek, és az Úr Jézus nevében lerombolom az ellenség minden munkáját, kárhoztatását, vádlását, mert a názeti Jézus Krisztus bűnbocsánatot szerzett számomra, és Jézus Krisztushoz tartozó ember vagyok, mert az Isten a názeti Jézus Krisztus igazságát ingyen, kegyelemből, hitáltal nekem is tulajdonította. Amit elfogadtam, őrzöm, hiszek benne, hogy nem bűnös emberként, hanem megigazított emberként állok az élő Isten jelenlétében, akit magasztalok, dicsérem őt lelkemmel, szelememmel, testemmel, cselekedeteimmel a názeti Jézus nevében.

Amen! Így legyen, ahogy ezt megvallottuk mindegyikünk életében.

[Mézes András]
Megkeresni hagytam magamat azoktól, akik nem is kérdeztek. Megtaláltattam magamat azokkal, akik nem is kerestek. Ezt mondtam, imhol vagyok, imhol vagyok a népnek, amely nem nevemről neveztetett.

Kiterjesztettem kezeimet egész napon, a pártos nép után, amely nem jó úton járt gondolatainak nyomán. A nép után, mely ingerel engem szemtől szembe, szüntelenül kertekben áldozik, és téglákon szerez jó illatot, mely a sírokhoz ül, és a barlangokban hál. A disznóhúst eszi, és fertelmes leves van táljaiban.

Mely ezt mondja, maradj otthon, ne jöjj hozzám, mert szent vagyok neked. E nép füst az orromban, és szüntelen égő tűz. Íme feliratot előttem, nem hallgatok, csak ha előbb megfizetek, megfizetek keblükben.

Védkeitekért és atyáitok védkeiért mind együtt, szól az úr, akik hegyeken tettek jó illatot, és halmokon csúfoltak engemet meg, és visszamérem először jutalmukat keblükre. Így szól az úr, mint amikor mustott lelnek a fürdben. Ezt mondják, ne veszesd el, mert áldás van benne.

Ekként cselekszem szolgáimért, és nem vesztek mindent el. És nevelek Jákobból magot, és Júdából, aki hegyeimnek örököse legyen, és bírják azt választottaim, és szolgáim lakjanak ott. És lesz Sáron nyájak legelőjévé, és Ákhor völgye barmok fekvőhelyévé népem számára, amely engem keresett.

Ti pedig, akik az urat elhagytátok, akik Szenthegyemről elfelejtkeztetek, ti, kik Gádnak asztalt készítetek, és Meninek italáldozatot töltötök. Titeket én a karda alászámlállak, és minnyáján leborultok megöletésre, mert hívtalak, és nem feleltetek. Szóltam, és nem hallottátok.

A gonosz cselekettétek szemeim előtt, és amit nem szerettem, azt választottátok. Azért így szól az Úristen, íme, szolgáim esznek, ti pedig éheztek. Íme, szolgáim isznak, ti pedig szomjuhoztok.

Íme, szolgáim örvendenek, de ti megszégyenültök. Íme, szolgáim vigadnak szívük boldogságában, és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgatni fogtok. És átok gyanánt hagyjátok itt neveteket az én választottaimnak.

És megöltiteket az Úristen, és szolgáit más névvel nevezi. Hogy aki magát áldja e földön, áldja magát az igaz Istenben. És aki esküszik e földön, esküdjék az igaz Istenre, mert elfeledvék a régi nyomorúságuk, és mert elrejtvék szemeim elől.

Mert íme új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említetnek, még csak észbe sem jutnak. Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek. Mert íme Jeruzsálemet vigasságát teremtem, és az ön népét örömé.

És vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népen fölött, és nem haladik többé abban síralomnak és kiáltásnak szava. Nem lesz ott többé csupán néhány napot ért gyermek. Sem vén ember, aki napjait be nem töltötte volna.

Mert az ifjú százeztendős korában hal meg, és a bűnös százeztendős korában átkoztatik meg. Házakat építenek, és bennük lakoznak, és szőlőket plántálnak, és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjon benne.

Nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt. Mert, mint a fáké, olyan hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim. Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velük megmaradnak.

És mielőtt kiáltanának, én felelek. Ők még beszélnek, és én már meghallgattam. A farkas és bárány együtt legelnek.

Az orosz lán, mint az ökör szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol, szentségemnek hegyén, így szól az úr. Így szól az úr, az egek nekem ülőszékem, és a föld lábaimnak zsámoja.

Minő ház az, amelyet nekem építeni akartok, és minő az én nyugalmamnak helye, hiszen mindezeket kezem csinálta, így álltak elő mindezek, így szól az úr. Hanem erre tekintek én, aki szegény és megtörött lelkü, és aki beszédemet rettegi. Aki bikát öl, embert üt agyon.

Aki juhval áldozik, az ebet öl. Aki ételáldozattal jön, disznóvért hoz elém. Aki tömjényt, gyújt, bálványt imád.

Miként ők így választák utaikat, és lelkük utálatoságaikban gyönyörködött, akképpen választom én is az ő megcsúfolásukat, és rájuk hozom, amitől félnek. Mivel hívtam, és senki nem felelt, szóltam, és nem hallották, és a gonosz cselekedték szemeim előtt, és amit nem szerettem, azt választották. Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére.

Így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak. Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket, de ők megszégyenülnek. Halld, zugás a város felől, hach, a templom felől, hach, az Úr, aki megfizet ellenségeinek.

Mielőtt vajudott volna, szült. Mielőtt fájdalom jött rá, fiút hozott világra. Ki hallott olyat, mint ez?

Ki látott hasonló dolgokat? Hát egy ország, egy nap jön én világra, és egy nép egyszerre születik én meg, mert vajudott és meg is szült egy síon az ő fiait. Hát én csak megindítsam, és ne vigyem véghez a szülést, szól az Úr.

Vagy én, aki születek, bezárja mély a méhet, így szól Istened. Örüljetek Jeruzsálemmel, és örvendjetek fölötte mind, akik őt szeretitek. Vigadjatok vele örvendezéssel minnyájan, akik gyászoltatok miatta.

Hogy szopjatok és megelégedjetek megvigasztaltatásának emlőjén. Hogy igyatok és örvendjetek dicsőségének bőségén. Mivel így szól az Úr, íme kiterjesztem rá a békességet, mint egy folyóvizet, és mint kiáradott patakot a népek dicsőségét.

Hogy szopjátok, ölben fognak hordozni, és térdeiken cirógatnak titeket. Mint férfit, akit anyja vigasztal, aként vigasztallak titeket én, és Jeruzsálemben vesztek vigasztalást. Meglátjátok és örül szívetek, csontjaitok, mint a zöld fű virágoznak, és megismerik az Úr kezét az ő szolgáin, és haragját ellenségei fölött.

Mert íme az Úr eljön tűzben, s mint forgó szél az ő szekerei, hogy megfizesse busulásában az ő haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal. Mert az Úr tűzzel ítél, és kardjával minden testet, és sokan lesznek az Úrtól megöltek, akik magukat megszentelik, és mossák a bálvány kertekért. Egy pap mögött a középen, akik disznóhúst esznek, és férget és egeret, együtt pusztulnak el mind, mondja az Úr.

És én cselekedeteiket és gondolataitokat megbüntetem. Eljön az idő, hogy minden népeket és nyelveket egybe gyűjtsek, hogy eljövén meglássák. És én cselekedeteiteket és gondolataitokat megbüntetem.

Eljön az idő, hogy minden népeket és nyelveket egybe gyűjtsek, hogy eljövén meglássák az én dicsőségemet. És teszek köztük jelt, és küldök közülük megszabadultakat a népekez. Tárziszba, Púlba és Lútba, az Ilyászokhoz, Tubálhoz és Jávánhoz.

A messze szigetekbe, amelyek rólam nem hallottak, és nem látták dicsőségemet, és hirdetik dicsőségemet a népek között. És elhozzák minden testvéreiteket, minden népek közül, ajándékul az Úrnak lovakon, szekereken, hintókban, öszvéreken és tevéken. Szentségemnek hegyére, Jeruzsálemben, így szól az Úr, amint hozzák Izraelnek fiai az ajándékot tiszta edényben az Úrnak házába.

És ezek közül is választok a papok közé, a léviták közé, így szól az Úr. Mert mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak én előttem, szól az Úr. Azonképpen megáll a ti magvatok, és nevetek.

És lesz, hogy hónapról hónapra, és szombatról szombatra eljön minden test engem imádni, szól az Úr. És kimenvén látni fogják azoknak holtesteit, akik ellenem védkeztek, mert az őférgük meg nem hal, és tüzük el nem alszik, és minden test előtt borzadásul lesznek. Amen.

[Németh Sándor]
Az egység, utána a jegyesség ideje alatt a felkészülés, és utána a kitüzött napon történik az egység. Tehát ez a mai kornak a romlottságán és istentelenségét mutatja, hogy az emberek nincsenek tisztába azzal, hogy kik ők. Mert az ember nem test, hanem szellem.

A szellemünk a legfontosabb részünk. Tehát a szerelmnél maradva először a szerelemben a szellem és a lélek egységénekkel megtörténie. Ez gyakran időigényes, mert mindenki hozza a tradícióját, hozza a hátterét, és nyilvánvalóan, hogyha ez viszed be a házasságba, akkor nem lesz belőle soha egység.

Tehát ezért abban a jegyesség ideje alatt, az assimilálódás, a kölcsönös ráhangolódás, egybefórás a szellemnek, a szívnek és a léleknek, ennek kell megtörténnie. És meg kell tisztulni mindazoktól, amely elválaszt, azért, mert így tud az ember együtt élni. Mivel hogy az emberek ma testtel kezdik, ezért, mint ha kártya vár, úgy omlik össze a házasság.

Nem testtel kezdődik az egység, hanem szellemmel. És a szellemmű egység az nem egy könnyű feladat. Ráadásul nincs is az embernek uralma rajta, a szíve felett.

És nagyon gyakran, amikor ilyen kapcsolatba kerül az ember, tehát amikor valakit megszeret egy fiatal ember, akkor a szíve kiemelkedik abból a természetes közökből, a szüleitől, haveroktól, barátoktól, amíg eddig körülvették ők, amihez a szíve lelke ragaszkodott. Mert ha nem emelkedik ki, akkor igazából nincs szellem. A szerelem az mindig egyfajta kiemelkedés jelent.

Egyfajta eksztatikus állapotot jelent, hogy kilép az embernek a szíve abból az állapotból, amiben előtte benne volt. És utána kezdődik az orientálódásába, elkezdődik egy új orientációja. És mivel a házasság olyan, amilyen, hogy a teljes személyiségnek az egységéről van szó, ezért úgy minden más és személyinek a jelentősége az életébe kezd átrendeződni.

Ha ez nem történik meg, ez az átrendeződés, akkor újra mondom, nem jön létre valóságos, szellemi és lelki egység a házasságba. És jönnek a problémák, és azonnal lehet látni, hogy nincs valóságos egység az érintettek között. Mert ha van szellemi-lelki egység, akkor akár egzisztenciális gond, akár indulati vagy feszültségek jönnek a kapcsolatba, simán tudják élni, mert megvan a fundamentum, amely megőrzi a kapcsolatot, és nincs olyan probléma, ami ezt a fundamentumot alá tudná ásni.

És erre óriási szüksége van az embernek. Ezért ragaszkodott a Biblia, és ragaszkodik most is Isten igéje. Ha az emberek társválasztásáról van szó, akkor is legyen jegyesség, és legyen lakodalom, illetve esküvő, és ezek között az a készülődés, amelynek eredményeképpen mind a két fél olyan szellemi-lelki erkölcsi érettségre tud szert tenni, amely garantálja azt, hogy a házasságuk sikeres lesz, és nem szenved hajótörést.

[Sárosi Renáta]
Hangos könyv Válogatás a karizmatikus klasszikus irodalom legjavából Hangos könyv Szolgálat, cselekvés, megnyilvánulás Szeretteim, meg kell látnunk, hogy a Szent Szelem keresség mindig külső megnyilvánulással jár. Amikor Norvégiában voltam, Isten hatalmasan működött, annak ellenére, hogy tolmácsolni kellett a prédikációt. Isten egyébként is csodálatos módon munkálkodik.

Egy nap, miközben negyed magammal sétáltunk az utcán, egy ember megállt, és utánunk szólt. Visszanéztem, és láttam, hogy valamivel küszködik, így visszamentem, és megkérdeztem a tolmácstól. Mi a baj?

Ezt az embert válaszolta. Annyira súlyos idegfájdalom gyötri, hogy már szinte vak és szörnyű állapotban van. Mihelyt befejezték a beszélgetést, így szóltam a Szellemhez, amely gyötörte őt.

Jézus nevében, menj ki belőle! Erre a férfi felkiáltott. Kiment!

Kiment! Szabad vagyok! Testvéreim, fogalmunk sincs arról, hogy Isten mi mindent tartogat számunkra.

Szidniben egy barátom társaságában elhaladtam egy bottal viccegő ember mellett. Megvolt görnyedve, és ki volt csavarodva. Az arcán látszódó gyötrelem mély benyomást gyakorolt a lelkemre.

Megkérdeztem magamtól, helyes dolog csak úgy elmenni e mellett az ember mellett. Ezért így szóltam a barátomhoz. Ott az az ember szörnyű nyomorúságban van, és nem mehetek tovább.

Beszélnem kell vele. Oda mentem, és megszólítottam. Úgy látom nagy bajban van.

Igen, mondta, nem vagyok jól, és már soha nem is leszek. Így szóltam hozzá. Látja ott azt a hotelt, ahol megszálltam?

Legyen a bejárata előtt öt perc múlva. Imádkozni fogok önért, és olyan egyenes lesz, mint bárki más. Ezek a Jézus hítében való cselekedetek.

Miután kifizettem egy számlát, visszamentem a bejárathoz, ő pedig ott várt. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy éppen azon tűnődött, vajon át akarták-e vágni, vagy hogy egyáltalán miért is állította meg őt az az ember az utcán, aki azt mondta neki, hogy ki fog egyenesedni. De ha én egyszer ezt mondtam, annak meg kellett lennie.

Ha mondasz valamit, összhangban kell lenned Istennel, hogy meg is legyen. Soha semmit ne mondj hősködésből, anélkül, hogy meg lenne hozzá a jogod. Mindig bizonyosodj meg arról, mi alapján cselekszel, és arról, hogy azzal Isten-t tiszteled-e.

Ha az az indítékod, hogy személyes nyerességet származzon az ügyből, abból csak szomorúság fog származni. Egész szolgálatodnak a kegyelem és áldás alapjainkkel állnia. Felsegítettük ezt a rokkant embert két lépcsőn, eltámogattuk a liftig, és felvittük az emeletre.

Nem volt könnyű a lifttől a szobáig cipelni, mintha csak a sátán az utolsó csapást próbálta volna az életére mérni, de azért megoldottuk. Öt perc sem telt bele, és ez az ember olyan egyenesen sétált ki a hotelszobából, mint amilyenek ti vagytok itt. Tökéletesen járt, és állította, hogy eltűnt a fájdalom a testéből.

Testvérek, ez a szolgálat, ez a cselekedet, ez a megnyilvánulás, ez a Szent Szelemkerestség három fő alapelve, és soha ne felejtsük el, hogy Isten teszi-e három dolgot általunk. A Biblia Isten igéje, az igazság van benne, és mondhatnak akármit az emberek. Ez az igazság rendíthetetlenül áll.

Sok-sok jó ígéretből egyetlen vesző vagy pontocska sem fog eltűnni. Isten igéje be fog teljesedni. A mennyben ez változhatatlan tény.

A Földön is nyilvánvalóvá kell válnia, hogy Ő az örökkévaló erő Istene. Isten megnyilvánulásokat akar, és azon van, hogy dicsősége látható legyen. Azt akarja, hogy mindannyian ilyen gondolatokkal teljünk be, hogy ránk nézhessen és gyönyörködhessen bennünk, miközben legyőzzük számára a világot.

Tehát sok mindenről lemaradsz, ha nem kezdesz cselekedni. De ha egyszer neki fogsz Isten parancsa szerint cselekedni, azt fogod tapasztalni, hogy Isten megalapozza a hitedet, és attól a naptól fogva elindít az ígéretek útján.

[Petrőcz Katalin]
Szeretettel köszöntöm a Pátmosz Café mai vendégeit, Fejes Zoltánt és Andreát. Szerbusztok! Ti tényleg olyanok vagytok, mint ahogy a Pátmosz Café-nek a szlogenjében is mondjuk, hogy azt hisszük, hogy ismerjük őket, aztán kiderül, hogy talán mégsem mindent tudunk, hiszen téged Zoli nagyon sokan ismernek a színpadról.

Milyen régóta gitározol ott a színpadon?

[Fejes Zoltán]
A színpadon konkrétan 2001 óta, tehát amikor a Vidán vasárnap indult.

[Petrőcz Katalin]
Rögtön az első adásnál már te fönt voltál akkor.

[Fejes Zoltán]
Már előbb, mert azt hiszem októberbe indult, és a nyár folyamán jelezték, vagy már tavasszal jelezték, hogy szeretnének még egy gitárost, és nekem szóltak, eljártam próbálni, tehát 2001-ben, 2001-től.

[Petrőcz Katalin]
És mióta vagy a gyülekezetben?

[Fejes Zoltán]
92 óta.

[Petrőcz Katalin]
Tehát akkor te egy majdnem tíz évet zenészként vártál a lehetőségre, vagy fel sem erült benned korábban, hogy ez lehetséges?

[Fejes Zoltán]
Abszolút. Tehát én szerettem volna már szinte kezdettől fogva részt venni a dicséretbe, a nagy dicséretbe, de más egyéb lehetőségek azért adódtak. Tehát nem voltam teljesen...

Zene nélkül.

[Petrőcz Katalin]
Andrea, te mióta vagy a gyülekezetben?

[Fejes Andrea]
Én 92, ugye egyszer lett értünk meg.

[Petrőcz Katalin]
Egyszer lett értetek meg.

[Fejes Andrea]
Hát mi már előtte együtt éltünk, és akkor 92. május másodikán az élesben volt egy nyitott összejövetel, és akkor oda már úgy mentünk, hogy... Hogy eldöntöttetek.

[Petrőcz Katalin]
Tehát ahogy együtt voltatok az életben, ugyanúgy együtt akartatok lenni a természet feletti életben is. De hát azért ide is el kell jutni, hiszen az előtt már valami felkészített benneteket arra, hogy ez a döntés megszülhessen bennetek. Egyáltalán honnan datálódik benned, Andrea, az, hogy Isten létezik, és esetleg keresni kéne?

[Fejes Andrea]
Hát nagyi. Azért egyszer-egyszer elmentünk templomba, de akkor apu leállított minket, hogy nem mehetünk. És aztán így, hát amikor az ember olyan élethelyzetben van, ahogy Pajar Tamás is mondja, hogy matekúrám, nekik azért a családban voltak olyan esték, amikor így az ablakba kiállítottam, hogy Istenem, ha vold, akkor segíts.

De így nem történt semmi. És akkor...

[Petrőcz Katalin]
Olyan veszekedések voltak?

[Fejes Andrea]
Hát voltak veszekedések, meg így. Mindegy, ez elmúlt túl lehető. De minden esetre te segítségért kiáltottál.

De én segítségért. Én emlékszem egy este konkrétan, hogy így néztem föl az égre, és segítségért kiáltottam. De azt mondjuk gimnazista koromban sem tudtam elhinni, hogy ez a világ, tehát ez annyira értelmetlen így, hogy élünk, ki így, ki úgy, ki jól, ki rosszul, meghalunk, ennek semmi értelme.

És ezzel így több asztaltásommal lamentáltunk, hogy miért van ez? Ez hülyeség. Nem jó.

De ami viszont engem nagyon, vagy hát akkor még nem tudtam, hogy megérintett, csak az első találkozásom a Bibliával, hogy olyan 13 évesek lehettünk a barátnőmmel, és így elterveztük délutánonként, úgy csörögtünk a kodálykörönnőn, súlyi után, hogy teszünk ma valami jót. És akkor jött egy néni, és úgy gondoltuk, hogy akkor segítünk a néninek. Leszólítottuk, az iskola melleti házban lakott a néni, fölinvitált minket, és akkor így a kezünkben nyomott ő Bibliát.

És akkor elkezdtünk ott, én nem, mert én nem mertem hangosan olvasni, meg nem is, vagy makogtam, és akkor a barátnőm, az iskolás evangéliumából, emlékszem, abból kellett olvasni, és akkor így ilyen 10 percet így olvastunk, meg ott elsütisztünk, így hetente följártunk hozzá, és tőle kaptuk az első Bibliánkat. Tehát akkor ez egy rendszeres segítségé vált?

[Petrőcz Katalin]
Ez rendszeres.

[Fejes Andrea]
Ez rendszeressé vált. És ez egy másfél éven keresztül, amíg az iskola, az iskola szünetben nem, de amikor az iskola idő volt, akkor így hetente fölmentünk a nénihez.

[Petrőcz Katalin]
És ez mind abból, hogy a lányok ott csitriként, ott csivitelnek, hogy valamit csinálni kéne?

[Fejes Andrea]
Hogy csináljunk valami jót, igen, ma, ma, most, így azonnal. És akkor így lett az első bibliám. És a néni hogy reagált erre?

A néni, ő egy ilyen szívarcú, kis őszhajú Anna néni nevű hölgy volt, aki nagyon kedves volt velünk, egy nagyon puritán, arra emlékszem, hogy egy szobában csak egy nagy szekrény volt, tele fekete könyvekkel, hogy azok mik lehettek, nem tudom, de nem ilyen imakönyvekből kellett olvasnunk, hanem rendesen a bibliát, és azt is kaptuk tőle ajánlni. De hogy kerültetek ti a lakására? Mert felhívott minket, amikor a szatyrát vittük, ugye a házig elkísértük, és akkor meghívott minket, hogy menjünk fel.

Akkor ez egy bátor néni volt. Ez egy bátor, ilyen 80 körüli néni volt. És akkor így minélha vettünk süteményt, és akkor vittünk neki sütét, meg elteházgattunk ott.

[Petrőcz Katalin]
És akkor elvett benneteket, hogy nézzetek itt ez a biblia, olvassatok nekem hangosan belőle?

[Fejes Andrea]
Odoladott a kezünkbe bibliát, hogy olvassuk. És akkor hát nem is tudom, nem mertünk, nem az, hogy nem mertünk, hanem hát ha ezt mondta az Anna néni, hát akkor olvassunk. Illetve mondom, én mindig szillelvel fújtam az orromat.

[Petrőcz Katalin]
Nem szerettél hangosan olvasni?

[Fejes Andrea]
Nem tudtam. Tehát én nagyon rosszul olvastam gyerekkoromban. Ez a suliba mindig, én biztos, hogy diszlexiás, vagy valami ilyesmi lenne most.

Hát akkor ugye nem volt ilyen, hanem kettes. És a barátnőm olvasott, és én meghallgattam. És a másik eset, az pedig ilyen 20 év körüli lehettem, amikor az Ódris színpadon ment egy végzős osztáknak egy darabja, a Gottspiel lehet, hogy rosszul mondom.

Most így utána néztem, akkor nem is tudtam, hogy ez egy híres múzikál. A Gottspiel, szerintem. És akkor én azt 33 szor, vagy négyszer néztem meg.

[Petrőcz Katalin]
Nem sporoltál akkor az időben?

[Fejes Andrea]
Nem sporoltam, lugalmas munkaidő volt, ahol dolgoztam, kilenctől félháromig kellett menteni. Egy picit elloptam, és akkor pont a hármas erőadásra odaértem az Ódris színpadra. És hát ez kiderült, hogy ez a Máté és a Lukács evangéliumából csináltak egy feldolgozást.

És akkor én próbáltam a Bibliámból elolvasni, de semmit nem értettem. És azt mondtam, hogy ez a rendező, ez hogy szedte ki ezeket a történeteket? Mert én nem is látom bennük igazán.

Úgyhogy ez a két találkozásom volt így megtérésem előtt, hát illetve aztán Zoli. Zoli, szenésztársam, hogy jöttél a képbe.

[Petrőcz Katalin]
Azért már még kíváncsi leszek, hogy ez a két pont között az Anna néni és az Ódris színpad, illetve utána az mi kötötte össze, de azért kíváncsi lennék, Zoli, hogy akkor te hol léptél be a képbe.

[Speaker 7]
Amire éltél be?

[Petrőcz Katalin]
Hát inkább először talán azt, hogy a te gondolkodásodban az Isten keresés az mikor már ült föl egyáltalán.

[Fejes Zoltán]
Hát gyakorlatilag én ateista családban éltem, tehát nem voltak vallásosak a szülők. De akkoriban talán ez elég sokunkkal így volt, nem? Hát igen, de még a nagyszülőre se volt jellemző.

[Petrőcz Katalin]
Még a nagyszülők se. Először az Andrea valaki jött a nagymamájától, azért mégiscsak hallott valamit.

[Fejes Andrea]
Aztán meg istelt a nagyi.

[Fejes Zoltán]
Szóval apám mondta, hogy az úrhajósok ugye nem láttak Isten-t az őrbe, ezért valószínűleg nincs is Isten, ebben maradtunk. És te ezt elfogadtad? Hát ezt elfogadtam, igen.

[Petrőcz Katalin]
És aztán mi jutott mégis szöget a fejedbe, vagy pedig egyszerűen te nem is foglalkoztad?

[Fejes Zoltán]
Nem is foglalkoztatott ez a kérdés. És talán egyszer megkérdeztem, hogy a Biblia miről szól, mert azért volt otthon egy Biblia, és akkor mondták, hogy az Ó szövetség Ádám és Év árul, az Új szövetség Jézusról. De ennyi volt az információm.

Én már felnőtt fejjel találkoztam olyan emberről, aki megtért a gyűlökezetbe, és ő tett nekem bizonyságot. Akkor hallottam először arról, hogy Isten személyéről, hogy ő szeret, stb.

[Petrőcz Katalin]
És mondjuk egy teljesen ateist embernek, aki ezzel egyáltalán nem is foglalkozott, tehát hogy téged nem is gyötört ez a kérdés, az hogy reagál egy ilyen felvetésre?

[Fejes Zoltán]
Nekem én érdekesnek találtam, tehát láttam az emberen, hogy változott pozitívan, tehát valami lehet benne, amit mond, úgyhogy én nyitott voltam mindenre, amit mondott gyakorlatilag.

[Petrőcz Katalin]
Tehát voltak éppen az embernek a hitelessége, annak az illetőnek a hitelessége miatt foglalkoztál egyáltalán ezzel a kérdéssel, azzal együtt, hogy ez úgy nagyjából a gondolat idegen volt még tőled.

[Fejes Zoltán]
Hát igen.

[Petrőcz Katalin]
Tehát Isten személyét egy emberen keresztül. És akkor ugye ez két nagyon különböző keresés, hát ti mégis aztán ugye összekerültetek, és sőt azt mondod, hogy együtt is éltetek, akkor nem volt köztetek téma ezek szerint, ugye, Andrá? Nem, abszolút.

Te is a más szempontok alapján választottatok.

[Fejes Andrea]
Mi nem beszéltünk természet fölöttéről, nem is akartunk összeházasodni. Zoli nem akart megnősölni, én nem akartam férjezmenni, úgyhogy ez, és akkor mit akartatok egymástól?

[Fejes Zoltán]
Hát együtt jól éreztük.

[Fejes Andrea]
Igen, szerettük egymást, nem azt, hát szerettük egymást, és együtt éltünk. De így, hogy házasság, meg család, nem? Ez én nem merült fel.

[Fejes Zoltán]
Egyelőre akkoriban még nem merült föl.

[Fejes Andrea]
Hát fiatalok is voltunk.

[Fejes Zoltán]
Nem akartunk elköteleződni, ám bár tulajdonképpen együtt éltünk már egy ideje, mikor elkezdtek nekünk bizonságot tenni többen is. Kik kezdtek el bizonságot tenni nektek? Tehát mondom, a zenésztársam megtért még Budaörsön, ő kezdette beszélni, bár egy kicsit furi is volt a saját.

[Fejes Andrea]
Igen, neki kell a megtérés, mondtuk.

[Fejes Zoltán]
Ja, hogy neki szüksége van rá, igen. Mondta, hogy jön neki az ember ebből a démonok, és hú, és mondom, hova járhat. Mondott pozitív dolgokat is, tehát érdekelt is a dolog, mert egy kicsit furán is néztünk rá, és aztán ő otthagyta ezt a zenekart, ahol éppen akkoriban játszottam, emiatt, hogy már nem tudta vállalni a zenélést, és akkor jött helyett egy másik énekes, akiről kiderült, hogy valamikor korábban ő is megtért, csak nem jár a gyűlökezetbe, de abszolút foglalkozik a kérdéssel.

És akkor az új énekes is folyamatosan bizonságot tett, bár annak ellenére, hogy ő nem járt gyűlökezetbe.

[Petrőcz Katalin]
Ez egy érdekes felállás lehetett. És ehhez ti mit szóltatok?

[Fejes Zoltán]
Mondom, én nyitott voltam mindig a bizonságtevésre, tehát értekelt, amit mondott, meg időnként eljött hozzánk ez a korábbi énekes is, beszélgetett velünk, invitált minket a gyűlökezetbe, de hát elmenni nem akartunk végül is.

[Fejes Andrea]
Az utolsó ott létekor, emlékszem, ültünk a kanapén, ő velünk szembe egy székbe. Biblija a kezébe, és akkor így ránk nézett, én már többet nem könyörgök nektek, és így becsukta a bibliát, és nem is jött többet. De akkor már, hát akkor már egy éven keresztül már úgy, de ez egy annyira, egy picit meg is örültem, hogy végre.

Mert azért, mikor csöngettek, jön a karcsi. Egy picit úgy összeszorultak.

[Speaker 7]
És tudtátok, hogy mi következik. Igen. Akkor lerajzolta, hogy hogy kell menni.

[Fejes Zoltán]
Lerajzolta, hogy kell elmenni a folyondárba, busszal, stb. itt a térképet rajzolt.

[Speaker 9]
De soha nem mentünk.

[Fejes Zoltán]
Aztán bevonultam katonának, ott is találkoztam valakivel, aki megtért, tehát ő is folyamatosan bizonságot tett. Egyébként neki meg a nagyúr zsitett bizonságot, tehát krumplipucolás közben tért meg, tehát hogy együtt pucolták a krumplit. És elközben mondta el a megtörémát, ez az illető, aki aztán nekem folyamatosan hónapig, hónapokig bizonságot tett.

Tehát mindig valaki jött, aki beszélt erről a kérdésről. És te mindig nyitottan fogadtad.

[Petrőcz Katalin]
Ámbától nem akartál elmenni a gyűlökezedben.

[Fejes Zoltán]
Nyitottan fogadtam, de viszont nem akartam elmenni, nem akartam felhagyni a karrier utáni vágyakozást. Bár ez egy jó ábrán volt végül is, ez, hogy mi befutunk a zenekar, de azért ebben reménykedtünk. Bár mondjuk volt nagy hanglemezszerződésünk a Magyar Hanglemezgyártóvállalattal, tehát voltak ilyen reményteli pontok.

De talán nem is baj, hogy nem lett különösebb sikere a zenekarnak.

[Petrőcz Katalin]
De te mindig is zenész voltál?

[Fejes Zoltán]
Hát hivatalosan most se vagyok az, tehát én mindig is dolgoztam. Tehát már soha nem éltem zenélésből.

[Petrőcz Katalin]
De zenélni viszont mindig zenéltél. De zenélni viszont mindig zenéltem. Ez egész kiskorodtól kezdve, ez egy ilyen szülői kérés volt, hogy kisfiam tanulj meg valamilyen hangszínről játszani?

[Fejes Zoltán]
Nem volt kérés, ám bár apám is zenélt, meg néhány rokonom is zenélt, hát ezt láttam, hogy zenélnek, és azért én is zenél szerettem volna lenni. Mindenáron gitáros akartam lenni, de ők nem tanítottak. Tehát végül is 15 évesen fogtam magam, amikor már hozzájutottam egy hangszerhez, és saját magam kezdtem el tanulni.

[Petrőcz Katalin]
És aztán zenekarba kerültél, vagy azért párhuzamosan zajlott egy másik tanulmány is, ami szakmát adott, vagy ráállált?

[Fejes Zoltán]
Szakács végzettségem van, szakácsként dolgoztam, és akkor bekerültem egy zenekarba. Egyébként itt a Kőbenyai Ifjúsági Házba játszottunk pont 30 évvel ezelőtt.

[Speaker 7]
Akkor legalább ez egy évfordulós adás lesz.

[Fejes Zoltán]
Rendszeres. 1987-ben, minden pénteken itt játszottunk, itt volt a Pataki Művelődési Házhoz tartozott. Igen, amit most Körösi Csomárnak hívnak.

A Művelődési Házhoz? Igen. És hozzá tartozott egy ifjúsági ház, most az valami politikai pártnak, vagy nem tudom, Fidesznek az épülete.

Ott játszottunk minden pénteken, emlékszem, pont 30 évvel ezelőtt. És milyen zenét játszottatok? Rockzenét alapvetően.

[Speaker 7]
Akkoriban mindenki rockzenét játszolott.

[Fejes Zoltán]
Én úgy kerültem oda, hogy majd megtanítanak gitározni, és akkor a gitáros az elment katonának, nem nagyon tanított, meg nem is érdekelt, amit mutatott végül is, a nagybátyjám ajánlott oda be, de ő elment katonának, mire visszajött egy év múlva már én írtam a dalokat.

[Speaker 7]
És akkor ehhez ő mit szólt? Hát ő basszusgitáros lett. Módon te már behoztad a lemaradásodat.

[Fejes Zoltán]
Hát ő basszusgitáros lett, tehát hogy már nem gitározott. A másik gitárosból lett énekes.

[Petrőcz Katalin]
Akkor komoly tetséget lehet hozzá, nem? Hogy ez így teljesen magától a kezedbe került a gitár, és működött a dolog.

[Fejes Zoltán]
Hát legalábbis volt valami érzékem hozzá.

[Petrőcz Katalin]
És az van is. Egy pici igazamra. De te ebbe támogattad mindig?

Te örültél, hogy én zenész mellé kerültél?

[Fejes Andrea]
Én ismertem meg az egyik kollégámmal zenélt ő együtt, és akkor én a kollégámon keresztül ismertem meg a Zoli-t, és a mi rendezvőink azok hát egy évig legalább, de lehet, hogy több is, és az abban állt, hogy én kimentem a próbahelyre, a próbára, és kikísértem a keletibe, Zoli hazament Gyömrőre, én hazasétáltam a Bence utcába, és akkor egy héten kétszer így találkozgattunk, hogy én próbán ültem, és így hallgattam a klasszika zenekar repertuáriát.

[Petrőcz Katalin]
De te belőled nem lett zenész, te maradtál a mézötéren.

[Fejes Andrea]
Nem, sajnos én csak nem zenélek, csak tapsolok, úgyhogy.

[Petrőcz Katalin]
És akkor mi hozott ebben végül is egy előrelépést a kapcsolatotokban, vagy csak a megtérés? Már, hogy az elkötelezettség? Igen.

Mert ezek szerint azért, ahogy lehet, hogy ti nem gondoltátok komolyan, de innen azért most úgy tűnik, hogy azért eredetileg is komolyan gondoltátok, csak talán nem gondoltatok bele. És akkor mi segített abban, hogy ebbe belegondoljatok, hogy ezt valamiféle keretek közé elköteleződés felé indítjuk?

[Fejes Zoltán]
A megtérés után döntöttünk, úgy, hogy akkor össze kéne házasodni.

[Petrőcz Katalin]
Ezt te is a magatokról eszültétek ezt a tanulságot.

[Fejes Andrea]
Igen, igen. De mikor megtértünk, akkor én konkrétan tudtam, hogy kettő darab bűnöm van, egy paráznak kapcsolatban élek, és dohányzom. Tehát ez volt a bűn listám.

És hát ebből, ahogy megtértem, én a dohányzástból meg is szabadultam. Első imámas csak annyi volt, hogy megtértünk vasárnap, és hétfőn tudtam, hogy öt doboz cigaretta van benne a munkahelyemen, és mondta, hogy menj elj, atyám, a Jézus nevében kérem, hogy ma már ne gyújtsak rá, ámen. És így mentem el a munkahelyemre, hogy gyorsan szétoztattam a cigarettáimat, és azóta nem dobtam ki.

Nem, hát azért erre nem gondoltam, hanem szétoztattam a dohányosok között. És akkor kérdezte a kolléganőm, akivel többször próbáltunk leszokni, hogy mondta, hogy Annra nem hiszem el, hogy nem gyújtasz rá a vécébe. Hát én mondom, engem a vécébe is lát az úr, hogy nem gyújtok rá.

De nem is éreztem ezt a készletést se, úgyhogy. És hát a másik, ugye, a paráznaság, azt meg, hát azt rendezni kellett így a hátosság kötelékével.

[Petrőcz Katalin]
És akkor ez egyértelmű volt, bár azt még nem mondtátok el, hogy végül is akkor mi volt az az utolsó pont, amitől eldöntöttétek, hogy megtértek.

[Speaker 7]
Ugye karcsi eltűnt az életületükből.

[Speaker 9]
Igen.

[Fejes Zoltán]
Akkor karcsi eltűnt, jött egy másik énekes, aztán a honvédség alatt is valaki mindig folyamatosan bizonságot tett. Akkor kaptam egy könyvet, több mint ács címmel, Jézus személyről szólt. Na, végén azt értem, hogy elolvastam sútyiba otthon.

Mekközben azért beszélgettünk Andreával erről kérdésről, őt is megtalálta.

[Fejes Andrea]
De bocsánat, hogy azt szabadba vágunk.

[Fejes Zoltán]
És a többi, tehát téma volt ez a lődó.

[Fejes Andrea]
Csak hogy nem kaptad azt a könyvet, hanem valahogy a mi lakásunkban bekerült.

[Petrőcz Katalin]
Lehet, hogy a karcsiot hagyta.

[Fejes Andrea]
Nem, nem. De nem tudom, hogy hogy került ez oda. És az Oli megtalálta a könyvesporcon.

Én nem találtam meg.

[Fejes Zoltán]
A végén volt egy megtérő ima. Volt egy megtérő ima a végén, és akkor azt elolvastam otthon, mikor egyedül voltam, és úgy éreztem egy ilyen változást, tényleg egy ilyen terhek mentek le belől. De mondjuk gyülekezetben nem akartam járni, tehát tisztában voltam vele, hogy talán kellene, de nem akartam elköteleződni.

És például ez a újonnan érkezett, már korábban megtért énekes srác mondta, hogy ha imádkozom, akkor Jézus nevébe kérjek, és akkor ez úgy meg fog valósulni. És akkor nem imádkoztam abban az időben, de nagy nehezen erőt vettem magamon, és azért mégis imádkoztam új gitárért, ami meglátt két héten belül, ami előtte képtelenségnek tűnt, hogy honnan szerzek én most egy új hangszert, mert balkezesként egyébként is nehéz beszerezni, de akkor még nehezebb volt. Meg aztán imádkoztam azért, hogy másik munkahelyre kerüljek.

Ezeket ilyen tőlmondatokban is mondtad, hogy Jézus nevébe kérek egy új gitárt. Meg egy új munkahelyet, igen. És akkor pár héttel később elküldtek ottani munkahelyemről, és egy másik helyre kerültem még az nap több fizetésért egyébként, és ott viszont volt megint csak egy illető, aki meg azért imádkozott, mint utolag kiderült, hogy vagy Gyűlis jöjjön, mert ő gyűlökezeti tag volt, vagy egy olyan személy, aki meg fog térni.

És akkor így már nem volt menekvés, így nap, mint nap bizonságot tett, és ez volt a téma.

[Petrőcz Katalin]
És akkor ráadásul két kívánság teljesült egyszerre. Innen fogjuk folytatni, maradjatok velünk, a zene után jövünk vissza Feje Zoltánnal és Andrával.

[Sárosi Renáta]
Ön a Hit Rádió archívumát hallgatja.

[Petrőcz Katalin]
A zene után egy zenészsel folytatjuk a beszélgetést, illetve a feleségével, Feje Zoli és Andrá továbbra is a vendégeim, és ott fejeztük be, hogy két kívánság is teljesült egyszerre. Zoli, te kértél Jézus nevében egy új munkahelyet, a munkadód, vagy kollégát pedig kért egy embert, akinek bizonságot tehet. Ez után mi történt?

Újrabombázni kezdtek téged.

[Speaker 7]
Nap, mint nap. Igen.

[Fejes Zoltán]
Úgyhogy mindig küldött az úr valakit, aki ezt három évig tartott egyébként ez a folyamat.

[Speaker 7]
Igen, ezt akartam is kérdezni, hogy ezt csinálték.

[Fejes Zoltán]
Értem tulajdonképpen, elmondtam ott, hogy a könyvből egy megtérőimát, tehát már tényleg csak egy lépés lett volna, hogy elkötelezzem magam, de mindig igazából a zenekar húzott vissza az a remény, hogy majd befutunk, és jaj, de jó lesz, mert azért azt tudtam, hogyha... És ez nem összeegyeztethető volt szerinted a gyerekedettel? Szerintem nem.

Igen, igen. De még egy olyan esemény is történt ezzel kapcsolatban, hogy ugye fölhívták a figyelmemet, hogy Jézus nevében kérjek, hogy egy alkalommal Görögországban nyaraltunk Andreával, egy ilyen munkahelyi lehetőség volt, és a lényeg az, hogy besodrottam a kumimatraccal a vízbe, és úsztam volna kifele, de nem vagyok egy nagy úszó, úgyhogy a hullámokkal küzdve teljesen elfáradtam, és egyre reménytelenebb volt, hogy kijutok a vízből, és nyeltem a vizet, tehát a halálfélelem jött rám, majdnem megfulladtam, és akkor nem tudtam más csinálni, hogy egy rövid tőmondatos imában kértem az Urat, hogy nem akarok meghalni a Jézus nevében, vigyen ki. És akkor abba a pillanatban elmúlt a pánik, a halálfélelem, és valahogy megjött az erőm, nem tudom, hogy hogy, valahogy kieviczkéltem, utána nem is tudtam rátámaszkodni a kezemre, sem annyira elfáradtam, de valahogy kijutottam. Szóval, hogyha nincs az az ima, akkor most egy szép emlék vagyok Andrának.

[Speaker 7]
Andrának nem örülne, igaz? Te ezt hogy élted meg itt?

[Fejes Andrea]
Hát én ezt úgy éltem meg, hogy nem egy matraccal ment be az emlékszik, hanem egy gumi csónakba ültünk be hárman a barátnőmmel, és a szél így befele fújt minket, és mi ott napozgattunk. De már írtókényelmetlen volt, és akkor mi a Kriszti barátnőmmel kilögtük a Zoli-t ebből a gumi csónakból.

[Petrőcz Katalin]
Hogy kette, mégis több helyetek lesznek hárman. Hát kette.

[Fejes Andrea]
Így is elég szorosan voltunk, de hogy mégis azért, hogy most már menjen ki, és most már már napozunk. És Zoli itt Magyarországon nem jött el uszadába, ahol nem élt le a lába. Tehát ő annyira nem volt biztos az uszásában.

És minket meg aztán, mi nem tudtunk Zoliról semmit, mert minket meg fújt be a szél, és négy óra múlva értünk csak partot. Volt, hogy úgy eveztünk, hogy körbeforgott. Nem voltunk nagyevezők, körbeforgott ez a gumi csónak.

És hát mikor kiértünk, akkor csak azt láttuk, hogy én, hogy Zoli alszik. És ő nem is mesélt erről. Tehát én nem tudtam se arról, hogy ő a több mintács című könyvek álmondta a megtérőimáját.

Tehát valahogy ezt ő nem fette fel, igen. Akkor sem tudtam, hogy ő ott imádkozott, tehát ezt ő nem mondta. Én meg még nem voltam ilyen stádiumban szerintem, hanem arra határozott, hogy emlékszem, hogy engem az foglalkoztatott, hogy amit a Karcsi mond, és ez mégis igaz, hogy van menny, és van pokol, akkor egyszer eljött egy olyan pillanat, emlékszem, a 75-ös trollén ültem, néztem ki, megy át a ligeten a trollé, ott hatjuk húztak a tavon, hogyha ez igaz, akkor én nem akarok a pokolba kerülni.

És ha ehhez az kell, hogy én elmondjak egy megtérőimát, hát akkor én elmondom. Aztán lesz, ami lesz, ugoljunk fejest. És felhatod.

És akkor volt ez a lehetőség, hogy májusán, mondjuk Zoli közben már ott volt ezen a munkahelyen, ahol a kolléga tette neki a bizonyságot, és akkor jött, hogy zártkörű alkalmak voltak az Isten tiszteleten, és utána felajánlotta a fiú, hogy házi csoportban lehetne megtérni. De Zoli nem akart házi csoportban, hanem a nagygyülekezetbe akart.

[Fejes Zoltán]
Mert egy ideután hoztam egy döntést, hogy most megtérjünk, akkor legyen 92. május másodikán egy B.S. alkalom, akkor én biztos, hogy megtérek, Andréa jön-jön, nem-nem, majd eldönti, és aztán úgy döntött, hogy ő is jön.

[Petrőcz Katalin]
Mert közben azért bennetek olyan dolgok zajlottak, amiket egymással sem osztottatok meg, de ugyanakkor nagyon komoly, mély változások indultak el a gondolkodásatokba. És akkor ez hol fésülődött össze? Hogy jöttetek rá, hogy a másik is pont ugyanúgy látja az életet?

[Fejes Zoltán]
Hát azért beszélgettünk róla, csak úgy gondolom, hogy én hoztam először egy határozott döntést, hogy most három év után, mert addig foglalkoztatott ez a kérdés, meg bizonságot tettek, meg voltak bizonságaink más már, hogy akkor tényleg megtérek. És akkor Andrea, akkor ő is döntött határozottan, hogy jó, hát akkor ő is jön. Neki talán ez volt a lökés, hogy.

[Fejes Andrea]
Hát én emlékszem, most már így, hogy készültünk erre a beszélgetésre, és így felevelelintettük, hogy mi történt, hogy emlékszem, hogy tényleg az Oli ezt így mondta, hogy akkor ő most már eldöntötte, hogy megtér. És akkor én pityeregve mondtam, hogy jó, akkor majd találsz egy másik lányt a gyülekezetbe. De valahogy aztán jött ez a...

[Fejes Zoltán]
75-ös troli.

[Fejes Andrea]
75-ös troli, igen. És ki lett plakátozva ez a május másodika. Emlékszem erre is, hogy a városba ki volt plakátozva a B.S. alkalom, és az esernyőmmel bögtem rá a plakátra a kollégámnak, mondtam, hogy ide megyünk május másodikán. Tehát akkor már ez annyira egyáltalán volt. Igen, hogy megtérek én is.

[Petrőcz Katalin]
És akkor azon a bizonyos napon mégis együtt mentetek.

[Fejes Andrea]
Igen, együtt mentünk.

[Fejes Zoltán]
De egyébként már egy évvel azelőtt elmentünk a Folyonnár utcába, elvittek minket. Egy alkalmon ott ültünk, és a végén volt megtérésre invitálás. Én kimentem volna, Andrea még nem, úgyhogy végül is eljöttünk.

[Fejes Andrea]
Én néhány voltam szörnyülködve.

[Fejes Zoltán]
Én viszont éreztem egy vonzát, hogy ki akarok menni, de jó. Valóvisi énekelőt ismertem a világból, nagyon jó dalai voltak a gyűlibe, meg hogy az egész megfogott, hogy ki akarok menni megtérni, de Andrea még nem szeretett volna, úgyhogy akkor eljöttünk.

[Fejes Andrea]
Az akkor még nem létező családanyai szív megszólalt, hogy hogy tehetik meg ezek az anyukák, hogy itt éjjel már tíz óra, és még a gyerekek itt vannak, és nem fektetik le őket, milyen szülők ezek.

[Petrőcz Katalin]
Ez érdekes, hogy ez olyan sok mindenkibe följön volott, míg nincs is benne esetleg.

[Fejes Andrea]
Semmiért, nem is gondoltam még ilyenre, de akkor az anyai érzés nagyon fellángolt.

[Petrőcz Katalin]
Ezek a népi hagyományok.

[Fejes Andrea]
És akkor sikerült Zoli-t lebeszélni arra, hogy megtérjem.

[Petrőcz Katalin]
De mondtál valamit, hogy elbocsátották a munkahelyéről?

[Fejes Andrea]
Elbocsátották a munkahelyéről, jött haza, és hozott egy kis cettlit a kezébe, hogy de a főnök nője odaadta neki ezt a címet, és ha ma délután még elmegy erre a címre, akkor lehet, hogy felveszik. És én akkor is azt mondtam, hogy hát figyelj, most akkor nagyon jó munkanélküli segélyek voltak abban az időben. Figyelj, most végig is kapnál egy évig munkanélküli segélyt.

Nem baj, azért menj el, nézd meg. És akkor úgy jött haza, hogy hétfőtől mehet dolgozni, több fizetésért. És hát ez volt az a munkahely, ahol a kollega volt, aki már keresztényként imádkozott.

Úgyhogy teljesen jól jöttünk ki ebből a munkahely váltásából, a Zolinak abszolút minden terület, anyagilag is.

[Petrőcz Katalin]
Akkor te is láttad azért, hogy itt valami történik.

[Fejes Andrea]
De én ezt nem kötöttem. Én nem emlékszem, hogy ezt így kötöttem volna. Hogy Isten csell, én nem, nem, nem.

[Fejes Zoltán]
Na és aztán megtérés után, hát még együtt éltünk, ami nem volt olyan ékes, ám bár nem történt közöttünk kapcsolatúan.

[Fejes Andrea]
Megtartóztattuk magunkat.

[Fejes Zoltán]
És akkor végül is eldöntöttük fél év után, hogy hát azért csak össze kéne házasodni. Tehát végül is nem költöztem haza, együtt éltünk. És akkor Uzani Pétert találtuk meg, vagy én nem is emlékeztem, Andrea mesélte most, hogy többeket is megkerestünk, hogy összeadnának-e bennünket, de valahogy senki nem akart.

[Speaker 7]
Ezt hogy érted?

[Fejes Andrea]
Olyan kedvesen úgy mindenki, vagy akihez mentünk, hogy hát most így nem ér rá. Tehát valahogy úgy újjállett. És addig, addig tologattak minket, míg odakerültünk a Péter személye elé.

[Petrőcz Katalin]
És ott mi történt?

[Fejes Andrea]
És ez Péter kérdezte, első kérdés az az volt, hogy miből fogtok megélni. Hát semmi szerelem, meg. És akkor mondtuk, hogy mind a ketten dolgozunk.

[Petrőcz Katalin]
Ez már jó pont volt.

[Fejes Andrea]
Igen, de mi már elkezdtük ezt a, voltunk már egy esküvőn, tehát már volt rálátásunk, hogy ugye kell terem, akkor még ez így működő. Hát most is így működik, meg ruha. És mert elkezdtünk már így keresgelni.

És akkor hát mondtuk, hogy mi már hány éve élünk együtt, most is együtt élünk, fejéhez nyúlta Péter, hogy teljes tévegés, és hogy most tényleg ilyen fehérruhás, szűzlányos bevonulást akartok? És mondtuk, hogy miért lehet másképp is? És mondtuk, hogy hát akkor majd így egy alkalom után összead minket, és akkor végül is ott a gyölekezetben, egy Isten tisztelet után összeadott minket a Péter.

Tehát előtte két héttel már megvolt a polgári esküvőnk, és akkor utána meglett az egyházi esküvőnk, úgyhogy ilyen.

[Petrőcz Katalin]
Zoli, ez neked is teljesen egyértelmű volt, hogy össze kéne házasodni. Tehát akkor már ez nem, tehát a gyölekezetelezítése megfordult a látásod erről.

[Fejes Zoltán]
Hát már menet közben az alatta három éve alatt míg bizonságot tettek, gyakorlatilag teljesen képbe lettem, hogy. Hogy ez miért fontos. Hogy miért van.

És már egy határozott döntéssel érkeztem a gyölekezetbe, ebben is képben voltam, hogy össze kell házasodni.

[Petrőcz Katalin]
És akkor ezután, tehát nyilván elmondhatok egy elkötelező imád, meg megáldottak benneteket, és akkor ezután ti nyilván, meg a polgári esküvő is meg volt házasnak tekinthettétek magatokat, és akkor már el tudtatok kezdeni gyerekekben is gondolkodni, ami így mondtad, André, hogy ez előtte nem volt nektek képbe egyértelmű.

[Fejes Andrea]
Érdekes, hogy nem akartunk így rögtön belevágni.

[Petrőcz Katalin]
Már mibe?

[Fejes Andrea]
A gyerekvállalásba. Hát mi meg összeáldasodtunk 92. szeptemberben.

[Fejes Zoltán]
Jó, nem is nagyon volt lehetőségünk.

[Fejes Andrea]
Nem is volt lehetőségünk, egy pici albérletben laktunk.

[Fejes Zoltán]
Mert a lakhatás, azért együtt laktunk André a szüleivel, tehát.

[Fejes Andrea]
Igen, hát akkor már, ja nem, a szüleinkkel tényleg, anyuval laktunk együtt, igen.

[Petrőcz Katalin]
És akkor egyszer csak azért mégiscsak úgy adott. Úgy adott, és akkor két gyermeket egyszerűen.

[Fejes Andrea]
Úgy adott, úgy adott, hogy a nagymamám is megtért közben. És akkor ő felajánlotta, hogy odaköltözik anyuékhoz, és átadja az ő lakását nekünk, mert ő szeretne dédunokákat.

[Speaker 7]
És akkor mondtam volna, hogy ez önzetlen, de ilyen értelemben ez egészségesen önzeló.

[Fejes Andrea]
És akkor így aztán belevágtunk a projektbe.

[Petrőcz Katalin]
Hát és most már ugye a gyermekeitek is gyakorlatilag ugyanabban szolgálnak. Nem követték a zenészpályádat, ahogy az apukád is, ugye? Apukám is zenélt.

Igen.

[Speaker 7]
Nagyapai színden is, vagy meddig megy ez a családban a zenészvonal?

[Fejes Zoltán]
És ott a nagyobbik fiam fiunk Norbi, technikus most elsősorban a gyülekezetben, de az IFI dicséret csapatban is részt vesz, mint énekes, vagy gitáros, vagy billentyűs hangszeren. Újabban a kisebbik fiam Máté is gitározik az IFI csapatban, illetve a Norbi benne van tulajdonképpen a nagydicséretben is, mint énekes, a bővített keretben egyszer-kétszer már szolgált énekesként, balokfelé ez jár, mert évek óta.

[Petrőcz Katalin]
És neked ez így teljesen normális menetnek tűnt, hogy neked azért föl kell arra készülni, hogy fölkerülhess a színpadra, azzal együtt, hogy zenész vagy, és tudnál zenélni, de sokszor szokták fiatalok is kérdezni, hogy mi kell ahhoz, hogy ő szolgálhasson? Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki szolgálhasson?

[Fejes Zoltán]
Hát mindesetre én, nekem nem volt semmi lehetőségem, hogy a dicséretbe bekerüljek, a nagy dicséretbe annak idején. Én házi csoportban kezdtem el gitározni, volt, hogy onnan is hazaküldött a házi csoportvezető, hogy legközelebb már ne is hozd a gitárt. Előtte volt, hogy egy bizonyos szavazás útján, hogy is volt, közönségszavazat alapján én gitárosan második voltam, meg hasonló, de házi csoportban hazaküldtek, hogy ne gitározzak.

Tehát úgy elkenődtem, hogy jó, hát akkor nem gitározok. Tehát teljesen letettem ezt az egész zenélési ambiciót. És tényleg, ahogy letettem, az úr visszaadta gyakorlatilag, mert megismerkedtem Tamással, Pajor Tamással, és eddigről is meghallgatott, bevett az AMB-be, 93-ba, mert egyébként imádkoztam is azért, mikor megtértem, hogy az AMB-be azért szeretnék játszani.

Úgyhogy de házi csoportban vezettem dicséretet, vagy később az ifjúsági gyűlökezetbe, ami akkor még nem volt ekkora létszámú, mint most, hanem ilyen 40-50 fő, és a folyondár utcai alkalmak előtt volt délután háromtól kezdődően. Ott vezettem a dicséretet, Tamás volt a pásztor, tehát egy ilyen jó hangulatú dolog volt. De az a lehetőség nem merült föl, hogy a nagy dicséretbe kerüljek, bár szerettem volna.

Tehát megvolt ez a vágyam, és hát 2001-ben szóltak, hogy addigra már azért eléggé képbe kerültem, mert az AMM-ben is tag voltam Frederikával, és zenéltem. És megkerestek, hogy második gitárosként beszállnék-e a zenekarba.

[Petrőcz Katalin]
Tehát akkor egy zenész tud várni végül is arra, hogy ez egy teljesen más színpadon. Kell tudni várni. Ez egy kulcsmondat, olyan szerényen mondod, de szerintem ez egy elég fontos.

Nem, Andrea? Nem tudom, te hogy láttad kívülről ezt a folyamatot Zoliban?

[Fejes Andrea]
Otthon ő zenélt. Hát mi énekeltünk nagyban, aztán néha Zoli abba hagyta a gitározást, és mondta, hogy Andrea, te olyan hamisan énekelsz, hogy nem lehet dicsérni az urat.

[Speaker 7]
Igen, az a helyzet, hogy ilyet én is szoktam otthon hallani, de nem hagyom magam elkészíteni.

[Fejes Andrea]
Már mással sokat fejlődtem, de otthon mindig, tehát a zenélés maga nem maradt abba. Csak így ez a.

[Fejes Zoltán]
Az a szólógitáros funkció.

[Petrőcz Katalin]
Igen, igen. Tehát le kell tudni tenni akkor ezeket a dolgokat, ezt mondod.

[Fejes Zoltán]
Én komolyan vettem a megtérést, és ezt is letettem. Bár nem volt bűn effektíve a zenélés, de azt az ambíciót letettem, hogy siker utáni vágyakozást. És ennek ellenére bizonyos módon sikereket tapasztalok meg utól, tehát hogy például most is ugye ez egy nagy dolog, úgy gondolom, hogy az állmennel a fonogramdíjat.

Hát ez egy nagyon nagy dolog. Megnyertük úgy, hogy megelőzve Ákost, Brodiánost, Hooligans-t, nem is tudom ki volt még karamellt, egy kategóriában voltunk velük, és az állmennel megszavazott, mert egy zsűri szavazta meg.

[Petrőcz Katalin]
Hát innen is egy rádió nevében is gratulálunk nektek, de egyébként is büszkék vagyunk rátok természetesen, és hát ez érdekes, hogy mondtad, hogy Jézus nevében kértél, hogy ezt kérted 92-ben, de megkaptad 2017-ben.

[Speaker 7]
Akkor tényleg tudni kell várni, mert van mire.

[Fejes Zoltán]
Egyébként egy érdekesség, hogy a Balomésit ismertem a világban még, amikor a Jimi Hendrix szemlékzene kargitárosa volt, és aztán a gyűlökezetben találkoztam vele. Egyébként egy ilyen szerencs srác lett belőle, mert akkoriban még egy kicsit ilyen nagy arc volt. De a lényeg az, hogy mondta nekem már a gyűlökezetben, amikor találkoztunk, hogy képzeljem el, hogy ő egyszer még korábban egy évvel, amikor én még nem is voltam itt, ő azt álmodta, hogy látott egy színpadot, ahol emberek zenélnek, és aztán a kamera egyre közelebb hozta az egyik zenészt, és akkor egyre jobban látta, hogy az én vagyok, és hogy én gitározok a gyűlökezetben.

Ezt álmodta ilyen 91 tájéken.

[Fejes Andrea]
De egy tévében.

[Fejes Zoltán]
Ja igen, hogy egy tévében. A tévéképernyőt látott, azon a színpad zenéltek, engem látott.

[Petrőcz Katalin]
És ezt de mit szólt el?

[Fejes Zoltán]
Hát csalákoztunk csak.

[Fejes Andrea]
Milyen, sokat emett.

[Petrőcz Katalin]
Nem vettétek ilyen módon komolyan, de ez egyszerűen megmaradt benned. Meg, meg, meg, persze. Határozottan nyilván, amikor bekövetkezik, akkor jönnek föl az emberek, főleg azok az emlékek.

[Fejes Andrea]
Igen, de én is utólag raktam össze ezeket, a nénit, a színdarabot, meg egy csomó olyan apró dolog, amit szerintem így a megtérése után látja az ember, hogy Isten már hányszor nyúlt bele az életébe. Tudom, hogy volt egy kapcsolatom, amiből elég hevesen szakítottunk, és én mentem a félőrülten a terészkörúton, majdnem elütött a 4-6-os villamos, le a nyugati aluljárójában, nem is voltam észnél, hogy mit csinálok, és belebotlottam a legjobb barátnőmbe. És mondta, hogy Andrea, te mit csinálsz itt?

Azonnal jössz velem. És nem tudom, hogy mi történt volna akkor, ha ő ott nincs, és nem visz haza, és úgy lélekben összerak, és tehát akkor is útólag lehet látni, hogy hány olyan pont volt, ahol azért Isten keze ott volt, és helyre rakott, hogy ne abban az irányban menjen az életünk.

[Petrőcz Katalin]
Tehát minimum az életedet megőriztél.

[Fejes Andrea]
Minimum az életünket, vagy olyan szituációból kiragadott, ami nagyon nem vitt volna jó útra. Mert ennél is visszakerültem haza, én akkor nem laktam otthon, apu visszafogadott, hát már ez is egy olyan élmény volt, hogy mondta, hogy a lányom, neked itt mindig lesz helyed, pedig elég viharosan mentem el. Úgyhogy tényleg még a külső embereknek a szívét is úgy forgatja az úr, hogy aztán mi jól jöjjünk ki belőle.

Igen, és ez teljesen világiként, tehát akkor nem hittünk. De mondom, amikor ez a tegyünk jót ötletünk volt, hogy Isten minden pici kis jóra én úgy látom, hogy reagál, és akkor ő is lép egy közelebb egyet.

[Petrőcz Katalin]
Igen, hát ahogy mi közeledünk, így van végig is megírva, akkor mi is közeledünk.

[Fejes Andrea]
Pedig mi nem Istenhez közeledtünk, csak emberileg akartunk jót tenni. Igen.

[Petrőcz Katalin]
Csuli, még van időnk egy záró gondolatra? Mit mondanál el a hallgatóknak, akár zenészként, akár olyan emberként, akinek hosszú ideig tettek bizonságot?

[Fejes Zoltán]
Hát például, ez most más, csak akartam mondani, hogy mi egy munkahelyen dolgozunk egyébként.

[Petrőcz Katalin]
Andrával?

[Fejes Zoltán]
Igen, tehát 2000 óta kis okost kiadványt szerkeztem, és Andrá is ott dolgozik 2002 óta, tehát még a munkahelyen is együtt vagyunk.

[Speaker 7]
Ahhoz képest, hogy eredetileg elkötelezni se akartátok magatokat, ez azért elég jól sikerült. Sűrűen fővel.

[Fejes Andrea]
Igen.

[Petrőcz Katalin]
Nagyon köszönjük, hogy itt voltatok.

[Fejes Andrea]
Köszönjük a meghívást.

[Petrőcz Katalin]
Köszönjük. Fejezz Zolival és Andrával beszélgettem.

[Szignál]
Ez volt a Happy Day, a Hit Rádió napi hit életi válogatása.