Ugrás a tartalomra
Németh S. Judit

A Happy Day mai adásában:

  • 00:00 Megvallás Németh Sándorral 
  • 02:36 Bibliaolvasás: Ézsaiás 58-60.rész
  • 14:16 Bűn, igazság és ítélet - Németh Sándor prédikáció részlet
  • 17:25 Smith Wigglesworth - Tűzben edzett hit: Mutasd be Isten dicsőségét 2.rész
  • 20:51 Kommunikáció a családban (folytatás) - Németh S. Judit

Az adás gépi átirata:

[Szignál]
Kezdődik a Happy Day, a Hit Rádió napi hit életi válogatása. Hallhatóvá tesszük a halhatatlant. Happy Day!

Hitvallás, megvallás. Mondjuk ki közösen Isten Igijét, most a Hit Rádióba.

[Németh Sándor]
Mondjad, ezért hiszem, hogy az Úr Jézus Krisztus tegnap, ma és mindöröki ugyanaz. Hiszem, hogy a názeti Jézus Krisztus az Atyának a jobbján foglalt helyet. És hiszem, hogy ma is szent szellemben és tűzben meríti alá mindazokat, akik hisznek ő benne.

Én hiszek ő benne, és szomjazik a lelkem, szívem az Úr jelenlétére, és ezért éhező, szomjazó szívvel dicsérem, áldom őt, és megyek az Úrhoz, hogy a mai napon is birtokba tudjam venni azokat a javakat, áldásokat, amelyeket elkészített számomra. Mert hiszem, hogy az Úrnak a kegyelme és a kegyelem teljessége az Úri Jézus Krisztusban jelent meg a Földön. És tőle veszek mai napon is kegyelmet.

És hiszem, hogy a kegyelem megerősíti a szívemet, és megajándékoz engemet örök élettel. Ezért áldom az Úrat, dicsérem őt szellemmel, lelkemmel, testembel. És hiszem, hogy a mai napon is az Úr megérint engemet, és veszek erőt, mert eljött rám a Szent Szellem, hogy Jézus Krisztus melletti tanúskodást folytassam, illetve elkezdjem.

Köszönöm neked, Uram, hogy fölírtad a nevemet az élet könyvében, és kérlek, hogy a nevemet pecsételd be, soha ne törölj a könyvedből a nevemet, és adj ezért kegyelmet, hogy jó előmenetelem, haladásom, fejlődésem legyen az Úr Jézus Krisztusban az élő Istenek az megismerésében, és a Szent Szellem benvaló járásban és vezetésben, hogy mindent mindenkor a Te dicsőségedre tegyek. Ámen. Hallelujah.

[Mézes András]
Minden nap keresnek, és tudni kívánják utaimat, mint oly nép, amely igazságot cselekedett, és Istene törvényét el nem hagyta. Kérik tőlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kívánják. Miért böjtölünk, és Te nem nézed?

Gyötörjük lelkünket, és Te nem tudod? Íme. Böjtölésetek napján kettfteléseteket űzitek, és minden robotosaitokat szorongatjátok.

Íme perrel és versengéssel böjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével. Nem úgy böjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban. Hát ilyen a böjt, amelyet én kedvelek, és olyan a nap, amelyen az ember lelkét gyötri, ha vagy ha, mint káka, lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá.

Ezt nevezed-e böjtnek, és az úr előtt kedves napnak? Hát nem ezé a böjt, amit én kedvelek, hogy megnyízd a gonoszságnak bilincseid, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsájt az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek. Nem az é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bújdosókat házadba bevigyed.

Ha mesztelent látsz, felruházzad, és tested előtt elnerejtsd magadat. Akkor felhasad, mint hajnala te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár az úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja, íme, itt vagyok.

Ha elveted közüled az igát, és megszűnsz újjal mutogatni, és hamiságot beszélni. Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepett lelkült megelégíted, feltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél, és vezérel téged az úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy, és megépítik fiaid, a régi romokat, az emberöltők alapzataid felrakod, és nevezted romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak. Ha megtartoztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kettelésedet szent napomon, és a szombatod gyönyörűségnek hívod, az úr szentély és dicsőséges napjának, és megszenteled azt dolgaidat nem tévén, foglalkozás sem találván, hamis beszédet sem szolván.

Akkor gyönyörűséged lesz az úrban, és én hordozlak a föld magaslatain, és azt művelem, hogy Jákobnak, atyádnak örökségével élj, mert az úr szája szólt. Íme nem oly rövid az úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg nem hallgathatna, hanem a ti vétkeitek választanak el titeket istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott. Mert kezeitekben mocskolvák vérrel, és ujjaitok vétekkel, ajkaitok hazugságot szólnak, nyelvetek gonoszt suttog.

Nincsen, aki az igazság mellett szólna, és nincsen, aki igazságosan perelne. Haszontalanban bíznak, és hazugságot beszélnek. Gonoszt fogadnak, és vétket szülnek.

Vipera tojásait költik ki, és pókhálót szőnek. Aki tojásaikból eszik, meghal, és ha egyre rátapod, vipera kél ki. Pókhálójukból nem lesz ruha, csinálmányuk nem felvehető.

Cselekedeteik hamiságnak cselekedetei, és erőszak tette van kezeikben. Lábaik a gonoszra futnak, és sietnek, hogy ártatlan vért oncsanak. Gondolataik hamiságnak gondolatai, pusztítás és romlás ösvényeiken.

A békességútját nem ismerik, és nincsen jogosság kerékvágásukban. Ösvényeiket elgörbítik, aki azon jár, nem ismeri a békességet. Ezért van távol tőlünk az ítélet, és nem ér el minket az igazság.

Várunk világosságra, és éme sötétség, és fényességre, és éme homályban járunk. Tapogatjuk, mint vakok a falat, és tapogatunk, mint akiknek szemük nincs. Megütközünk délben, mint alkonyatkor, és olyanok vagyunk, mint a halottak az egészségesek között.

Orgunk, mint a medvék, mindnyája, és nyögvénynyögünk, mint a galambok. Várjuk az ítéletet, és nem jön. A szabadulást is távol van tőlünk, mert sokak előttet gonoszságaink, és bűneink bizonyságot tesznek mi ellenünk, mert gonoszságaink velünk vannak, és védkeinket ismerjük.

Elpártoltunk, és megtagadtuk az urat, és eltávozzánk a mi istenünktől. Szóltunk nyomorgatásról, és elszakadásról, gondoltunk, és szóltunk szívünkből hazug beszédeket. És eltávozott a jogosság, és az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utcán, és az egyenesség nem juthat be, és a hűség hiányzik, és aki a gonoszt kerüli, prédává lesz.

És látta ezt az úr, és nem tetszett szemeinek, hogy jogosság nincs. És látta, hogy nincs senki, és álmélkodott, hogy nincs közbenjáró. Ezért karja segít neki, és igazsága gyámolítja őt.

És felöltötte az igazságot, mint páncélt, és a szabadítás sisakja van fején. Felöltötte a bosszú állás ruháit, mint köpenyt, és busulással vette magát körül, mint palástal. A cselekedetek szerint fog megfizetni.

Haraggal ellenségeinek, büntetéssel szorongatóinak. Büntetéssel fizet a szigeteknek. És félik napnyugattól fogva az Úrnak nevét.

És naptámadattól az ő dicsőségét, mikor eljön, mint egy sebes folyóvíz, amelyet az Úr szele hajt. És eljősi onnak a megváltó, és azoknak, akik Jákobban megtérnek hamisságokból, szól az Úr. És én ővelük ilyen szövetséget szerzek, így szól az Úr.

Szellemem, amely rajtad nyugszik. És beszédeim, amelyet szádba adtam, el nem távoznak szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából. Így szól az Úr mostantól mindörökké.

Kelj fel, világosodjál, mert eljött világoságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámad. Mert íme sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket. De rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.

És népek jönnek világoságodhoz, és királyok a néked feltámad fényességhez. Emeld fel, köröskörül szemeidet, és lásd meg. Mindnyájan egybe gyűlnek, hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, és lányaid ölben hozatnak el.

Akkor meglátod, és ragyogsz örömtől, és remeg, és kiterjed szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne, és hozzád jön a népeknek gazdagsága. Tevék sokasága elborít, migyán és efa teve csikói, mind sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit érdetik. Kédár minden juhai hozzád gyűlnek, nebájott kosai néked szolgálnak.

Felmennek kedvem szerint oltáromra, és dicsőségem házát megdicsőítem. Kik ezek? Kik repülnek, mint a fellek, s mint a galambok ducaikhoz?

Igen, engem várnak a szigetek, és elöl jönnek tárzisz hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, és ezüstjüket és aranyukat azokkal együtt. A te Urad és Istened nevének és Izrael szentjének, hogy téged megdicsőített. Az idegenek megépítik kőfalaidat, és királyai szolgálnak neked, mivel haragomban megvertelek, és kegyelmemben megkönyörültem rajtad.

És nyitva lesznek kapuid szüntelen éjjel és nappal. Benem zároltatnak, hogy behozzák hozzád, a népek gazdagságát és királyaik is bevitetnek. Mert a nép és az ország, amely neked nem szolgál, elvész.

És a népek mindenestől elpusztulnak. A Libánon ékessége hozzád jön. Ciprus, platán, sudar, cédrus, mind együtt.

Szent helyemnek megékesítésére, hogy lábaim helyét megdicsőítsem. És meghajolva hozzád mennek a téged nyomorgatók fiai. És leborulnak lábad talpainál minden megutálóid, és neveznek téged az úr városának, Izrael szentje Sionának.

Ahelyett, hogy elhagyott és gyűlölt voltál, és senki rajtad át nem ment. Örökké való ékességgé teszlek, és gyönyörűséggé nemzetségről nemzetségre. És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod.

És megtudod, hogy én vagyok az Úr. Megtartód és megváltód Jákobnak erős istene. Ríz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok.

És a fák helyett rezet, és a kövek helyett vasat. És teszem fejedelmeiddé a békességet, és elől járóiddál az igazságot. Nem haladik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és a romlás határaidban.

És a szabadulást hívod kőfalaidnak, és kapuidnak a dicsőséget. Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világít neked, hanem az Úr lesz neked örökvilágosságod, és Istened lesz neked ékességed. Napod nem megy többé alá, és holdat sem fogy el, mert az Úr lesz neked örökvilágosságod, és gyászod napjainak vége szakad.

És néped mind igaz lesz, és a földet mind örökké bírják. Plántáláson veszőszáll a ők, kezei munkája dicsőségemre, a legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé. Én az Úr idején hamar megteszem azt.

Ámen.

[Kauzál Alexandra]
Oh, happy day!

[Szignál]
Oh, happy day!

[Németh Sándor]
Nagyon fontos ma a szentrélekkel való betöltekezés. De nézzük az elsőt, tehát a bűnnel kapcsolatosan az, amit a szentrélek, mint eljárás bizonyítani akar, a bűnnel áll összefüggésbe. Itt a nyolcadik verszakból azt utaltam rá, hogy amikor eljön a szentlélek, megfedi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében.

A szentlélek természetesen a názati Jézus Kiszosnakban hívő emberek számára adatik. Ez egy világosát teszi, hogy nem a világnak adja a szentlelkem, hanem azoknak, akik a názati Jézus Kiszosban hisznek. De ezért tehát csak a hívőkön keresztül működő szentlélek az, hogy a világgal kapcsolatosan ezt az eljárási folyamatot fenntartja, és egészen az időknek a végéig ezt folytatja.

És ma, amikor a kereszténység keresztúton áll, ugye egyértelműen látni ezzel talán nem mindenki van tisztában, de világméretekben egyértelműen sokan látják, hogy a kereszténység bajba is van, meg útkeresésbe is van. Mondanám, útkereszteződésbe van. Látni többféle irányzat zajlik, és sokszor úgy tűnik, mintha teljes anarhia fele menne a keresztény világ.

De alavvetően az, amire érdemes odafigyelni, tudomásul venni, mert ez fontos ezeknek az ismerete, fontos a döntéseinkhez, meg ahhoz is, hogy hogyan állunk kapcsolatban Istennel, és hogyan éljük meg az úrral való közösségünket. Az első az úgynevezett liberális kereszténység, amelynek a lényege az, hogy látják a válságot, a problémát a kereszténységben, hogy a tartalék kifolyt, a kút kiüresedett, a ház üres, nagyon sok probléma van az üres házban, és ebből azt látják, hogy ezt a helyzetet csak úgy tudják megoldani, a házat úgy lehet megmenteni, most képletesen mondva, hogyha világhoz igazodunk, és a világnak bizonyos elvárásának alárendeljük magunkat.

Ugyanis ha szent lélek vezetése hiányzik a kereszténys életből, és magából a kereszténységből, akkor a világ fogja vezetni a keresztényeket, és nem az egyház fog világító torony lenni a világban. Jézus pedig mit mondott az egyházról, hogy milyen az egyház a világban? Mint egy épp magassan álló hegyen lévő város, vagy máskor meg lámpásnakhoz hasonlítja, amelyet gyertyatartóba tesznek, és azért, hogy világítsa mindenki számára.

Tehát a názeti Jézus Kisztus egyértelműen a világ világosságaként rendelte az egyházat. De ha nincs a szent lélek, akkor ezt nem tudja betölteni.

[Sárosi Renáta]
Ha élettel teli gyülekezetet akarsz, abban Isten szellemének kell megnyilvánulnia. És ahhoz, hogy a Szent Szellem a ma áldott megtestesülésének forráspontján maradj, olyan egyszerűeknek kell lennünk, mint a kisbabák, szelideknek, mint a galambok, és okosaknak, mint a kígyó. Mindig kérem Istentől kegyelmének vezetését.

Kegyelemre van szükségünk ahhoz, hogy részt vegyünk egy összejövetelen. Mert ha nem vagyunk elég óvatosak, olyan könnyű a természetes szintre visszaesni. Ha egy prédikátor elveszítette a kenetet, akkor jár el helyesen, ha megtér és megbékül Istennel.

És akkor visszajön az olaj. Soha nem kifizetődő a szelleminél a láb adni, és meg kell találnunk azt a természet fölötti nyelvet, amely Istentől származik. Barátaim, ha Isten kegyelmével tökéletes összhangba kerültök, egy dolog bizonyosan be fog következni az életetekben.

Abba hagyjátok a régi, világi életvitelt, amikor mindenkit megítéltetek és senkiben sem bíztatok, és eljuttok oda, ahol a szívetek mindent hisz, és semmilyen körülmények között nem válaszol szidalommal, amikor becsmérelnek. Tudom, közületek többen sokszor meggondolják, hogy szóljanak-e. Itt van egy nagyszerű ige.

Mert a ti engedelmességetek mindenekhez eljutott. Örülök azért rajtatok, de akarom, hogy bölcsek legyetek a jóban, ártatlanok pedig a rosszban. Ártatlanok.

Gyanakvás, belső romlottság, tisztáltalanság nélkül úgy élni, hogy csak Jézus Szent Isteni képmása létezik bennünk, amely mer hinni abban, hogy a mindenható Isten bizonyosan örködik mindannyiunk felett. Hallelujah! Nem illet téged veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz.

Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban. Istennek az a gyermeke részesül a menny legédesebb érintéséből, aki az atya kebelében pihen. Ha a szentek tudnák, hogy milyen értékesek Isten szemében, alig tudnának aludni, mert egyre csak vigyázó, szerető gondoskodásáról elmélkednének.

Ó, milyen drága ez a Jézus! Csodálatos megváltó! Minden felénk irányuló magatartása Isteni, és felizzítja a szívünket.

Nincs ehhez hasonló. Avagy nem gerjedezetté a mi szívünk, mi bennünk, mikor nékünk szól az úton? Mondták a tanítványok az Emmauszi úton.

Igen, szeretteim, ennek ma is így kell lennie.

[Mézes András]
Ó, happy day!

[Kauzál Alexandra]
És mi van akkor, hogyha a nő tisztelettel, tényleg szelítséggel, kedvességgel próbál kifejezni dolgokat a férje számára, de a férje mégis rossz néven veszi?

[Németh S. Judit]
Hát akkor valószínűleg testi ember. Akkor imádkozni kell érte, hogy értse meg. De ugyanúgy folytatni kell a tisztelettel való kommunikálást vele, mert így lehet csak megnyerni a jó ügyeknek.

[Kauzál Alexandra]
Igen, olyan eset is van ugye, hogy tisztelettel indul, tehát próbál a feleség tisztelettet tanúsítani, de aztán valahogy elfajul a dolog.

[Németh S. Judit]
Igen, mi a dímonok? Talán Larry Christensen írta, mert ő is írt a keresztény családról. Az volt az első könyv, amit olvastam még megtéréskor fiatal keresztényként, és akkor ő olyan helyzeteket írt le, hogy elindul egy kommunikáció, és amikor valami démonikus dolog bejön, lehet, hogy olyan szeméről beszélnek, vagy szituációról, akkor hirtelen érthetetlen módon egy durva konfliktlussa alakul ez az egész.

És tényleg vannak ilyen helyzetek.

[Kauzál Alexandra]
Igen. Na és ilyen helyzetekről akkor beszélgessünk egy picit, hogy mit lehet tenni, amikor elfajul mondjuk a kommunikáció, beindul a vagdalkozás, egymás fejéhez vágod.

[Németh S. Judit]
Az okosabb leáll, az okosabb leáll. Tehát ahogyan a Salamon mondja, hogy olyan, mint az árvíz, és érzi, hogy valaki él az árvíz, és amikor már öregebb és okosabb, akkor leáll, amikor fiatal, akkor neki megy a falnak. Akkor akár órákig is, ugye?

Hát ugye, ahogy mondja, hogy az eszes meglátja a bajt, és rejti magát, a bolondok meg neki mennek, és kárát vallják. Tehát fiatalkorban az ember ugye olyan, mint egy kis tüzes paripa. Megy, és akkor nem érdekel, én megmondom, én úgyis megmondom a magamét.

És akkor megmondja az ebben magát, és meg is kapja a magáét, és akkor utána nyalogatja a sebeit, mind a két fél. És akkor jön az, hogy kikérjen bocsánatot, és hát az okosabb, hogy úgy mondjam, az bocsátot kér. Na, de mi van, ha egyik sem okos?

És van olyan, aki úgy kér bocsátot, hogy abból egy újabb körveszekedés lesz. Mert elmondja az, hogy tudom én, hogy te megsértettél, de én mégis szeretnék. Szóval valahogy úgy csomagolja, ilyet is láttam keresztények között, és néha, hát nem kuncogtunk, mert nem kárörvendőek voltunk, de tanultunk belőle, és utólag kuncogtunk, hogy hogy el lehet rontani.

Hogy a keresztény odament a másikhoz, volt olyan, hogy úrvacsora előtt, és akkor megmondta, hogy milyen rossz dolgot gondolt róla, és bocsássa meg, és abból még nagyobb kalamajka lett.

[Kauzál Alexandra]
Ó, hát nem könnyű ezeket a helyzeteket kezelni. Na, de akkor visszatérve a házasságra, megelőzni azért meg lehet, mert azért valljuk meg százszázalékosan kivédeni az ilyen szituációkat, veszekedéseket, többére nem lehet.

[Németh S. Judit]
Nem lehet, mert néha például gyerekek is okoznak ilyen konfliktust a szülők között, hogy a gyerek ügyesen rájátszik valamiről, hogy az egyik szülő nem úgy látja, mint a másik, és összeugranak a szülők, a gyerek meg a nevető harmadikként van a színen. Ilyeneket is néha tapasztaltunk, aztán emberekken is össze lehet ugrani, mert hogy máshogyan látják, és akkor lehet, hogy ez valódiért, nem tudni miért, de ilyen érzékenységben mehet át, de egy idő után ezeket már le lehet állítani. Tehát az ember tapasztalt és leáll, leáll, mert látja, hogy ez most nem ér meg a...

[Sárosi Renáta]
Ön a Hit Rádió archívumát hallgatja.

[Kauzál Alexandra]
Folytatjuk a beszélgetés, továbbra is vendégem Németes Judit, és hát ott tartunk, hogy bizony előfordulhatnak komoly veszekedések, viták. Ha nagyon sok ilyen van, azért az valami komolyabb problémára utalhat? Vagy esetleg valami szellemi zűrzavarra?

[Németh S. Judit]
Hát szellemi viharra mindenképpen, és sokszor a szellemi tényezőket ne hagyjuk ki. Még az esküvő után is eszembe jutott az, hogy ha előfordulnak a fiatalházasok eseteiben, vagy korai szakaszban viták és feszültségek, illetve egymás fele valamiféle negatív érzések, indulatok, akkor ne hagyják ki azt sem, hogy most anzzal együtt, hogy mélységesen tiszteli mindenki a családokat. És különöse, hogy ha keresztény családokból jönnek, akkor nyilvánvalóan egy a hit, közös látás van, akár egy gyülekezetben is vannak az előző generációval, de mégis a családi szellemi tradíciók fülerősödnek.

És ez nem véletlen, hogy ebbe az első időszakban okozhat gondokat. Ezért jó az együttimádkozás is, mert közös szellemi harcot is folytathatnak olyan dolgok ellen, amelyekről már tudnak, hogy esetleg problémát jelentenek. Ugye ismerünk ilyen helyzeteket, még a házasság előtti szakaszban is, hogy a fiatal jegyes pár elmegy látogatóba, a szülőkhöz, rokonokhoz, és akkor addig minden szép, édes, pékességben, harmoniában vannak, és amikor eljönnek, akkor olyan furcsa módon konfliktusba kerülnek egymással, és vajon most a saját felelősségüket is természetesen beleszámítva, de még emellett vajon mi lehet, mi játszhat közre, például az, hogy a családban felbojdult minden, és akkor elkezdték őket végigbeszélni, elemezgetni, és így tovább, és ezek a családi tradicionális szellemiségek, ezek bejöttek a kapcsolatba, ami eddig ilyen módon érintetlen volt, és egy új feladattal állnak szembe, hogy a családi háttérből jövő dolgokat megharcolják. Egyébként, hogy az ember házasodik, és férj lesz, és feleség lesz, azonnal készen áll számára az, hogy az apja, anyja útján menjen tovább, mert a családban levő szellemek, azok igenis ezt várják el, különösen akkor, hogyha a szülők még nem tértek meg, nem születtek újjá, hanem akár felekezetez, tradicionális felekezetez, vagy világban egyébként tartoznak, akkor szembe kerülnek azzal, hogy valahogyan érzik, hogy determinálni akarja őket valami arra, hogy az apjuk, anyjuknak az életét folytassák, és vagy a nagyszüleik.

De valamiképpen jönnek ezek a családból jövő dolgok. Még néha betegségek is jönnek így. Hát nem kikerülhető.

Szóval az a gonda mostani nemzedékkel, hogy úgy akar élni, mert ezt sugálja a világ, és sajnos most ez az amerikanizált kultúra legjobban, hogy pedig Amerikában egy masszív kereszténytöm van, ahol van azért szellemi látások helyütt, de mégis el kell mondani, hogy úgy akarnak élni, hogy ezeket az dolgokat teljesen kizárni, és terülen csak a szem előtt valókra nézve élni, mintha a szellemi tényezők nem léteznének, de így meg nem lehet.

Nekünk óriási segítség volt, hogy pont abban az időben kezdtük felfedezni ezeket a dolgokat, tehát a szabadulást, az átok áldásnak a látását, és itt tovább. Szellemi harc. Szellemi harcot, pontosan a fiatalházasokként is nekünk ez egy mennyei manna volt, mert sokkal keményebben és viharosabban éltük volna meg a katolikus háttérből a családjainkkal, mert nagyon sok minden olyan tradíció volt a családunkban, ami nem a bibliai volt, és ezért olyan dolgokkal szembesültünk, amit nem értettünk, sok ilyen jelenség volt, és hogyha mi nem tanultunk volna meg ezekről imádkozni és harcolni, akkor ez nem így alakult volna sok minden.

[Kauzál Alexandra]
Igen, és valóban, amit mondasz, hogy a mai fiatalabb generációnál talán ez nem annyira egyértelmű, és most ugye keresztényházas párokról beszélünk, akkor te azt tanácsolod, hogy minden egyes tagnak, tehát férnek, feleségnek valamilyen szinten muszáj szembenézni a családi nyomorulságaival, problémákkal, erősségekkel, amit aztán meg is kell harcolni.

[Németh S. Judit]
Én nem azt mondom, hogy térképet csináljanak, vagy ilyenfajta családfát különösen nem kell csinálni, de ugyanakkor egészen egyértelmű és könnyű azokat a dolgokat látni, amik megnyomorították az ember apjának, anyjának, nagyapjának, és így tovább az életére. Ezekkel szembe kell nézni. Tehát azért az ördög valóság, a démonok valóság.

Mondom, a mostani világ az kategórikusan tagadja egyre jobban, de ezzel együtt ez igaz. Hát azért látni kell, hát a gyümölcsök itt vannak körülöttünk, hogy mennyire ördögi folyamatok zajlanak. Tehát egyszerűen mi nem zárhatjuk ki ezeket a szellemi tényezőket, szellemi lényeket, és azokat, akik harcolnak az igazság ellen, az Isten népe ellen, és hát az őseinknek az életét is nagyon lekorlátozták, és behatárolták, és ezekről nem lehet nem tudomást venni, és sikeresnek lenni, hanem nem kell ebben olyan módon bele bonyolódni, ami fölösleges, de ugyanakkor meg a szem elől téveszteni se lehet, mert akkor megint olyan dolgoknak vagyunk kitéve, amit nem tudunk orvosolni.

Tehát a nagyon sok a konfliktus azért érdemes megnézni azt, hogy mi volt az elődeinknek is az élete, gyakorlata, voltak-e vállások, voltak-e ilyen dolgok tradícióban, voltak-e abortuszok, voltak-e valami más átokhozó bűnacsaládban? Hát az meg különösen. Az okkultízmus, a varázslás, ilyesmik, ezek a legdurvábban befolyásolják az embernek a jövői.

Tehát ezek azok, amik harmadnegyed iziglen, meg a bálványimádás harmadnegyed iziglen kihatnak, annélkül, hogy az ember bűnös lenne, vagy tudná, hogy mi van. És az embereknek meg kell érteni, hogy másiknak ezen a területen könnyű, nekem nem, hogy ennek mi az oka, tehát jobb, hogyha az ember képbe van, és akkor veszi a hatalmat, mert Jézus nevében ezeket különösen, közösen meg lehet harcolni, és mi is tettük ezt. És ennek nagyon jó lett a gyümölcse, mert sok minden olyan dolgot meg tudtunk spórolni, ami bejött volna az életünkbe.

[Kauzál Alexandra]
Igen, és akkor ezek szerint, ezek a úgymond keresztény nyelvezettel élve familiáris erők. Igen, ezt szokták azért a fiatalok emlegetni, így. Igen, okozhatnak folyamatos feszültségeket.

És emiatt ezek ellen ivátkozik el rendszeresen.

[Németh S. Judit]
Tehát azt kell a fiataloknak észrevenni, a házasoknak, hogy nem egymás ellenségei vagyunk, tehát nem mi vagyunk a másiknak az ellenség, és ezért tragédia számomra, hogy keresztények úgymond válnak nyugaton például, mert ott is az ördög játékszereivé váltak. Mert két keresztény, aki szereti az urat, az nem lehet ellensége egymásnak, és nem létezik, hogy nem tud kiengeztelődni egymással. És ezért észre kell venni, hogy a közös ellenség az ördög, és az ellen kellene harcolni.

Ugyanígy van ez a gyülekezetekben is, hogy az ördög bolondot csinál gyülekezetekben az emberekből, mert elhiteti, hogy a másik az ellenség, és így szétbontja a gyülekezeteket, bomblásukat, szakadásukathoz létre, csak azért, hogy ne tudjanak a közös ellenség, vagyis ő ellene harcolni, hanem egymás ellen csatározzanak, és amelyi gyülekezet megengedi magának, hogy egymás ellen forduljanak, akkor már vesztett ügy van, és valóban nem áll meg, mint az a ház, ahol Jézus is mondta, hogy a meghasolódott ház nem áll meg, és ezért tehát a fiataloknak nem egymást kell látni ellenségnek, hanem a közös rossz ellenség ellen kell küzdeni, a sátán ellen, és azok ellen, a démonok ellen, amelyik az apjuknak, a nagyapjuknak, meg a többi családnak is tönkretették az életét.

[Kauzál Alexandra]
Igen, folytatva akkor a feszültségek, konfliktusok kezelésével, ugye van, hogy egy-egy vita után, vagy talán nincs is vita, csak valami egyet nem értés, például a hölgy, hogy hát most csúnyán fogalmazva érzelmi manipulációt tanúsít a férj iránt, esetleg napokig nem szól hozzá.

[Németh S. Judit]
Hát ez nem igény, mert már többször említettem ezt az igényt, hogy mondta Pál Lapostól, hogy a nap ne menjen le a haragotokon. Igen. Tehát ezt ne engedjük meg magunknak.

Tehát magyarán úgy nem feküdhetünk le aludni, ugye, hogy meg nem engesszelődünk. Hát az úr visszajön, és akkor itt hagy a haraggal együtt. Úgyhogy akik evangélii keresztélyek, azoknak azért tudni kell ezt, hogy nagy dolgot kockáztatnak, mert a keserő elégedetlen szebrehányó, tehát aki nem bocsát meg, annak nincs bűnbocsánata.

Akinek meg nincs bűnbocsánata, az nem megy az úrral, amikor jön.

[Kauzál Alexandra]
Igen, csak ugye sokszor arra vár a duzzogófél, hogy akkor a másik oldja fel az őt valahogy az állapotából, és akkor addig így magában fortyog, nem besz, ahogy említettem, nem szól a másikhoz, tehát úgy érzelmileg érezteti a másikkal, a probléma mi vannak.

[Németh S. Judit]
Egy darabig lehet játszani, de sokáig nem érdemes. Mondom, hogy egy napon belül ezt meg kell oldani, ezt a helyzetet. Ha tetszik annak.

Kezdve azon, hogy az emberek saját magába kell először kiengesztelődnie, tehát fog csikorgatva is, de ki kell mondani, hogy megbocsátok neki. Egyébként a Derek Frist nagyon jó tanácsot ad ezzel kapcsolatban, mert ő azt hangsúlyozza, hogy nem kell érezni a megbocsátást, csak akarni és kimondani.

[Kauzál Alexandra]
Ez igen. Nos, még a kommunikációnál maradva, illetve még gyorsan azt megkérdezem, mert nagyon ritka, de van állítólag olyan házasság, ahol sosincs veszekedés. Az probléma?

Nem gondolnám, nem tudom, hogy létezik ilyen, de...

[Mézes András]
Képzeld el, létezik.

[Kauzál Alexandra]
Nekem is volt olyan vendégem itt a Hit rádióban, akik azt állították, és hát keresztények lévén feltételezem, hogy igazat mondanak, hogy ők sosem szoktak veszekedni.

[Németh S. Judit]
Hát én hallottam ilyen vallásos idős hölgyeket, akik ugyanazt mondták, hogy ők életükben még nem veszekedtek senkivel, és én nagyon jól emlékeztem, hogy nem így volt, de lehet, hogy ők esetleg szóváltásnak, nem akarok cínikus lenni. Ja, hogy másnak minősítik. Másnak, de őszintén szóval lehet, hogy hangos veszekedés nem volt, csak valami vita köztük.

Az nagyon érdekes, hogy két ember között mindig harmónia van itt a földön, és soha nincs nézeteltérés, de ha van ilyen csoda, akkor ez is teddicsősége. És ennek örülni kell. Csak örülök, ha ilyen van.

[Kauzál Alexandra]
Az baj egyébként, hogyha egy nő hangosabb, beszédesebb típus, például társaságban, ő viszi a hangot, és nem a férfi. Igen, az baj.

[Németh S. Judit]
Egyszerű a válasz. Az égtelen és szígyen valószínűleg a férfi. Még ha a férfi, de mi is zavarja?

Hát, az tisztelem az önuralmáért. Nálunk ez nem így lett volna, szerencsére, de időben ugye ezeket a dolgokat átbeszéltük, hogy kinek, hogy és mennyi, és nekem nem a hallgas szerepe jutott, amint nyilvánvalóan most is látszik, meg más esetekben sem, de azért, amikor együtt vagyunk egy társaságban, az borzasztó kínos tud lenni, hogyha egy hölgy nem veszi észre magát, és ő magához ragadja a szót. Hát ez ugye a filmkomédiáktól kezdve az irodalomba is előfordul, és hát vannak súlyosabb esetek is, vallásos közösségekben, amikor érthetetlen módon vetik alá hívők magukat a nőknek, akik ilyen csoportvezetőként hát őket hegrecírozzák, és az akaratukat így rákészerítik a másokra.

Eznek van aztán szélsőséges formája, amit ugye varázslásnak is nevez a keresztényirodalom.

[Kauzál Alexandra]
Igen, hát arról már nem is merek beszélni, hogy még olyanról is hallani néha ritkán időnként, hogy egy társaságban mondjuk a feleség esetleg odaszól a férnek, kioktatja, rászól.

[Németh S. Judit]
Szócsátot kellene kérni később, mert tulajdonképpen megszégyenítette, megalázta, és végül is ez nem az engedelmesség, vagyis nem is a tisztelet, hanem teljesen más magatartás.

[Kauzál Alexandra]
De ez a férjrészéről se korrektlen. Ez a magatartás, tehát hogyha ő utasítja a rendre a feleségét nyilvánosság előtt.

[Németh S. Judit]
Ezek nagyon rosszul sülnek el. Ezek méltatlanok. Az majd azt jelenti, hogy ő nem szereti eléggé a feleségét, mert ha szeretné, nem hozná ilyen helyzetbe.

A feleség meg nem tiszteli a férjét, hogyha ilyen helyzetet teremt a számára. Tehát itt bocsánatkérés, meg korrekció az, amire szükség van ilyen helyzetben. Rossz dolgok ezek nagyon.

Ezt tanácsolják, már korán meg kell tanulni fiatal ismerkedési korszakban, jegyes korszakban, hogy egymást ne hozzuk ilyen helyzetbe.

[Kauzál Alexandra]
Igen. Nos, most átérünk egy másik témára, illetve belekezdünk. Ez pedig konkrétan a házas élettel kapcsolatos kérdés.

Kérdések, illetve felvetések, problémák. Ezzel kapcsolatosan is csak mondom a hallgatóknak, hogy nyugodtan írhattok nekünk, ugye, e-mail címünk infó kukachitrádió.hu. Persze nem az intim életetekre vagyunk kíváncsiak, hanem inkább általános kérdéseket küldjetek be. És akkor én azzal kezdeném, hogyha mondjuk az egyik fél ezen a területen lazább, tehát itt is ugye gondolom meghatározó, hogy milyen családi, kulturális közekből jönnek a házastársak.

Szóval lehet, hogy az egyik fél ebben olyan lazább, olyan természetesebb, és mondjuk a másik fél, meg mondjuk merevebb, mert mondjuk egy erősen vallásos háttérből jön. És hát ez tényleg sokszor ott a házasságban derül ki, ki hogy áll-e hez a kérdéshez. Ha problémák, illetve különbségek adódnak, akkor mi a megoldás?

[Németh S. Judit]
Hát ezért jó a közös imádkozás, mert az telent már egy kapcsolati alapot ahhoz, hogy tovább tudjon fejlődni a kapcsolat, és akkor nyilván ezt a területet is érinti, ezeket meg lehet együtt imádkozni, és biztos vagyok benne, hogy Isten oldja azt a felet, akély vallásosabb.

[Kauzál Alexandra]
Néha mondjuk szégyellik a felek, és nem akarnak erről nyíltan egymás előtt imádkozni.

[Németh S. Judit]
Hát, ha házas életet élnek, akkor azért imádkozni is lehet, tehát tulajdonképp meg beszélni is lehet erről. Na, ilyenkor van az, amikor az a bizonyos könyv is segít, hogyha együtt olvassák, tehát nem jegyességkor, meg ismerkedéskor, hanem házasságban.

[Kauzál Alexandra]
Igen, amit múltkor megelmitettek a boldogság titkai.

[Németh S. Judit]
Igen, bizonyos módon, természetesen a bizonyos dolgoknak a, mondjam, kihagyásával, ez olyan, mint a halevés, ahogy szokták mondani, hogy egyen meg az ember a halat is, köpje ki a szálkát, tehát van azért abban a könyvben, ami szálka, de hát ezeket észre kell venni, ami nem teljesen bibliai, hanem kicsit elmegy liberális irányba, de azért alapvetően használható házasok számára, gyakoroló házasok számára oldja ezeket a gátlásokat.

[Kauzál Alexandra]
Tehát akkor nem lehet megmondani, hogy melyik a helyesebb vonal biblia alapján, inkább a lazább, vagy a merevebb?

[Németh S. Judit]
Hát nyilván a merev, a vallásos merevség, meg a gátlásosság, az nem bibliai. A bibliában egyáltalán nem ez a jellemző, hanem nagyon is nevé nevezve a dolgokat, és az emberek természetesen éltek, tehát ezt látható, hogy nincs ezzel probléma a bibliai kultúrában.

[Kauzál Alexandra]
Nem voltak gátlásosak?

[Németh S. Judit]
Nem, de gátlástalanok se. Tehát megfelelő keretek között élték meg a házas életüket.

[Kauzál Alexandra]
Ugye nyilván van ez a katolikus felfogás, hogy csak akkor szabad házas életet élni, hogyha a szaporodás a célja.

[Németh S. Judit]
Igen, de hát ezt már gondolom annyira túlhaladta az idő, hogyha katolikus nemzedékek is már ezt régen elfelejtették, szerintem. Ezt már nem tartják. Nem hiszem.

Én annyira nem állok ilyen szoros baráti kapcsolatban, olyan fiatalokkal, akiket megkérdezhetnék, de nem hiszem.

[Kauzál Alexandra]
De nyilván, aki ebből a tradícióból jön, hát ez a felfogás okozhat problémákat nálam.

[Németh S. Judit]
Már akkor sem tanították ezt a 70-es években sem. Ez inkább a világháború előtti katolikus iskolákban tanították. Most nem tudom, mit tanítanak a katolikus iskolákban erről.

Ha valakinek van információja, nyugodtan megírhatja.

[Kauzál Alexandra]
Jó. Van egyébként arra szabály, vagy valami ajánlott mennyiség, hogy milyen gyakran érdemes, vagy kell házas életeket.

[Németh S. Judit]
Hát ugye ez is emberfüggő, hogy mondom, egyénfüggő, illetve hát a kétfélfüggő, ahogy nekik a legjobb. Régen fiataloknak szokták ajánlani, hogy legalább egy héten, vagy egy héten kétszer-áromszor ilyeneket szoktak. Mondom, hogy ezt egy nyilván idősebb korban meg fáradtabbak az emberek.

Nagyon kell megértéssel lenni egymás felé, és ugyanakkor meg nyilván nem érdemes elhagyni sem, mert az meg megint nem jár jó következményekkel.

[Kauzál Alexandra]
Ugye gyakori jelenség, hogy férfiaknak nagyobb az igénye, a hölgyeknek kevesebb a házas életre. Akkor mit csináljon a hölgy? Inkább vesse mindig alá magát, vagy a férfi azért értse meg időnként, hogy a hölgy nem eltont?

[Németh S. Judit]
Hát igen, a kölcsönösség, a kölcsönösség, mert Pál Lappostól is kölcsönösséget mond, ugye az egy korintus hétben beszél erről, hogy ne fosszátok meg egymást, tehát a hölgy nem lehet elhúzódó folyamatosan, de ugyanakkor pedig, hogy ráérjetek más dolgokra, ő ugye a szellemi dolgat említi, a bőtölés, a imádkozás, és aztán meg én folytassák. Ebben egy kölcsönösséget feltételez a Biblia, meg kell egyezni ebben.

[Kauzál Alexandra]
Ha már ezt felhoztad, a szellemi életet, illetve a bőtölést, rendszeres kérdés, hogy bőt alatt lehet-e házas életet élni?

[Németh S. Judit]
Hát ugye kettő nem annyira, hogyhogy lehet-e. Tehát nincsenek olyan tiltások, csak nem hasznos, mert ugye ha bőtölnek, akkor az nem éppen erről szól. Tehát ezért nyilván hát annyira sokat nem bőtölnek az emberek, hogy ez gond lenne.

[Kauzál Alexandra]
Akkor olyan eset is van, hogy a hölgy egy picit ezzel zsarulja a férjet, tehát mérges rá valami miatt berágot, vagy amit említettem érzelmileg kicsit manipulatív módon próbálhatni rá bizonyos dolgokban, és akkor talán ezt is beveheti az eszköztárába, hogy akkor addig nem élek veled házas életet, amíg ezt is ezt meg nem oldod.

[Németh S. Judit]
Hát ez tényleg egy nagyon alantas zsarulás, és nagyon veszélyes is egyébként, úgyhogy ezzel nem érdemes dobálózni, ezzel az eszközzel.

[Kauzál Alexandra]
Örök kérdés, szintén keresztény körökben, hogy hogyan védekezzenek a párok. Mi az, ami megengedett? Biblia alapján mi az, ami nem?

[Németh S. Judit]
Hát az abortusz, azt tudjuk, hogy gyilkosság, tehát az kizárva, és ebben nemcsak az evangéliák, hanem katolikusok is egyet értenek, tehát ez nem is mit a kérdés, mert aki már most a modern eszközökkel egészen nyilvánvalóan látni, hogy emberről van szó az anyamékben, de hát a Biblia is ezt nyilvánvalóan akkor is tanította, amikor még nem látták az emberek ezt konkrétan. De azon kívül ugye mondták, hogy bizonyos eszközöknél hasonló dolog történhet, tehát ugye abortusz tabletta, illetve a spirálnál hasonló dolog lehetséges, és ezért ezt nem javasolják. Viszont ma már vannak olyan korszerű fogamzásgáltatott tabletták, amelyeket, ugye én ebben nem vagyok szakember, szerintem keresztény orvosok, pszichológusok tudnak, de hát elsősorban természetesen orvosok ebben találcsot adni.

[Kauzál Alexandra]
Alapkérdés, hogyha nem történik meg az együttlét, házastársak között, és valami probléma fennáll, akkor egyáltalán érvényes-e a házasság?

[Németh S. Judit]
Hát ez egy nehéz kérdés. Egyébként azt tudom, hogy a katolikus egyház elválasztotta az olyan embereket, tehát érvénytelenítette az olyan házasságokat, ami nem teljesedett be, mondván, hogy nem lettek egy testét, tehát ilyen módon nem volt valójában meg a házasság. Dehát nem lehet a házasság tényéről beszélni, és ennek van alapja valóban, de...

[Kauzál Alexandra]
Gyülekezeti álláspont ezzel kapcsolatban?

[Németh S. Judit]
Mindenütt szintén egyéni elbírálás kell. Nagyon nehéz dolog ez, és voltak példák, amelyekkel sokáig kellett foglalkozniuk a gyülekezett vezetésének. Minden esetre, hát valóban a Biblia alapján nem teljes értékű házasság, hogyha nem történt meg a testi része is a házasságnak, tehát fizikai.

Csak akkor, hogyha ezt ők így látják. Mert vannak emberek, akiknek a szeretete fölülmúlja még ezt is. Ez nagy dolog.

[Kauzál Alexandra]
Testi jellegű elvárások a másik fele lehetnek-e? Tehát, hogy például maradjon fit, maradjon sovány a feleség, vagy a férfele is hasonló elvárások. Mennyire szerencsés, hogyha megvannak egy keresztény házasságban?

[Németh S. Judit]
Biztos kívánlatos, hogyha mindenki fiatal marad, még 80 éves korára is, de azért az időt és a fáradtságot és nagyon sok tényezőt figyelembe kell venni. Azt a fajta szemléletet nehezen tudom elfogadni, ami ugye Amerikában nagyon jellemző, hogy hát az az igazi érték egy emberbe, hogyha fiatal és csinos marad, és mindent ennek kell alárendelni, és az idejét, és úgy kell beosztania, hogy talán inkább az imádkozás helyett akkor az edzőtermet, meg egy ebeket kell látogatnia, de az a legfontosabb, hogy szép és fiatal maradjon. Ezt a szemléletet ugye a filmipar hozta be, ilyen szórakoztatóipar hozta be, és szinte a bizonyos alvilág hozta be, pornóipar, és ezt nem tudom támogatni.

De ugyanakkor azt teljesen meg lehet érteni, hogy van egy olyan fajta elvárás a házastársaknak egy más fele, hogy ne hagyja el magát. Most ezen belül, hogy mi van? Tehát vannak olyan emberek, akiknek nagyon fontos a külső, ennek azért utána kell magukba nézni, hogy mennyire szelemi emberek, de nyilvánvalóan kell, hogy a másik vonzó legyen, és kedves maradjon fizikailag is a másik számára, de ugye azért a házasságban még amikor fogadalmat tesznek, akkor is elmondják, hogy jóban, rosszban, egészségben, betegségben.

És akkor megkérdezni, mi van akkor a másik beteg, és valami olyan dolgok történik vele, ami megváltoztatja a fizikumát, vagy úgy néz ki, hogy nem olyan, mint ahogy százasotok, akkor el kell vajon hagyni? Tehát ezért ezt is be kell kalkulálni, hogy a házasságban azért be van kódolva az együtt öregedés is. És ahogyan a haj megőszül, természetesen a hölgyeknek meg a férfiaknak is most már lehet ezen segíteni, meg sok mindent lehet segíteni, de vannak dolgok, amiket nem lehet segíteni, mert a munka, a sok álmatlanság, meg akárha szolgálnak is, meg ha sürüljönek a gyerekek egymás után, az nyomot hagy az emberen, és azzal gyötörni egy házastársat, hogy ezt mind szüntesse meg, ezeket a jeleket, amit az idő, meg a fáradtság, meg sok minden hagyott rajta, az nem biztos, hogy a keresztés szeretethez tartozik, de a másik oldalról pedig mindent el kell követni, hogy az ember az adott állapotában a lehető legjobbat adja a házastársának, tehát jól érzen ki, amennyire ez ésszerű határokon belül lehetséges, tehát nem úgy, hogy a lehetőségeken túl, de a lehetőségeken belül igen.

Nem szimpatikusak számomra azok a fiatal emberek, akik állandóan ilyen követelményeket támasztanak a hölgyeknek, ennyi centi, ennyi ilyen vékonyság, ilyen és így tovább és később is megjegyzéseket tesznek, mert én ismertem fiatal koromban olyan nagyon testi embereket a városomban, akik így tették tönkre a mennyasszonyukat, ami aztán nem is házasodtak össze, de a saját életük is egy nagyon negatív bizonyság lett ezután, és állandóan ez volt a fő követelmény, és nem véletlenül, azért mert meg voltak kötözve, mert ez egy nagyon szexuális dolgoterületen nagyon, de ugyanakkor meg a másik oldalról, ha egy nő lompos, elhagyja magát, és külsős egy keresztény nő az otthonában igénytelen, és úgy gondolja, hogy a férje úgyse válhat el tőle, és akkor úgy, úgy, úgy hagyj mindent.

Nem korrekt. Az meg nem korrekt. Tehát a dolognak ilyen kétvetülete van.

[Kauzál Alexandra]
Igen. Itt most meg kell álljunk, befejezzük a beszélgetést, buzítom a hallgatókat, hogy az elhangzott témákkal kapcsolatosan nyugodtan írjatok kérdéseket. Nekünk folytatjuk következő adásban terveink szerint kérdésekkel is.

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. Én is köszönöm.

Legfrissebb