Happy Day - 2024. 09. 04.

A Happy Day mai adásában:

  • 00:00 Megvallás Németh Sándorral 
  • 02:46 Bibliaolvasás: Énekek éneke 6-8.rész
  • 09:17 Nyugalom és elégedettség - Németh Sándor prédikáció részlet
  • 12:59 Smith Wigglesworth - Tűzben edzett hit: Jézus munkájában
  • 19:03 Örömteli hétköznapok (folytatás) - Arató Ádám

Az adás gépi átirata:

[Szignál]
Kezdődik a Happy Day, a Hit Rádió napi hit életi válogatása. Hallhatóvá tesszük a halhatatlant. Happy Day!

Hitvallás, megvallás. Mondjuk ki közösen Isten Igéjét, most a Hit Rádióba.

[Németh Sándor]
De hívjuk segítségül az Úrnak a nevét, mondjátok velem együtt, hogy hiszem, hogy aki az Úrnak a nevét segítségül hívja, az megszabadul. Mert meg van írva, hogy bármit kérünk, az atyától az Úr Jézus nevében meghallgatja azt. Mert Jézus Készos az én főpapom, aki a tulajdon vérével, miután magát föláldozta és föltámadott, felment a mennyekbe, az igazi szentélybe, és bemutatta örökkévaló szelem által az ő hibátlan, feltetetlen vérét, amelyben van az én bűneimnek a bocsánata, amely által megigazultam, ingyenkegyelemből a názerti Jézus Készos föltámadásába vetett hitártal.

És hiszem, hogy Jézus Készossal együtt megelevenítettem, föltámadtam, fel vagyok ültetve Jézus Készossal együtt a mennyekbe, hogy ne a bűnnek, ne az ördögnek, hanem Jézus Készossal együtt éljek új életben. Ezért az én ótervészetem meg van feszítve, romlott vágyaival, kíványságaival együtt, és élet többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. És nincseni már semmi kárhoztatásom, mert Krisztus Jézusban vagyok.

És Jézus életének szelemi törvénye megszabadított a bűn és a halálnak az uralma alól. Ezért nem vagyok testi ember, hanem szelemi ember, és a szellemem él az igazságért, és a szellemem a Szent Szelemmel együtt tesz bizonságot, hogy Isten, hogy Isten gyermeke vagyok. Hallelujah!

Hallelujah! Hallelujah! Hallelujah!

Amen!

[Tóth Géza]
A te hajad olyan, mint a kecskéknek nyája, melyek a gileádról szállanak alá. A te fogaid hasonlók a juhok nyájához, melyek feljőnek a fürdőből, melyek mind kettősöket ellenek, és meddő azok között nincsen. A te hajad olyan, mint a kecskéknek nyája, mint a pomogránát darabja a te vakszemed, a te fátyolod alatt.

Hatvanan vannak a királynék, és nyolcvanan az ágyasok, és számtalan a leányzó, és az én galambom, az én tökéletesem, az ő anyjának egyetlen egyje, az ő szülőjének választotja. Látják a leányok, és boldognak mondják őt, a királyni asszonyok és az ágyasok, és dícsérik őt. Kicsoda az, aki úgy láttatik, mint egy hajnal, szép, mint a hold, tiszta, mint a nap, rettenetes, mint a zászlós tábor.

A diófás kertekbe mentem vala alá, hogy a völgynek zöldfőveit lássam, hogy megnézzem, ha fokadé a szőlő, és a pomogránát fák virágzanak ki. Nem tudtam, hogy az én elmém ültetett engem az én nemes népemnek díszhintajába. Térj meg, ó Szulamit!

Térj meg! Térj meg, hogy nézzünk téged! Mit néztek, Szulamiton, mint egy machanaimbeli körtáncot?

Ó, mely szépek a te lépéseid a sarukban, ó fejedelem leánya! A te csípőd hajlásai olyanok, mint a kösöntyűk, mesteri kezeiknek műve. A te köldököd, mint a kerekdett csésze, nem szűkölködik nedvesség nélkül.

A te hasad, mint a gabona asztag, liliumokkal körülkerítve. A te két emlőd, mint két őzike, a vatkecskének kettős fiai. A te nyakad, mint az elefánt tetemből csinált torony.

A te szemeid, mint a hesbombeli halastók, a sok népű kapunál. A te orrod hasonló a libánus tornyához, amely néz Damascus felé. A te fejed hasonló rajtad a kármelhez, és a te fejeden hajadnak fonatékja a bíborhoz, akirá is megköttetnék fürteid által.

Mely igen szép vagy és mely kedves, ó szerelem a gyönyörüségek közt. Ez a te termetet hasonló a pálmafához, és a te emlőid a szülőgerezdekhez. Azt mondám, felhágok a pálmafára, megfogom annak ágait, és lesznek a te emlőid, mint a szülőnek gerézdei, és a te orrodnak illatja, mint az almának.

És a te ínyed, mint a legjobb bor, amelyet szerelmesem kedvére szürcsöl, mely szóra nyitja az alvó kajkait. Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kíván ő. No, én szerelmesem, menjünk ki a mezőre, hájunk a falukban.

Felkelvén menjünk a szülőkbe, lássuk meg, ha fakadé a szülő, ha kinyilott té a virágja, ha virágzanak ki a gránátalmafák, ott közlöm az én szerelmeimet veled. A mandragórák illatoznak, és ami ajtunk előtt vannak, minden drágalátos gyümölcsök, ók és újjak, melyeket, ó én szerelmesem, néked megtartottam. Vaj, ha lennélnék én atyám fia, aki az én anyámnak emlőjét szopta, hogy téged kívül találván megcsókolnálak, mégsem utálnának meg engem.

Elvinnélek, bevinnélek anyámnak házába, te oktatgatnál engem, én meg borralítatnálak, fűszeressel gránátalmaborral. Az ő balkeze az én fejem alatt, és jobb kezével megölel engem. Kényszeritelek titeket Jeruzsállennek leányai, miért költenétek és miért serkentenétek fel a szerelmet, míg nem ő akarja.

Kicsoda ez, aki feljő a pusztából, aki az ő szerelmeséhez támaszkodik. Az almafa alatt költöttelek fel téged, ott szült téged a te anyád, ott szült téged a te szülőd. Tégy engem, mint egy pecsétet a te szívedre, mint egy pecsétet a te karodra.

Mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír, a buzgó szerelem. Lángjai tűznek lángjai, az úrnak lángjai. Sok vizek el nem oldhatnák e szeretetet, a folyóvizek sem boríthatnák azt el.

Ha az ember minden házabeli marháját adná is e szeretetért, mégis megvetnék azt. Kicsiny húgunk van nékünk, akinek nincsen még emlője. Mit cselekedjünk a mi húgunk felől a napon, amelyen arról szót tesznek?

Ha ő kőfal, építünk azon ezüstből palotát? Ha pedig ajtó ő, erre kezdjük őt szídrusdeszkával. Mikor én olyan leszek, mint a kőfal, és az én emlőim, mint a tornyok, akkor olyan leszek ő előtte, mint aki békességet nyer.

Szülője van Salamonnak, Balhamontban. Adta az ő szüleit a pásztoroknak, kiki annak gyümölcséért hoz ezer-ezer ezüstsiklust. Az én szülőmre, mely énre elnéz, nekem gondom lesz.

Az ezersiklus Salamon tiéd legyen, a kétszáz annak gyümölcsének őrizőjé. Ó te, aki lakol a kertekben, a te társaid a teszódra figyelmeznek, hadd halljam én is. Fuss én szerelmesem, és légy hasonló a vatkecskékhez, vagy a szarvasnak fiához, a drága füveknek hegyein.

Amen.

[Szignál]
Következik Németh Sándor napi üzenete.

[Németh Sándor]
Tehát a kívánság, arra épül az irigység és a féltékenység, a szeretet soha nem kívánja a másét. Tele vannak szeretettel azoknak a szelemükben, lelkükben nyugalom van, mert istennel meg van békülve is. Ahogy mondja Zsolt Áros, hogy a lelkem csak Istenben nyugszik meg.

És amikor nyugalmat talál az embernek a szelleme lelke, akkor nem azt jelenti, hogy passzivan él, de van a bennsejében egy elégedettség, egy beteljesedés, és egy beteljesedésből és a szent éleknek az ösztönsdéséből cselekszik. Nem a vágyak fogják vezetni az életét. Ha nincs az emberben romlott vágy és kívánság nem ez motiválja egy embernek az életvezetését, tetteit, döntéseit, akkor az evilág, illetve a levegőbeli hatalomfejedelme, vagyis az ördög nem tudja a sorsát, életét befolyásolni.

Ezért a vágyainkat, ahogy mondja Pálapostól, a romlott vágyainkat feszítsük meg az ótermészetünkkel együtt. Ez az előfeltétele annak, hogy a szellemi gyümölcsei megnyilvánuljanak az életünkben. És a szeretet, hogy bennünk van, annak az egyik legfontosabb megnyilvánulása, hogy a lelkünk is szellemivé válik.

És mi, hogyan válik a lelkünk szellemivé? Úgyhogy elkezd bimbózni először, majd virágozni, majd gyümölcsöt teremni a lelkünk, szellemi értékek jelennek meg a lelkünkben. Elménkben, akaratunkban, érzelmünkben.

Milyen szellemi értékek? Szeretet, békesség, öröm, hűség, jóság, egyenesség, türelem, hosszú tűrés, önuralom. Tehát ezek azok, ami az embernek a lelkét kiemelik a testiségből, nem érzéki lelkünk lesz, hanem olyan lelkünk lesz, amely a szellemben, szinkronban, harmóniában, és ilyen módon a Szentléleknek a pihenése, a nyugalma a személyiségünkben stabil, maradandó.

Az érzéki lélek az elveszni a Szentléleknek a jelenlétét. És az érzéki lélekket a vágyak tartják fönn, amikor az embernek az életét, magatartását, döntését, választását a vágyai irányítják. Tehát ezért rendkívül fontos látni, hogy a két természet között, már a két ember természete között, az Ádám és a Krisztus természete között, mi a minőségi különbség.

Az egyik ugye romlott a vágyak miatt, a másik romolhatatlan, szent, igaz, és a pszichi, a lélek, a nefese tele van szellemnek a gyümölcseivel. És a szellem gyümölcseire az ellen nincsen törvény, az törvény fölött áll. És mind a kilenc szellemi gyümölcs az nem más, mint az isteni szeretetnek a megnyilvánulása.

Különböző módon, különböző helyzetben, mert a szeretet az a teljesség. És az megnyilvánul a lelkünkben. Előbb-utóbb áttöri, először a szellemünkre jön a Szentlélek által Istenek a szeretete.

De ha együtt működünk továbbra is Istennel, megmaradunk az Úrral való közösségben, a lelkünk átalakul. A lényegi változáson megkeresztül a lelkünk, és szellemi lelkünknek, Krisztusnak a lelke alakul ki bennünk.

[Sárosi Renáta]
A tűzben edzett hit. Kiadta a Patmos Records 2022-ben. Fordította Pászti Éva.

Tizennegyedik fejezet. Jézus munkájában. Ma János evangéliumának tizennegyedik fejezetével fogunk foglalkozni.

A tizenkettedik, tizennegyedik verseket olvasom fel. A Szent Szellem olyan valóságossá teszi Jézus szavait, mintha Ő Maga szólna hozzánk. Bizony-bizony mondom néktek, aki hisz Én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket Én cselekszem, és nagyobbakat is cselekszik azoknál.

Mert Én az Én Atyámhoz megyek, és akármit kérnek majd az Én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőítessék az Atya a fiúban. Ha valamit kértek az Én nevemben, Én megcselekszem azt. Figyeljük csak meg, mit ígérit Jézus.

Aki hisz Én bennem, nagyobbakat is cselekszik azoknál. Micsoda ige? De vajon igaz-e?

Hova fordulhatunk, ha az igazságot keresünk? A te ígéd igazság, mondta Jézus az Atyának. Akkor találjuk meg az igazságot, amikor Isten ígéjét befogadjuk.

A zűrzavar, a tévedés nem Istentől származik. Az ő beszéde valóságot gyújt, és a napnál is világosabbát teszi számunkra az igazságot. Ez az igazság megváltoztat bennünket.

Közösségbe, bensőséges kapcsolatba, hitbe, biztonságba jutunk általa, és elváltozunk Jézus hasonlatosságára, mert láttuk és elhittük az igazságot. Számomra világos, hogy a hit működő erő. Isten megnyitja szívünk értelmét, és olyan dolgokat mutat, amiket máskülönben sohasem tudtunk volna meg.

Nem gondolnám, hogy létezik a róma beliekhez írt levél 4.16-nál erőteljesebb ige. Azért hitből, hogy kegyelemből legyen. A kegyelem, Istennek egyenesen hozzánk érkező áldása.

Amikor a hit cselekedeteként ajtót nyitunk neki, mindent megtesz, amit csak kérünk. Hit által van, hogy kegyelemből lehessen. Nekünk kell elindulnunk, és Isten az, aki a szükségeinket folyamatosan betölti az út során.

Ami Urunk Jézus odajön, és így szól. Láttál engem tevékenykedni, és azt is megfigyelhetted, hogyan dolgozom. Valaha valaki dolgozott-e úgy, ahogyan ő.

Most nem az árcsmesterségre gondolok. Nem, ő az emberek szívében munkálkodott, magához vonzotta őket. Azok szükségekben, depresszióval érkeztek, és Jézus megszabadította mindannyiukat.

Ez a királyi vendég azért jött az atyától, hogy megmutassa az ő szeretetét. Beszélgetett az emberekkel, meglátogatta őket az otthonukban, elidőzött náluk, és időnként egyiknél másiknál meg is szállt egy-egy éjszakára. A csoda tevő így beszélt.

Láthatjátok, mit cselekedtem, betegeket gyógyítottam, megszabadítottam az elnyomottakat, démonokat űztem. Azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, ti is meg fogjátok tenni. Van bátorságod arra, hogy hígy?

Felveszed és folytatod azt a munkát, amelyet Jézus letett? Aki hisz én bennem. Ez meg mi?

Mit jelent ez? Hogyan tudja pusztán a hit létrehozni ezeket? Milyen erő van benne?

Márpedig így van, mert Jézus mondta. Ha befogadjuk és ki is mondjuk ezt az igét, akkor befog teljesedni az életünkben. Aki hisz, nagyobbakat is cselekszik azoknál.

A hitetlenség azonban gátolja mind a természetes, mind a természet fölötti szinten való növekedésünket. Félre kell tennünk a hitetlenséget. Nyízd meg a szívedet Isten kegyelme számára, és konkrét hitet kapsz, amely minden akadályt elmozdít az utadból.

Szeretnélek Isten kegyelme által úgy megerősíteni titeket, hogy miután innen elmentek, bármi gonosz kerül az utatokba. Képesek legyetek Isteni erővel megdorgálni és elpusztítani. A hit az Isten és mi közöttünk lévő világos és egyértelmű összhangkérdése.

Idővel ráébredünk, hogy Jézus olyan életerőt tud belénk helyezni, amely képes megváltoztatni mindazt, amire van elég bátorságunk hinni. Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az legyőzi a világot. Mivel mi hisszük, hogy Jézus a Krisztus, a bennünk lévő Isteni élet lényege tökéletesen elválaszt minket a világtól.

Nincs bennünk hely a bűn számára. Örömötlenünk abban, hogy a helyes dolgokat tegyük. Ez Isten munkája.

[Pásztor Tamás]
Egyébként most, hogy mondtad, a démonűzést jutott eszembe.

[Arató Ádám]
Bocs, csak még befejezném az Annát, hogyha már itt vagyok. És akkor ugye Éli azt mondta, hogy akkor hallgassam meg a kérdéseidet. Csalom minden, csalom a lehem.

És akkor mondja, hogy arca nem volt többé szomorú. Tehát tulajdonképpen ezért van benne a bibliában, hogy ki imádkozta, ki nyomta magából azt a sötét erő is, lehet, ha már démon van mögötte, és meghatározza az emberi életét, az nem bír örülni a következő napnal, és itt adjak egy jó házassági tanácsot mindenkinek, aki házasság előtt áll, csak olyan házasságot vegyen el, aki mosolyog, nevet, sokat nevet, és belülről megvan az úr öröme, ami erődítményünk, és sokat látja a fogsorát, és sokat nevet, ilyen, ilyen, és ezt ajánlom a mennyasszonyok jelölteknek is, hogy sokat nevessenek, mert egy ilyen komor mogorva embert nem akar senki elvenni feleségül, vagy férjhez venni, tehát mindenképpen egy vidám teremtmény, mert azt mondja a derékasszonyról, a következő napna. Tehát nem azt mondja, jaj, mi lesz, van egy ilyen véc, hogy Kón meg Grün beszélget, és mondja, jaj, Istenem, most mi lesz? Erre Grün mondja ki, jaj, de addig mi lesz?

Tehát olyat akar, aki nevet, tudja, hogy jó lesz, örül, bízik az úrba, a bizony a hit, szelemi gyümölcse az öröm. És hát mindenkinek ezt nyomni kell, magába bejön, akkor ki kell nyomni itt olyan csúnya pattalást, hogy ilyen gényes valamit el kell tüntetni. Nem szabad ezzel együtt élni, mert a világ szerint a szomorúság halál szerez.

Igen, az Isten szerint a szomorúság, az pedig megtérse való üdvözséget szerez. Tehát az azt jelenti, hogyha bűn követett el, akkor tényleg mondja a Bibliója, hogy akkor nyomorkodjatok, gyászoljatok, sírjatok, gyűlökezetben jár, és akkor paráznánkodik, meg mit tudom én, az bűnökben van, drogozik, vagy mit tudom én, akkor azoknak nagyon is ezt tanák két szívűeknek, hogy tanácsolja, hogy akkor nyomorkodjatok, gyászoljatok. De viszont a Bibliá meg egy alap, hogy a 61.

éjjeljás, ugye, az magát mondja, hogy az új szelleme van én rajtam, tehát profécia, új szelleme van én rajtam, hogy fölként engem, hogy a hamuhelyet éghességet adja, szegényeknek örömhért hirdessek, megvigasztalják minden gyászolót, tehát tulajdonképpen a feltámadás erejében az Isten országában egy olyan örömerő van a mi Istenünk, egy olyan örömistene, hogy aki azzal közösségben van, akkor árad ránk a szent öröm. Mindjárt is énekelte. És árad ránk a szent öröm.

Volt régen egy ilyen dicséret, csak most ez jutott eszembe. Egy eszem, egy Roncan Ullida. És árad ránk a szent öröm.

Na most teljesen így van, hogy minden nap megterepelődhet az ember, nyilván a munkahelyen nem biztos, hogy lehet annyira örülni, egy szívtelen főnök, vagy egy nagyon kemény stresszes munkahelyi dolgok, családba is bejöhetnek ilyen, és nyilván az ura, ahol a közösség sínli ezt, és elpárolokat az öröm, ugye Jézus pedig ezt mondja, de nyugodtan kérdezzél bele, mert úgy tanul a gyerek, ha kérdez. Kiszom szavait, kedves pásztor. Hát, hogyha már erről csak így most így elkapott az iklet, mert itt a Hit Rádióban olyan kenát van, hát itt némecs által szokott járni, meg Isten szolgálja, érted, és tök jó műsorok van, és hagyd köszönjön meg a munkátokat, meg az egész Hit Rádiót, mert sokan hallgatják Ecskeméti gyűlíbe, és meg én is bele szoktam sokat hallani, áldás számomra.

Köszönjük a munkatársak merébe. Bejövök itt, és érted, sok szellem, sokszor gyűlíbe, de ott is nagyon jó szellem van. Tehát ugyanaz a szellem van itt, ez a jó kenát, és a lényeg a lényeg, hogy Jézus is ezt mondta, hogy ugye a világ szomorkodik, vagyis amikor ő megfeszítik, akkor ti depressziósak lesztek, szomorúak lesztek, de amikor föl fog támadni, hogy erre értette, akkor a világ fog depressziós lenni, ti pedig örülni fogtok, és?

Fejezben mondom. És?

[Pásztor Tamás]
Örültek.

[Arató Ádám]
És? A másik testvér? Tehát amikor azt mondja, hogy Jézus föltámad, és mondja, hogy ő az az, hogy ha a fájdalomban van, és akkor ti sírni fogtok, jajkatni fogtok, de a jajkatások örömötökre fordul, és a ti örömötöket senki el nem veszi.

És utána mondja, hogy ezeket meg azért mondom, hogy a ti örömötök beteljék. Tehát tulajdonképpen az ő beszéde, az igéjébe, amellett, hogy bölcsesség, útmutatás, világoság, amellett mindig hordozza az örömöt is, a kárhiszt, a kegyelmet, és ezért mondta, hogy az úr jókedvének esztendeje még tart. Tehát most van az úr jókedve esztendeje, aztán amit vasárnap hallottunk, hogy jön a haragnapja, de bízunk, akkor nem leszünk már itt, de viszont amennybe, nálad öröm, öröm, öröm, öröm, teljes öröm van, van egy ilyen dicséret, nálad öröm.

Eléggé talán több ilyen örömdalok voltak a budapesti érában, vagy még utána is. Most is van öröm a dicséretben, csak ilyen direktben örömdalok voltak, és be is mentünk az örömbe jobban, mert az öröm az erősségen, és ugye egyébként megnéztem, hogy majd mondhatsz, hogy ez a téma, és megnéztem, mi az, hogy depresszió csügget szellem, azt is jelenti, hogy pislákol az emberbe a szellem, és a pislákoló szellemet nem oltja el, és a pislákolás az, amikor erőtlen az ember számára nincs senki, kedve felkelni, egy nagyon depressziós, annak nincs kedve felkelni, nincs kedve dolgozni, abból kimegy az élet erő. Az öröm, az meg hozza egy olyat, hogy örömmel csinált, hogy elvégzett.

Nem csak a házasságba javaslom, hogy nézzék meg, hanem én például munkahelyi főnök vagyok, csak nem nehéz ugye így parancsolgatni, hát a keresztények nem egy egyszerű társaság, ugye azokon a dologban kell vidámítani, de így munkahelyi főnök lennék. Én munkahelyi előírásnak egyes, öröm, kettes, utána a szakmai dolgok, hogy ez értsen is hozzá, de az örömmel nyilván majdnem 50-50 százalékban beírnám ezt, mert ha örömmel sokkal-sokkal jobban előre megy a meló, ahogy mondja, hogy futásomhat örömmel, végezzem el. Tehát amikor pislákul az emberbe depressziós, akkor nincs is kedve dolgozni, nincs kedve fölkelni, nincs kedve az élethez, nincs kedve semmihez, nincs kedve.

Az öröm, az pedig egy hatalmas nagy örömöt hoz létre. És még egyszer, hát ezt rengetegszerben a bibliában, szinte a bibliának ez a végső kicsengés, hogy a halál feltámadás, a halálhoz a depresszió, a feltámadáshoz meg a végtelen öröm, az mi is az országon öröm. Tehát, mit tudom én, a 42.

Zsoltárban ugye van az, hogy ujjongó örömmel vezettem az ünneplő sokasságot Isten házához, és akkor, de most megkeselik a lelkem, hogy hol van te, Isten? Tehát látszik, hogy megemlékeztek, de ez hihetetlen, hát annyira örültem, amikor mentem gyűlökezetbe, annyira öröm volt dicsérni az urat, ott lenni Isten népe között, Isten házában ujjongó öröm, ott meg tudja fokozni, és akkor utána mondja, hogy de most gaz van, és akkor utána pedig mondja, hogy de még hálát adok Istennek. Tehát szerintem, és ez nemcsak szerintem, ez az ige szerint, hogy aki sokat hálát ad, önnek könnyű szíve van, és sokkal könnyebben fölfakad az öröm.

Tehát a hálaszóban, a görögben benne van az öröm szó is. Na, minél többet hálát adok, és ezzel nagyon adósok vagyunk az úrna sok-sok hálával, és minél többet a hálaadás, az imámat, a napjaimat, a hétköznapi beszédemet is körbeveszi, tehát hogy kifejezzem a hálámat, te érted szolgálatodért. Tehát valahogy a mennybe ez van, hogy előbb a hálákat adnak Istennek.

Istennek milyen hálások, hogy értetek, hogy itt vagytok a hallgatókért, hogy nem a hülyességet hallgatják, remélem, hanem hallgatják a hitrádióban a szellemi igazságokat, dolgokat. Azokért is hálások, hogy egyáltalán van hitrádió, hálások vagyunk, hogy van gyűlökezet, érted, ebbe a kis országba, mert elmehet Németországba, Franciaországba, és nincs semmi. És milyen hálások lehetünk, érted?

És amikor sok-sok hálát adunk, akkor az érzelmeinkre, a gondolatainkra ez a pozitív vízmus is bekapcsol, ami nyilván gondolkodás örömével, ezt meg a Ruf Tibiton hallottam egyszer, hogy a vicc, a poénok, a jó viccek, az meg az elme öröme. Tehát amikor ilyen vicces dolgok, és nekem is jutnak eszébe az embernek, akkor az az elme öröme. Tehát én például én szeretem a vicceket, vagy valamilyen poénos dolgokat, és akkor eszembe jutnak, és akkor is örülök, nevetek.

Tehát a szerencsétlen kommunizmusban és mindenki a hofigézát hallgatta, ha érted, ez kiállt a színpadra, benne volt az öröm szelleme, egy ilyen ajándék volt, mondta egy-két hülyeséget, nem volt olyan nagy dolog, de már mindenki feküdt a röhögéstől. Mert benne volt valami ilyen öröm szelleme. És bennünk akkor még nem is viccet, de egyszerűen benne van, ez is Isten ajándéka, hogy vannak ilyen nevethető emberek, hogy addig is felejtsek el, de mi a szív öröméről beszélünk, a belső örömről, és tényleg nagyon az első szeretetben is megemlékeztünk, hogy egyszerűen fájt az arcunk, a nevetőizmunk, mert valami, és akkor mint nevetsz, mint a tejbetők.

Tehát megtértünk, és akkor egy évig, vagy egy más vége, így fölfelé, mint a smiley fej, és azért a smiley fejet is, azért az a jó, azt küldenek. Nem? És akkor mi belülről legyünk smiley fejek.

Én ezt javaslom.

[Pásztor Tamás]
Szuper. A démonűzésről jutott eszembe, hogy a budaersi évekről meséltél egyébként nem olyan régen. A Hiki-nek volt egy interjúja a Kenneth Copeland-nek a szolgálatai televíziós műsorába is, hogy dicsérte itt Magyarországot, hogy amikor 80-as években eljött először egy 700 fős csoporttal találkozott, ami most már 180 ezer főt fogad.

Magában ez volt a hit gyülekezete, hogy ez sem véletlen műve. A démonűzéssel kapcsolatosan annyit hagymondjak, hogy ugye, tehát hogyha kiderül, hogy valakiben van démon, az is az öröm forrása, mert akkor felfedeztük, felismertük, hogy van démon, igaz? Tehát már ez is egy öröm, hogy eljött a szabadulás napja, nem?

Tehát meg lehet így is közelíteni. De egyébként visszatérve arra, hogy ugye a Jézushoz, amikor oda mentek a tanítványok, és mondták, hogy hát képzeld a nevedre, kimennek a démonok, a betegek meggyűlnek, és azt mondta, hogy ne annak örüljetek, hanem az, hogy fel van írva a nevetek az élet könyvébe.

[Arató Ádám]
Hát így van. Így van, és most megkérdezem, hogy fel van írva? És ha fel van írva, akkor annak örülni kell minden nap.

Ezért mondja, hogy örülj minden napnak, csak most ezt lenyúlták az arénásnak, hogy ezt az ígért, hogy ez az nap, amit az úr szerezett, hogy örüljünk és végigadjunk ezzel. Tehát a megváltott embernek szerintem fel van írva a neve az élet könyvébe. Azt az úr azért szerezte, hogy ne csüggedjen, senki ne csüggedjen el, ne szomorkodjon, nem örüljön a napnak, vegye észre és legyen hálás, és nyilván, mert azért benne van, hogy ne sírjanak a sírát, de meg az is benne van, hogy boldogok, akik sírnak, és ott előződik be, gyászolnak, mert ők megvigasztaltatnak.

Tehát az istenben olyan hatalmas erő van, olyan mennyegy erő van, olyan szellemi erő van, hogy ő meg akar vigasztalni minden gyászolót, hogy tegyek Sion gyászolóira, és vagyok nekik hamulján örömkeletét, tehát a feltámadásba, az evangéliumba, Jézus Kisztusba, az igébe, a szent szellem örömébe, szent szellembe, olyan vigasztalás van, hogy bármi is ér, és ezért vagyunk milyen szupermenek, tudod, például Pála Postol volt a szupermen, de isten emberei, a győlökezetben meg minden a szupermenek, hogy Érik ugyanúgy megpróbáltatások, nehézségek, sőt, még talán nagyobbak is, tehát nem kell azt ígérni egy új megtérőnek, hogy nem fog próba lenni az életedben, de még a Biblia azt mondja, hogy teljes örömnek vegyétek bármiféle megpróbáltatásba este. Tudom, hogy a ti hittetek megpróbáltatása, kitartás szerez, és sokat, satöbbi, és olyan lesz dicséretre, tisztességre méltó lesz Jézus. Eljövetekor, sőt mondja, kil különféle kísértésekben, noha meg kell lenni kicsit szomorkodtok, de kibeszéletetlen, dicsőült örömmel örvendeztek.

Tehát a dicsőült öröm, tehát az Isten keresésnek, és az úrra való kapcsolatnak, meg a gyűlökezetnek, a testvérekkel kapcsolatnak van egy olyan öröme, egy olyan ereje, ami felszabadítja a szívet, lelket ezektől a rossz hangulatoktól, rossz szellemektől, leverségektől, és fölállítja újból a kősziklára, amit te említettél példabeszélet az elején, hogy a gödörbe, ott is azt mondta, hogy várván vártam az urat hozzámhajolt, és kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, sziklára állította a lábaimat, új éneket adott a szájamba, Istenünknek dicséretét, látták ezt sokkal, megfélemlettek. Tehát ott is egy új ének elkezdett énekelni, az a Fiskó, sziklára állította a lábamat, tehát mindig valahogy, nekem is voltak az életemben, akkor leverséget, mert akkor a próba a saját hülyeségem miatt, volt, hogy mások hülyesége miatt, mások miatt, de nagyon nagy próba volt, de mégis nem maradtam benne a frusztráltságba, depresszióba, minden Isten kegyelméből mondom, hanem mert elmentem a gyűlökezetbe, és ott levette rólam mert, és itt a kulcs, hogy Jézus Krisztus, ugye azt mondja a Biblia, vagy öröm olajával föl volt kendve, tehát ő is tere volt örömben, a zsidók egy depresszióst nem is követtek volna, bortól veresek voltak a szemei, de nem a fizikai bortól, hanem a szellemű kenettől, és ezért is először ő elment, és a vizet borra változtatta a házas életbe is, a házasságba is, hogyha ugye a víz az szintelen szaktalan, mit tudom én, milyen anyag, már rég volt kémióra, hogy fizika, nem tudom, bűhatatlanul szintelen szaktalan, és hogyha az nincs öröm, tehát ha csak vizet iszol, például bőjtbe, akkor nagyon kellene ezzel bőrülni. De azért, hogyha megiszol bőjtbe egy jó mézes citromos teját, akkor már rögtön utána kicsit jobb örömed van.

De ugyanígy, hogyha viz van egy, csak vizet ittak volna az esküvön, akkor hát örülünk, örülünk, de akik is bort ittak, és ezért ő azt jelezte, hogy a vizet, azt az íztelenséget, vagy örömtelenséget ő örömre akarja fordítani, egy gyászukat örömre fordítom, meg vigasztalom őket. Tehát ő mindenképpen örömöt akar hozni, az örömöt hozott az úr, ő az örömnek az istene, kibeszéletetlen dicsőt örömnek, és ezt látjuk a Gecemániekertben, hogy ő örült három és fél évig. Keresztelő János is mondta, hogy ez az én örömem, így már betelt, de mondom, nagyon sok aspektusa van az örömnek, és akkor Jézus a Gecemánikertben azt mondta, hogy szomorú az én lelkem, mind halálig.

Az azt jelenti, hogy a szomorúságot fölvette már ott. Tehát megtapasztalta a szomorúját. Addig nem volt szomorú.

Vagy ugyanígy volt nehémiás, és hogy elment a király elé, munkakörű leírása az volt, töltögesült a királynak a poharakat, meg kóstolja, meg mit tud, meg rendelje a nem tudom milyen pincészetből, és akkor rendelte, kóstolta, öntötte, de előtte már három napig szomorkodott Jeruzsálamért, hogy azt leégettek őfalai. Leporban vannak, leégettek, és akkor nehémiás, bement a király elé megint tölteni. Erre mondja a király, ez szomorú az arcod, ember.

Nem egyéb ez, hanem a szíved szomorúsága erre megrettenék, mert az ő munkakörű leírása az volt, hogy szomorú. Most nem lehet, hogy én csak örülhet. Érted?

És megretten. Tehát neki kötelező volt örömmel lenni a munkahelyén. Tehát ez egy alap.

Csak most már annyira eldeformálódott az emberiség, hogy ma azt mondja, hogy én depresszió, vagy ne, én nem vagyok az, de valaki depressziós, szomorúbb baltarca van, világfájdalma, csúnyán néz. Ezt már megszokták az emberek, de egy normális társadalom, ha normális lenne a társadalom, ez nem létezhetne. Aki én látjuk, hogy szomorú, az mondod, te beteg, nem vagy.

Ha nagyon beteg, akkor legyél szomorú, akkor nehéz örülni. Akkor megértjük. Na, és akkor Jézus ugye a Gecemánikertben szomorkodott, kezdett retteni szomorkodni, visszament a tanítványhoz, és aludva találta őket a szomorúság miatt.

Tehát a szomorúság, a depresszió, van jó alvás, ebből adja mindent többet az úr, meg lehet, hogy jó, kipihenjük magunkat, és jó, hogy aludjunk, az egy nagy áldás, de van depressziós alvás, amikor azért nincs kedve, semmihez nem bírságítsák, csak ott bebudjant. Ez a depressziós alvás, azért mondta, hogy aludva találta őket a szomorúság miatt, és Jézus fölvitte a szomorúságainkat, a szomorságokat, hogy ezekből minket, és ő szomorú lett, de nem szomorú márja, hanem tényleg a szomorúság, azt a depresszió, sűrű halál, reménytelenség. Tehát ennek nincs jövőképe, nem dolgozik a jövőért, ez is jó sok gyereket vállalni, hanem vállalni, csinálni, sok gyerek jó munka át a szolgálatba is, mert azok nem tudnak depízni, mert azoknak van jövőképük, hogy gyűjtök mennyei kincset, meg fogom látni az unokáimat, és akkor azért küzdenek, és akkor van reménységük, és a reménység az meg egy örömbe torkolik bele, vagy most hétvégén is volt a tanítás, hogy az elragadtatásról meg az Isten országáról mindegy többet gondolkozunk, a reménység is kinyomja ezeket a gonosz szellemeket, és Jézus fölvitte a fára a szomorkodást, fölvitte a depressziót, fölvitte a reménytelenséget, fölvitte ezeket az életérzéseket, azért, hogy ma mi, ma mi tudjunk örülni.

[Pásztor Tamás]
Nagyon szuper elment nagyon az időnk egyébként a két kérdésemre válaszoltál, hogy a hála hiánya az okozhat depressziót, ugye a másik felolvasa a példabeszédben a kicsit a vallásos panellek és a vallásos beszorultságok is, ugye egy karizmatikus keresztén is mondta, hogy valld meg hittel, hogy nem vagyok a gödörbe. Tehát nem mindig kell egy ilyen belekapaszkodni ilyen beidegző üdötségekbe, mert ez mind a szomorúságnak a forrása, de nagyon elment az idő. Ádám, nagyon köszönöm, hogy rendelkezésünkre álltál.

[Arató Ádám]
És ajánlok egy jó könyvet. Én sem olvastam még. Beleolvastam, de sokan jó bizonyosát tettek róla.

Jó előzést, én örülj mindennapnak.

[Pásztor Tamás]
Ámen. Köszönöm szépen a szolgálatodat, és nagy hálásak vagyunk is. Örülünk, és ismét mondom, hogy örülünk, és fogunk is még ezekről beszélni, és addig mondjuk, amíg hallani kell, igaz?

Ámen.

[Arató Ádám]
Ámen.

[Pásztor Tamás]
Arató Ádámmal a Kecskeméti Gyűlökezet pásztorával, Híd Gyűlökezete lelkészével beszélgettem a hogyan győzzük le az őszi depressziót, de általában a depressziót, és ismét mondjuk, és számtalanszor mondjuk, hogy örüljetek, kezdjetek el örülni, mert ez az egész életnek és a keresztény életnek is az alapja, és ezt hálás szívvel tegyétek. Ennyi fért bele a mai középpontba. Köszönöm szépen, hogy ma is velünk tartottatok.

Hamarosan backstage, illetve gyújtópont Király Tamással és Vánevivel, és egyéb hasonló jó műsorokat haladtok még a Hit Rádióban. Ma is tábom volt Nagy Szantina szerkesztő, Süveges Eszter, szocial média és hírszerkesztő, hírolvasó, Kamer Jonatán, Losonc Attila, pedig a technikai szolgálatot látták el. Végül, de nem utolsó sorban szólt a Zoltán felelős szerkesztés, Jánbor László, zenei szerkesztés, támogatta a mai stáb munkáját.

A stábom nevében elköszönök. Pásztor Tamás, műsorvezetőt haladtátok a középpontban. További jó rádióhallgatást kívánunk!

[Szignál]
Ez volt a Happy Day, a Hit Rádió napi hitéleti válogatása.