Happy Day - 2024. 07. 12.

[Szignál]
Kezdődik a Happy Day, a Hit Rádió napi hit életi válogatása. Hallhatóvá tesszük a halhatatlant. Happy Day!

Hitvallás, megvallás. Mondjuk ki közösen Isten Igéjét, most a Hit Rádióba.

[Németh Sándor]
Mondjátok, hogy hiszem, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneimért, de harmadik napon föltámadott a halálból. És ő az út, ő az igazság, és ő az élet. És én ezen az úton járok.

És hiszem, hogy a názati Jézus Krisztus az, aki engemet elvezet az atyának a dicsőségében a szent szellem által. Mert Jézus Krisztus ma is szent szellemben és tűzben merít alá mindazokat, akik kérik Isten szellemét és kérik Istennek a tüzét. És én éhezek és szomjazok az igazságra, és az igazság szellemére, az Isten szellemére, és a mai napon is veszek erőt.

Mert hiszem, hogy Jézus Krisztus azért lett erőtlen a golgotai keresztem, hogy megváltson engemet minden erőtlenségből, minden gyengeségből, betegségekből, bűneimmel együtt. És hiszem, hogy annak ellenére, hogy megfeszíttetett erőtlenségben, de Isten ereje által föltámadott, hogy én az Isten erejébe vetett hitből éjek. És ezért hiszem, hogy Jézus Krisztusban mindenre van erőm, aki mai napon is megerősít engemet szellemi, lelki, fizikai, tervészetfölötti erővel.

Mert hiszem, hogy Istenek a szelleme itt van közöttünk, itt van bennem, és hiszem, hogy ő kijelenti Istenek azokat a csodálatos ajándékait, és megosztja velünk, amelyeket szem nem látott, emberi fül nem hallott, és emberi szív meg se gondolt. De én nem a világ szellemét vettem, hanem Isten szellemét. Hogy Isten szelleme által kegyelmet nyerjek, és megálljak az úrban, az ő szabadságában, amire elhívott engemet, és megváltott engemet.

Ezért hiszem, hogy ahol az úr szelleme, ott van a szabadság. És mivel, hogy bennem van, rajtam van, itt van közöttük Isten szelleme, ezért mi szabadok vagyunk, az úr szabadosai. Hallelujah!

Amen!

[Tóth Géza]
A te ítéleteidet add a királynak, és a te igazságodat a királyfiának. Hadítélje népedet igazsággal, és a te szegényeidet méltányossággal. Teremjenek a hegyek békességet a népnek, és a halmok igazságot.

Legyen bírája a népszegényeinek, segítsen a szűkölködőnek fiain, és törje össze az erőszagoskodót. Féljenek téged, amíg a nap áll, és ameddig a hold fénylik nemzedékről nemzedékre. Szálljon alá, mint eső a rétre, mint zápor, amely megöntözi a földet.

Virágozzék az ő idejében az igaz és a béke teljessége, amíg nem lesz a hold. És uralkodjék egyik tengertől a másik tengerig, és a nagy folyamtól a föld határáig. Boruljanak le előtte a pusztalakók, és nyalják ellenségei a port.

Tárzisz és a Szigetek királyai hozzanak ajándékot. Seba és Szeba királyai adományjal járuljanak elé. Hajuljanak meg előtte mind a királyok, és minden nemzet szolgáljon néki.

Mert megszabadítja a kiáltó szűkölködőt, a nyomorultat, akinek nincs segítője. Könyörül a szegényen és szűkölködőn, és a szűkölködők lelkét megszabadítja. Az elnyomástól és erőszaktól megmenti lelküket, és vérük drága az ő szemében.

És éljen ő, és adjanak néki Seba aranyából. Imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt minden napon. Bőgabona legyen az országban a hegyek tetején is.

Rengjen gyümölcse, mint a Libánon, és viruljon a városok népe, mint a földnek füve. Tartson neve mindörökké, viruljon neve, míg a nap lesz. Vele áldják maguknak mind a nemzetek, és magasztalják őt.

Áldott az Úristen, Izraelnek istene, aki csodatolgokat cselekszik egyedül. Áldott legyen az ő dicsőséges neve mindörökké, és teljékbe dicsőségével az egész föld. Ámen.

Ámen. Itt végződnek Dávidnak az Iszai fiának könyörgése. 73.

Zsoltár. Asszáb Zsoltára. Bizony jó Izraelhez az isten, azokhoz, akik tiszta szívüek.

De én, már-már meghanyatlottak lábaim és kis hílya, hogy lépteim el nem iszamodtak. Mert irigykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét. Mert halálokig nincsenek kínjaik, s az ő erejük állandó.

A halandók nyomorúságában nincs részük, s az emberekkel nem ostoroztatnak. Ezért nyakoknak ékessége, kevésség, a ruhagyanánt erőszakborítja őket. A kövérség miatt kint ülnek az ő szemeik.

Elmélyük gondolatjai csaponganak, gúnyolódnak és gonosságot szólnak. Elnyomásról beszélnek fenhéjánzással. Az égre tátogatják szájukat és nyelvük eljárja a földet.

Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohárvizet szürcsölnek. És mondják, mit tudhatná ezt az isten, s van-é a magasságosban értelem. Íme, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyon gyűjtenek.

Bizony, hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostan ártathanságban kezeimet. Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel. Ha azt mondom, ilyen módon szólok, Ími, a te fiaid nemzedékét árulom el.

Gondolkodom, hogy ezt megérthessem, de nehéz dolog ez szemeimben. Míg nem bemenék az Isten szent helyébe, megértém azoknak sorsát. Bizony, síkos földön helyezted el őket.

Pusztaságokra vetetted ki őket. Mind elpusztulnak egy szempillantásban. Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől.

Mint álmot, ha felserkenünk, te, uram, ha felserkensz, úgy veted meg képüket. Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim, akkor balgatag és tudatlan volnék én, óktalan állat volnék te irántad. De én mindenkor veled vagyok.

Te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, s azután dicsőséget befogadsz be engem. Kicsodám van az egekben, náladnál egyébben nem gyönyörködöm-e földön.

Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája, és az én örökségem te vagy, ó Isten, mind örökké. Mert ímé, akik eltávoznak tőled, elvesznek, mind kiírtod azokat, akik elhajolnak tőled. De én, Isten közelsége, ó Igen jó nékem, az Úristenben vetem reménységemet, hogy hirdessem mindent a cselekedetedet.

1. Zsoltár. Passzáv tanítása.

Miért vetettél el, ó Isten, teljesen? Miért füstölök haragod a te legalődnek juhai ellen? Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, amelyet régen szereztél, és amelyet megváltottál.

A te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, amelyen lakozol. Lépj fel a teljes pusztaságba. Minden tönkredett az ellenség a szent helyen.

Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak. Jeleiket tűzték fel jelekké. Úgy tűnnek fel, mint amikor valaki fejszéjét emelgeti az erdőnek sűrű fáira.

Faragványait már mind összetördelték fejszékkel és pörölyökkel. Szent helyedet lángba borították. Neved hajlékát földig megfertőztették.

Ezt mondották szívökben. Dújjuk fel őket minden estől. Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban.

Jeleinket nem látjuk. Proféta nincs többé. És nincs közöttünk, aki tudná, meddig tart ez.

Meddig szidalmaz, ó Isten, a sanyargató? Örökké gyalázzai az ellenség a Te nevedet? Miért húzod vissza kezedet, jobbodat?

Vond ki kebeledből! Végezz! Pedig Isten az én királyom elejétől fogva, aki szabadításokat mívele földközepette.

Te hasítottad ketté a tengert erőddel. Te törted össze a cethalak fejeit a vizekben. Te rontottad meg a leviatánnak fejét és adtad azt eledelül a pusztai népnek.

Te szárazdottad fel a forrást és patakot. Te szárazdottad meg az örök folyókat. Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd.

Te formáltad a világosságot és a napot. Te szaptad meg a földnek minden határát. A nyarat és a telet Te formáltad.

Emlékezzél meg erről! Ellenség szidalmazta az urat, és bolond nép káromolta a Te nevedet. Ne adjad a fenevadnak, a Te gerlicédnek lelkét, szegényeidnek gyülekezetéről.

Ne feledkezzél meg végképpen! Tekints a szövetségre! Mert telve vannak a földnek rejteg helyei zsaroló tanyákkal.

A megrontott ne térjen szégyen vallással vissza. A nyomorult és szűkölködő dicsérje a Te nevedet. Kelj fel, ó Isten, és védd a Te ügyedet!

Emlékezzél meg a Te gyaláztatásodról, amelyel naponként illett téged a bolond. Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az ellenettámadók háborgásáról, amely szüntelen nevekedik. 75.

Zsoltár Az éneklőmesternek az altasétre Asszáv Zsoltára ének. Tisztelünk téged, ó Isten! Tisztelünk!

Neved közel van, hirdetik csodatetteid. Ha megszabom a határidőt, én méltányosan ítélek. A föld és annak minden lakosa elcsügged.

Én erősítem meg annak oszlopait. A kérkedőknek azt mondom, ne kérkedjetek! És a gonoszoknak, ne emeljetek szarvat!

Ne emeljétek magasra szarvatokat! Ne szóljatok megkeményedek nyakkal! Mert nem napkelettől, sem napnyugattól, és nem is a puszta felől támad a felmagasztaltatás, hanem Isten a bíró, aki egyet megaláz, mást felmagasztal.

Mert pohár van az úr kezében, bortól pezseg, nedvelt tele. Ha tölt belőle, még seprejét is isszai szopja a föld minden gonosz tevője. Én pedig hirdetem ezt mind örökké, és éneket mondok a Jákob istenének, és a gonoszoknak szarvait mind letördelem, az igaznak szarvai pedig felmagasztaltatnak.

1. Zsoltár Az éneklőmesternek hangszerekkel, Aszáb Zsoltára ének. Ismeretes az Isten Júdában, Nagy az ő neve Izraelben, Mert hajléka van Sálemben, és lathelye Sionban.

Ott törte össze a kézív villámait, pajst, szabját és hadat. Ragyogó vagy te, felségesebb, mint a zsákmány adóhegyek. Kifosztattak a bátor szívüek, álmukat alusszák, s minden hős kezének ereje veszett.

A te dorgálásodtól, ó Jákob istene, megzsibbat mind szekér, mind ló. Te, te rettenetes vagy, és kiállhat meg orcád előtt, mikor haragszol. Az egekből jelentetted ki ítéletedet, a föld megrettent, és elcsendesedett.

Mikor felkelt Isten az ítéletre, hogy megszabadítsa a föld minden nyomorultját. Mert az emberek haragja megdicsőít téged, miután felövezed végső haragodat. Tegyetek fogadást, és adjátok meg azokat az úrnak, a ti isteneteknek.

Minnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a rettenetesnek. Mert a fejedelmek gőgjét megtöri, rettenetes a föld királyaihoz.

[Németh Sándor]
Következik Németh Sándor napi üzenete. Tehát jegyezz meg, hogy a bűn kinyitja a betegség előtt az ajtót. És ugyanez történt, hogy Izraelnek a fiairól van szó, föllázadtak Istenek igény ellen, megvetették Istenek az igényét, ellenszegültek, hogy itt a magyar nyelv tartalmazza Istenek a beszédének, megutálták Isten tanácsát, saját tanácaik szerint akartak élni, nem foglalkoztak azzal, hogy mit mond Isten, és ezért az úr megalázta a szívüket, mivel?

Nyomorussággal. Mert szereti őket. Nem akarja, hogy véglegesen elveszzen a népe.

Hanem nyomorusságot taszított az izrael fiaira, és ennek következtében elestek. Tehát megengedte Isten, hogy bűnbeessenek. Nagyon-nagyon sok bűnt követtek el.

És olyan helyzetbe kerültek, hogy rájöttek arra, hogy nincs segítségük. Általában, még a világi emberek nem járnak ilyen pórul, de istenfélő emberek a bűnbeesnek, elesnek úgy, hogy olyan helyzetben sodorja őket az isteni igazságszolgáltatás, hogy rájönnek arra, hogy számunkra nincs segítség. De.

De. Mégis van. Mert ezt akart az úr elérni.

Hogy ne Pestbe bízzál, ahogy mondja a Biblia, ne a lovaknak a lápszárába, vagy az embereknek a lábába bízzál, hanem, ahogy az előző Zsoltárban, a 145. Zsoltárban, hogy a hívó emberhez közel van az úr. Itt meg azt mondja, hogy ezek az izelfiai, akik végül is bekerültek a bajba, a nagy szorultságukban, hogy nem volt kiút a bajból, a nyomorusságból, végül az úrhoz kiáltottak, és a sanyarúságukból kiszabadította az úr.

Ez így lesz jövőben is izelfiai számára, de adja Isten, hogy ebből tanuljunk, és ne várjuk meg, hogy ilyen szorultságban kerülünk. És kihozta őket a sötétségből, halált árnyékából, köteleit elszaggatta, stb. És miért csinálja ezt az úr?

Hogy ne feledkezzen el az ember sohasem, hogy mire tartozunk a háladással.

[Sárosi Renáta]
Egy időben együtt dolgoztam egy baptista férfival, aki már húsz éve szolgált. Az egyik legkedvesebb ember volt, akit valaha is ismertem. Sétáink során hasznos útmutatást kaptam tőle.

Az ő szájában az ige kétélő kard volt, és mindig arra vezetett, hogy Istennek alárendeljem magam. Ez az Isten embere gyakran megmeccett engem Isten kardjával, és erre ma is ugyanolyan jó szívvel gondolok, mint akkoriban. Ha bármikor is elértéged ez a kard, soha ne térd ki előle.

Engedd, hogy átdöfjön. Alá kell rendelned magad Isten igényének. Az ige szeretetet fog kimunkálni a szívünkben, és amikor a szívünkben lévő szeretet kézzelfogható, nincs többé helye az öndicséretnek.

Semminek látjuk magunkat, amikor ebben az isteni szeretetben elveszünk. Dicsérem Istent a kardért, amely belénk szúr, és azért, hogy a lelki ismeretünk fogékony erre. Mi hívők időnként megbántjuk egymást szóval vagy tettel, de nem hagyhatjuk annyiban ezeket az összezöldüléseket, nem nyugodhatunk, amíg helyére nem kerülnek a dolgok.

Aztán újra élvezhetjük a Jézussal való csodálatos közösséget. Először meg kell térnünk, és olyanokká kell válnunk, mint a kisgyermekek. Meg kell szabadulnunk a kemény szívtől, hogy megtört és Isten szeretete által megolvasztott szívünk legyen.

Ez a kedves testvér egy nap így szólt hozzám. Az orvos szerint a feleségem nem éri meg a holnapot. Mire én ezt válaszoltam.

Ó testvérem, hát higgyél Istenben! Néztelek, mikor beszéltél, felelte, és sírva vakadtam. Ezt mondtam magamban.

Atyám, olyan boldog lennék, ha én is kaphatnék ilyen bizonyosságot. Hajlandó vagy Istenben bízni? Kérdeztem.

Éreztem, hogy Isten meg fogja gyógyítani a feleségét, ezért megkértem egy másik testvért, hogy jöjjön el velem imádkozni ezért a haldokló asszonyért. Hittem abban, hogy ha ketten elmegyünk, és a jakab 5-14-15 alapján megkenjük őt olajjal, felfog kelni. Miért engem hívsz?

kérdezte az a férfi, akit imádkozni hívtam. Én nem tudok ennyire hinni. Bár elhiszem, hogy az úr meg tudja gyógyítani őt, ha te elmész.

Amikor megkértem valaki mást, hogy jöjjön velem, és kértem, hogy mielőtt dönt imádkozzon, imádkozott, és ráállt, hogy eljön velem. Amikor beléptünk a házba, megkértem a társamat, hogy ő imádkozzon először. Kétségbe esetten Istenhez kiáltott, és kérte az urat, hogy végazdalja meg ezt a szolgálót, amikor majd magára marad ezekkel az anyátlan árvákkal, és erősítse meg őt a bánat elviselésére.

Alig bírtam kivárni, hogy befejezze. Teljesen feldúlt ez az ima. Micsoda borzasztó ötlet volt ezt az embert idehozni, hogy így imádkozzon, gondoltam.

Mi volt vele a probléma? A haldokló asszonyra nézett. Ahelyett, hogy Istenre tekintett volna.

Soha nem fogsz tudni hittelj imádkozni, ha a szükségben lévő személyre nézel. Csak Jézusra nézz! Az Úr abban akar segíteni ma délután, hogy megismerjük ezt az igazságot, és rajta tartsuk a szemünket.

Amikor imatársam befejezte, ezt mondtam a barátomnak. Most te imádkozz! Ő folytatta, ahol a másik abba hagyta.

Már olyan mélyre került a teher súlya alatt, hogy azt gondoltam, soha nem fog tudni felkelni. És nagyon örültem, mikor végre befejezte. Nem bírtam volna tovább elviselni.

Soha még ilyen rossz imákat nem hallottam. Minden olyan természetellenesen ment. Teljesen felkavarta a lelkemet.

Türelmetlenül vártam, hogy Isten beavatkozzon, és meglegyen az Ő akarata. Ahelyett, hogy magam is imádkoztam volna, az ágyhoz rohantam, fölkaptam az olajos üveget, és majdnem az egész tartalmát az asszonyra öntöttem. Amikor megláttam Jézust az ágy fölött, kedves mosolyjal az ajkán, ezt mondtam.

Asszony, Jézus Krisztus meggyógyít téged! Nem csak meggyógyult, hanem még abban az órában fel is kelt. Ó szeretteim, hadd segítsen ma nekünk Isten abban, hogy levegyük a szemünket a körülményekről és a betegek tüneteiről, bármely ijesztőek legyenek is, és Jézusra nézzünk.

Csak így leszünk képesek hittel imádkozni. A Prédikátor és Üzenete Ez a tanítás is a Triumph of Faithből származik, az 1914. augusztusi számának 175.

– 177. oldalairól. Ez volt Wigglesfors egyik első prédikációja az Egyesült Államokban, mely egy, a kaliforniai Casadero-ban tartott nemzetközi sátoros összejövetelen hangzott el.

Ekkor 1914-ben Wigglesfors a feleségének, Paulinak egy évvel korábban bekövetkezett halála miatt búslakodott. És még fogalma sem volt arról, hogy a következő évben fiát George-ot is elveszti.

[Petrőcz Katalin]
És akkor mi a következő lépés?

[Pénzes Zoltán]
Hát a következő az, hogy jól lenne, hogyha az élethelyzeteink kapcsán, amikkel találkozunk, hogyha reálisan és optimista módon tudnánk ezt az egészet átlátni.

[Petrőcz Katalin]
Gondolom ez is, amit az elején is mondtál, hogy a hozzáállás nagyon sokat szemít. Tehát eleve a terheket lehet nagyon sötéten látni, meg lehet optimistán is. Ez is tőlünk függ.

Vagy ez mennyire adottság, mert rá szokták mondani emberekre, hogy jó neked, te olyan optimista lélek vagy. De hát ezek szerint én eldönthetem, hogy milyen szemléletű leszek.

[Pénzes Zoltán]
Eldönthetem, és mondanék rá egy példát, ami egy valós példa. A vietnámi háborúról szeretnék egy, hát nem statisztika, hanem egy vizsgálatszületet azoknak a visszatért fogságban esett, de visszatért amerikai katonáknak az életéről. Azt kutatták, vizsgálták, hogy milyen tényezők játszottak közre, hogy túlélték azt a fajta nagyon kemény életet, amit hát a fogság jelentett.

És azt most pontosan nem tudom, hogy hány emberrel végezték el ezt a vizsgálatot, de azt mutatták ki, hogy az első sorban azok az emberek vesztették el az életüket ebben a csatában, akik pessimisták voltak, akik azt mondták, hogy ezt mi nem fogjuk túlélni.

[Petrőcz Katalin]
Az az igazság, hogy Magyarországon a pessimizmus realizmusnak nevezik.

[Pénzes Zoltán]
Azért beszélünk erről, hogy ezt kicsit megfordítsuk. A második csoport az azt mondta, hogy karácsonyra egészen biztos ki fognak menekíteni bennünket, és amikor még húsvétkor sem volt, gyakorlatilag nem jött el a szabadulásuk, akkor föladták. Ezek voltak a második körben, akik vesztességgel jöttek ki, vagy esetleg az életüket is elveszítették, de a harmadik csoport volt az, aki hát nagyon nagy esélye túlélte ezeket a fogsággal, fogságban lévő élethelyzeteket, akik azt mondták, és reálisan élték meg, hogy a mindennapnak a helyzeteiben próbáltak reálisan megfogni, hogy hogyan lehet azt a pillanatot, vagy azt az órát, vagy azt a napot túlélni.

[Petrőcz Katalin]
Ez fantasztikus, hogy megint egy nagyon egyszerű ideje elevedik meg, hogy mindennapnak elég a magabolyam.

[Pénzes Zoltán]
Pontosan. Ez egy óriási recept. Ezt én szoktam ajánlani, nem azért, mert nem ismerik esetleg a keresztények, akikkel találkozom, de én is ebből élek.

Tehát ez ad egy határt, és ide szerettem volna elérkezni, hogy elég mindennapnak a maga baja. Ez nem azt jelent, hogy ne legyenek terveink, hogy ne gondolkozzunk azon, hogy a 2019 hogy sikerült, és 2020-ban majd mit szeretnénk megvalósítani, stb. stb.

De a 24 óra, ami most előttünk van, az bizonyos mértékig áttekinthető. Körülbelül meg tudom határozni, hogy mit szeretnék csinálni, hova akarok eljutni, milyen lehetőségeim vannak, és ez már ad egyfajta tartást, vagy egy jó érzést, és pontosan tegnap találkoztam valakivel, akiről ugyanezekről beszéltünk, és azt mondtam neki, azért azt a százalékot hagyja fönn, hogy nem minden úgy sikerül, hogy ezt eltervezzük, még a 24 órában sem, de ez ne frusztráljon bennünket, akkor arra keresünk egy megoldást.

Igaz, hogy jó, hogyha minden napba belefér az, amit eltervezünk, és megcsináljuk azt, amit szeretnénk, de ez nem jön össze mindig így.

[Petrőcz Katalin]
Hát ugye, hogyha önhív bánkon kívül, akkor nem érdemes frusztrálódni, mert a lustaság az egymás érdek.

[Pénzes Zoltán]
Én most nem a lustaságról beszélek, de nyilván az egy más helyzet, tehát ott egy olyan szituáció áll fel, ami szerintem kezelni kell, vagy valamit csinálni kell vele, de én azokról az emberekről beszélek, akik szeretnék megoldani a feladataikat, el akarják látni a családjukat, a munkájukat sorolhatnám tovább. És ez a fajta realizmus, hogyha megjelenik, hogyha nem, akkor ez egy egészséges, hogy tisztán egészségesen látom át a helyzetemet, mire vagyok képes, ahol nem tudom megoldani a dolgaimat, kit kell ott behívnom, azokról az emberekre megint visszatérünk, akik így szükségképpen meg tudnak jelenni ezekben a szituációkban, és azt sem tartom hibának, hogyha túlnőnek a problémák rajtunk, és esetenként akkor szakemberre van szükség, hogy a helyzetünket megoldjuk. Most én nem hazafele szeretnék beszélni.

[Petrőcz Katalin]
De hát azért van ez a magazin, hogy azért ennek is legyen létjogosultsága, hogy az emberek mindenáron meg akarják oldani, akár szakemberrel is, mert azért képezünk szakmai embereket.

[Pénzes Zoltán]
Ez így van. Tehát azért ennek megvan a maga területe, és vannak olyan helyzetek, amelyeket úgy éljük meg, hogy túlnőnek rajtunk. Tetszik, nem tetszik, ilyen van.

De akkor sem az a fajta az említett példára visszatekintve helyzet kellene eluralkodjon rajtunk, hogy na, akkor ebből én nem tudok kimászni, hanem hogyha én nem látom ennek a kimenekedési útját, akkor hogyan tovább. Akkor kivel tudom megbeszélni, akár a megbocsájtatlansági érzéseimet is, hogy segítséget kapjak. Ugyanis a megbocsájtás, az tanulható.

Tehát az egy döntéskérdése.

[Petrőcz Katalin]
Ez egy nagyon fontos gondolat lehet, és hogyan kell ezt tanulni?

[Pénzes Zoltán]
Vagy nem tudom, erre akartál most rögtön kitérni? Hát erré szeretnék egy picit visszakanyarodni, mert azt gondolom, hogy ez még hozzátartozik a képhez, és ez jó, hogyha átgondoljuk ezeket a szituációkat. Egyrészt, hogyha ez egy...

Most én nem akarok konkrétumokat mondani, de szerintem mindenki megélt már olyan helyzetet, amiben szüksége volt megbocsájtásra. Egyrészt abból érdemes kiindulni, hogy én magam is okoztam már olyan helyzeteket, ami megbocsájtásra szorult.

[Petrőcz Katalin]
Nem, ilyen soha nem volt.

[Pénzes Zoltán]
Jó, akkor javítok. Akkor ezen lépjünk túl.

[Petrőcz Katalin]
De ha mégis... Igen, ez egy fontos pont, hogy magunkat is reálisan látjuk. Tehát ez azért volt egy picit szarkasztikus, mert hát az ember azt képzeli, hogy mindig csak ellene vétkeznek, és ugye ahhoz egy másfajta elgondolkodás kell, hogy vajon én hol okoztam kinek kárt.

[Pénzes Zoltán]
Pontosan. És azért nagyon sokszor mi is azt éltük meg, hogy nekünk is elengedték az adósságainkat ezen a területen. Ha velünk ezt megtették, akkor valamilyen szinten, nemhogy valamilyen szinten, hanem ebben a szituban nekem is meg kell találnom azt a megoldást, és megnézem azt, hogy miért jött létre ez a helyzet.

Mert sokszor indulatok az érzelem átcsap indulatba, ami nem feltétlenül követi a gondolatainknak a párhuzamát. Tehát nem gondoljuk át azt, hogy mit teszünk, mit mondunk. Sok esetben én hallottam már, de bevalóma őszintén én is jártam már így, hogy amikor kimondtam valamit, már éreztem, hogy nem jó.

És hát nem mindig sikerült abban a pillanatban azt úgymond visszafordítani, de ha nem sikerül abban a pillanatban, egy következő lépésben azért ezt lehet. És ezt tegyük meg. A megbocsájtáshoz bátorság is kell.

Tehát, hogy amikor én ezt megteszem, akkor nem akarom elkenni, elmismásolni a dolgokat, ahogy ezt szoktuk mondani, hanem felvállalom önmagamat. Meg a felelősséget is.

[Petrőcz Katalin]
És ezek szerint ez valóban azért kell bátorság, mert elhiszem azt, hogy nem pusztulok bele.

[Pénzes Zoltán]
Igen, igen. Nem az, hogy nem pusztulok bele, hanem egy szabadság köszönt rám. Minden egyes ember, aki ezt cselekszi, aki igyekszik és törekszik arra, hogy a kapcsolatainak legyen egy ilyenfajta átláthatósága, és legyen benne egy, hát most nagy szót mondok, egy harmónia, azok az emberek tudnak szabadságban élni.

Egyébként nem.

[Petrőcz Katalin]
Mert?

[Pénzes Zoltán]
Mert folyamatosan visszaköszön az, hogy takarjuk le egy lepeller, vagy egy hálóval, amit te mondtál példaként, vagy hasonlatként.

[Petrőcz Katalin]
Tehát fájtlat.

[Pénzes Zoltán]
Fájtlat. Hogy a fájt jól alól mindig jelentkezik valami, vagy valaki, vagy az az emlékkép, és ha ez...

[Petrőcz Katalin]
Kilógaló láb.

[Pénzes Zoltán]
Kilógaló láb. Még tudnánk valószínűleg néhányat. Elég gazdag a magyar nyelvünk ezzel kapcsolatosan.

Tehát fontos lenne az, hogy az életünkben is így az év vége fele mindig tart az ember egy ilyenfajta rezumét, vagy hogy is fogalmazzak, amikor úgy átértékeljük, hogy mi van mögöttünk, mit sikerült elérni. Összefoglalót, igen. Értékeljük, igen.

Igen. És ilyenkor jó lenne. Hát én azt javasolnám a kedves hallgatóknak, nyilván magamnak is, hogy nézzék meg, hogy a kapcsolataik mennyire szabadok.

Mennyire van szükség arra, hogy áttekintsék azt, hogy kivel nincsenek jól, vagy nem tökéletes, az a szívvéli érzés, amiről az előbb beszéltünk. Ezek nagyon fontosak.

[Petrőcz Katalin]
Vissza kell menni, újra kell felvenni a fonalat, vagy ajándékot vinni, vagy egyszerűen önmagunkba lerendezni. Milyen lehetőségeink vannak?

[Pénzes Zoltán]
Hát nagyon széles a repertoár. Én azt gondolom, hogyha a családi kapcsolatra ezt leszűkítem, és egy férjfeleség közötti helyzet jelenik meg, én egyébként találkozom ilyennel, és nem is ritkán, hogy túllépnek rajta, de nincsen megoldva, azért ott van ez a megbocsájtlatlan kérdés. Én azt gondolom, hogy elsősorban a kommunikációra van szükség egy egészséges kommunikációra, hogy őszintén szembe merjenek nézni ezekkel a helyzetekkel, ami fenntartja ezt a negatív életérzést.

[Petrőcz Katalin]
Gondolom, az egészséges kommunikációt rengeteg minden akadályozza.

[Pénzes Zoltán]
Nagyon sok. Egyrészt a szégyen, az, hogy most, ha én beszélek, férfiként kezdeményezem, akkor én milyen férfi leszek, elveszítem, ha tetszik azt a fajta tekintélyemet, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzom meg egyáltalán, miért is nem lépünk már túl ezen, de ez nem így működik, mert egyszerűen a teremtésünkből fakadóan is teljesen másképp gondolkodunk. Férfitársaimnak én ezt elég gyakran szoktam megfogalmazni, hogyha például reggel 10 óra, akkor van egyfajta hangosabb szóváltás, és a munkából úgy jön haza, hogy még azt látja, hogy a feleségében még nincsenek helyére kerülve dolgok, ezzel nem kell csodálkozni.

A feleségeinkben ez a fajta érzelmi töblet, amire nagyon-nagyon szükség van, és erre most nem térnék ki, mert ennek hosszú történetem, hogy miért kell megjelenjen a hölgyeknél az érzelmi töblet, amit mi nem feltétlenül így élünk meg, azt erezményezi, hogy vissza kell találnunk egymáshoz, és az érzelmi szakaszokon keresztül kell fusson egy nőnek az életébe, akár a megbocsájtást érintve is, és sok minden más. Egy férfi, az másképpen gondolkodik, megbeszéltük, lépjünk túl rajta. De ezekben a helyzetekben pontosan az a megoldás, hogy adunk időt a másiknak, hogy ő is megérkezzen a ponthoz, hogy tudjon beszélni róla, és utána ezek már működnek.

Aztán itt a visszatérve, hogy hogyan rendezzük el, hát lehet, hogy egy szálvirág azért jól jönne. Vagy nem tudom, hogy milyen megoldást. Ezt azért érzékeljük mi, hogy mi az, ami meg tudja segíteni ezt a fajta jelzésünket, mert azért itt jelzéseket adunk a másiknak, hogy igenis én szeretlek, hibáztam, elnézést kérek, stb.

Ennyi múlik a dolog. És ezt a kicsit olyan nagyon nehezen tudjuk megtenni időnként.

[Petrőcz Katalin]
Igen, és pont ezért beszélünk erről ilyen hosszan, mert egyszerűnek tűnik, teljesen logikus, megvan a menete, de kivitelezés azért bátorítást igényel, és hát most ezekkel a szavakkal te pont ezt teszed. Hogyha mondjuk ha visszafordítod, és egy férfi oldalról mondod, mondjuk egy nő mivel tudja jól kiengezteni a férjét, mert talán azért innen is előfordulnak. Hát hogyne?

Hogyne? Mert egy férfi sincs fából. Így van, így van.

Például pont ez is csalóka, ugye, mert ahogy te is felvázoltad, hogy a nőknek a lelki világa, hogy érzékenyen reagál, nem vagyok benne biztos, hogy a férfiaknak nem akad meg csak a lemez, csak talán úgy tesznek, vagy nem tudom, hogy működik pontosan.

[Pénzes Zoltán]
Nekünk erősnek kell mutatkoznunk, ez is valamilyen szintű hosszabbról, vagy mélyebbről hozott anyag, hogy így fogalmazzak, hogy egy férfi, az nem sír, nem mutatja ki az érzelmeit. Én itt azért szeretném elmondani, ha szabad, hogy az érzelmek azért megvezethetnek bennünket. Nem mindig a realitást erősíti azt, hogyha az érzelmi alapon próbáljuk élni az életünket csak.

Tehát szükség van az érzelmekre, de még sok minden más, ami megjelenik. Én azt szoktam mondani, hogy... hogyha az érzelmek megvezethetnek bennünket, de a szent lélek az nem vezet meg soha.

Tehát hogyha a szelemi életünk azért helyére kerül, és helyén van, és egy párkapcsolatban, egy házasságra gondolok itt természetesen, van egy olyan fajta közösségünk a férfeleség, hogy tudunk együtt imádkozni, tudunk együtt beszélgetni az igéről, és nemcsak az igéről, akkor ott azért elég kevés az a szakasz, amiből ilyen fajta feszültségek jönnek létre. Jönnek létre nézett különbségek, látásbeli különbségek, de az vitatkozásba mennek át. És ez pedig egy nagyon jó dolog, mert prosperáló helyzeteket teremtenek.

Tovább tudjuk gondolni, hogy mit, miért csináljunk, és mit folytassunk. Tehát ettől nem kell félni, és ha ez azért nem marad meg ezen a szinten, ott jelentkezik az a mindenként veszekedésnek hívunk, és ezt próbáljuk elkerülni. De hogyha ez létrejött, akkor mindenképpen érdemes tudatossá tenni, hogy én nem akarok megmaradni ebben a helyzetben.

Én nem akarom azt érezni az agyamban, a szívemben, nem tudom hol, hogy egy ilyenfajta feszültség van bennem, és érzem, hogy én ezt el akarom engedni, de mégsem tudom, meg mégsem akarom, tehát egy ilyenfajta káoszszerűség jön létre az életünkben, ehhez kell egy olyanfajta tudatos lépés, ahol sok esetben, most nagy mondatot mondok, az érzelmeinket kizárjuk, hogy nem az érzelmek vezetnek bennünket, hanem döntök racionálisan, tudom, hogy ezt így kell megcsinálni, ez a megoldás, és akkor ezekben a kérdésekben lépek.

[Petrőcz Katalin]
Ebben lehet edződni, amire utaltál?

[Pénzes Zoltán]
Lehet edződni bennem, mert azt mondtuk azelőbb, hogy tanulhatunk. Van itt néhány kérdés, amit én el szeretnék mondani, hogy mit érdemes átnézni, hogyha át akarunk tekinteni néhány ilyen helyzetet. Például, hogy mi okozott leginkább fájdalmat ebben a kapcsolatban?

Miért fájt annyira? Milyen elvárásomnak nem tette leget az illető, milyen pozitív tulajdonsága és erőségei vannak már a másiknak? Mi szól mellette, hogy megbocsássak?

Mi szól mellette, hogy ne? És több ilyen mondatot tudnék még mondani, utoljára azt szeretném elmondani, hogy ki az, akivel ezt meg tudnám beszélni. Mert az is nagyon fontos, hogy esetenként egy ilyen külső szupervízió jelenjen meg.

Itt, hogyha van barátom, akkor egy nagyon jó elem, hogy így fogalmazzak arra, hogy ezt vele megbeszéljük, de ez lehet nyilván más is, akiben megbízom, nem kell feltétlenül baráti kapcsolat.

[Petrőcz Katalin]
Mi az, amit még feltétlenül meg szeretnél említeni?

[Pénzes Zoltán]
Hát az önbizalomnak a fejlesztése, ez is egy nagyon fontos kérdés, hogy hogyan gondolkodunk magunkról, mert ez is végigkísér az életünket, másképpen gondolkodunk magunkról fiatal felnőttként, most ezt a szakaszt indítanám el, másképpen gondolkodunk, amikor házasságban élünk, és további szakaszok jönnek az életünkben, tehát ennek is van egyfajta fejlődési iránya, és ilyenkor mindig kialakítjuk azt, hogy mi hogy nézünk ki, vagy mi a véleményünk magunkról, amikor a tükörbe nézünk, így szoktuk ezt mondani.

Nagyon nehéz ezt a határt meghúzni. Én azt szoktam ilyenkor párhuzamként, vagy segítségként megfogalmazni, hogy gondoljuk végig, hogy hogyan gondolkodik rólunk Isten. És ez mindig egy olyan egészséges látást, egy olyan fajta realizmust hoz létre, és egy olyan fajta szívet, egy olyan fajta ajtót, ami mindig egy ilyen fajta minőségi változást hoz létre.

És mindig Istennek szokott igaza lenni, ha őszinténk vagyunk. Ami azt jelenti...

[Petrőcz Katalin]
Igen, ezt talán nem érdemes kétségbe vonni.

[Pénzes Zoltán]
Nem érdemes kétségbe vonni, de azért gondolkodjunk rajta. Ez azt jelenti, hogyha ezt végig gondoljuk, Isten azért győz mindig, mert ő mindig szebbnek lát bennünket, mint magunkat, jobbnak lát bennünket, mint mi magunknak, közben megfogalmazza azokat a helyzeteket, amit változtatnunk kell, de nem egy elutasítással, nem egy parkoló pályára helyezett érzéssel, hanem egy olyan fajta szituációval, ami kinyitja az utakat. És ennek a párhuzama ad egy olyan életérzést, ami mindig tovább tud léptetni bennünket, hogy így mondjam.

Tehát ez érdemes ezt így csinálni. Nyilván ennek ki kell alakítani a módját, hogy ez a fajta határ, vagy párhuzam azért egészségesen tudjon működni, és ne tudjunk beleképzelni, vagy fantázinálni olyasmit sem egyik, sem a másik területben, ami nehéz érzéseket generálna.

[Petrőcz Katalin]
És akkor ezt kéne leképeznünk ember ember között. Igen, igen, igen.

[Pénzes Zoltán]
Ez azért nem egy egyszerű feladat, de nem lehetetlen. Ehhez kell egy őszinteség, és őszintének élni jó. Vagy őszintén élni.

Az őszinteség párhuzama a hálás életmód is. Én most nem csak az úr irányába gondolom a hálás életmódat, hanem hogy hálásak vagyunk egymásnak és egymásért. És ennek a kifejezése nagyrészt metakommunikatív módon működik, amikor a tekintetem, az érintésem, az, ahogy köszönök a másiknak, már üzenetként jelenik meg.

Egyébként is a metakommunikációról annyit kell tudni, hogy több mint 80 százalék a mi kommunikációnak ezzel fejeződik ki, bármennyire sokat beszélünk, ez az arány, és ezek a kimondatlan szavak olyan mélyrehatóan tudnak dolgozni bennünk, ami sok esetben még feszült helyzetekre is tudnak megoldásokat adni. Van olyan, de nem ez a gyakori, megbocsájtatlanság vagy megbocsájtási szakasz, amit hát szavak nélkül is megtudunk, de metakommunikatív módon tudunk visszajelezni és érezzük, hogy jó, akkor most nem mondj semmit, értem. Tehát ez egy olyanfajta előtörténetet és előéletet feltétel ez a házasságban, ahol ismerjük egymást, nem feltétlenül a házasság kötés utánidőszakról beszélek most, de olyan szinten tudunk egymás mellé kerülni gondolati, érzelmi szinten egy házasságban, egy hosszabb ideig tartó házasságról beszélek természetesen, ahol nem azt mondom, hogy kitaláljuk mindig a másiknak a gondolatát, de azt, hogy bizonyos.

Nem is ez a cél, meg nem is szokott működni ez természetesen, de azt, hogy bizonyos helyzetekben.

[Petrőcz Katalin]
Azért csak ráérze.

[Pénzes Zoltán]
A ráérzés, és hogy ő mit szokott kihozni, azt azért megismerjük. És hogyha ebben párosul egy jó szándék és egy jó akarat, és akarom, hogy jó kedve legyen ebben a fázisban, vagy ebben a műveletben, akkor én pedig segítem, hogy ő elérje azt a célt. Hogy lehet egy konyhai lehet, lehet egy takarítás, lehet egy gyarekek nevelésével kapcsolatos beszélgetés, hogy sok minden más.

Tehát ilyen egyszerű helyzetekre gondolok elsősorban.

[Petrőcz Katalin]
Azért érdekes, mert ugye arról kezdtünk beszélni, hogy az ember saját magában, hogy tudja ezt az ellenálló képességet, rezilienciát kiépíteni, és már is ott tartunk, hogy ehhez adni kell. Tehát mégiscsak jobb adni, mint kapni, mert hogy ezáltal jön létre bennem egy jobb ember.

[Pénzes Zoltán]
Hát ez egy ősigasság, hogy így fogalmazzak, és az elnehezedett párkapcsolatoknak porontosan az a problémája, hogy talán, ha van ez a megfáradás, és jön a hiperaktív fázis, akkor adok, adok, adok, de utána megszűnik az adás, és utána, ha az adás megszűnik, a kapás része is megszűnik, és ott marad az űr. És ezt szokták jelezni azok a párok, akiknek elfárad a kapcsolatuk, hogy így fogalmazzak. És ezt azért nem szabad megengedni, azt gondolom, hogy tenni kell, ha eljutunk ide, akkor is van kimenetelebből, ki lehet jönni ebből a szitúból, ha egyedül nem tudunk, akkor keresnünk kell a megoldásukat, kivel, hogyan tudjuk ezt megoldani, és a mi lelki szükségleteinket pedig egy ilyen reziliens, megbocsájtó, önértékelő, pozitív életérzésekkel, realistán, hálásan, tehát ilyen kifejezések vannak, és nagyon érdekes, hogy amikor én ezzel a területtel találkoztam, nem gondoltam volna, hogy a mi lelki szilárdságunknak ilyen tényező és faktorai vannak, hanem valami egészen markás.

[Petrőcz Katalin]
Lehet, hogy most a hallgatók is sodálkoznak.

[Pénzes Zoltán]
Igen, igen, elképzelhető, hanem valahogy ilyen matematikailag egy meg egy, az kettő. Ha ezt csinálom, akkor ez lesz. Nyilván ilyen is létezik, de hogyha az érzelmi többleteinket, vagy pluszunkat bevisszük ezekbe a kapcsolatokba, akkor mindig jön egyfajta felpesdülés, egyfajta továbblépés.

Ha elakadási szakaszok vannak, akkor van út, kimenekedés, és akkor nem úgy szoktuk mondani, hogy látjuk az alagút végét. Tehát ezek jó érzések, amikor benne vagyunk helyzetekbe, és akkor valami fényt azért látunk, hogy hogyan tudunk helyzetekből kijönni.

[Petrőcz Katalin]
Mihez, amit még az utolsó öt percben szívesen elmondanál a rezidienciáról, nehogy kimaradjon valami? Elég fontos témának tűnik.

[Pénzes Zoltán]
Elég fontos téma, meg nagyon tága téma, de az is hozzátartozik még, hogy egészségesen éljük meg az életünket. A Prédikátor 9-ben van leírva azt, hogy örvendezzünk annak, amink van a napnak, azt, hogyha mínusz tíz fok van, akkor annak örülök, ha felhős az ég, annak örülök, hogyha ezen a napon nem sikerült elérnem azt a kitűzött célt, amit szerettem volna, de amit elértem, annak örülök, és ilyen apró dolgoknak, és ezekben a probléma megoldó képességünk hogyan jelenik meg. Ezekben van egyfajta racionális áttekinthetőség, amikor eltervezek valamit, és ennek a tervnek azért van egyfajta tevékeny követési módja.

És hogyha ez nem jön százszázalékosan létre, akkor is tudom, hogy ebből ennyit tudtam kihozni, nem magyarázom feltétlenül a bizonyítványomat, nincs is erre szükség, de annak örülök, amit elértem. És akkor tudjuk megvalósítani az, hogy az elég mindennapnak a maga baja, az egy olyan fajta visszaigazalást jelez, hogy egy jó érzéssel tölt el bennünket, nem csak amikor elindulunk otthonról, hanem amikor megérkeztünk is. Ez az élet.

[Petrőcz Katalin]
Ez az élet. Igen. És minden egyes lépésnél úgy tűnt nekem, hogy nagyon sok olyan szakmai tanács van, amiről mintha neked is eszedbe jutnának ezek az igék, hogy úgy megelevenednek.

[Pénzes Zoltán]
Abszolút. Hát az ige nagyon-nagyon hétköznapjában tud válni, hogyha ezt engedjük, nekünk engednünk kell. Az igét is be kell engednünk a szívünk kapuján.

Megkülönben nincs élet? Nincsen, de az ige ellen is tudunk bezárt, Jézus nem véletlenül jelzi, hogy kopogtat, tehát valószínűleg, hogy egy bezárt ajtón lehet kopogtatni, nyilván ez egy más fázis, de a megtért életünk, élethelyzeteink után is szükség van időnként kopogtatásra, és szerencsénk van, hogy azért ez még nem szűnt meg. De nyissuk meg ezt az ajtót, ez a cél.

[Petrőcz Katalin]
És akkor mondhatjuk, hogy az élet nehéz, de akkor már nem azzal a lemondással, de mi viszont tudjuk állni a sorra.

[Pénzes Zoltán]
Abszolút így van. És élvezni tudjuk a napjainkat, amellett, hogy időnként megjelenhetnek veszteségek, megjelennek azok a helyzetek, amit meg kell oldanunk, de nem adjuk fel, és örülünk annak, ha húsz évesek vagyunk, örülünk annak, ha ötven évesek vagyunk, ha még idősebbek vagyunk, úgy telve vannak a napjaink, és megtelik azzal az örömmel, ami az élet örömmel, a munka örömmel, a kapcsolatnak az örömmel, és sorolhatnám tovább.

[Petrőcz Katalin]
Nagyon köszönöm, Zoli, hogy itt voltál. Köszönöm én is, hogy itt lehettem. Pince Zoltánnál beszélgettem.