Happy Day - 2024. 06. 04.

[Szignál]
Kezdődik a Happy Day, a Hit Rádió napi hit életi válogatása. Hallhatóvá tesszük a halhatatlant. Happy Day!

Hitvallás, megvallás. Mondjuk ki közösen Isten Igéjét, most a Hit Rádióba.

[Németh Sándor]
Mondjuk közösen, hogy az Úrnak az öröme, a mi erősségünk. És hisszük azt, hogy a názati Jézus Krisztus, pegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ő az, aki meghalt a bűnökért, és föltámadott a harmadik napon a halálból, és ő belé vetett hit által igazul meg az ember.

És hiszem, hogy aki hisz ő benne, az által ment a halálból az életre. Mert hiszem a názati Jézus Krisztus az örö istenek a báránya, ki elvette a világnak a bűneit. Ő a mennyből alászállt kenyér, aki életet ad az egész világnak, és mindazoknak, akik elfogadják őt, és befogadják őt istenfiakén.

És én hiszem, hogy kegyelmet adott nekem, hogy istenfiává váljak, mert tőle újjászulettem víztől és szellemtől, és istenországnak a polgárává váltam, és megpecsételt engemet a teljes váltságnak a napjára. A Szent Lélek által, és nem a félelem szelemét kaptam, hanem a fiúság szelemét, amely által istent atyámnak nevezem. És hiszem, hogy a Szent Lélek a szelememmel együtt tez bizonságot arról, hogy isten gyermeke vagyok.

És ezért a mai napon is fölgerjesztem a bennem lévő isteni kegyelmi ajándékokat, és dicsérem, magasztalom, áldömőt testemmel, lelkemmel, szelememmel, most is, mindörökké az Úr Jézus nevében. Amen! Dicsőség az Úrnak!

Hallelujah! Tapsoljuk meg az Urat!

[Szignál]
Olvasd velünk a Bibliát ma is! Következik a Szentírás egyszerű fordítása Diószegi Dávid tolmácsolásában.

[Diószegi Dávid]
Eszter könyve. Hetedik rész. A király és Hámán másodszor is Eszter királynélnál vendégeskedtek.

A lakoma közben, amikor a bort felszolgálták, a király ismét Eszterhez fordult. Mit kívánsz? Mondd el bátran, teljesítem!

Mi a kérésed? Bármi legyen is, az megkapod, akár a királyságon felét is! Ekkor Eszter végre előadta kérését.

Felséges királyom, ha kedvelsz engem, ha jó indulattal vagy irántam, és a újdátod jónak, kegyelmezd nekem, hogy ne kelljen meghalnom. És kegyelmezd népemnek is, hadd éljünk! Ez a kérésem és kívánságom.

Mert eladtak bennünket, engem és egész népemet együttesen, hogy megöljenek, elpusztítsanak és megsemmisítsenek mindannyiunkat. Ha csupán rapszolgának adtak volna el, akkor hallgatnék, és nem zavarnám nyomorúságunkkal a királyt. Akkor a hásvérós király ezt kérdezte Eszter királynétől.

Ki az, és hol van, aki ilyet merészelt tervezni? Eszter Hámánra mutatott. Ő az!

Ez a gonosz Hámán a mi ellenségünk, aki a vesztünket akarja! Hámán megrémülve nézett a királyra és a királynére. A király pedig haragra lobbant, hirtelen felkelt a vacsora mellől, és kisietett a palot a kertjébe.

Hámán azonban ott maradt, hogy Eszter királynénál kegyelemért könyörögjön. Megértette, hogy a király már elhatározta, hogy kivégezteti. A király éppen abban a pillanatban jött vissza a kertből, amikor Hámán könyörgés közben arra a díványra borult, amelyen Eszter feküdt.

Ezt látva a király így kiáltott fel. – Hogy merészel ez az ember az én jelenlétemben, és a palotánban erőszakoskodni a királynéval? Ahogy ezt mondta, a szolgák azonnal betakarták Hámán arcát.

Az egyik szolga, Harbóna, megszólalt. – Hámán házánál már áll egy ötven könyök magas akasztófa, amelyet ő annak a Márdokeusnak szánt, aki megmentette a király életét. – Helyes!

Akkor Hámánt akasszátok fel arra a fára! – parancsolta a király. Így hát Hámán maga került arra az akasztófára, amelyet Márdokeusnak szánt.

Azután megszűnt a király haragja.

[Szignál]
Oh, happy day!

[Szignál]
Oh, happy day!

[Németh Sándor]
Isten nagy építő, mester, aki föl fogja építeni ezt a csodálatos világot, és ennek az építkezésnek már mi az alap munkáid végezzük. És nagyon fontos, hogy a mi életünk is belekerüljön ebbe az építkezésbe, a családod is el tudja foglalni ebben a szent templomba, ebben a szent és csodálatos építménybe azt a helyet, amit Isten kijelöl a te családod számára. De nagyon lényeges és fontos, hogy mindcsaládfőnek legyen látása a család vezetéséről, a család igazgatásáról, mert látás nélkül megvadul a nép.

Ha nincs a család vezetőjének, a atyának, és nyilvánvalóan ebben segítő társa az anya, illetve a felesége, akkor sajnálatos módon a családnak a szelemi egysége nem tud megvalósulni, a családnak a gyarapodásával, növekedésével jönnek létre a törésvonalak, megosztások a családban. Ezért is rendkívül fontos, hogy egyrészt a felelősséget vállalják az apák és az anyák, és nagyon fontos, hogy az ők folyamatosan, ne csak a mézes hét ideje alatt, hanem azután is egész életükben olyan egységben maradjanak, amely által betörtik, hogy kettel lesznek egyek. Mert ez az egység alapja egyben a család spirituális egységének is.

Tudjátok nagyon jól, amikor gyakorló házas sok, hogy amikor megosztás vagy feszültség van a házas társatokkal, abban a pillanatban végigmegy a család apraján-nagyján, más-más lesz a családnak a légköre, megváltoznak a viszonyok, a gyerekek egymáshoz való viszonya megváltozi, és a gyermekeknek a szülőkhoz való viszonyában is negatív változás áll be. Tehát az egység az egy kulsz dolog. És az egység elsősorban a keresztény családban mindenek előtt a szellemi egység.

A szellemi egységet kell mindig először helyreállítani, mert ez a kiinduló pontja a keresztény család megújulásának. Az első igjét, amit fel fogok olvasni, az egy rövid zsoltár. A 133.

zsoltárosz kérlek benneteket lapozzatok, felfogom olvasni Istenek az igjét. Három verszakból áll, de mivelhogy ennyire rövid, és itt vagytok munka után, az úr áldjon meg benneteket, az elszántnásotokat, áldozatvállalásotokat, mert sokan több száz kilométert utasztatok, hogy Isten igjéből szellemi erőt nyerjetek, hogy még jobb házastársaként éljetek az otthonba, és még jobban menjenek a dolgok a családban. Tehát olvasjuk fel közösen, hogy felébredjünk, felfrissüljünk, mert az Isten igjéje által leszel erős.

Mondjuk közösen, az igazság által leszek erős, az igazság pedig Isten igjéje. No, akkor énekeljünk Dáviddal együtt a Grádicsok énekét. Íne mi jó és mi gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak, mint a drága olaj a fejem, amely alá foly a szakállon, az áron szakállán, amely lefoly köntöse prémjére, mint a Hermon harmatja, amely leszáll a Sion hegyeire, csak odaküld áldást az Úr, és életet örökké!

Amen! Természetesen ez az ige nem csak az egyházra vonatkozik, hanem a családra is. Igazából a keresztény családot, ahogy említettem, nem lehet elválasztani az egyháztól, mert a keresztény család az egyháznak az alapja és a legkisebb egysége.

Amen? Tehát, ez az ige azt mutatja be, hogy a családodra hogy száll rá az élet, és hogy száll rá az áldás. Mert mi a házasságnak a célja?

Első célja az élet, második célja az áldás. Ha az ember úgy él a Földön, hogy ezekből folyamatosan részesül, egyre többet kap az életből, egyre többet kap az áldásból, akkor már itt a földi életben boldog lesz. Különösen, hogyha ráadásul nem csak individuális módon, hanem közösségi szinten éli meg az életből is az áldásból való folyamatos részesülést, az még nagyobb boldogságot tud adni az embernek, mert az ember szíve még boldogabb, amikor látja, hogy a másik is boldog ugyanattól, amit ő boldoggá tette.

A közös öröm, az együtt örvendezés, az együtt való boldogulás, az egy egységben való boldogság, ez sokkal erősebb, mint az individuális jólét, vagy az individuális boldogság. És a Biblia ezt hangsúlyozza, hogy hogyan legyünk együtt boldogok.

[Sárosi Renáta]
Shakarian úr, kezdte a fiatalember. Bárcsak tudna beszélni a nagybátyámmal, azt hiszem már készen áll arra, hogy megismeri az urat. Kiről van szó pontosan?

Shannon Vandruff, a név valahonnan ismerősnek tűnt. Hol lakik? Megadott egy címet Downy egyik rendkívül előkelő negyedében.

És mivel foglalkozik? Kérdeztem kicsi idegesen. Építési vállalkozó.

Hallott már a Cinderella Homes-ról? Nos, az az ő cége. Hogy őszinte legyek, az első gondolatom az volt, hogy képtelen lennék valaha is beszélni vele.

A környéken mindenki ismerte ezt a céget. Hatalmas vállalkozás volt. Minden esetre arra azért ígéretet tettem, hogy felhívom Shannon Vandruffot, és másnap szombaton meg is tettem.

Távolról sem volt az a tolakodó típus, könnyű és kellemes beszélgető partnernek bizonyult. Az unoka öcsének igaza volt. Készen állt arra, hogy hallja az evangélium üzenetét.

Ő és a felesége Veta még aznap estére meghívtak bennünket rúzzal, a golfpályával is büszkélkedhető óriási házukba, majd egy későbbi alkalommal eljöttek velünk egy Phoenix-ben, Arizona államban rendezett konferenciára, ahol mindketten megkapták a szent szellemkerességet. Ennél a pontnál egy újabb név kapcsolódott be a láncreakcióba. Dr. Ray Charles Jarman volt a pásztora annak a nagygyülekezetnek a kaliforniai Southgate-ben, ahova a Vandruff házaspár 14 év óta járt. Dr. Jarman zseniális prédikátor volt, szolgálata alatt a gyülekezett 1 millió dollár értékű intézményé nőtte ki magát, az istentiszteletek helyszínéül szolgáló termet, párnázott székek, vastag szőnyegek, légkondicionáló és külföldről hozatott márványszobrok tették impozánsá. Dr. Jarmannak is volt rádió műsora a hét minden napján, és ő volt a dél-kaliforniai intellektuális élet egyik hajtó ereje. Volt azonban egy olyan téma, amiről Vandruffék sosem hallották prédikálni, ez pedig maga Jézus Krisztus személye volt.

Sok jól képzett lelkészhez hasonlóan, már ő sem hitt régóta Jézus Krisztus isteni mi voltában, a csodákban, és más az úgynevezett tudományos kor előtt már létező felfogásokban. De lelki ismeretes pásztor volt, aki őszintén adni akart valami valóságosat a gyülekezetének. És ötven éven keresztül kereste ezt a megfoghatatlan valóságot.

Vallástudomány tanult, kapcsolatba lépett az új gondolatmozgalommal, az ökumenizmussal és foglalkozott a keresztény tudomány nevű irányzattal is. Mivel egyre üresebbnek érezte az életét, a keleti vallások felé fordult, és három évig többek között Paramahansa Yogananda keze alatt tanult. Később a rózsakeresztesekhez, majd pedig a teozófiához csatlakozott.

1961-ben, mielőtt a kábétószer használatot illegálisnak nyilvánították, befeküdt egy számfranciszkói klinikára, ahol pénzért felfogadott egy ápolónőt, egy orvost és egy pszichiátert, hogy maradjanak vele egy 24 órás LSD-kísérlet során. Ám a kísérlet az Istentől jövő kinyilatkoztatás helyett hónapokon keresztül visszatérő rémálmokat eredményezett. Shannon Van Drouf kisebb hadjáratba kezdett annak érdekében, hogy meggyőzze Zsármánt, vegyen részt a szövetség egyik találkozóján.

A nagytudású lelkészt ez határozottan nem érdekelte. Shannon közel négy éven keresztül győzködte, míg végül Zsármán már látni sem bírta Van Droufot. Végül egy közös barátjuk meghívta Zsármánt Van Droufékhoz egy olyan estére, melyet a keresztény zene és közösségépítés jegyében rendeztek.

Dr. Zsármán egy vár rándítással elfogadta a meghívást. Mi veszteni valója van, akár a tapasztalatszerzése egy újabb lehetőségeként is felfoghatja. És így 1965.

augusztusában Ray Charles Zsármán a gyülekezetéből három másik férfival elindult Van Droufékhoz, akiknek az óriási nappalé a zsófolásig megtelt olyannyira, hogy alig lehetett ülőhelyet találni. Zsármán észrevette, hogy ezek az emberek egyszerűen ragyognak, amitől összezavarodott. Ugyanakkor zavarta is.

Ha egy maga jött volna, már kereket oldott volna. Telt az idő és Zsármán egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Az emberek énekeltek, imádkoztak, a bizonyságokat a dicsőség az urnak felkiáltások követték, és Zsármán azon tűnődött, mit szólnak mindehez a professzor barátai.

Majd úgy az est felénél egyszer csak kinyílt a bejárati ajtó, és megjelent egy csontsovány nő. Olyan sovány, amilyet Zsármán még életében nem látott, akit mindkét oldalról egy-egy férfi támogatott. Mély karikák ültek a szeme alatt, a ruha pedig úgy lógott rajta, mintha senki sem lenne alatta.

A nő, a hugom, Florence volt. Zsármán elszörnyedve figyelte, ahogy a két férfi szinte átszipelte a szobán, majd óvatos mozdulatokkal letette őt egy székre. Huszonöt év telt el Florence autóból esete óta, és micsoda szolgálatot végzett ezelatt a negyed évszázad alatt.

Gyakran énekelt istentiszteleteken és a szövetség találkozóin, miközben rózzongorán vagy orgonán kísérte. Mondhatni széltében hosszában bejárta az országot. Most pedig, ahogyan abban a bizonyos álmában látta, haldoklott.

A rák egyik ritka fajtája támadta meg a testét. – Florence, chacarian la laian – szólította meg Sánon. – Van elég erőd ahhoz, hogy énekelj nekünk?

– Megpróbálom – válaszolta Florence elmosolyodva. Mindkét kezét a homlokára tette, és mivel nem volt hozzá ereje, így emelte fel a fejét. Majd énekelni kezdett.

És ekkor Ray Jarman szembe találta magát azzal a valósággal, amit oly sokáig keresett. Opera rajongó révén korunk szinte valamennyi legnagyobb énekesét hallotta már. – De ehhez foghatót még sosem hallottam – mondta nekem később.

Amikor énekelt, amikor énekelt, olyan volt, mintha egy angyal állna a szobában. Florence megkért mindenkit, hogy kapcsolódjon be a mi nagy vagy tetszi műdal eléneklésébe. Ám az ő hangja a többieké felett szárnyalt egyre magasabban, mint a mezei pacsírta.

Unnem Jarman úgy érezte, a menny kapujában áll. Ez volt Florence utolsó dala. Ray Charles Jarman életében pedig az első olyan alkalom, amikor nyilvánosság előtt sírva fakadt.

Ám a szokás, hogy mindent intellektuális szempontból közelítsen meg, már annyira beleívodott a személyiségébe, hogy az elméje továbbra is ellene állt annak, amivel a szelleme már tisztában volt. Néhány hónappal később tette csak meg azt az ijesztő lépést, hogy átugorja a felfogó képessége határait. Magányos otthonában Shannon Fandroff, mint tanú előtt, térdre ereszkedett, egy újabb dolog, amit még sosem csinált, és arra kérte Jézus Krisztust, hogy legyen úr az életében.

Az egykor üres és szorongó férfi élettel és örömmelteli emberként állt fel az ima után. Ez az új Ray Jarman, akit szerte a világon több százezren hallottak már beszélni a szövetség találkozóin. 52 évig prédikáltam, mondta, mielőtt megismertem Jézust.

De ki tudja, hogy az utolsó kilenc évben hány embert érte Ray Jarman, és azokon keresztül még hányakhoz jutott el az evangélium? Hol ér véget az aranylánc, amely mindannyiunkat összekapcsol egymással? És hol kezdődik?

Azok a láncszemek jutottak eszembe, amelyek már születésem előtt megvoltak. Magadrich Musegán karakállai proféciájára gondoltam. Mához egy évre fiatt születik.

Azután eszembe jutott a fiú, aki Jack nevű lovával húzatta a szekérnyi zöldséget. Micsoda erős láncszem kapcsolta össze a Sakarianok és Musegánok életét. Magadrich unokája Harry volt az, aki 1955-ben látomást kapott a Gudrics bulvárdon álló örménypünkösdi gyülekezetben.

Látta, hogy az imaházat fényjárasztja el, és Izsák Sakarianra olaj folyik a mennyből. Ez volt a felkenetés egyetlen formája, amelyet a gyülekezetünk elismert. Attól kezdve édesapám közel tíz éven keresztül szolgált nemhivatalos pásztorként a gyülekezetben, amiért az örményhagyomány szerint természetesen nem kapott fizetést.

Az államtól kapott engedéllyel szolgálhatott esküvőkön, temetéseken, vasárnapunként ígét hirdetett és segített a szükségben lévőkön. Majd 1964 őszén, egy péntek estén Heri Musegán ismét látomást kapott. Aznap este a Coronado Hotelben voltam, San Diego déli részén.

November 6-a volt, a háromnapos regionális konferencia éppenhogy kezdetét vette. Geri lányunk és férje Jean Shalf is jelen voltak. Szerették a szövetséget, de két pici kislányjal csak ritkán tehették meg, hogy részt vegyenek a találkozókon.

Tudtam, mennyi szervezkedés árán oldották meg, hogy ezen a konferencián mindketten ott lehessenek. Ezért aztán meglepődtem, amikor Geri odajött hozzám és azt mondta, azonnal vissza kell mennünk mindjájunknak Downy-ba. Nagypapáról van szó, mondta, kórházban van.

Kórházban, de hiszen nem is beteg. Remekül érezte magát, amikor ma délután eljöttem az irodából. A kórház recepcióján azt mondták, apám az utca túloldalán lévő épületben van.

Furcsa, gondoltam, ahogy beléptem az egyszintes kis épületbe, hogy itt helyezik el, ahol olyan sötét és kihalt minden. Hol vannak az ápolónők és a... És ekkor vettem észre, hogy az a kis épület valójában a halottasház.

Édesapám egy magas fehér asztalon feküdt. Nem csoda, hogy senki nem volt képes elmondani nekem. Apa és fia nem állhatott közelebb egymáshoz, mint mi.

Ott álltam abban az üres kisteremben, és újra hallottam a hangját. Ott álltam abban a kis üres teremben, és újra hallottam a hangját, ahogy több százszor, amikor valahol a világon megnyílt a lehetőség arra, hogy bizonságot tegyünk az embereknek Jézusról. Menj csak, Démosz!

Én majd viszem addig az üzletet. Otthon Donald Griggs doktor várt minket. Jól gondoltam.

Apám nem volt beteg. Úgy halt meg, ahogy az idős patriarkák, mondta dr. Griggs.

Életerősen, egészségesen. Az esti újságot olvasta, amikor elaludt. Griggs doktoron és a szűk családon kívül senki nem tudott apám haláláról.

Ezért meglepődtünk, amikor Harry Mussegan a georgai atlantából felhívott, ahol akkor már gyülekezetet vezetett. Az öregek, mondta. Az előbb láttam minnyájukat.

Nagyapámat, édesapámat és valamennyi öreget, akikre gyerekkoromból emlékszem. És azokat is, akiket nem ismertem. Úgy egy órával ezelőtt láttam ezeket a hosszú fehér szakállas férfiakat, amint nevetve, kitárt karokkal futottak, mintha valakit üdvözölnének.

És akkor megláttam Izsákot feléjük futni. Egy pillanatig csend volt a telefonban. Izsák elment, igaz?

A biztonsági öffénye a landolást jelezve kigyulladt. A repülőgép bedölt, megkezdte az ereszkedést. Menj, Démosz!

Isten minnyájuknak ezt üzeni, nem igaz? Menj, Jim, John, Bill, Mary! Az út elején nem mindig mondja meg, hogy hová.

A gyerekprófét a második üzenetére gondoltam, amit oly régen kapott, és amit még ma is lepecsételve is felbontatlanul őriznek. Vajon egy nagy keresztény üldözést jövendől meg Amerikában, közvetlenül Jézus Krisztus visszajövetele előtt? Úgy vélem, igen.

Álláspontom szerint azért adja Isten a szent szellemet ezekben az időkben, hogy felkészítsen bennünket. Hogy egy testék kössön össze minket. Hogy kiossza mindegyikünknek azt a feladatot, amivel a saját helyünkön a testjavára tudunk munkákodni.

Gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon ki lesz majd az, aki felnyitja azt az üzenetet és felolvassa a gyülekezetnek. De most nem ez a fontos, hanem az, hogy az Úr mindegyikünknek azt mondja. Menj!

Menj azzal az ajándékkal, amit tőle kaptál, tudva, hogy amikor rátalálunk erre az ajándékra és használjuk is, legyen bármilyen is a világ körülöttünk, mi leszünk a Föld legboldogabb emberei. A repülő enyhe puffanással ért Földet és a terminál felé gurult. Róz a csomagjaink után kotorászott az ülés alatt.

Készen állsz, Démosz? kérdezte. Készen állok, Róz.

Kiléptünk az ülések közti folyosóra, és együtt indultunk el a következő kalandra. Vége.

[Petrőcz Katalin]
Van egy olyan magyar mondás, mi szerint nyelvében él a nemzet, és hát a nyelvről egyébként a Biblia is rengeteg szót említ. Valamilyen módon úgy látszik, ez egy központi szerepet kap, épp ezért egy kommunikációs szakembert hívtam segítségül, vendégem a stúdióban, Tóth Géza. Szervusz, Géza.

[Tóth Géza]
Szervusz, köszöntem hallgatókat is.

[Petrőcz Katalin]
Mióta foglalkozoltak kommunikációval, és mit jelent ez a számodra?

[Tóth Géza]
Hát hivatásszerűen a Szent Pál Akadémián tanítok kommunikációt, mondjuk ezen belül is főleg Rátorik átnyilvános beszédet. Azt hiszem, hogy olyan húsz éve. Hát húsz éve kezdtem el ezzel foglalkozni, de tágobb értelemben régebb óta, mert valamilyen módon azért a kommunikációhoz kapcsolódik a színészmesterség, illetve a beszéd technikának a tanulása is, ez pedig még a megtérés előtti időkre vezethető vissza.

[Petrőcz Katalin]
Nem tudom, ez mennyire volt technika, de hát nyilván kommunikációs tanárként a Szentpállon a tartalomra is nagyon, vagy még nagyobb hangsúly helyeződik a technikán túl, bár nyilván valóan az sem mindegy, mert hiszen, ha nem érthetően beszélünk, akkor akár jót, akár rosszat mondunk, az kevésbé értik, de neked milyen benyomásod van, hogy mondjuk, amikor az igéről tanítasz, és azt kell kommunikálni, milyen akadályokat kell átlépnünk ahhoz, hogy a nyelvünk is megtérjen velünk együtt?

[Tóth Géza]
Hát a nyelvet is szoktatni kell erre, meg hát nyilván a gondolkodásmódot is, hogy gondolkodásmód megváltozik a megtérés után, és egyre jobban harmóniával kerül Isten igéjével, ezzel párhuzamosan a beszéd is megváltozik.

[Petrőcz Katalin]
De magától, vagy edzeni kell?

[Tóth Géza]
Igen, azt gondolom, hogy egyébként ez magától automatikusan változik meg, meg nagyon meghatározza azt, hogy az ember hogy beszél, hogy milyen közegben tartózkodik, hiszen a beszédünk, a beszédünknek a sajátosságai, azok gyerekkortól fogva úgy alakulnak ki, hogy mi nem gyerekkortosan tanuljuk ezeket, hanem azokat a formulákat, azokat a jelen vonásokat, beszéd sajátosságokat vesszük át, amelyeket hallunk mindenek előtt a szűkabb környezetünkben, tehát a családunkban úgy beszélünk, ahogy halljuk a napukánktól, anyukánktól, aztán utána iskolába járva már hatnak ránk a pedagógusok, tanárok, illetve hát az osztálytársa, és aztán nyilván megvan az a jövődési időszak, amikor ennek megvannak a maga buktatói is, mert lehet, hogy egy idő után már sokkal jobb a hat egy tínédzserre a saját környezetem, és őtőlük veszi át azokat a stílusbeli sajátosságokat, amelyek meghatározzák majd a beszédét, illetve hát nem szabad kihagyni a televíziót, televízióval is rengeteget tanulnak.

Egyszerűen a gyerekeim is azt veszem észre, hogy még hogyha annyira korlátok közé is igyekszik szorítani az ember, hogy mit nézzen. Most mondják egy példát, amikor nézett egy szuperbukot, amiben úgy gondolja az ember, hogy semmi olyan dolog nincsen, ami esetleg káros lehetne. Hát ott is vannak negatív szereplők, és amikor a negatív szereplőknek a mondatait, vagy góliátnak a mondatait tanulja meg, és azokat visszhangozza, akkor hát ez elég sokkolóként hall.

Tehát elég esetlegesen alakul ki a nyelvezetünk, nem annyira tudatos, és hát akkor, hogyha valaki megtér, akkor nyilván a kapcsolatrendszere is megváltozik, nagyon sok ígényhirdetést hallgat, olyan emberek veszik körül, akiknek a beszéde más, és ez hat rá. Egyébként ugye az is érdekes megfigyelése, hogy a különböző beszélgetés, gondolom, hogy a kedves hallgatók is sokszor találkoztak már ilyennel, hogy valaki akár ahogy imádkozik, abban is már szinte ki lehet hallani azt, hogy például ki a pásztora, vagy kinek az ima csoportjába jár, mert ha felnézünk emberekre, akkor sokszor automatikusan fölvesszük az ő beszéd stílusukat is, és hát ilyen módon valahogy a kapcsolatrendszer alakítja nagyon sokszor az embernek a nyelvezetét, ezért gondolom, hogy azért döntően automatikusan változik meg az embernek a nyelvezete.

[Petrőcz Katalin]
De milyen érdekes, hogy például most a nyelvről beszélünk, de most úgy érzem, hogy például te egy másik dologról kezdtél beszélni a kérdésre, stílusról. Én a tartalmaira gondolok, hogy hogy tud úgy megváltozni, hogy milyen akadálya van mondjuk a mi kulturákban, hogy építő legyen a beszédünk.

[Tóth Géza]
Hát ez egy kulcs, amit mondtál, mert hogy erre mondtad, az ide is jut eszembe, hogy mindenek épülésre legyenek, az egymás épülésére kell törekedni, és ez így van a beszédben is, és hogy minek az építésére, hát ebből pedig az embernek az jut egyből eszébe, hogy a legfontosabb dolog, hogy az igaz ember miből él, hitből. Tehát, hogy úgy kell beszélnünk, hogy a másik félben bizalmat, hitet építsünk ki, ne ennek az ellenkezőjét. Ugye a mi kultúránk az hajlamos arra, hogy valahogy a félelemmel operáljon, tehát hogy úgy derelgesse az embert jó irányba, hogy a rosszsal szemben kiépít félelmet, de ilyenképpen a félelem feldig egyfajta hajtóerővé, és ugyan nem csinálja meg az ember azt, amitől fél, de sokszor, mivel azért nem csinálja meg, mert ettől fél, mégis valamilyen fajta kényszerpályán mozog.

Tehát ezt nagyon nehéz megtanulni, mert a tágobb értelembe vett kultúra is hat ránk, mondanám, hogy a szellemisége, ami jelen van egy kultúrában, az is hat az emberre, és nagyon könnyű kimondani olyanokat, hogy ezt ne csináld, mert akkor ez lesz, az lesz, az lesz. Viszont ez nem azt építi. Tehát ez nem a bizalmat építi, nem a hitet építi, de azért nekem szülőként is az a tapasztalatom sokszor, hogy gyakran jön az ember nyelvére olyan dolog, amitől meg akarja óvni a gyerekét, de az nem a gyereknek a félelme, hanem az én félelemem.

Tehát én mondom ki a félelmeimet, és tulajdonképpen ezt hoztam meg a gyerekkel, és ezzel próbálom a gyereket eltántorítani attól, hogy én fölmászom a szekrény tetejére, és azt játszom, hogy onnan leugrál, mert én bennem van egy agodalom, de ez viszont származik a felelősségből, ami egyébként jó, mert néha egyébként eszembe jut, hogy milyen egyszerű a világi embereknek, vagy nem hívve embereknek, akik úgy vannak vele, hogy nem mindenki természetesen, sőt nagyon sokan felelősséggel vannak a gyermekeik iránt, de azért mégis van olyan, akinél látszik az, hogy semmiféle felelősséget nem érez, hanem úgy van vele, hogy a gyerek nő, mint a gaz, aztán majd lesz belőle, ami lesz.

Nem izgatja magát? Nem, és elképesztő felszabadult szülőkkel lehet találkozni.

[Petrőcz Katalin]
Igen, természetesen. Mert azért ez egy nagy csalódást tud okozni, amikor az ember valami jót akar, mondjuk azt, hogy a gyerek majd fölnő, mint a gaz, és akkor egyszer csak azzal találkozik, és amikor megtérnek, akkor ez elő szokott kerülni, hogy de hát nem úgy lett, ahogy számítottam, csalódtam, gyereket nevelni se érdemes már a mali világba, hiszen már 15 évesen nem is érdekli a szülő. Akkor nem veszi észre, hogy ez a kettő összepüggésben van esetleg.

Tehát ez a kellemes érzés, azért ez csalóka.

[Tóth Géza]
Csalóka, persze. Persze. A keresztényekre viszont az a jellemző, hogy nagyon komoly felelősséget éreznek a gyermekeik iránt, csak az a nehéz, vagy ez a feladat, vagy ez a felelősség, ez ne félelmet építsen ki bennünk, vagy ne egy olyan fajta félelmet, amit kikényszerítünk magunkból, vagy kikommunikálunk magunkból, és ezt hoztjuk meg a gyerekeinkkel, hanem mi magunk is.

Először is emlékezzük meg arról, hogy Isten adta a gyermekeinket, ő fogja megtartani őket, nem mi. Néha eszembe jut, hogy mi mindenből megszabadított engem az úr hitetlenként is gyerekkoromban, és távol tartott tőlem egy csomó rossz dolgot, balesetet, stb., ami nem történt meg velem, és egyértelműen visszatekintve látom azt, hogy még hitetlenként is gyerekkoromban volt rajtam egy védelem, há' mennyivel inkább a gyermekeimen. Tehát nagyon fontos, hogy a szülők hitben lássanak azt, hogy a gyermekeik Istennek a védelme alatt vannak.

Ez egyfajta védelmet jelenthet arra, hogy ne ezzel a fajta félelemkeltéssel próbáljuk meg őket terelgetni, és meg ővni őket a rossz dolgot.

[Petrőcz Katalin]
Igen, ez egy nagyon fontos különbségtétel, hogy nem a félelem helyett nem a felelőtlenséget érdemes választani, hanem a félelem helyett a hitet választani. Innen fogjuk folytatni. Tehát beszédről beszélünk, Tóth Gézával, és félelem, ami át tudja itatni esetleg hívőként is, ami teljesen ellenjavalt az igében, hiszen a hitbeszédét kellene szólnunk, ugyanakkor átvenni azt a felelősséget, ami valóságos, és valóban Istennek az elvárása, akár szülőként, akár embertársaink felé.

Ugyanakkor a nyelvünket nem feltétlenül úgy használjuk, ahogy az igében elő van írva, hiszen az ige azt mondja, hogy mindig azt, ami épít, hogy a szeretet az, ami épít. Ugyanakkor, hát ahogy te is mondtad, ezt sokszor félelemből is próbáljuk, hogyan tudjuk mi úgy a nyelvünket megedzeni, hogy a felelősségünket úgy tudjuk gyakorolni, hogy közben nem a félelmet sugározzuk, milyen nyelvi trükköt javasolsz.

[Tóth Géza]
Én úgy látom, hogy minden új helyzet az ember életében valamilyen típusú félelmet produkál, minden változás az is, hogyha valaki kilép a kamaszkorból felnőtt, és a saját lábára kell állni, biztos, hogy találkozik félelemmel, mert eddig eltartották, most pedig egzisztenciát kell teremtenie. Akkor, hogyha megnősül, vagy férjhez megy, akkor is újabb félelmek jelentkeznek, mert megint egy új helyzetbe kerül bele, és ezeket akkor is le kell győzni. Ugyanez van akkor, amikor aztán gyermeket váll, és megszületik a gyermeke.

Tehát minden újabb élethelyzet, a növekedésnek, a fejlődésnek, ez a sajátosság, hogy újabb és újabb szakaszba kerül az embernek az élete, ez kitermelje a maga félelmét. Nekem ezért az egyik kedvenc igém a 34. Zsoltárból az, hogy minden félelmemből kimentettél engem, mert folyamatosan újabb és újabb félelemmel találkozik az ember, az orvoslására az igé ad megoldást, mert annak az ellentéte a hit.

És ahol félelem van. Ott ugye mondja János, hogy nincsen szereted, de hát valójában hit sincsen, ahol félelem van, mert az egy negatív hit. És a hit az pedig, mint tudjuk, Isten igéjéből nő ki.

Tehát minden egyes szakaszra, élethelyzetre meg kell találni azokat a rémákat, azokat az igéket, amelyekkel az ember meg tudja erősíteni magát, először is a szívét, és aztán utána természetesen megint csak automatikusan a száját hiszen a szívbőlségéből szól a száj. Tehát a mi világnézetünk, és mondanám a világi világnézet, a hitetlen világnézet, vagy materialista világnézet között a különbség az az, hogy mi tudjuk azt, hogy nem tudja az ember megváltoztatni automatikusan a beszédét, arra nem tud koncentrálni. Szemben azzal, hogy nagyon sokszor azt tanítják, hogy az ember csak a beszédén változtasson, ne negatívan beszéljen.

Holott a szívén kell, igaz? Holott ez nem lehetséges, hiszen a szívbőlségéből szól a száj. Tehát a beszédnek az artikulációján, olyan értelemben a tartalmán lehet változtatni, tehát a szellemiségén nem változtata.

A félelemből való beszéd az nem a tartalom határozza meg a félelmet, tehát nem az, hogy milyen szavakat mondok, vagy milyen hangokat mondok ki, hanem annak a tartalma. És hogyha most én tudok esetleg pozitívan is beszélni félelemből, most azonban nem vagyok biztos, hogy negatívan tudok jó szellemből beszélni, de az biztos, hogy tudok pozitív dolgokat mondani, nagyon odafigyelve arra, hogy mit mondjak ki, de ugyanakkor mégsem a hit, vagy mégsem a bizalom, vagy mégsem a kegyelmet szabadítja föl. Tehát amire a hangsúlyt kell helyezni, hogy minden egyes életszakaszra, vagy akár a gyermekneveléssel kapcsolatban is megtalálja az ember azokat az Isteni ígéreteket, ami az embernek a szívében létrehoz egy nyugalmat, és ebben folyamatosan gyakorolnia kell magát.

Például, hogy a gyermekeim olyanok lesznek, mint a vizek a folyásainál, akik faragott oszlopok, ezért nagyon szoktak tiltakozni előle, hogy nem oszlopok, de mégis.

[Petrőcz Katalin]
De le kell akkor fordítani valamit.

[Tóth Géza]
Igen, de ugyanúgy a jövőjükre vonatkozóan, mert az ember már, hogyha megharcolta a saját jövőjétől való félelmet, akkor utána meg kell harcolni a gyermekei jövőjétől való félelmet is, hogy ne, ha hallok dolgokat, hogy mik történnek gyerekekkel, másokkal, miken mennek keresztül, akkor ne engedjen be azt a félelmet, nehogyan feldolgozatlanul a negatív élményeket az életemben, mert aztán ha ezek elmélyülnek, a tudat elfelejti ezeket, de beépülnek az embernek a szívébe, és ezek fogják meghatározni aztán utána a szavaimat, amikor a gyerekkel beszélek.

Tehát szerintem a mi felelősségünk az első sorban abban áll, hogy minden olyan dologra, ami félelemmel tölt el, le lesz leplezzük le, mint ahogy mondja Pál korintusi levélben, hogy fogjuk elejteni ezeket a gondolatokat, le kell őket leplezni. Tehát nem elleplezni, szőnyeg alasúbb, hogy mi? Le kell őket leplezni.

Akár úgy is, hogy az ember írja le, hogy mi saját maga reakcióit tudatosítsa, hogy mi az, ami kiváltja belőle a különböző félelmeket, hogy a gyerekem, a nagylányom most kézdöveti a legkisebbet, vagy lejti, vagy nem lejti le, vagy mi történik vele. És ezeket az ember akkor imádkozza át, és akár, hogyha nem is talál rá konkrét igét, de hatalomunk van, a beszédünkkel olyan, mint egy kormánylapáttal tudjuk irányítani az életünket, mondjuk ki annak az ellenkezőjét, hogy ez nem fog megtörténni, az nem fog megtörténni a gyerekeimmel, és vannak olyan általános igények, amelyek ide vonatkoztathatóak, hogyha ezekben nem is nincsenek is nevesítve akár a gyerekek, hogy az angyolainak parancsol az Úr felőlünk, hogy meg ne üssük lábunkat a kőbe, és ezt vonatkoztathatjuk a családtagjainkra. És hogyha ezek töltik meg a szívünket és a gondolatainkat, akkor ezek a beszédünkre is ki fognak majd hatni.

[Petrőcz Katalin]
És akkor itt eljutottunk valóban ahhoz a gyökérhez, hogy a szívünkkel kell foglalkozni, mert abból fognak jó beszédek származni. Tehát amikor csak itt tolulnak az ajkunkra azok a szavak, akiknek nem lesz semmi, és igazából nem akarom én, hogy a gyerekemből le legyen semmi, csak hát ezt így megóvásként mondom, akkor ezt azért illik leleplezni ezek szerint.

[Tóth Géza]
Abszolút. Halljam, amit mondok. Igen, ez már nyilván egy olyan szintje, amire tényleg nagyon oda kell figyelni, hogy ilyeneket nem mondjunk ki, de még sokszor, amikor erre odafigyelez az ember, hogy ezt ne is artikulálja ennek valamilyen alternatíváját, az ember mégiscsak kimondja, de arra is érdemes odafigyelni, mert azért nyilvánkozik az emberből, hogyha ez ennyire ki akar jönni belőle, akkor egészen biztos, hogy e mögött már van valamilyen erő is, mert ha az ember nem tudja megállni azt, hogy ne mondjon ki bizonyos mondatokat, szavakat, akár még erélyesen is, és nagyon erőteljesen, akkor annak egészen biztos, hogy van szellemi tartalma. Most erre mondhatja valaki az, hogy minden veszélynek van, de mégis azért minőségben meg erőben nagyon nagy különbség van a különböző szavak között.

Tehát ha már valami indulatból történik, vagy haragból történik, vagy egyfajta fenyegetettséget jelent, akkor az biztos, hogy a gyerek számára az nagy oromboló tud lenni, és azért fontos, hogy ilyenkor meg a gyereknek kell segíteni később feldolgozni azt, hogyha ilyen elhangzott, és bocsánatot kell tőle kérni, éreztetni kell vele, hogy ez most elhamarkodott volt. A jelenlétébe is ki kell mondani a dolgokat az ellenkezőjét, tehát az sem egy, hogy valakinek a jelenlétében negatívat mondok, és aztán utána úgy, hogy nem hallja, úgysem legesítem a dolgot, hanem mindent ott kell kezelni a helyén, ahol a fejsze beesett, ott kell följönni a dolgoknak. Tehát, hogyha ez nagyobb nyilvánosság előtt hangzott el, például valakivel kapcsolatban egy igazságtalan beszéd, akkor legalább akkor a nyilvánosság előtt kell azt az embert rehabilitálni, és az előtt a nyilvánosság előtt kell rehabilitálni.

Tehát egy osztályban elhangzik egy gyerekkel kapcsolatban egy megszégyenítő dolog, és rájön utána a tanár arra, hogy ezzel kárt okozott a gyereknek, akkor annak nem az a megoldás, hogy utána négy szem közt azt mondja, hogy sajnálja, hogy ez történt, vagy akár a szülővel megbeszéli, hanem legalább akkor a nyilvánosság előtt, és ha lehet, akkor még több alkalommal is, hogy helyre legyen állítva a gyereknek az önbizalma, az önértékelés, stb. stb. Látjuk, hogy Péter is háromszor tagadta meg Jézust, és háromszor ki kellett mondani azt.

Ráadásul ő is emberek előtt tagadta meg, nem azok előtt az emberek előtt, de szintén nyilvánosság előtt, tehát a tanítványoknak a lehallatára kellett kimondani háromszor annak az ellenkezőjét. Tehát az, hogy mekkora nyilvánosság, hogy valamiben mekkora erő van egy kimondott szóban, hogy ez milyen kárt okozhatott, ezt érdemes mindig figyelembe venni.

[Petrőcz Katalin]
A szavak erejéről fogunk még beszélgetni Tóth Gézával, maradjatok még velünk. Indulatból kimondott szavaknál hagytad abba Géza, hogy amikor csak úgy föltolul, és azt helyre kell hozni, egyáltalán hol kell ezt tetten érni, mi az, amikor oda kell figyelnünk, hogy ez ne a kultúránkból fakadjon, hogy mi megszoktuk, hogy ami a véleményünk, azt elmondjuk, ami a szívünkön, az a szánkon, de ez sajnos nem egy jó értelemben van, hanem általában ezt valami negatív véleményre szoktunk mondani, pont nem úgy, ahogy te elmagyaráztad, hogy a szívünket kell megváltoztatni, de mégis olyan automatikusan jönnek, hol tud az ember visszakapcsolni az automatikus üzemmódból arra, hogy hallja azt, hogy mondjuk például valakinek a hátam mögött mond el valamit, de azt mondja, hogy ha valakinek a hátam mögött mond el valamit, akkor én nem hazudtam, akkor mi a gond azzal, amiről én beszélek?

Tehát hol tud ez az igazságpillanata bejönni, hogy oda tudjak úgy figyelni a beszédemre?

[Tóth Géza]
Hát erre Zsoltára jut eszembe, a Dávidnak a Zsoltára, hogy ugye te így závárt az én ajkaimra, és őríz az én ajkaim nyilását, ez nagyon fontos szerintem, hogy az ember mindig folyamatosan tudatában legyen annak, hogy a beszéd ez veszélyes üzem, és ezért ima témává kell tenni azt, hogy már előre, úgymond prevenció, föl kell készülni arra, hogy igen, védkezhetek beszédben, és ezért eleve imádkozott Dávid azért, hogy ez ne történjen meg. Volt olyan, amikor azért imádkozott, hogy amikor előtte van a hitetlen, akkor hogy beszéljen, tehát még differenciált is, hogy a beszédében figyelembe vegye a hallgatóságát, mert különböző hallgatóság előtt másképp fejezi ki az ember magát, mennyire figyelembe veszi azt is, hogy a másiknak milyen a világnézete, az értékrennyes, stb.

De hát ugye például ez is egy jellemző dolog, ami talán így Magyarországon elterjedt, szélesebb körbe is lehetne mondani, de maradjunk a saját hazánknál, hogyha valamit igaznak tart az ember, akkor úgy gondolja, hogy az helyén való, de hát ugye például a rágalmazással kapcsolatban a példabeszédek mondja azt is, hogy megjelenti a titkot a rágalmazó, tehát hogy olyan dolgot mond, ami teljesen megfelel a tényeknek, csak egyrészt nem kompetenciálja neki, hogy mondja, másrészt nem tartozik arra, akinek mondja az a dolog.

[Petrőcz Katalin]
Vagy akár nem építő.

[Tóth Géza]
Vagy akár nem építő. Másrészt pedig a legtöbb esetben ezek az elhangzott mondatok, ezek ki vannak ragadva az eredeti kontextusából, tehát tételesen igazak, amik elhangzanak, tehát valóban esetleg mondjuk elhangzott, mert elmondja azt, hogy azt mondta ráda az az ember, hogy, de nem mondja azt, hogy ez milyen szövegkörnyezetben hangzott el, nem mondja el azt, hogy milyen szellemből hangzott el. Ugye a kommunikációnál azt oktatják, hogy a hatás, ami bennünket ér, ugye ez verbális és nonverbális szinten is hat ránk.

Tehát nem csak az hat ránk, amit tartalmilag hallunk, hanem az is, ahogy halljuk, tehát a vokalitás, illetve hogyha látjuk is a beszélgető partnerünket, akkor az is, hogy milyen gesztusok, milyen mimika kísérletében történik, és azt mondják, hogy vannak erre mérések, hogy a tartalmi, a rendszerződés. Tehát mondjuk ezt a vodkára, hogy mi hangzott el, azt csak 7 százalék, a teljes úgymond valóságnak csupán a 7 százaléka.

[Petrőcz Katalin]
Tehát minden érzégszervünkkel figyelünk.

[Tóth Géza]
Minden érzégszervünkkel figyelünk, és ezért nem az a lényeg, hogy mi hangzott el döntően, hanem az, hogy hogy milyen hangsúlysal hangzott el, de hát biztos, hogy mindenki tud a saját személyes tapasztalatából ilyen emlékeket felidézni, hogy esetleg vitába keveredett kétfél nehogy istenházas felek, amiatt, hogy valaki ezt mondta, vagy azt mondta, és akkor kiderül, hogy valójában nem arra reagálta a másik, hogy mit mondott, hanem úgy hogy mondta. Tehát, hogy az a hanglehetősben volt sértő, és akkor ilyenkor azt mondta, hát én azt mondtam, jó, de hát így mondta, de nem így mondta, és akkor azon már nem lehet vitatkozni, hogy most hogy mondta, mert ez már nehezen tetten érhető, az nehezen bizonyítható.

Azt az emberek nem szokták letagadni, hogy mit mondtak, hanem azt szokták letagadni, hogy milyen árnyalatokkal mondták azt, és a félreértések is ebből szoktak származni, tehát ezért úgymond a tényszerűséget az nagyon ehéz elvárni az ilyen beszédeknél, amikor mással nem tartozó dolgokról beszélnek, emberek egymással, hát ez is nagyon fontos, mert én emlékszem rá, hogy még pontom én színházi koromból is volt ott egy olyan etűd, amit a Szenti Színpadon bemutattak, ahol dolgoztam, aminek az volt a címe, hogy Pletyka. És ott arról szólt a történet, hogy az emberek hogyan terjesztenek rossz híreket egymásról, és ahogy jut szájról szájra, úgy torzul el, és aztán valakiből, aki véletlenül megcsúszott az utcán, ott abban a történetben arról volt szó, hogy véletlenül megcsúszott az utcán, és a történet végére már azt éreztették róla, hogy azért, mert teljesen be volt rúgva, jött haza a kocsmából, és ezért érte őt.

[Petrőcz Katalin]
Ez már a tizedik variáció volt.

[Tóth Géza]
Ez már a tizedik variáció volt. Tehát ezt most csak annak érzékeltetésére mondom, hogy ez annyira benne van a levegőben, és ez annyira jellemző, ez a plecska valahogy a magyar kultúrára, hogy itt egyszerűen ezzel foglalkoznak a különböző művészeti jágokba is, hogy ennek a, vagy hát lehetne említeni ezt a híres kabátlopásos esetet, hogy ilyen anekdóták. Kabátlopási ügyben keveredet is kiderült, hogy az ő kabátját lopták el, de végül már csak annyi volt, hogy a kabátlopás.

Tehát nyilván keresztényeknek erre fokozottan kell figyelni, hogy ez a géniusz lóci mondanám, tehát hogy ez a szellemiség, ez ne hasonlj rájuk, ne hasonlj ránk, de ezen túl még az indulatokra visszatérve, hogy az is nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük azt, hogy az ember, a keresztényeknek nemcsak a kíválságaikat kell megfeszíteniük, aki Krisztuséi, hanem külön említi a galata levél, hogy az embernek az indulatait is folyamatosan kordában kell tartania. És hát látunk nagyon jó példákat a Bibliában, hogy ez sokaknak sikerült, például Mózes mennyire indulatos, hirtelen haragú ember volt, ugye megölte egy egyiptomit. Teljesen jó szándékból egyébként.

Tehát a haragját és az indulatát teljesen szentügyi céljába állította, de hát így még se volt még alkalmas arra, hogy Isten szolgálja, de aztán utána később azt olvasjuk róla, hogy a Föld legszelidebb embere volt Mózes, akinek ezzel együtt a csodatevő erék is működtek. Tehát.

[Petrőcz Katalin]
Hát Isten erre gondot fordít, nem hogy ne tűrje el, hogy ilyen indulatból nem lehet őt szolgálni, meg nem lehet a hozzátartozóink, mivel egy családi magazinként itt azért le lehet erre szükíteni, hogy a házastársunk gyerekeink életét nem lehet így egyengetni, az se elfogadható akkor.

[Tóth Géza]
Így van, és ugye még itt ehhez kapcsolódik az, hogy a tanítmányoknak is azt mondta Jézus, amikor kiküldte őket, igaz, hogy nem a családjukba küldte őket, hanem szolgálatban, hogy szelidek legyenek, de általánosságban véve is mondja ezt Jézus, hogy tanuljuk meg tőle, hogy ő szelid és alázatos, és vegyük föl az ő igályát, ami könnyű és gyönyörűséges. Emiatt tehát, mivel Isten nem kér lehetetlent, ebből látszik az, hogy ez tanulható dolog. Tehát, hogyha Jézus azt mondja, hogy tanuljátok meg tőlem, akkor ez azt jelenti, hogy van egy nagyon pozitív üzenet, hogy nem kell, hogy az ember akár saját magát is beskatujázza, hogy megpróbálja úgy a gyerekeit, hogy ilyen vagy, olyan vagy, ahol olyan vagy, hogy saját magát is beskatujázza, hogy már pedig énekem ez a temperamentumom.

Ne nevezzük temperamentumnak, meg nem nevezzük habitusnak azt, ami az ótermészethez tartozik, hanem vegyük mintának Jézust, aki szelíd és alázatos szívű volt, és törekedjünk arra, hogy ez sikerüljön elérni, és ugye még egyike kapcsolódik ehhez az Efezus négy utolsó részeiben a Szentlélek megszomorításával kapcsolatban. Mondja az, hogy ne szomorítsuk meg az Istenek a szellemét, és ott például a lármát említi, tehát van a harag, a lárma, indulatok, tehát ezeket a nyelvi bűnöket és indulati bűnöket említi, hogy ezektől tartsák távol magukat a hívők, és ugye hát az otthonban úgy tud a Szentléleknek a jelleléte, mert ez a célja tulajdonképpen a keresztény családnak is, hogy fölépüljön az úrnak az oltára, hogy ott legyen Isten szellemének a jelleléte, hogy erre kell törekednünk, hogy ez a békesség, ez az atmoszféra, ez ott megvalósuljon, és hát ez nagy kihívást. Tényleg nem akarom azt a látszatot kell tenni, hogy ez sikerült nálunk felépíteni, hanem kisgyerekek vannak, őket fegyelmezni kell, de nem szabad föladni, hanem törekedni kell folyamatosan arra, hogy valahogy szelid módon sikerüljön egyszerűen három gyereket rávírni arra, hogy menjenek el fogatmost, és aztán időbe feküdjenek le, mert akármilyen megértő is Isten az emberrel, kétségtelen, hogy tapasztalható, hogyha túlságosan erélyesé válnak a szülők, akkor valahogy a lakásnak, az otthonak az atmoszférája az azonnal megváltozik, és nem a szentréleknek az a kedves jelleléte van ott, hanem azt lehet érezni, hogy egy valami szomorúság terepszik rá a lakásra. És különösen az esti órákban lenne egyébként nagyon fontos az, hogy a gyerekek is, és a szülők is úgy aludjanak el, hogy ott van az Istennek a jelleléte, hogy ne haraggal menjen le a nap, hanem megbocsájtásnak és a szeretetnek az atmoszférájában.

[Petrőcz Katalin]
És akkor tudunk örülni mindennapnak másnap reggel. Abszolút.

[Tóth Géza]
És ha bánat szállna is be hozzánk, reggelre akkor is örök.

[Petrőcz Katalin]
Érdemes akkor tehát nem megtűrni az óemberünket a nyelvünkön. Nagyon köszönöm, Géza, hogy itt voltál velünk. Köszönöm én is.

Tóth Gézával beszélgettem.

[Szignál]
Oh, happy day!

[Szignál]
Ez volt a Happy Day, a Hit Rádió napi hitéleti válogatása.