Happy Day - 2024. 05. 01

[Szignál]
Kezdődik a Happy Day, a Hit Rádió napi hit életi válogatása. Hallhatóvá tesszük a halhatatlant. Happy Day!

Hitvallás, megvallás. Mondjuk ki közösen Isten Igéjét, most a Hit Rádióba.

[Németh Sándor]
Mondjátok, hogy hiszem, hogy a názati Jézus Kisztus megváltott engemet a bűneimből, védkeimből, hogy ne a sápánt szolgáljam, hanem az élő Istent. Mert a názati Jézus Kisztus testében vitte fel a bűneimet, a golgotaik kereszre, hogy az igazságnak éljek. És hiszem, hogy a sebeiben gyógyultam meg.

És hiszem, hogy a názati Jézus Kisztus átokká lett én életem, hogy Ábraham áldásának örököse legyek. És hiszem, hogy Jézus Kisztus hordozta az én betegségeimet, erőtlenségeimet, hogy Isteni egészségből részesítsen engemet. És hiszem azt, hogy én, aki távolvaló voltam, a názati Jézus Kisztus megváltása által közelvalóvá váltam, és Izrael társaságához tartozó ember lettem.

Régen reménység nélkül éltem, de most megvagyok áldva élő reménységgel, és várom az én Uramnak, názati Jézus Kisztusomnak a dicsőséges visszajövetelét. És készülök erre szellemben, lélekben, testben, és odaszállom mai napon is magamat, élő, szent, okos, isten tiszteletű áldozatul. Hogy megszentelje a testemet, és megszabadítson minden környékező bűntől, és minden nyomástól, hogy betöltsön engemet Isten szelleme, és szellemének az Uralma kenete alatt éjek, és válasszak az életnek a dolgaiból.

A Jézus nevében. Amen.

[Diószegi Dávid]
Eljássip főpap a rokonaival, a többi papokkal együtt a júgkapunál kezdett hozzá az építéshez. Felszerelték a kapuszárnyakat, majd fel is szentelték az elkészült kaput. Felépítették a falata Hamméátoronyig, és a Hananéltoronyig, és azt is felszentelték.

A mellettük lévő szakazon Jerikói férfiak dolgoztak. Mellette Zakkúr, Imli fia javítgatott. Azután Hassenál fiai következtek, akik a halkaput állították helyre.

Elkészítették a gerendázatot, a kapuszárnyakat, a zárakat és a reteszeket. Merémót, Uriá fia, a Kóczú nokája javította a következő szakaszt. Mellette Mesullám, Berekiá fia, Meséz Abélú nokája.

Még tovább menvedt Szádók, Baná fia falasztta be a réseket. Mellettük a Télkolvárosában jött férfiak építettek, de csak a közemberek, mert a vezetőik és előkelőik nem voltak hajlandók az örökkévaló munkájában részt venni. A régi kaput Jójádá, Pészéják fia és Mesullám, Beszódiá fia újították fel.

Ők készítették el a gerendázatot, a kapuszárnyakat, a zárakat és a reteszeket. A következő szakaszon építettak Gibeoni melatjá és Jádón Mérónódból, meg más Gibeoni és Miczpai férfiak, akik a folyontúri tartományfenhatósága alá tartoztak. Mellettük Uzziel, Harhajá fia építette a falat, aki aranyműves volt.

Majd Hananiá következett, az egyik kenőcs készítőmester. Ők javították Jeruzsállám falát a széles fal szakaszig. Azután Refájá, hurfia dolgozott, aki Jeruzsállám félkerületének a kormányzója volt.

Mellette építette a falat Jedajá, Haróma fia, akinek a háza éppen ezzel a fal szakaszsal szemben állt. A következő szakaszt Hattús, Hasabnejá fia építette. Malakíjá, Hárim fia és Hassúb, Paharmoá fia építették újjá következő részt és a Kemencék tornyát.

Azután Sallúm, Hallóhés fia, Jeruzsállám másik félkerületének kormányzója javítgatott a Leányáival együtt. A Völgykaput Hánún állította helyre a Zanoákból érkezett férfiakkal együtt. Ők készítették el a gerendázatot, a kapuszárnyakat, az árakat és a reteszeket.

A falat is kijavították a Völgykapu és a Szemétkapu közötti szakaszon, mintegy ezer könyög hosszon. A Szemétkaput Malakíjá, Rékább fia, Béthákerem kerületének a kormányzója állította helyre. Elkészítette a gerendázatot, a kapuszárnyakat, az árakat és reteszeket.

A forráskaput Sallún, Kolhóze fia, Micpák kerületének a kormányzója állította helyre. Elkészítette a gerendázatot, a kapuszárnyakat, az árakat és reteszeket. Ő javította meg a városfalat a Selách vízgyűjtőnél, a királyi kerteknél, egészen a Dávid városából levezető lépcsőig.

Azután Nehemiá, az Bug fia, Béczúr félkerületének a kormányzója javította ki a falat a Dávid király sírjával szemben, a vízgyűjtőmedencéig és az Őrség házáig. Mellette javították a töréseket a Léviták, Rehúm, Báni fia vezetésével. Utánuk hasabjá, Keila félkerületének a kormányzója dolgozott.

A testvérei dolgoztak a következő szakaszon, Bavvaj, Hénádát fia vezetésével, aki Keila másik félkerületének a kormányzója volt. Azután Ézer, Jesúga fia, Miczpák kormányzója dolgozott azon a fal szakaszon, amely a fegyvertár és a sarok között húzódik. Majd Bárúk, Zakkai fia javítgatott szolgalmasan a sarok és Eljásip főpapházának bejárata közötti darabon.

A következő szakaszon Merémót, Uriá fia, Hakkóc unokája építette a falat, Eljásip házának bejáratától a ház végéig. Mellette dolgoztak a környezővidékről való papok. Azután Bennyelmin és Hassúb, majd Azarjá, Masziá fia, Anájá unokája javítgattak mindegyik a saját házával szemben lévő szakaszt.

Azarjá házától azt a részt, ahol fordul a fal egészen a sarokig, Binnúj, Hénádát fia építette újjá. Pálál, Uzzaj fia ott dolgozott, ahol fordul a fal, de a másik oldalon, majd a király felsőháza melleti toronynál, az Őrzség udvaránál. Utána Pedáljá, Parós fia épített.

A következő részt, amely a keleti oldalon, a vízi kapuig és a magas toronyig húzódik, a templom szolgái javították ki, akik az Ófeldombon laktak. Majd a tékolbeliek következtek, akik a toronytól az Ófeldombig állították helyre a falat. A lovak kapuján túli szakaszt a papok javították, mindegyikük a saját háza mellett.

Azután Cádók, Imér fia következett, aki szintén a maga háza melleti szakaszon dolgozott, utána pedig Semajá, Sekanyá fia a keleti kapujőre építette a falat. Az utána következő fal szakaszon Hananyá, Selemjá fia és Hánún, Cáláv hatodik fia javított, majd Mesuldám, Berekjá fia építette a saját szobája melletti részt. Malkíjá, az aranyműves dolgozott a következő szakaszon, amely a templom szolgáinak háza és a kereskedők háza mellett húzódott, a Mivkát kapun túl, a sarok felső kamrájáig.

Innen a lyukkapujik pedig az aranyművesek és a kereskedőkkel vitgattak. Amikor Samballat meghallotta, hogy építjük a falat, nagyon felháborodott, dühös lett és csúfolni kezdte a júdaiakat. Rokonai és a Samáriai seregelőt azt kiabálta.

[Diószegi Dávid]
– Mit képzelnek ezek a nyomorult júdaiak? Hogy merészelnek önhatalmulag építkezni? Csak nem akarnak áldozatokat is bemutatni?

Azt hiszik, hogy egy nap alatt be tudják fejezni? Azt képzelik, hogy a porrá égetett köveket feltámaszhatják abból a romhalmazból?

[Diószegi Dávid]
Ott állt mellette Tóbiá, az ammonitiszt viselő is, aki még hozzátette.

[Diószegi Dávid]
– Ha ezek a nyomorultak építik a kőfalat, elég, ha egy róka felugrik rá, már attól is összedől.

[Diószegi Dávid]
Akkor én nehémiás imádkoztam. – Istenünk, hadd meg ellenségeink gunyolódását! Szálljon vissza fejükre minden gyalászkodásuk!

Őket boríts el a szégyen, amikor ellenségeik fogságába hajtják őket! – Istenünk, ne bocsáss meg ellenségeinknek! Ne töröld el bűneiket, hiszen valójában téged bosszantottak, amikor a falépítőit gunyolták!

Ennek ellenére tovább építettük és javítgattuk a falakat a város körül, és az építők nagy kedvel dolgoztak. El is jutottunk az eredeti magasság feléig. Azonban ellenségeink, Szambállat, Tóbiá, az Arabok, az Ammoniak és az Asdódiak bosszantkodtak azon, hogy Jeruzsálem falait továbbépítjük, a munka jól halad, és a réseket hamarosan betömbjük.

Ezért összefogtak és elhatározták, hogy együttes erővel megtámadják Jeruzsálemet, és így akadályozzák meg a fal befejezését. Mi azonban imádkoztunk Istenünkhöz, és őröket állítottunk a falakra, akik éjjel-nappal figyelték a környéket. A júdeaiak azt mondták.

[Diószegi Dávid]
A munkások elfáradtak, és még mindig nagyon sok a törmelék, nem tudjuk ezt a falat felépíteni.

[Diószegi Dávid]
Ellenségeink azt mondták.

[Diószegi Dávid]
Észre sem fogják venni, úgy belopakodunk közéjük. Akkor azután leöldössük őket, és véget vetünk az egész építkezésnek.

[Diószegi Dávid]
A júdea tartományában lakó testvéreink is eljöttek, és folyton sürgettek bennünket, hogy az építők térjenek haza, és a saját városokat védjék meg a fenyegető ellenségtől. Ekkor én fegyveres férfiakat rendeltem a fal mögé, azokra a szakaszokra, ahol leginkább várható volt az ellenség támadása. Az alacsonyan fekvő részeikre, és a résekre.

A nagyobb családokat egy helyre állítottam, és felfegyvereztem őket tárdákkal és íjakkal. Megszemléltem őket, és előjük állva így bíztattam a családfőket, a vezetőket és az egész népet. Ne féljetek ellenségeinktől, ne rájuk gondoljatok, hanem az örökké valóra.

Ő az igazán hatalmas és félelmetes. Ti pedig harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonotokért. Így azután Isten meghiúsította az ellenségeink tervét, mert észrevettük, hogy mire készülnek.

Ezt ők is megtudták. Mi pedig mindannyian folytattuk a falak építését, mindenki a maga helyén. De ettől a naptól kezdve szolgáin fele a falakon dolgozott, a másik fele pedig teljes fegyverzetben őrséget állt.

Dárdával, pajzsal, íjjal és harci öltözetben. A vezetők pedig ott álltak jód a egész népe mögött, akik a falat javították. Az építők ettől kezdve maguk is fel voltak fegyverkezve és úgy végezték a munkájukat.

A kargya mindegyiknek munka közben is állandóan a derekára volt kötve, a kürtös pedig mellettem állt. Ezért azt mondtam a vezetőknek, a salátfőknek és az egész népnek. Ez a munka igen nagy és tágas területen folyik, mi pedig az egész fal hosszában, egymástól távol és szétszórtan dolgozunk.

De akárhol is dolgoztok, ha meghalljátok a kürt jelet, azonnal fussatok oda! Istenünk harcol értünk! Így építettük a falakat hajnaltól a csillagok feljöttéig, de a férfiak fele Dárdával a kezében állandó harci készültségben állt.

Azt is megmondtam az embereknek, hogy a segítőikkel együtt mindannyian maradjanak éjjelre és Jeruzsálemben, hogy éjjel örködjenek és nappal dolgozzanak a falon. Mi is állandóan fegyveresen jártunk, én és a rokonaim, a szolgáim és az engem kísérő testőrök valamennyien. Még a ruháinkat is csak annyi időre vettük le, amíg mosakodtunk.

[Szignál]
Oh, happy day!

[Németh Sándor]
Oh, happy day! Következik Németh Sándor napi üzenete. Hogy megjelösödjön a szent szellemmel való kapcsolatot.

Úgyhogy az első ige a Róma 8-hoz kérlek lapozzatok a 26. verszakhoz. A Róma 8-26-27.

Hasonlatos képpen pedig a szellemi segítségére van a mi erőtlenségünk meg, mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene nem tudjuk. De maga a szellem esedezik mérettünk kimódhatatlan foászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a szellem gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.

Amen. A szent szellemmel való betöltekezésnek és az ővele való közösségnek a megerősítésének egyik fő célja, hogy az imádkozásnak és az imádásnak a szelleme benned megbújuljon. És ugye, ahogy beondtam, a hívő élet tele van harccal, küzdelemmel, de éppen ezért nagyon fontos, hogy a szent lélekkel való kapcsolatunk is megerősödjön, mert a küzdelem, a harc az fáradtát teszi az embernek a lelkét és a szellemét.

És a küzdelemben, a harcban az ember megtapasztalja az erőtlenségét, hogy nagyobb kegyelemre van szüksége, és olyan dolgokkal küzd az ember, különösen, hogyha új frontot nyit a szellemi konfliktusban, amit még az elméjével nem tud felfogni. Ezért mondja a 26. verszakban a szent lélek, hogy az erőtlenség oka az, hogy nem tudjuk, hogy mire van szükségünk.

Mert felülhaladja sokszor a szellemünknek a tapasztalata, az, ami az elménkben van, az Isten ismeretet felülhaladja bennünk, ami a tudatunkban jelenkezik. Ezért nagyon gyakran nem tudjuk kifejezni magunkat, nem tudjuk artikulálni, megfogalmazni Istennek, hogy mit is szeretnénk tőle kapni. Csak nyöszörögsz, mintha rossz étel tettél volna a szellemetben, és nem tudod igazából kijönteni a szívedet, és megmondani, hogy mire van szükséged.

Amikor fáj valakinek a teste, akkor azt meg tudja fogalmazni, bár van olyan betegség, amikor elmegy a beteg az orvoshoz, az orvos a fejét fogja, mert nem tudja megfogalmazni a beteg, hogy mi a baja, mert olyan fájdalma van, vagy olyan állapotban van, hogy nem tudja lokalizálni azt a helyet a testében, a szervezetében, amiből neki a rossz hulléte, a rossz közérzete, vagy állapota származik. És nagyon gyakran a szellemi életben a hívő emberek kerülhetnek ilyen állapotba, helyzetbe, különösen konfliktus idején, hogy nem tudod pontosan megfogalmazni, hogy mibe is vagy benne, csak érzed, hogy nem abba vagy benne, amiben szeretnél lenni. És tudod azt, érzed a szellemetben, hogy szükséged lenne egy nagyobb kegyelemre, a szent éleknek a kiáradására, mert most ebben az állapotban nem érted, hogy mi zajlik körülötted, mi zajlik benned.

Nyilván egy bizonyos szintig érted, de az aktuális dolgokról beszélek most, hogy mi zajlik benned, mire lenne szükséged. Az ördög az nem alszik. Tehát nem úgy van, hogy elérteél egy szintet, és utána ki tűzi a táborára, vagy a bástyájára a fehér zászlót, és azt mondja, hogy tégedet többet nem foglak bántani, mert annyira jól csinálod a dolgokat, hogy én most már kísérletet se teszek arra, hogy megzavarjam a jövő életedet, vagy a keresztény szolgálatodat.

Az ördög mindaddig, amíg Jézus Krisztus nem veti őt a mélységbe, egyikünkkel kapcsolatban se hoz ilyen döntést, hanem állandó erőfeszítéseket tesz, hogy megállítson bennünket. Elbizonytalanítson bennünket. Hátráltatásra, meghátrálásra kényszerítsen minket.

És gyakran a támadásnak az első fázisaiban, vagy a reakcióinak az első fázisaiban nem értjük, hogy mi készül, csak olyanok vagyunk, mint a vadászkutya, hogy érzük, hogy valami vad van, valami szag van, valamit meg kellene fogni, de igazából nem tudjuk, hogy mit. Vagy ilyen helyzetben? Van ilyen állapotban?

Ez azt mondja a Biblia, hogy ez az emberi erőtlenség. Ez az emberi természetből fakad. A lelkednek és a szellemednek a jellegéből fakad.

Az, hogy húsvértesbe lakozunk, távol vagyunk Istentől, és az ismeretünk homályos Istenről. És ami van, ismeretünk arra is igaz, amit Pál Lapostól mondott, hogy tükör által homályosan látjuk az Istenek a dolgait, és Istenek az akaratait. Sok mindent nem tudunk, és pontosan ezért küldt el Isten, a názeti Jézus Kisztussal együtt, a szencelemet hozzánk, hogy elvezessen bennünket minden igazságra.

[Sárosi Renáta]
A búskomor hangulatú találkozó végén Miner Árgán Brigt barátom őszintén beszélt velem. Miner építőipari vállalkozó volt, nagyszabású kereskedelmi és ipari beruházásokon dolgozott. Egyúttal a szövetség öt igazgatójának egyike volt.

Demosz nem szeretek borulátó lenni, így karácsony közelettével, mondta. De úgy vélem, ez a szövetség egy félre sikerült ötlet. Őszintén szólva, öt centet sem adnék az ügyért.

Csak bámultam rá, szóhoz se jutottam. Gyakran elmondtad, hogy ez egy kísérlet, igaz? nyújtotta felém Miner a kezét.

Igaz. Nos, a kísérletek sokszor megbuknak, ebben nincs semmi szégyelni való. Még mindig nem tudtam, mit felelhetnék.

Amit mondani próbálok neked, Demosz, az az, hogyha nem történik csuda a következő egy hétben, akkor inkább ne is számolj velem. Rendben, jól van, Miner. Megértettem.

Rózzal szótlanul léptünk lefelé a lépcsőn. Az étterem lenti nagy termében egy karácsonyfa égősora villogott. Minelnek igaza van, mondta Rózz finoman.

Ha Isten benne van valamiben, azt meg is állja, nem igaz? És azt éppenséggel nem mondhatjuk, hogy a szövetségen áldás lenne. Dermetten követtem a járdára.

Minden erőfeszítés, a telefonhívások és az utazások, az emberek gyakorlatilag vesztegetésnek is nevezhető rábeszélése, hogy vegyenek részt a találkozón, mind az semmiért történt. Ha valamit megtanultam 1940 óta, az az volt, hogy amikor Rózzal eltérő véleményen voltunk valamivel kapcsolatban, az úr nem avatkozott közbe. És ha Rózz most ennyire biztos abban, hogy a szövetség tévedés volt, nos, akkor ez a végét jelenti.

Minél hamarabb elfelejtem, annál jobb. Csak hogy képtelen voltam elfelejteni. Egész héten könnyek szöktek a szemembe, amikor csak erre gondoltam.

Munkába menett hirtelen, sírni kezdtem az autóban. Azon tűnődtem, vajon ideg összeroppanást kaptam-e. A gyerekek kedvéért próbáltam vidámarcot vágni karácsonykor.

Annak viszont örültem, hogy másnap, huszonhatodikán pénteken vendéget vártunk. Tomi Higgs barátunk jött el, egy tehetséges evangélista, akivel szerettem együtt lenni olyankor, amikor elkeseredett voltam. Hiszen tudott Tomi, mondtam neki a péntek esti vacsoránál, hogy holnap lesz reggel a teljes evangéliumi üzletemberek nemzetközi szövetségének utolsó találkozója.

Elfintorodtam kissi. Nemzetközi? Elég így nyilvánvaló, hogy mindenkinek ugyanaz az érzése ezzel kapcsolatban.

De csak Miner volt elég őszinte ahhoz, hogy ki is mondja. Tehát annyit kell tenni csupán, hogy valamilyen közleményjel hivatalosan is lezárjuk. Akkor talán térjünk rá annak a kidolgozására, hogy miként tudnánk jövő nyáron mind együtt dolgozni egy sátoros összejövetelsorozat támogatásában.

Próbáltam közömbösnek tűnni, de Tomi észrevehette a szívemben lévő nyugtalanságot, mivel azt mondta. Demos szerintem folytassuk a beszélgetést a szövetségről. Így is tettünk.

Az asztalnál ülve órákon át meséltem neki a reményeinkről és csalódásainkról. Egy idő után Geri elment aludni, Steve már régóta aludt, Richard pedig egy fiataloknak szervezett rendezvényt vezetett azon a hétvégén. De Tomi, Róz és én fennmaradtunk és azokról a férfiakról beszélgettünk, akik eljöttek a kliftonétterembe, visszaemlékezve azokra a történetekre, amelyeket megosztottak a csoporttal.

Sosem telt el úgy szombat, hogy ne tanultam volna valamit, mondtam Tominak. Valamit, ami segített jobban szeretném Istent és az embereket. Majdnem évfél volt már, amikor Róz az órájára nézett.

Ú, nézd, milyen késő van, Démosz, és még lesem szedtem az asztalt. Le kell feküdnünk, különben reggel képtelenek leszünk elmenni az étterembe. Menj csak, kedvesem, mondtam.

Annyira nyugtalanít ez a dolog, hogy nem tudnék elaludni, pedig egy évvel ezelőtt mennyire biztos voltam benne. Átmegyek a nappaliba, letérdelek, és addig fel sem állok, amíg az úr nem mond valamit ezzel kapcsolatban. Jól teszed, mondta Tomi.

Segítek Róznak elmosogatni, aztán felmegyek a szobámba, és imában támogatlak. De alapjában véve, Démosz, ez Istenre is rád tartozik. Tomi és Róz kivittek egy halom edényt a konyhába.

Átsétáltam a kis előszobán, és beléptem a nappaliba. Amikor megtörtént. Pontosan olyan volt, mint tizenhárom éves koromban.

A levegő hirtelen nehéz, mindent átható lett körülöttem, és a földre kínszerített. Térdre ereszkedtem, majd arcsal a földre borultam, végül teljesen kinyújtózva feküdtem a mintás vörös szőnyegen. Ugyanúgy nem tudtam volna most sem felállni, mint huszonhét évvel ezelőtt a hálószobámban, a szomszédos hatalmas spanyos stílusúházban.

Így meg sem próbáltam. Egyszerűen átadtam magam Isten ellenállhatatlan szeretetének, és éreztem, ahogy a szent szellem erejének végtelen áradása betölti a szobát. Az idő megállt.

A tér eltűnt. Ahogy ott feküdtem és dicsértem az urat, hol angolul, hol nyelveken, egyszer csak meghallottam a hangját, ugyanazokat a szavakat, amelyeket huszonhét évvel ezelőtt mondott. Demos, fogsz valaha is kételkedni a hatalmamban?

Ekkor hirtelen úgy kezdtem látni magamat, ahogyan ő láthatott engem az elmúlt hónapokban. Küszködve és erőlködve, mint egy nagyon-nagyon szorgos hangja, aki ide-oda rohangál, még Európába is elfut, hogy megpróbálja megszerezni egy hivatalos csoport támogatását, és mindenhol a saját erejében bízik, nem pedig az úrhatalmában. Ekkor belém hasitott, miért is imádkozott Ora Roberts a szövetség legelső találkozóján, aminek hatására huszonegy ember felállt a helyéről, és hadseregként menetelésbe kezdve győzelmi himnuszt énekelt.

Kizárólag a te erőd által növekedjen ez a szövetség. Én viszont úgy cselekedtem, mintha az én erőm számítana, mintha személyesen nekem kellene elindítanom ezt az ezer csoportot, amit Orál már előre látott, és természetesen egyetlen egyet sem voltam képes létrehozni. Úr Jézus!

Bocsáss meg nekem! Majd arra emlékeztetett, amit Európában láttam. Láttam ugyan, de nem értettem.

Az óvóhely acélajtóit Hamburgban, a szememből eltűnő fémszilánkot a Velencei Grand Hotelben. Én vagyok az egyetlen démosz, aki meg tudja nyitni az ajtókat. Én vagyok az egyetlen, aki kiveszi a gerendát a vak szemekből.

Értem, Úr Jézus, és köszönöm. És most valósággal látni fogsz. Ezzel az úr megengedte, hogy térdre emelkedjek.

Szinte felemelt, mintha az az erő, ami a földre kínszerített, most felfelé húzott volna. És ebben a pillanatban róz jött be a nappaliba. Megkerült, és a sarokban lévő Hemond orgonához ment.

Egy szót sem szólt, csak leült, és játszani kezdett. Ahogy a zene elkezdte betölteni a kis szobát, úgy vált a légkör egyre könnyebbé. Meglepetésemre, mintha a szoba plafonja eltűnt volna.

A krémszínű vakolat, a lámpa egyszerűen eltűntek, és helyettük a világos égboltot bámultam, holott odakint korom sötét volt. Hogy róz meddig zongorázott, miközben én a végtelen távolba meredtem, nem tudom. De egyszer csak abba hagyta, bár ujjait a billentyűkön tartotta.

És hangosan, nyelveken kezdett imádkozni. Egy kellemes, ritmusos, áradó üzenetet. Egy pillanatra megállt, majd ugyanabban a lirai ritmusban angolul kezdett beszélni.

[Korompay Márk]
BESZT OF HIT RADIO Szerusz, én is köszönöm a hallgatókat. És most már hány éve vagy keresztény?

[Sárosi Róbert]
2004. szeptemberjúban tértem meg, szeptember 12-én. Nem tudtam, nem tudtam, hogy.

[Korompay Márk]
Én meg 2004. augusztusában tértem meg. Tehát tényleg egy korosztály vagyunk minden szempontból ezek szerint.

Én ismerlek már régóta és azt látom, hogy az Istennek a kegyelme, az Istennek a vezetése rajta van az életednek több területén is. A családodra elég ránézni vagy az üzleti életben elért sikereidre. Ugye a Duabox nevű startup cégnek vagy a tulajdonosa, ügyvezetője, amiről azt kell tudni, hogy egy rendezvényeknek az informatikai hátterét, az ott a rendezvények játszható játékoknak biztosító teret, egy alkalmazást.

Amely startup és mint egy jó startupoknak a jellemzőjeként Amerikában elég sikeres. Ugye azt mondtad, hogy majdnem 70%-a a megrendeléseiteknek az odaköthető. Tehát több területen is azt gondolom, hogy sikeres vagy az Úr kegyelméből, de a legfőbb terület és a legelső, amiről szeretnék veled beszélni, az az, hogy hogyan találkoztál Istennel, hogy tértél meg 2004.

szeptemberében.

[Sárosi Róbert]
Hát ugye nyilván az a pillanat, amikor megtértem, az valaminek a lezárása és valami újnak a kezdete volt, és nyilván odáig egy hosszabb út vezetett. Ahhoz, hogy éppen milyen állapotban voltam, emiatt egy picit távolabbról kezdtem, hogy a hallgatók ezt át tudják élni, vagy egy picit plastikusabb legyen. Ugye azt kell tudni rólunk a családomról, hogy sajnos a szüleim nagyon korán elválltak, mármint amikor én még kisgyerek voltam, 9 éves.

Ezt a vállást ne úgy képzeld el, hogy megegyeztek békés úton, vagy veszekedtek, de röviden lezárodott, hanem ez egy 13 éves kötelhúzás volt. Veszekedtek a gyerekeken, veszekedtek a vagyonon.

[Korompay Márk]
Hány testvéred van?

[Sárosi Róbert]
Két testvérem van, van egy öcsém és egy hugom, én vagyok a legidősebb, és egy ilyen nagyon feszült 13 év, 9 éves korától. Tehát a 9 éves az a kor, amikor elkezdesz egyáltalán rájönni, hogy létezel. Elkezdesz rájönni arra, hogy lehetnek, tehát tudsz dolgokat létrehozni, van benne tehetség, és ezt kezdsz így bontakozni.

De egész, tehát ez a tehetségnek a virágzása, vagy ez az időszak arról szólt, hogy egyrészt próbál a tehetségútat törni magának, és kijönni, és az ember egy önismeretre szert tenni, vagy most esetünkben én, hogy ki vagyok én, mi a feladatom a földön, miben vagyok jó, miben vagyok nem jó. És a másik oldalon pedig az, ami, hát most nyilván én 9 évig megeltem, hogy van egy állandóság, van egy édesapám, egy édesanyám, szerettem őket, és gyerekként nem tudok arra visszaemlékezni, hogy nem láttam ennek a feszültségnek a gerjedését köztük. Hanem hideg zuhanyként ért, arra a napra emlékszem, amikor hazaértünk, és kivették a levelett, a édesanyám kivette a levelett a postaládából, és odaadta apámnak, hogy ez neked jött.

És akkor elolvast, és nyilván ott felrobbant a hangulat, hogy nem is mondta el neki, hogy elvállok tőled, hanem csak így odaadta a hivatalos levelet, és édesapám abból tudta meg. Nyilván azt tudni kell, hogy ennek az volt az alapja, hogy édesanyám nagyon sokáig tűrte édesapámnak a félrelépéseit, és itt betelt a pohár. Tehát, hogy ez volt a vállók, de utána édesapám nagyon keményen ebből beleállt, támadta édesanyámat, stb.

Csak azért mondom, hogy plasztikusan meglegyen az a kontextus, ami bennem elindult. Nagyon sokat sírtam az iskolába, hogy a szüleim elválnak, sokáig gondolkodtam, igazából akkor a magam módján imádkoztam Istenhez, hogy mentsen meg ezt a helyzetet. Nem voltam hívő, édesanyám oldaláról katolikus hittel találkoztam, édesapám is valamennyire ezt a vonalat hozta, de ő inkább aztán belecsúszott a keleti vallásokba, és azért egy másik diszonáns zöngé az egésznek, hogy nagyon sokat beszéltek a szeretetről, miközben utána 13 évig mardták egymást egy válló per leforgásában.

És emiatt teljesen elvesztettem a koordinátorrendszert, hogy kik a szüleim, ki vagyok én, mi az, ami bennem van, mi a feladat. És ugye ez még tettézte azt, hogy kikerültem addig egy jó iskolából, ahol kitűnő tanuló voltam, és bekerültem egy olyan iskolába, ahol a kerület utcogyerekei, most nevezzük őket így, tehát télután csak csavarogtak, nem voltak jó tanulók, balhésak voltak, most érted, szóval ilyen füves graffiti-s közeg volt ott. Addig én ezzel nem találkoztam, tehát az a közeg, amiben én nevelkedtem se otthon, sem semmi, tehát itt találkoztam.

És nyilván az, hogy van ez a totálisan összezavarult, egy kis kamaszról beszélünk, háttér, ebben a kontextusban nyilván nagyon vonzóvá vált ez. És innentől kezdve elindul egy folyamatos Lightman-át az életemben.

[Korompay Márk]
Tehát ott találtad meg a helyedet, amit elvesztettél a családba.

[Sárosi Róbert]
Hát úgy véltem, hogy ott találtam meg. Tehát nyilván, hogy ilyen first person névezetből, igen, ott találtam meg. Ezek a srácok úgy éreztem, hogy vagányak, tele vannak erővel.

Nyilván én nagyon merebb voltam hozzájuk képest, tehát egy jó neveltetést kaptam. Azt én mondom, értelműségű családba jövök, és ebből a háttérből mindig mondták, hogy ne így járjál, mert nagyon merebb vagy, ne ezt csináld, ne azt csináld, és elkezdtek ugye engem így bedarálni, felőrölni. És akkor először ugye azzal kezdődött, hogy akkor füveztek, akkor próbáld ki ezt, próbáld ki azt.

És ugye nyilván én hatodikos koromban kerültem be ebbe a közegben, de odáig jutottam el mondjuk nyolcadikos koromig, hogy már baromira nem érdekelt az iskola, nem voltak céljaim, sem tudtam, hova menjek tovább középiskolában. Tehát, hogy az a céltudatos diák, akim még kilenc éves koromba voltam, jártam a versenyeket, informatikával ott találkoztam, volt egy nagyon kedves matematika-informatika tanárom. Akkor a 12.

kerületben jártam egy iskolába, őt Tóth Lászlónak hívják, nagyon sokat köszönhetek neki. Bejárhattam délutánonként az informatikaterembe, megmutatta nekem, hogy kezdeni egyszer kezdeni. Most kilencvenes években vagyunk, tehát, hogy hogy kezdeni egyszer kezdeni számítógépen.

Ő ugye volt egy szintetizátora, kéziszkennere, fraktálok generálásával foglalkozott ilyen programokat mutatott nekem, 3D animációt, tehát ebből jutottam el oda, hogy ahhoz se tudom, hogy mit akarok csinálni, és nincsenek céljaim az életben. Így bekerültem egy középiskolába, ahonnan egy fél év után kirúgtak, mert nem jártam be. Tehát ezekkel a srácokkal ugye tartottam továbbra, és a kapcsolatot rátesül, ahol a középiskolában is hasonló volt a közeg, és ugye egy tavaszi szünetben talán az első évet még abba le tudtam húzni, de aztán volt, hogy így kirúgtak onnan.

És ez a közeg ugye elkezdett belevinni az éjszakai életbe. Tehát ők nagyon sok ilyen helyre mentek, és nyilván vonzó volt, akkor én is mentem velük az akkori menő diszkókban, bulikban, és aztán ugye ebbe az irányba kezdett el az érdeklődésen menni, úgyhogy nem voltunk ebben az időszakban jó móduak. Ugye egy vállás nagyon lesz alá egy családot.

Ráadásul édesanyámmal maradtunk, és én azt gondolom most így visszamenőleg is, hogy ez egy jó döntés volt. De ő azért a tanári főzetésében a hármunkat eltartani nem tudott, nagymamámhoz kellett oda költöznünk. Tehát körülbelül ez az élethelyzet.

[Korompay Márk]
A testvéreidők, hogy reagálták őket is hasonlóan megtörte, vagy ők még kisebbek voltak?

[Sárosi Róbert]
Ők kisebbek voltak, de nagyon megnyomta őket. Nagyon. A húgomat szerintem még sokkal jobban.

Ott egy nagyon személyes konfliktusra lett édesapámmal. Nem engedett édesapám neki bizonyos műtőteket a keleti gyógymódok miatt. A szemével volt egy probléma, és sajnos eszkalálódott ez a probléma.

És emiatt ott volt egy nagyon nagy konfliktus. Tehát látom, hogy őket is nagyon megnyomta ez a dolog. De igazából nagyon mélyen erről szerintem soha nem beszélgettünk.

Nem volt arra lehetőség, hogy úgy leülünk, és úgy nagyon mélyen átbeszéljük, hogy ki mit élt át. Mert ugye elkezdett, már nagyon jó testvérek voltunk, és minden mai napig vita feszültségek köztünk nincsenek, de azért távolabb kerültek egymástól a kapcsolódások. Viszonylag ritkában is beszélünk egymással.

Szóval én oda kerültem mondjuk egy, vagy hát oda kerültem, mondjuk azt, hogy direkt oda kerültem, tehát hogy direkt úgy szerveztem, hogy ezekben a bulikban minél többbe el tudjak járni. És azért odaverődtem olyan, hogy mondjam, sajtóorkánumokhoz, ahol lehetett úgymond újságíróként elmenni, mert hogy pénzem nem volt rá. Az a pénz, ami volt, azt elkezdtem ugye drogra költeni.

Belépőre nem volt, és akkor ennek a, hogy mondjam, az égiszállat, leple alatt be tudtam jutni nagyon sok helyre. Ez odaig vitt el, hogy nem volt szabad hétvégém, hogy ne lettem volna ott a legnagyobb, akkoriban mondjuk az érdeklődésem ebbe az irányba vitt, de mondjuk a legnagyobb Drámenbész partikonat volt mindegyiken, egész évben, minden hétvégén. És ugye ebbe benne voltak aztán a fesztiválok, ugye akkoriban még nem volt ennyire sok fesztivál, de mondjuk a Sziget fesztivál az abszolút.

[Korompay Márk]
De minden hétvégén azért voltak különböző bulik.

[Sárosi Róbert]
Igen, de gondold el, hogy akkor nézzük meg, hogy hogy zajlik egy ilyen fiatalnak, mint akkor én a napja, és szerintem ez mind a mai napig így van. Egész hét az iskolában az osztálytársakkal, meg az évfolyamtársakkal az összes színet arról szól, hogy lesz-e ki, lesz-e cud, ki jön a hétvégén, ki nem jön a hétvégén, hogy szervezzük meg. Tehát egész héten erről megy a beszélgetés.

[Korompay Márk]
Ki az az extázi?

[Sárosi Róbert]
Igen, igen.

[Korompay Márk]
Tehát ez egy becse neve egy partidrognak igazából.

[Sárosi Róbert]
Így van, és ugye erről megy egész hétvégén a beszélgetés. Most ez nyilván azt jelenti, hogy ezek a diákok, tehát mi, én, nem fókuszálunk a tanulásra. Belerobbanunk a hétvégében, ami néha péntek-szombat, vagy szombat, de ez annyira kiveszi az erőt egy ilyen fiatal szervezetből, hogy az egész vasárnap alvással megy el, hétfőn, mint egy zombi megjelenik az ember az iskolába, és kezdődik az egész előről.

Tehát ez a...

[Korompay Márk]
Gyakorlatilag a hétvégék köré szerveződik.

[Sárosi Róbert]
Abszolút, tehát a hétvége volt a hét csúcspontja, és a köré szerveződött minden, ezen gondolkodtunk, ezen agyaltunk, ezt szerveztük. Tehát hogy akkor, hogy mi zajlott az iskolába, az teljesen kimaradt.

[Korompay Márk]
És tehát elindult gyakorlatilag egy light menet, amit nem feltétlenül így értél meg, gondolom, hanem azért volt.

[Sárosi Róbert]
Volt olyan pillanat, amikor már igen. Volt olyan pillanat, de az elején nem. Az elején nyilván ennek van egy nagyon durva íze, tehát hogy minden mai napig el tudom magamról mondani, hogy kreatív embernek tartom magamat, és nagyon kíváncsi embernek tartom magamat.

Tehát hogy nyilván azért lettem vállalkozó, mert ez minden mai napig bennem van, és az a kíváncsiság, az újnak a megismerése, az új dolgok felfedezése, az nagyon vonz. Az mindig is egy húzóerő volt az életemben. És nyilván itt erre tapadt rá ez, ami benne van az emberben amúgy is, csak egy rossz...

[Korompay Márk]
Igen, ez tud nagyon veszélyes is lenni.

[Sárosi Róbert]
...témát talált magának, vagy egy rossz kapcsolódási pontot, és ugye ebbe belekapcsolódtam. És ugye itt nem állt meg, hogy akkor füvezés volt, vagy ilyesmi, hanem ugye akkor találkozott az ember, vagy találkoztam én magamról veszélyleg, de találkoztam az egyre komolyabb drogokkal. Jött az LSD.

Én mondjuk az ekztázit azt nem próbáltam ki, de totál mindegy, most nem akarom felmenteni magamat, mert a többi ugyanolyan gáz. Sőt, mindegyiknek meg volt a nagyon nagy veszélye, és akkor jött az LSD. Ugye a gomba, aminek hasonló, tehát a halucinogén szer, jöttek ezek sorra.

Aztán utána, ez ugye abba az irányba viszi el az embert, hogy mindig a hétvégén egy pár órára úgy vélet, hogy megéled az életedet, és a kettő között van egy ilyen szürke híd, amin át kell menni. Ez nagyon színes, szagos, intenzív, ott vannak az emberek, nyilván ezek a drogok is, tudatmódosítószerek, és keresztényként utólag megértettem, hogy a szellemvilággal is kapcsolatba hozzák az embert, de hogy egy teljesen más állapotba kerül, és nyilván ez egy abszolút menekülés is volt abból a kontextusból, amit láttál. Tehát, hogy az a depressziós, kilátástalan kontextusban.

[Korompay Márk]
Ez a pár órára legalábbis.

[Sárosi Róbert]
Így van, így van. Tehát, hogy ez ad ott, de utána mindig így ebben visszasüljedsz, és akkor főleg, amikor egyedül vagy, akkor hirtelen úgy megüt az egésznek a szele, hogy ezt miért csinálod, mi ennek a célja. De aztán mindig jönnek olyan ingerek, hogy ez így kisöpri, mint egy szél így kifújja belőled, és megint ugyanott találod magad.

És nyilván ebbe az, hogy az a baráti kör, az nagyon húzza az embert. Igen, az a társaság az. Az a társaság az abszolút.

És ugye akkor ehhez elkezdtek csatlakozni, ugye a keleti vallások felé való érdeklődés, etc. De én azt gondolom, hogy az egésznek a legmélyebb pontja az az volt, amikor öngyilkossági gondolataim támadtak, és azt, hogy már nem érdekel, hogy hova tovább a drogokkal, jó lenne kipróbálni a kokaint meg a heroint. És hogy esetleg jó lenne úgy kilépni az életbe, valahogy mondjuk egy aranylövéssel, ugye az úgy beadott heroin, amiből utána nem jön vissza az ember, tehát halállal végződik.

Tehát hogy ez volt az egész.

[Korompay Márk]
Hány éves voltál, amikor erre a pontra eljutottál?

[Sárosi Róbert]
Pontosan nem tudom a dátumot, de olyan 13-15.

[Korompay Márk]
És akkor ennek ellenére azért még évekig ebbe azért benne voltál.

[Sárosi Róbert]
Benne voltam, tehát hogy nyilván azért mindig valahogy, szerintem az egészben, és nyilván ez utólag áll össze az embernek, amikor megtér, és nekem is utólag állt össze, hogy megtértem, és akkor így visszanézel, hogy a kegyelen már hogy dolgozik az életedben. Kirúgtak a középiskolából. Azzal, hogy kirúgtak a középiskolából, felszámolódott az a nagyon intenzív, folyamatos kapcsolat ezzel a társasággal.

Mert nem voltam bent napközben ebben a társaságban. Nagyon sokat voltam egyedül. Egy másik társaság kezdett el köröm kiépülni.

Már nem is tudom, hogy hogyan. Talán ennek a központja az volt, hogy akkor elkezdtem lejárni napközben egy ilyen, tudod, akkor még voltak ezek az internetkávézók, vagy ilyen game klubok otthon, nem volt az embernek olyan gépe, és akkor lejártunk játszani, és ott azért egy másik kör volt, és akkor így elkezdett egy ilyen. De attól még ebben benne voltam, csak nem annyira intenzíven.

És ez az, amit utólag látok, hogy ez egy nagyon-nagyon jó pillanat volt. Nyilván utána se szűnt meg a drogozást, de inkább az volt, mondjuk, hogy az egyik öntselásból került az ember a másikba, hogy akkor most már tudományosan fogok drogozni, és akkor utána olvasok, mi a mechanizmus, ahogy működik. Mert azt gondoltam, hogyha én ezt a tudatommal uralom, tehát tudom, hogy mi történik, akkor tudom uralni a szert, meg tudom uralni, mi történik.

[Korompay Márk]
Őt ugye nemcsak, hogy uralod, hanem még pozitív tulajdonságot. Gokorruházod, felruházod, meg vársz tőle pozitív hatásokat, hogy a személyiségedre ez akkor milyen jó hatással lesz, meg az egészségedre. Ugye rengeteg ilyen szakirodalom van gyakorlatilag, ami alátámasztja, és ez ugye meg alapozott annak, hogy vannak országok, az Egyesült Államok, rengeteg állama, meg Nyugat-Európa, hogy gyakorlatilag már orvosi célra használják, nem csak a cannabis-t, hanem a varázsgombát, meg tényleg a durvább tudatmódosító szereket is.

De hát aki tényleg próbálta, és benne volt, az tudja, hogy igazából eltörpül, majd aztán eltűnik teljesen bármiféle pozitív hatás a drogoknak, mert alapvetően az egészségügyi hatásokon kívül a legdurvább hatás az a teljes motivációvesztés minden más területére az életre vonatkozóan, tehát hogy semmi más nem érdekli az embert, csak az, hogy mikor tud újra betépni, mikor tud újra a tudatmódosított állapotba kerülni.

[Sárosi Róbert]
Így van, ebbe az államvilágban. És nagyon érdekes, hogy azért ezt a pontot be tudom azonosítani annak, hogy itt már elindult egy változás, elindult egy távolodás ettől az egésztől. És nyilván most nagyon sokat beszéltünk arról, hogy mi a kontextus, de szerintem nagyon fontos megérteni, hogy én itt tényleg egy teenager kamaszkorban vagyok ebben az állapotban.

És ugye aztán sikeresen elvégeztem a középiskolát egy másik helyen, akkor már azért komolyabban vettem, picit ebből visszavettem, mert akkor azért megérintett az, hogy itt nagyon félre lehet menni az életben, de nem szünt ez meg teljesen, csak mondjuk egy picit a hangsúlyok változtak. És ugye a nagy álmom az volt, én ugye akkor elektronikuszzenével elkezdtem foglalkozni, nyilván abból a megfontolásból, hogy majd én ott leszek a színpadon, és hogy az emberek engem szeretni fognak.

[Korompay Márk]
De mint egy DJ?

[Sárosi Róbert]
Nem mint DJ, inkább, igen, inkább mint egy ilyen zenei produkcer, próbáltam zenekarokat alakítani, nagyon kísérleteztem az elektronikuszzene, szinfonikuszzene, ilyen jellegű dolgokkal. De hát ugye a keleti vallások drog miatt, ugye ez leginkább a, mondtam, hogy a Drum and Bass-ből indult el, tehát hogyha valaki tudja, az egy nagyon gyors zenei stílus, de ebben a pillanatban már azért inkább az ambient. Tehát ugye az egyik legrosszabb zenei stílusok világában találtam magamat.

És ugye én nagyon fel akartam lépni a szigeten, hogy az hú, akkor mekkora lesz, akkor az instant hírné, meg minden. De ebben az időszakban történt egy olyan dolog, hogy felvettek engem egy egyetemre Veszprémbe. De valami miatt, és ez a második ilyen isteni beavatkozás az életembe, elment a kedvem attól, hogy én ebbe az egyetemre menjek.

Hiába vettek föl talán irodalom szakra, tehát hogy ilyen irányba akartam továbbmenni, de elillant ez az inspiráció erre, és emlékszem, hogy nyáron, tehát még nem kezdődött el a szorgalmi időszak, nyáron, egy ilyen július-augusztusi időszakban, így böngeztem az internetet, és szembejött egy banner, hogy kommunikáció. És hirtelen azt éreztem, hogy én nem akarok menni az egyetemre, én inkább ezt az OKS képzést akarom elvégzezni, ez mennyivel jobban hangzik. És jelentkeztem.

És hát ugye itt több szál összekötődik, ezzel párhuzamosan jelentkezett ide egy személy ebbe az iskolában, akit egy barátnője egy keresztény táborba hívta förre a figyelmet, hogy gyere ide, gyere ide, hogy gyere el ebbe az iskolába. És ugye ő is itt bekerült ebbe az iskolába, én is bekerültem ebbe az iskolába, és így továbbra is ment ugyanaz az életmód, tehát ugyanaz a füves életmód, az a lógus életmód. Ugye itt már egy nagyobb szabadságot is éreztem erre, mert hogy ugye azért ez már nem a középiskola, ez már nagyok vagyunk, már egyetem, vagy ez a OKS képzés.

És volt egy pillanat, amikor ez a személy, így hallottam, hogy így beszélget a Bibliáról egy akkori osztálytársammal, és kérdeztem, hogy így odaülhetek-e, és akkor így hallgattam a beszélgetést. És az volt benne nagyon érdekes, hogy én addig is nagyon sokat hallottam a Bibliáról, Istenről, Jézus Krisztusról, de leginkább mondjuk én történelmi felelkezeti aspektusból, meg ugye azzal a diszonáns áttéreleméről beszéltem korábban. És éreztem, hogy itt valami teljesen más van.

Ő úgy beszél erről, hogy nem beszél róla, hanem ezt megéli, ezt átéli, ez átjárja az egész személyiségét. És akkor a vonzást kezdett rám gyakorolni, hogy állandóan akartam vele erről beszélgetni, és érdekelt ez a téma. És nyilván ő egy lány, és nem akarta azt, hogy egy világi drogos fiú rányomuljon, mert hogy ezt ő akkor...

Annak értékelt? Annak értékelt, hogy én állandóan vele akarom tölteni az időt az iskolába, és mindig kérdezgetem ők mindent. És azért bedobta, hogy ő a hídgyűlökezetébe jár.

Hogy ezzel majd lepattint? Nyilván azért, mert hogy ez eddig mindig bejött. Tehát mindenkinek, akivel eddig beszélt, és akart egy falat felépíteni, ott ugye mindig az volt, hogy a hídgyűlökezetéről úgyis az embereknek egy nagyon rossz képe van, most megint mondom, 2000-es években járunk, tehát, hogy aki ismeri a gyűlökezet körüli dolgoknak a történetét, tudja, hogy akkoriban a gyűlökezete ellen egy nagyon erős, negatív médiakampány ment.

És ez engem elkerült. Nem tudtam róla semmit. Az EGAG-on semmit.

Még több kérdést hozott inkább. Így volt, ez a végén nagyobb érdeklődést, és továbbra is mondom, a kreatív, kíváncsi ember, aki, hogyha egyszer egy témára rátapad, akkor az tényleg elkezd engem becsörlőzni, és ez is ilyen volt, de hát nyilván itt egyszerűen a kegyelem és Istennek az ereje húzott is be, és hogy ezzel nem lefattintott, hanem még felfiszkálta a kíváncsiságomat, és még többet kérdeztem. De mondom, és csak távolról bevillant, hogy mintha a tévében egyszer láttam volna, hogy az emberek hanyat esnek, és akkor megkérdeztem, hogy ez esetleg az-e?

Azt mondta, hogy az. Hát de ez még jobban kíváncsi váltatta. Vagy abszolút nem abban az irányban indult el ez a dolog, mint ő gondolta.

És az abban kezdett el kiteljesedni. Nyilván ő kívülről látta, hogy az én életem, hogy változik meg. Belülről ugye máshogy látod meg, mert ugye elkezdesz, tehát ott van előtted a Bibliának a tükre, és elkezded az igazi eszenciáját meglátni az életednek.

Hogy az, amiben benne vagy, amit eddig jónak gondoltál, vagy legalább nem gondoltál, mondom ebben az időben, mert nem gondoltam nagyon rossznak, mert hogy így meg volt ez ideologizálva. Tehát, hogy volt egy ilyen lendülete ennek a dolognak, de hogy ez hova vezet? És az a hova vezet az a pokol, ami létezik.

Tehát, ami nem mese, hanem az az örök kárhozat, ahol az ember nemhogy megszűnik létezni, hanem az örökké valóságig szenved azoktól a dolgoktól, amit testben elkövetett. És amivel szembe ment Isten igények, és amivel lázadásra használta a testjét, lelkét, szellemét. És ez elkezdett engem olyan erősen megérinteni, hogy rászkódni kezdett az életem.

És egyik napról a másikra létrejött bennem undor, például a kábítószerek után. Pedig most miről beszéltem az előbb, hogy már körülbelül egy évtizede ez bennem van az életemben. És azt gondoltam, hogy ha valaha is ez megváltozik, ez egy hosszú kiin szenvedéses lejövetel lesz a szerről.

És itt, mintha egy ilyen gyorsított felvétel történt volna, egyik pillanatról a másikra, tényleg, szó szerint undor jött létre bennem. Tehát nem tudtam ránézni, nem kívántam. Ugyanez a partiknál hívtak, és nem, most nincs kedvem menni.

Hívtak, nincs kedvem menni. Pedig mondom, jöttek a nagy előadók, akik addig rajongtak.

[Korompay Márk]
Ugye ez nem egy belső belülről fakadó dolog, mert ha az emberek ezt meg tudnák csinálni.

[Sárosi Róbert]
Ez nem belső, ezt én nem döntöttem el. Nem volt ez a célom, nem volt ez a tervem. Sőt, ez az összes tervemmel szöges ellentétben volt.

Tehát volt az életemnek egy íve. Voltak akkor is terveim, céljaim, és erre a vonalra nem volt felfűzve. Ez azon a vonalon teljesen kívülállt egy teljesen más, mondhatni, tényleg 180 fokos ellentétes irányba volt.

És tisztán emlékszem arra, hogy az volt az életemben a legnagyobb bizonyíték arra, hogy is ne létezik, hogy ezt nem én csinálom. Ez nem az én döntésem, hanem ez kívülről jön, mint egy mentő, mint egy segítség, amit rádoptak az életemre, és húznak ki ebből a fulladásból. És az, hogy egyszer csak azt éreztem, hogy ennek a személynek ígérjen meg, hogy soha többé nem nyúlok drogokhoz, és ez azóta is így van.

És akkor így elvágták. Azon a délutánon. Onnantól kezdve semmi, mondom, nem az, hogy semmi, hogy nem inspirált, hanem egyszerűen undorjott létre bennem.

Tehát a fájdnak pont az ellen. Teljesen. És ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy Isten létezik, Isten, hogy minden igaz, amiről eddig beszélgettünk, ami a Bibliában van, és elkezdtem ez iránt tényleg nagyon komolyan vonzódni, és nagyon megfogalmazódott bennem, hogy meg akarok térni.

Ez az egyetlen kiút abból a rossz irányból, amelyre megyek.

[Szignál]
Feliratot Készítették az Amara.org közösségét