Happy Day - 2024. 03. 19.

[Szignál]
Kezdődik a Happy Day, a Hit Rádió napi hit életi válogatása. Hallhatóvá tesszük a halhatatlant. Happy Day!

Hitvallás, megvallás. Mondjuk ki közösen Isten Igéjét, most a Hit Rádióba.

[Németh Sándor]
Mondjuk közösen, hogy az Úrnak az öröme, a mi erősségünk. És hisszük azt, hogy a názati Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ő az, aki meghalt a bűnökért és föltámadott a harmadik napon a halálból, és ő belé vetett hit által igazul meg az ember.

És hiszem, hogy aki hisz ő benne, az által ment a halálból az életre. Mert hiszem a názati Jézus Krisztus az örö istenek a báránya, ki elvette a világnak a bűneit. Ő a mennyből alászállt kenyér, aki életet ad az egész világnak, és mindazoknak, akik elfogadják őt és befogadják őt Isten fiakén.

És én hiszem, hogy kegyelmet adott nekem, hogy Isten fiává váljak, mert tőle újjászulettem, víztől és szellemtől, és Isten országanak a polgárává váltam, és megpecsételt engemet a teljes váltságnak a napjára, a Szentlélek által, és nem a félelem szellemét kaptam, hanem a fiúság szellemét, amely által Istent atyámnak nevezem. És hiszem, hogy a Szentlélek a szellememmel együtt tesz bizonyságot arról, hogy Isten gyermeke vagyok. És ezért a mai napon is fölgerjesztem a bennem lévő Isteni kegyelmi ajándékokat, és dicsérem, magasztalom, áldömőt, testemmel, lelkemmel, szellememmel, most és mindörökké, az Úr Izus nevében, Amen!

Dicsőség az Úrnak! Halleluja! Tapsoljuk meg az Urat!

[Diószegi Dávid]
Ászá után a fia Józsefát uralkodott Júdában, aki megerősítette királyságát Izraelországával szemben. Júda megerősített városaiban csapatokat állomásoztatott, helyősséget küldött a többi júdabeli városba, sőt, még azokba is, amelyeket apja, Ászá foglalt el Efraim területén. Az örökké való Józsefáttal volt, mert Józsefát azt az utat követte, amelyen régen ősapja, Dávid is járt.

Nem abba állókat vagy az egyéb bálványokat tisztelte, hanem teljes szíven, lélekkel apjaistenét, az örökké valót kereste és az örökké való parancsait követte. Nem úgy élte, hogyan Izraelországának népe. Ezért az örökké való megerősítette a királyságot Józsefát kezében.

Az emberek egész Júdából ajándékokat hoztak királyuknak, akinek gazdagsága és dicsősége egyre növekedett. Józsefát az örökké való útján járt, ezért szíve felbátorodott és egész Júdából kiírtotta a magaslatokat és az asera tiszteletére emelt oszlopokat. Uralkodás a harmadik évjében kiküldte néhány főemberét Júdavárosaiba, hogy tanítsák a népet.

Ezek a főemberek a következők voltak. Benha'il, Óbadjá, Zekarjá, Netanél és Mikál Jehú. Blévitákat is küldött velük segítségül, Semajáhú, Netajáhú, Zebadjáhú, Aszáél, Semirámót, Jehónátán, Adónijáhú, Tóbijáhú és Tóbadónijá ment a főemberekkel együtt.

Két pap is velük tartott, Elisáma és Jehórám. Magukkal vitték az örökké való törvényének könyvét, így járták be Júdavárosait és tanították az embereket. Emiatt az örökké valótól való félelem kerítette hatalmába a Júda körül lévő országokat, ezért nem mertek háborút indítani Józsefát ellen.

A filiszteusok közül is hoztak Józsefátnak ajándékot és adót ezüst pénzben. Az arabok közül valók pedig nyájakat hoztak, 7700 kost és ugyanannyi kecskebakot. Józsefát hatalma egyre növekedett.

Erődítményeket és raktárvárosokat épített Júdában, amelyekben nagy készleteket halmozott fel. Jeruzsálemben állandó és válogatott harcosokból álló hadsereget állomásoztatott. Nemzettségeik szerint ez a sereg a következő egységekből állt.

Júda törzséből, Adná vezér és a parancsnoksága alá tartozó 300 ezer válogatott harcos. Azután Jehóhánán, a maga 280 ezer harcosával, azután Zikri fia, Amaszjá, aki önként állt az örökké való szolgálatába és 200 ezer harcost vezetett. Benyámin törzséből, Eljádá, maga is bátor vitéz, akinek a parancsnoksága alá 200 ezer pajzsal és íjjal felfegyverzett harcos tartozott, azután Jehózábád és 180 ezer képzett harcosa.

Ezek mind a király szolgálatára álltak, és rajtuk kívül azok is, akiket ő Júda megerősített városaiban helyezett el. Jósafát nagyon meggazdagodott és mindenki tisztelte. Azután fiának házassága révén blokonságba került Achábbal, Izrael királyával.

Néhány évvel később meglátogatta Achábbot Samaria városában. Achább sok juhat meg marhát vágatott le, és nagy vendégséget szerzett Jósafát és kísérlete tiszteletére. Rábeszélte Jósafátod, hogy hadseregével együtt csatlakozzon hozzá, és együtt támadják meg Rámót-Gileád városát.

Achább, Izrael királya megkérdezte Jósafátot, Júda királyát. Válami össze Rámót-Gileád ellen! Jósafát ezt válaszolta.

Én is elmegyek akárcsak te, és népem is akárcsak a te néped. Veled leszünk ebben a hadjáratban. De mindenek előtt kért ki az örökkévaló tanácsát még ma.

Így hát Izrael királya összegyűjtötte az országába a prófétákat, négyszáz férfit, és megkérdezte őket. Indítsunk-e hadjáratot Rámót-Gileád elfoglalására, vagy mondjak le róla. A próféták mind bíztatták.

[Diószegi Dávid]
Vonulj fel, Isten a király kezébe adja azt a várost!

[Diószegi Dávid]
Jósafát mégis megkérdezte. Nincs már más prófétája az örökkévalónak, akitől tanácsot kérhetnénk? Akháb ezt válaszolta.

Van ugyan még egy, aki által az örökkévalót megkérdezhetnénk, de ki nem állhatom, mert nekem soha nem prófétál jót, csak rosszat. Mikályehú az, jémláfia! Jósafát erre azt mondta.

Ne beszéljen így, a király! Akkor Akháb szólította egyik szolgáját. Siess, és hívd ide Mikályehút, jémláfiát!

Izrál királya és Jósafát, Júda királya, mindegyik a magatrón székén, díszes ruhákba öltözve, Samária kapuja előtt ültek, előttük pedig a próféták prófétáltak. Az egyikük, Citkiá, Kenanáfia, vasszarvakat készítettet magának, és ezt mondta a királynak. Ezt mondja az örökkévaló, ezekkel fogod az arámiakat öklelni, amíg végleg elpusztítod őket.

A többi próféte is hasonlókat prófétált. Vonulj fel rám út Gilead ellen, és győzni fogsz, az örökkévaló a kezedbe adja őket. A hírnök, akit a király küldött, eljutott Mikályehúhoz, és ezt mondta neki.

Nézd, a próféták egyhangulag mindjót prófétálnak a királynak. Mondj te is valami jót, akárcsak ők. Mikályehú ezt válaszolta.

Amilyen bizonyos, hogy az örökkévaló él. Olyan biztos, hogy csak azt fogom mondani, amit Istenem mond. Amikor Akháphoz ért, a király őt is megkérdezte.

Mikályehú, indítsunk-e hadjáratot rám út Gilead elfoglalására, vagy mondjunk le róla. A próféta ezt felelte. Menjen rám út Gilead elfoglalására.

Győzni fogsz. Kezedbe kerül. De a király rá kiáltott.

Hányszor kell még megeskesselek, hogy csak az igazat mond nekem az örökkévaló nevében. Akkor Mikályehú ezt mondta. Láttam Izrael egész népét szétszorva a hegyeken.

Szana szét kóboroltak, mint a pásztornélkül maradt juhok. Az örökkévaló pedig ezt mondta. Nincs már ezeknek gazdájuk.

Menjen hát haza minden férfi békében. Ekkor Izrael királya ezt mondta Józsefátnak. Na ugye, nem megmondtam, hogy ez soha nem prófétál nekem jót, csak rosszat.

Akkor Mikályehú így folytatta. Halljátok az örökkévaló szavát. Láttam az örökkévalót a trónján, és az egész mennyei sereget jobb és bal keze felől.

Az örökkévaló ezt kérdezte. Ki fogja megtéveszteni Ahábot, Izrael királyát, hogy rám út Gilead ellen vonuljon, meg a harcban. Erre ki ezt, ki azt mondta.

Azután jött egy szellem. Az örökkévaló elé állt, és azt mondta. Majd én ráveszem Ahábot.

Hogyan? kérdezte az örökkévaló. Az így válaszolt.

Elmegyek és hazugság szelleme leszek Aháb minden prófétájának szájában. Az örökkévaló pedig ezt felelte neki. Rendben van, te vezess félre Ahábot.

Menj, és tedd meg, amit mondtál. Látod, Aháb király, az örökkévaló adta a hazugság szellemét a prófétáid szájába. De az örökkévaló magamondja kivesztedet.

Ekkor Cidkiá, kananáfia odalépett Mikályehúhoz, és pofonvágta. Igen, szóval az örökkévaló szelleme elhagyott engem, hogy rajtad keresztül szóljon? kérdezte.

Mikályehú így válaszolt. Meg fogod látni azon a napon, amikor rémülten egyik szobából a másikba futkosol, hogy elrejtőzz. Akkor Izrál királya megparancsolta.

Fogjátok meg Mikályehút, és vigyétek vissza Ámónhoz, a város kormányzójához, és Jóáshoz, a király fiához. Mondjátok meg nekik, ezt parancsolja a király. Zárjátok őt börtönbe, és tartsátok kenyéren és vizen, amíg békében vissza nem térek.

Mikályehú csak ennyit mondott. Ha valóban békességben visszatérsz, akkor nem az örök kivalószolt általam. Majd még felkiáltott.

Halljátok meg ezt valamennyien, és tudja meg az egész nép. Azután Izrál királya és Józsefát, Júda királya együtt felvonultak rám útgileád ellen. Izrál királya azt mondta Józsefátnak.

Te csak öltöz a magad királyi ruhájába, de én áruhát veszek, és úgy megyek a csatába. Úgy is tett. Más ruhába öltözött, és úgy indult a harcba.

A rám királya a csata előtt azt parancsolta a harci szekerek parancsnokainak.

[Diószegi Dávid]
Ne törődjetek senki mással, csak Izrál királyát támadjátok.

[Diószegi Dávid]
Amikor a csata közben a harci szekerek parancsnokai meglátták Józsefátot, azt hitték, hogy ő az Izrál királya. Ezért bekerítették, és mindannyian csak őt akarták megölni. Józsefát azonban az örökkévalóhoz kiáltott, aki megsegítette.

Isten eltérítette az arám harcosokat tőle. Ugyanis az arám harci szekerek parancsnokai észrevették, hogy nem ő az Izrál királya, és akkor otthagyták. Közben egy harcos csak úgy találomra kilőtte a nyilát, amely azonban éppen Izrál királyát találta el egy olyan helyen, ahol rés volt a páncélján.

Akháb szólt a harci szeker hajtójának. Fordulj meg, és vigyél ki a csatából, mert megsebesültem. A harc egyre hevesebb lett, ahogy telt az idő.

Akháb, Izrál királya estig a harci szekerébe kapaszkodva tartotta magát az arám sereggel szemben, de mikor a nap leszállt, meghalt.

[Speaker 6]
Tulajdonképpen az idő és az örökké valóság között nincs nagy távolság, csak ahogy valaki mondta, egy levegővétel. Vagy mondanám levegő lehelés. Kileheli az ember a levegőjét, és már is az időből bekerült az örökké valóságba.

Tehát ez nagyon közel van, de nem mindegy, hogy az örökké valóságnak melyik dimenzióba vagy realitásába lép az ember. Ezért rendkívül fontos, hogy ma, amikor hallod Isten beszédét, ne keményítsd meg a szívedet, hanem fogadd el Istenek az igéjét, mert Isten igéje élet, szellem, az adja meg a lelkedés szellemet számára az örökkéletet már most. És amikor Jézust elfogadod abban a pillanatban már, a lelkedés a szellemen, a názáti Jézus Kisztus egetlő áldozatába, szabadító munkájába, vetett hit által örök életet nyer.

És ettől a pillanattól fogva a lelkedben is a szellemetben, bizog benne a valóságos a hited, létrejön egy belső meggyőződés, és akkor már az idő se félelmet nem fog okozni neked, és az idő elmúlásával szemben semmiféle pótselegvés van, mahajnációt nem dolgozol ki saját magadnak, hogy elfelejtsd a végzetedet, mert nincs már végzeted. Jézus Kisztus ettől megváltott bennünket.

[Sárosi Renáta]
Bizonytalanul álltam fel. Micsoda hihetetlen egybeesés, hiszen ez a pásztor nem ismerhetett sem engem, sem Milton Hansent. Vajon tényleg maga Isten adta nekem ezt az üzenetet?

Még hozzá egy ilyen érthetetlent? Isten dolgait tartsátok szem előtt, mondta Milton. Tudtam, hogy ez alatt a teológia értendő, ám azt is tudtam, hogy a figyelmem, bármennyire is szégyeltem, sokkal hajlamosabb a Sakarian család ügyeire összpontosítani.

A következő év két meghatározó eseményt hozott a családunk számára. Az első Gerardin lányunk megszületése volt 1938. októberében, a második pedig a rákövetkező tavasszal, a 22 éves Luszi hugom halála.

Pontosan egy idős volt Rózzal, és a legszebb a hugaim közül. Egy finom és ragyogó teremtés, aki arról elmodott, ami abban az időben meglehetősen szokatlan volt az örménylányok körében, hogy tanítónő lesz. A Whittier College, ahol a tanulmányait folytatta, a temetése napjára bezárt.

Korábban még sosem volt arra precedens, hogy így adozzon az iskola egyik diákja emléke előtt. Hirtelen azon kaptam magam, hogy több évvel teltével ismét felteszem magamnak a nagy kérdéseket. Mi célból vagyunk itt?

Mi a halál értelme? Na és az életé? Miközben ezeken a dolgokon gondolkoztam, körbetekintettem a Glastreet-i gyülekezetben összegyűlt barátokon és családtagokon, akik az ilyenkor szokásos, halotti megemlékezésre jöttek el.

A halál az örmények között a teljes rokonság összegyülekezését jelentette, a legközelebbi rokonoktól kezdve a legtávolabbi, házasságkötés általi másodunokatestvérekig. A temetést követően a hagyomány értelmében egy formális ültetett vacsorára került sor. Örményországban, ahol a rokonoknak akár 150 kilométert is meg kellett tenniuk hazáig a rögös hegyi utakon, az étkezés elengedhetetlen fontossággal bírt.

Azonban itt, Kaliforniában a temetést követő közös étkezés inkább a családi összetartozás szentségét demonstrálta. Édesapám mellett ültem, az istentiszteleteknek otthontadó teremben felállított, hosszú asztal egyik végén, és néztem a másik végét, ahol édesanyám ült. Mellette rózfoglalt helyett, Geri babával az ölében, a négyéves Richard pedig mellette ült.

Magadrich Mussegan nagybácsi néhány évvel korábban meghalt, de Richard mellett ott ült Magadrich fia, Aram, mellette pedig az ő fia, Henry. Aztán következett apám hat nővére és a férjeik, valamint a megmaradt négy hugom, Ruth, Grace és Roxanne, szintén a férjük és gyermekeik társaságában. Értelen még Florence-t is, örménymércével nézve, felnőtt nőnek láttam a maga tizenöt évével.

A többi asztalnál pedig az unokahugok, unokatestvérek, sógorok és sógornők, valamint a még távolabbi rokonok végtelen hada ült. És sikeresek voltunk valamennyien. Erős és büszke emberek mind.

A férfiak markáns derékbőséggel, a nők pedig suhogó fekete sejem ruháikkal adták ennek tanúbizonyságát. Arra a proféciára gondoltam, amely valamennyi jele lévőt ide, a bővölködés földjére hozott. Megáldalak téged, és bővölködővé teszlek.

Ígérte Isten még karakalában, és ahogy körbenéztem, láttam, hogy ezt meg is tette. Ám a proféciának volt egy másik fele is. A magodat áldással teszem a nemzetek számára.

Vajon ezt a részt is betöltöttük? Vajon áldást jelentünk bárki számára is? Bizonyos értelemben igen.

Ezek az emberek mind jó szomszédok, jó munkások, jó munkahadók voltak. De vajon ez minden? Nem lehet, hogy ez legyen minden, mondtam Róznak miközben hazafelé tartottunk Dámniba.

Tudom, hogy Isten arra kér minket, hogy tegyünk valamit másokért is, csak azt nem tudom, hogy mit. És így kezdtem igazán odafigyelni a következő néhány hónapban azokra az emberekre, akikkel nap mint nap együtt dolgoztam. Nagyon sokan voltak, nem csak a mi tehenészeink, hanem a takarmánykereskedők, teherautósoförök, a teljes üvegbeszállítók.

És egy meglepő felfedezést tettem. Ezek a férfiak sohasem beszéltek Istenről. Eltelt egy kis idő, mire az elmém betudta ezt fogadni.

Isten számomra olyan valóságos volt, mint Róz és a gyerekek. Minden napon, minden pillanatának része volt. Természetesen tudtam, elméleti szinten, hogy vannak emberek, akik nem ismerik őt.

Hiszen a misszionárius csoportok éppen ecélból alakultak, hogy a csendes óceán távoli szigetein szolgáljanak. De az, hogy itt Los Angelesben, ahol minden sarkon volt egy gyülekezet, élhetnek olyan felnőtt személyek, akik nem hisznek, soha még csak eszembe sem jutott. Most, hogy eljutottam erre a felismerésre, vajon mit kellene tennem?

Miközben egyik éjjel ezzel kapcsolatban imádkoztam, egy igazán rémisztő jelenet perget le az elmémben. A helyszín a Lincoln Park volt, egy hatalmas terület fűvel és fákkal benőve Downy-tól 15 kilométerre, ahova gyakran mentünk piknikezni. Egy nyári vasárnap délutánon akár négyezer ember is ülhet a leterített pokrócokon.

Ám a lelki szemeim előtt lejátszódó jelenetben érthetetlen módon egy színpadon álltam, körülötte mindenfelé piknikező emberek, és Jézusról beszéltem nekik. Másnap reggel azonban, ahelyett, hogy kialudtam volna magamból az egészet, ez a képtelen gondolat még mindig ott motoszkált a fejemben. Miközben a nyakkendőmet kötöttem, megemlítettem Róznak.

– Képzeld, drágám, egyfolytában egy vad jelenet játszódik le bennem, egy színpadon állok és egy tömeg előtt beszélek, a Lincoln Parkban – fejezte be a mondatot. Hátad fordítottam a tükörnek, hüvelykúlyammal a nyakkendő félig megkötött csomóját tartva. – Pontosan ez jár az én fejemben is – mondta.

– Egyszerűen nem tudok szabadulni tőle, de annyira őrült ötletnek tűnt, hogy nem akartam elmondani neked. Csak álltunk és pislogtunk egymásra a napfényes szoba közepén, kicsit azon gondolkodva, vajon milyen gyakran történnek még velünk életünk során ilyen, mindennapinak nem nevezhető megtapasztalások. Akkor azonban ez egy furcsa egybeesnésnek tűnt csupán.

És értelmetlennek is. – Ismersz engem, Róz. Ha egyszerre kettőnél több ember előtt kell beszélnem, annyira zavarba jövök, hogy még a saját nevemet is elfelejte.

Felgazdálkodó voltam, lassú gondolkozású, és még lassabban beszélő. Tudtam, soha nem lennék képes szavakba önteni, hogy mit jelent számomra Jézus. Róz volt az, aki nem engedte elillanni ezt a gondolatot.

Emlékszel, azt kérdeztük Istentől, hogy mit kell tennünk. Mi van akkor, ha ez a válasza? Máskülönben, hogyan juthatott volna egyszerre mind kettőnk eszébe ez a furcsa gondolat?

[Petrőcz Katalin]
– A mai hit köznapokban nyelvtanulásról lesz szó, de elmondhatjuk, hogy ez valóban ez a nyelv, több, mint nyelv, és a tanulása is több, mint nyelvtanulás. Szeretettel köszöntöm a Stódióban, dr. Grüll Tibornyi, dr.

Grüll Eszter, szervusz Eszter. Összehúztad a szemed? – Nem erről volt szó.

– Nem erről volt szó. De hát azért szeretnék arra is kitérni, hogy hát tudós házaspárról van szó, nyilván a férjedet is ismerik már az ATV-ből is, mint történészprofesszort, és ebből is látszik, hogy ez a tudomány, ez mennyire életszerű, hiszen egy komoly nagycsalád mellett gyakoroljátok az ó-görögnek a művelését, ami lehet, hogy egy kicsit úgy rémisztő így elsőre, vagy nem tudom, hogy a Szentpál Akadémia mi a tapasztalatod, hogy kell egy ilyen akadályt átvenni mindenkinek, hogy igen, ez fontos is, ez nem ó, hanem ez nagyon is új és nagyon is életszerű.

[Grüll Eszter]
– Én is szeretettel köszöntöm a hallgatókat, és köszönöm szépen a lehetőséget, hogy válaszolhatok Katinak a kérdéseire. Az, hogy le kellek küzdeni akadályt, amikor az ember elkezd ó-görögül tanulni, erről inkább a hallgatókat kéne megkérdezni a Szentpálon. Nekem már ez olyan rég volt, hogy nem emlékszem, engem mindig vonzott a nyelvöknek a tanulása, tehát hat éves koromtól kezdve tanultam nyelveket.

– És saját elhatározás volt, vagy a szüleid pértek? – Nyilván volt, ami nem saját elhatározás, mondjuk ilyen volt az orosz, de például a 13-ös koromban már elkezdtem latinul tanulni, tehát az pedig spontán kezdődött az ó-görögöt és ó-hébert, és én választottam, én szerettem volna. Ebben voltak érdekes élmények is, amik hozzájárultak ehhez, de egyszerűen nagyon élveztem, és mindig nagyon vonzottak ezek a nyelvek.

Kicsit a rejtfényfejtéshez hasonlítanám, tehát tényleg nem könnyű nyelvekről van szó, különösen az ó-görög és a héber esetén a latint talán egy kicsit könnyebb, de viszont egy olyan nagyon gazdag világban vezet be bennünket. Én még megtéretenül kezdtem el ezeknek a nyelveknek a tanulását, úgyhogy igazából nem láttam a célját, értelmét, csak magát a folyamatot élveztem, és az egyetemen folytattam a tanulmányaimat, és amikor megtértem, akkor nyert az egész értelmet, tehát rájöttem, hogy nagyon-nagyon jó, hogy ezt a pályát választottam, mert először nyilván a magam számára közelebbé vált a Bibliának a nyelve, de utána pedig másoknak is ezt át tudtam adni, például a Szentpál Akadémián.

És maga a görög nyelv az, hát élő is, meg nem is, mert ugye van létezik új görög nyelv, amit görög országban beszélnek, de ez eléggé átér az ókori klasszikus görögtől. A görög nyelv sosem volt egységes, kell tudni róla, mert ugye földrajzilag nagyon szabdal területen használták, és mindig nyelvjárásokra szakadt, ezért ógörögül szinte azt tudom mondani, nem is lehet megtanulni minden szerzőnél, akivel megismerkedtünk az egyetemen új nyelvjárást, egy új nyelvezetet kellett elsajátítani, és ez igaz az új szövetségre is, tehát annak is megvan a külön nyelvezete. Az viszont egységes, tehát az új szövetségek egységesek?

Azt tudom mondani, hogy egységes, nyilván vannak stílusvali különbségek az egyes szerzők között, érdekes különbségek, de egy egységes nyelvről van szó természetesen.

[Petrőcz Katalin]
Minek köszönhető szerinted, hogy pont ez a új szövetségi nyelv egységes?

[Grüll Eszter]
Ez egyrészt azért, mert akik írták az új szövetséget, ők földrajzilag és korban közel voltak egymáshoz, másrészt pedig azért, mert volt egy forrásuk, amiből valamennyire táplálkoztak részben, nem teljesen, ez pedig a szeptolginta volt, az Héber-Ósz szövetségnek a görög forrítása, tehát az már adott nekik egy speciális szókincset is, ahol kellett. Tehát a görög azért már belépett ezek szerint az Ósz szövetségbe? Belépett az Ósz szövetségbe, sajnos arra szerintem nem lesz időnk, hogy el is kiterjünk, tehát maradjunk az új szövetségnek.

De ez a kett csináláshoz hozzátartozik. Igen, és aztán később is folytatódott a görög nyelvnek a formálódása, nyelvjárásokra szakadása, és azt tudom mondani, hogy a mai új görög nyelv az annyira eltértől, hogy én nem értem meg az új görögöt. Tehát én megtanultam az ó görögöt, ez nekem nem elég ahhoz, hogy a mai hallott vagy olvasott nyelvet értelmezem.

Egy-egy szót tudok lefejebb értelmezni. Gondolom, ez a Héberrel is így van. A Héberrel viszont azért nincsen így, mert az közben megállt a fejlődésben, és a 19.

század végétől az Ó Hébert, majdnem a Bibliai Hébert, egy kicsit későbbi változatát elevenítették föl, és azért az sokkal közelebb áll a Bibliaihoz, mint az új szövetségi göröghöz. Te egyébként mind a kettőt oktatod? Előfordul, hogy Hébert is, tehát én Hébert is tanultam, és volt már olyan időszak, hogy Hébert is tanítottam, de most főleg a görögöt, néha latint is tanítok.

Tehát a görögnyelv az, remélem, hogy ez követető volt, ez a magyarázat. Még annyit róla, hogy ez egy indulrópanyelv, tehát vannak hasonlóságai a szerkezetében, például a németház, oroszhoz lehet leginkább hasonlítani, de valóban egy viszonylag nehéz nyelvnek számít, de én ezt pozitívunként szoktam mindig értékelni. Tehát a görögnyelv az nem egy olyan szabályos, merev nyelv, amelyet megismerjük, amikor tanuljuk, hogy megtanuljuk a szabályokat, és utána azokat alkalmazunk, és működik.

Görögnél megtanuljuk a szabályokat, és utána vagy működik, vagy nem, mert a görög nem tudja magán elviselni ezt a szabályoknak ezt az igályát, hogy úgy mondjam, tehát egy sokkal szabadabb szellemű nyelv. Én mindig azt szoktam mondani a védekezésképpen, vagy a görögnyelv védelmeképpen, ez a Hébert, és egyébként igaz, hogy Istennek ezek a nyelvek tetszettek, tehát ez a szabad szelleműség tetszett, nem pedig a latinnak a merevség, nem azt választotta az igények továbbadására, úgyhogy tessék ezt elfogadni. De talán ez szellemileg is van ennek jelentősége.

Biztos, hogy van jelentősége, még annyit, hogy viszont a szókincse, annyit, de annyi görögszó él tovább a modern nyelvekben, hogy nem annyira ismeretlen, tehát nagyon sok görögszót tudunk mihez kapcsolni, és könnyű őket megtanulni. Úgyhogy ez viszont egy nagy könnyűség a tanulásokkal.

[Petrőcz Katalin]
És szerinted azok a szavak, amik tovább élnek, a megfelelő jelentéstartalommal élnek tovább, vagy nagyon sokat torzultak?

[Grüll Eszter]
Ez változó. Ez változó. Például ami mi használunk matematikában, hogy trapéz, az például eredetileg asztalt jelentett, és átvitt értelemben pedig bankot, pénzváltót.

Mert ugye az asztalnak van egy viszonylag trapéz formája.

[Petrőcz Katalin]
Ez is egy szabálytalan forma, mert ma már négyszögletes, téglalapú.

[Grüll Eszter]
Vagy köralapú. Nem hiszem, hogy pontosan trapéz formájuk vaj, de mégis azért a négyzet is, meg a téglalap is trapéz, mert a matematikánál vagyunk. Tehát a lényeg az, hogy ennek eléggé megváltozott a jelentése, de mégis tudjuk hozzá kapcsolni, és akkor könnyen meg megjegyezni magát a szót.

Úgyhogy nem annyira idegen a tanulóktól, és amit leginkább pedig nyerünk fel az, hogy az új szövetséget úgy tudjuk olvasni, ahogy magyarul vagy más nyelveken sohasem. Tehát olyan mélységeihez tudunk eljutni, amire nem alkalmas a legjobb, a legihletettebb, legkarizmatikusabb fordításom, ez a meggyőződésem. És ez mivel magyarázható?

Hát az, hogy ez az eredeti, ez az originál, amit Isten lediktált az ő embereinek, és ez az, ami a legkevésbé torzult formában közvetítésednek az akarnadáltat. Minden fordítás szükségszerűen elvesz belőle, tompítja, mert nem felelnek meg egyik nyelven sem a szavak, sem a nyelvtani kategóriák annak a kifejezésére, amit lefordít a fordító.

[Petrőcz Katalin]
Tehát Isten lediktálhatta volna Héberül is, vagy más nyelven?

[Grüll Eszter]
Nyilván lediktálhatta volna, de nyilván az volt az oka annak, hogy görögül született az új szövetség, hogy ebben az időben, a Mediterráneumnak a keleti felében ez volt egészen az itáliai, tehát az olasz csizmáig, ez volt a használat, és mindenki által ismert nyelv, vagy első, vagy második nyelv, attól függően, hogy kiról volt szó.

[Petrőcz Katalin]
Tehát akkor ez a fajta választás, ez hogyan értelmezhető szerint? Tehát, hogy ezt a térséget választotta, hogy itt diktálja le, ahol ezt a nyelvet használják?

[Grüll Eszter]
Ezt a térséget választotta, itt voltak az ő felkent emberi, ezt a nyelvet ismerték, használták, vagy elsődlegesen, vagy másodlagosan, inkább persze az új szövetség írói másodlagosan, de ismerték a görög nyelvet, és ezt a hallgatóság megértette. Többé, kevésbé, tehát nyilván volt, ahol tolmasa volt szükség, de alapvetően megértették. Ez olyan, hogyha ma jönne el az evangélium, tehát ma válna testi Jézus Krisztus, akkor nyilván az angolt választana Isten, mert most ez az a nyelv, ami a leguniverzálisabb nyelv.

De akkor viszont ez nem tudna ilyen mély lenni. Ezt én nem mondom. Ezt már nem akarom tovább gondolni.

Igen.

[Petrőcz Katalin]
Viszont a nyelvtan is említette, tehát, hogy nemcsak a szavak, hanem maga a nyelvtan is képviseli azt a fajta fogalomrendszert, vagy szolgálja minden esetre.

[Grüll Eszter]
Igen, szolgálja, és erre majd fogok is példákat mondani, de nem szeretnék ennyire előre sietni, mert előtte még arról beszélnék, hogyha lehet, hogy felolvasnék egy ígét, illetve idéznék egy ígét a jelenések könyvének majdnem a nyitóversét, ami úgy szól, hogy boldog, aki olvassa és akik hallgatják ennek a proficiénak a beszédeit. Erre nem biztos, hogy minden olvasó eddig felfigyelt erre a mondatra, de egyrészt érdemes arról a szituációról beszélni, amiben ez elhangzott. Nem volt ugye akkor még úgy elérhető a Bibliának a könyve, mint ma mindenkinek a polcán ott van négy-öt példányban ingyen osztogatnak Bibliákat, hanem az ritkosság volt, vagy kincs volt, hogyha valaki bírtokolt egy tekercset, amin Bibliának valami könyve volt található, és ezért nagyon gyakran úgy ismerkedtek meg a Bibliának a szövögével, hogy valaki felolvasta az ő tekercséből, akik körbültek és hallgatták. És már ez is meggondolandó, hogy mennyirevel értékesebb volt az ő szemükben a Biblia, tehát ma emiatt is könnyen degradálódik az értéke, mert annyira könnyen elérhető. De nem is ez a, a másik pedig, hogyha nyelvfi szempontból megnézzük ezt a mondatot, az, hogy olvas, az úgy van görögül, hogy anaginoszko, és ez a szó, ez összefügg a ginoszko igében, ami azt jelenti, hogy ismer, tud, ért.

Tehát ez azt jelenti, hogy az olvasásnak értő olvasásnak kell lennie, és tehát nem csak annyi, hogy felolvassuk, elhadarjuk, hanem meg is kell érteni közben azt, amit olvasunk. És még azt is hozzátenném ehhez, hogy az ókormán teljesen elterjedt volt a hangos olvasás, tehát nem volt jellemző a néma olvasás. Lázsa szerecsenkó mornik, amikor ült a szekéren, hangosan olvasta föl Ézsa és tekercsét.

Mondjuk igaz, hogy nála, hiába olvasta hangosan, még így sem értette meg. De szerette volna. De szerette volna, de ez egy jellemző példa arra, hogy mindig hangosan olvastak ebben a kormán.

És ha belegondolunk némán, gyorsabban olvasunk, hangosan olvasva, lassabban. Minden olyan folyamat, ami lassítja a befogadást, az úgy gondolom, hogy az megértést könnyíti a számunkra. És ha emlékszünk a királyi törvényre, a Mózes V.

könyvében található, ott szerepel az is, hogy a királynak másolnia kellett a törvényt. Ha másoljuk, ha fogjuk az igét, és másoljuk, az is lassítja a befogadási folyamatot. És azt gondolnám, hogy minden olyan folyamat, ami lassítja, az segíti a megértés.

És például ilyen, hogyha idegen nyelven olvassuk a Bibliát, például akár még angolul is, mert lassabban olvassuk, más dolgokra csodálkozunk rá, mint hogyha magyarul olvassuk. De a legesleg jobb, hogyha az eredeti nyelven tudjuk olvasni, természetesen, tehát az ószövetséget héberül, az új szövetséget pedig görögül. És erre most már ugye vannak segédeszközök is, Bibliaprogramok, szótárak, könnyen elérhetők mindenki számára.

És azt tudom mondani, hogy érdemes ezeket is használni, mert egy-egy szó is olyan külön világot, meg új kielentést tud adni az embernek, ami miatt érdemes kutakodni. És hogyha megengedek, akkor erre mondanék néhány példát. Sőt, nagyon örülök neki.

Az egyik a kolossi levélből volna. Ugye szoktuk azt mondani, hogyha valaki tanácsot kér, a keresztény, hogy hogy döntsön egy helyezetben. És akkor mindig azt mondjuk neki, hogy hát amiben békességed van.

Ez egy ilyen keresztény szavajárás szinte. Amikor fordítottuk a kolossi levelet, akkor jöttünk rá, hogy ez mennyire bibliai, hogy szinte szószerint ez van az eredeti szövegben. Úgy szól a Károli a 3.15-ben, hogy az Istennek békessége uralkodjék a szívetekben. És ott az eredetiben az van, hogy az Isten békessége legyen döntőbíró a szívetekben. Tehát ez teljesen... Az Istennek a békessége döntse el azt, hogy merre, jobbra vagy balra menjek, mit csináljak, hogyan döntsek.

Aztán a másik nagyon izgalmas szó, amit nemrégiben jöttem rá erre, az egy korintus levélben található, ahol foglalkozik más helyen is, de itt is foglalkozik a 7. fejzedben pálapostal azzal, hogy tulajdonképpen minden ember rapszolga. Tehát vagy a bűnnek a rapszolgája, vagy pedig Istennek a rapszolgája.

Istennek az olyan értelem, hogy Istennek a tulajdona vagyunk teljes mértékben, ő rendelkezik velünk. És ott azzal úgymond vigasztalja a természetes szinten rapszolgákat, hogy gondoljanak arra, hogy az úrban elhívott a rapszolga, az az úrnak a szabadosa. És ellenkezőleg, aki szabad emberként hivattatott el, az pedig a Krisztusnak a rapszolgája.

Tehát, hogy igazából mindenkinél megvan mind a két állapot. És ott szerepel ez a régias magyar szó, ez a szabados, amire valószínűleg kevesen figyelnek föl. Tehát nem a szabad szót használja itt a görög sem, hanem az ap eleutharoszt, ami egy speciális jogi viszonyt jelentett az ókormon, a római birodalomban.

Ma nem annyira tudom ezt mihez hasonlítani, tehát ez azóta megváltozott. Ez azt jelentette, hogy ha valakit felszabadított egy gazdag ember, egy rapszolgáját, akkor nem váltott tőle teljesen független emberré, hanem hálával tartozott neki, minden reggel oda kellett mennie a patrónusának a házához, és ott megvárnia, amíg az úr volt, úra fölébred, az akár délig is eltarthatott, ez a várakozásidő, és köszönteni kellett. És utána pedig az úr, az ő volt rapszolgáj, tehát ezeket a klienseit, megvendégelte, tehát ez adta ő, azonkül jogi ügyekben és támogatt őket, segített őket, és viszont háborúban el kellett mennie vele, katonáskodniuk a klienseknek, tehát a volt rapszolgáinak, volt egy ilyen kötelezettségük.

És hogyha belegondolunk ezekbe az elemekbe, ez zellemi értelemben mind nagyon tanulságos. Tehát hogy kötelezségünk szinte, hogy az úrat minden reggel köszöntsünk, hogy ha kell, akkor vele harcoljunk, hogyha arról van szó, akkor jogi helyzetekben, jogi problémákban ő megsegít minket, tehát konfitusokban, és megvendégel minket minden nap, ez is igaz. És még egy érdekesség ezzel a kacsadban, hogy később ugyan, tehát már a harmadik században, de hoztak egy olyan törvényt, hogy abban az esetben, hogyha volt rapszolga, nem hálása a volt tulajdonosának, akkor újra elveszíteti a szabadságát.

Tehát ez is olyan tanulságos.

[Petrőcz Katalin]
Tehát úgy szabadított fel minket az úr?

[Grüll Eszter]
Hogy maradtunk egy viszonyban vele, egy olyan viszonyban, amiben tartozunk a hálával neki, azzal, hogy köszöntsük őt, és a többit.

[Petrőcz Katalin]
És itt néhány szóról van szó, de egy egész világnézet bontakozik ki belőle, ami hát nagyon jó ellenszere tudna lenni a mai fogalomrendszernek, amikor olyanfajta szabadságba gondolkodunk, ami másképp értelmezik, eleve a szabadosságot, de hát a szolgasságot is, tehát hogy eleve a vallásról sokszor úgy beszélnek, hogy az a szolgasság is egyébként szabad az ember.

[Grüll Eszter]
Így van, tehát ez teljes félértelmezés, és nagyon fontos, hogy az ember ebben a...

[Petrőcz Katalin]
A valóságnak a félértelmezés.

[Grüll Eszter]
Igen, a valóságnak a félértelmezés, és nagyon fontos, hogy az ember ebben a gondolkodásmódját igazítsa az igéhez, és eljusson erre a meggyőződésre, hogy most már nem vagyunk a bűnnek a rabszolgái, nem annak a kényekedve szerint élünk, hanem az úrjai vagyunk.

[Petrőcz Katalin]
Tehát olyan gondolat tárult itt föl néhány szónak a felhozatalából példájából, ami értelmessé teszi azt is, hogy hogyan tudjuk a gondolkodásunkat megújítani, és azt is, hogy mekkora szükség van erre. Mekkora szükség, így van.

[Grüll Eszter]
Aztán még, hát nagyon sok példát lehetne mondani, van még egy másik nagyon kedvenc példám, ez szintén a jelenésekönyvünek az első fejezetében, amikor Jézus megjelenik János előtt, és azt látja, hogy a szájából úgy szól a magyar szöveg, hogy két élő éles kard jön ki. Ha megnézzük itt a görög szöveget, akkor az az éles, az lehet hegyes is. Amiről más helyről tudjuk, hogy az Istennek az igéje, ami éles is, és hegyes is, tehát tud szúrni is, meg vágni is.

És akkor az ember elkezd gondolkozni, hogy hát hogyan vág, és hogyan szúr az Istennek az igéje. És hát, hogyha göröggel olvasja például az apostolok cselekedeteit, akkor nagyon érdekes helyeket talál ezzel a kapcsolatban. Az egyik az a Péter prédikációjának a végén történik, ugye a pünkörzsi prédikációra gondolok a második fejezetben.

Elmondja Péter a beszédét, és utána azt olvasjuk a Károly-ban, hogy a hallgatóság a szívükben megkeseredett, és kérdezték, hogy mit tennének, tehát meg akartak térni. És ott kiderül, hogyha megnézzük a görög szót, az úgy szól, hogy katanusszó, az az eredeti jelentés, hogy összeszúrkál. Tehát ez igen, összeszúrkálta a szívüket, és utána kerültek egy olyan állapotba, hogy meg tudtak térni.

Én ezt mindig úgy kézelem el, mintha ilyen nagy lufi lenne az ő nagy egójuk, amik beleszúrnak egy gombosütőt, és akkor így összezsugorodik, és akkor képesek arra, hogy elfogadják is ennek az akaratát. Ez nagyon plastikus volt ott. Igen, és találunk olyat is, ahol vág az ige, tudnélik a két beszédben is, amikor Péter és a többi apostól az ötödik fejezetben a Sanedrin előtt bizonyságot tesz, ott még nem bántják őket, de hát nem reagalnak valami pozitívan, és ott az szerepel a Károlyi, mondjuk fogaikat sikorgatták, nincsen semmiféle fog az eredetében, csak nem tudta másképp megoldani a Károlyi, ott az szerepel, hogy ketté fűrészeltettek.

Nagyon furcsa kifejezés, és találunk még egy helyet, pedig az Isvánnak a beszéd végén hangzik el, ugye Isván rendkívül keményen ment neki a kora képmutató vallásos vezetőinek, levezette a zsidó történelmet olyan módon, hogy ezeket a képmutató pillanatokat emelte ki belőle, és ott is ugyanez a Diá Prió szerepel, hogy ketté fűrészeltettek a szívükbe, és hát ott ugye látszik, hogy mennyire nem pozitív dolog történt a szívükkel, mert utána hát az eredetileg szabályosan elinduló tárgyalás, az egy lincselésbe csapott át, és úgy köveszték meg Isvánt, hogy tehát nem is történt semmi döntés, csak kirohantak, tehát nem bírtak magukkal, és megköveszték.

Tehát indulatból, és nem egy jogos törményes döntésből. Igen, persze, így van, így van, és hogy mi az, hogy ketté fűrészeltetek? Én azt gondolom, lehet ezzel vitatkozni, de én úgy magyaráztam ezt magamnak, ezt a ketté fűrészelt szívet, hogy tulajdonképpen az igel megmutatta a szívüknek a valóságos állapotát, tehát hogy ezt a kettőséget, hogy van egy részt az, amit ők mutatnak magukról, hogy ők ilyen nagyon valásos, Istenek engedelmes emberek, de van a másik fele a szívüknek, ami igazából elvetemült és gonosz.

És ugye az igen máshol is beszél két szívű emberekről, a 12. Zsoltár mondja azt, hogy ott panaszkodik a Zsoltáros, hogy úgy mondja a Héber, hogy lévvá lévv, tehát szív és szív emberei, tehát van egyféle szívük, meg van másfélféle szívük, és kiderül, hogy képmutatóan beszélnek, hízelegnek, de közben teljesen romlottak és gonosznak. Úgyhogy ha az ember ezeket a különböző helyeket így összerakja akkor, és egy nagyon izgalmas dolog tárol ki.

[Petrőcz Katalin]
Igen, megértem, hogy miért ilyen kalandos ennek a megtanulása, amit először említettél, hogy jó ezeket így összerakosgatni, és azért jó, hogy nehéz, mert akkor sok darabból áll ezek szerint.

[Grüll Eszter]
Persze, tehát az nem egy ötperces feladat, de viszont annál kifizetődőbb én azt gondolom.

[Petrőcz Katalin]
Ahhoz, hogy mi is egy kicsit most akkor ezt az elvet kövessük, egy kicsit lelassítunk egy zenével, hogy mindenki ezt tudja így mélyíteni, és utána folytatjuk Dr. Grill Eszterrel a beszélgetést.