Ugrás a tartalomra

Hamis bombafenyegetéssel zaklatják az amerikai zsinagógákat

Július óta 49 fenyegetéssel kellett szembenézniük.

Rendőri védelem egy zsinagóga előtt tavaly New Jersey-ben. - Kép forrása: Eduardo Munoz/Reuters

Az őszi zsidó ünnepek miatt egyre több zsinagógának okoztak kellemetlenséget amerikában a hamis bombafenyegetésekkel. A legutóbbi eset éppen a zsidó újévet megelőző, úgy nevezett szelichot istentisztelet alatt érte az egyik zsinagógát.

Frissítés: a Times of Israel beszámolói szerint pár órája egy Miami-ban található zsidó iskolát kellett kiüríteni bombafenyegetés miatt. A rendőrök elmondása szerint meglehet, hogy ez is csak egy hamis fenyegetés volt, de nem zártak ki más lehetőségeket sem.

Július közepe óta tizenhárom államban összesen legalább 49 fenyegető hívással kellett szembenázniük az amerikai zsinagógáknak, azonban egyiket sem hozták összefüggésbe hiteles bombafenyegetéssel. Az Anti Defamation League (ADL) arra számít, hogy a fenyegetések a pénteken kezdődő Ros Hásáná ünnepségek miatt fokozódni fognak. - írja a Times of Israel.

"Ez a szélhámosokból álló hálózat minden hétvégén újabb célpontokat azonosít, és hamis bombariadókat jelent be"

- mondta a Jewish Telegraphic Agency-nek Oran Segal, az ADL szélsőségesekkel foglalkozó központjának elnöke.

Oren Segal, az ADL elnöke - Kép forrása: Carolyn Kaster/AP


Segal szerint a hívásokat „antiszemita trollok” indítják, és olyan összejöveteleket céloznak meg, akik élőben közvetítik az istentiszteleteket, hogy az elkövetők így végig nyomon követhessék a reakciókat, bár megjegyezte, hogy szerepelt néhány olyan intézmény is a célpontok listáján, amelyekre ez nem jellemző. A szakértő szerint egyre gyakoribb az is, hogy az elkövetők nem zsidó intézményeket vesznek célba, hanem mecseteket, vagy olyan templomokat, ahol a résztvevők feketék.

A Péntek esti fenyegetéseket a Beth Am nevű Reform zsinagóga akkor kapta, amikor Anna Esho, képviselőnő, és Jeremy Ben-Ami, a J Street elnöke is jelen volt. A  St. Petersburg rendőrség szóvivője elmondta, hogy a nyomozás még zajlik, de az esetet hamis bombariadóként fogják kezelni, amelyért börtön jár.


Legfrissebb