Hollandiában nőtt a házasságkötések száma és csökkent a bejegyzett élettársi kapcsolatoké, az idővel futnak versenyt az izraeli régészek, folytatódnak az izraeli kormányellenes tüntetések - összegyűjtöttük Önnek a legérdekesebb híreket és beszélgetéseket a Hit Rádió mai tartalmai közül!
Elhangzott a Hit Rádióban 🎙️

Hack Péter: Megáll Völner és Schadl védekezése?
Völner Pál és Schadl György ártatlannak vallották magukat, a büntetőperben megvádoltak közül többen pedig bűnösnek. Dr. Hack Péter, az ELTE ÁJK tanszékvezető egyetemi tanára volt a Hit Rádió vendége Világnézet műsorának vendége. Vendégünk elmondta, hogy a korrupciós cselekményeknél mindig van egy aktív vesztegető (aki ad), és egy passzív, aki kapja. Ha azok, akik adták beismerik a bűncselekményt, magukat terhelve, az elsőrendű vádlottnak nagyon nehéz lesz védekezni. Gyenge lábakon áll a védekezés Hack Péter szerint. Úgy tűnik, hogy nagyon erős bizonyítékok állnak rendelkezésre, de mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. A pedofil-botrányba keveredett tanár ügyével kapcsolatban is kérdeztük vendégünket.

Bogárdi István: A tényeket elmossa a vélemények áradata
Dr. Bogárdi István mérnök, közgazdász, egyetemi tanár szerint sok vélemény elhangzik a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatban, a tényekről viszont kevés szó esik. A Budapesti Műszaki Egyetem Vízközmű tanszékének tanára a Világnézet adásában bemutatta, hogy melyek azok a vizsgálatok, amiket ilyen esetekben el szokás végezni.
A hitradio.hu hírei 🌎

Betiltanák Németországban az abortuszklinikák előtti tüntetést és imádkozást
Az abortusz ellenzői 40 napon át akarnak tüntetni az abortuszklinikák előtt, a német családügyi miniszter azonban ezt meg akarja akadályozni és törvényben akarja biztosítani az abortusz-tanácsadáshoz való hozzáférést.
További hírek:
Ferenc pápa áprilisban Magyarországra látogat
Bővebben!Hollandiában nőtt a házasságkötések száma és csökkent a bejegyzett élettársi kapcsolatoké
Bővebben!VIDEÓ: folytatódnak az izraeli kormányellenes tüntetések
Bővebben!
Az emberiség 10 százaléka felelős az energiafelhasználáshoz köthető szén-dioxid-kibocsátás feléért
Bővebben!
Holnap a Hit Rádióban 🎙️
🔵 Világnézet 10:00-tól
Műsorvezető: Fekete Rita
🔴 A Háttérben 18:00-tól
Műsorvezető: Fekete Rita