Ugrás a tartalomra

"Ha Isten elhívott bennünket, akkor meg tudjuk csinálni" - 77 gyermek lelt új otthonra egy texasi házaspár által

A lelkész házaspár négy, nehéz sorsú gyermeket fogadott örökbe, majd példájukat további 22 család követte a gyülekezetben.

Kép forrása: Nykieria Chaney/Getty Images

A Sound of Hope című film Wilbert és Donna Martin életén keresztül, megtörtént események alapján mutatja be azt a megindító történetet, amely végül 77 nehéz sorsű gyermek örökbefogadásához vezetett.

A valós eseményeken alapuló „Sound of Hope: The Story of Possum Trot” című film bemutatja, hogyan indított el a texasi Bennett Chapel Missionary Baptist Church lelkésze, Wilbert Martin és felesége, Donna Martin egy úgynevezett "együttérzési mozgalmat", mely végül 77 nehezen örökbe fogadható gyermek örökbefogadásához vezetett a helyi közösségben.

A Martin házaspár négy gyermeket fogadott örökbe, két saját gyermekük mellé, és további 22 családot inspiráltak arra a gyülekezetükben, hogy hasonlóképp tegyenek.

"Egészen addig nem lesznek bizonyságod, amíg nem mész keresztül bizonyos dolgokon"

- mondta Martin tiszteletes.

"Át kell menned a próbán ahhoz, hogy jó bizonyságod legyen, és bár sokszor megbukunk, de én azok közé tartozom, akik hisznek abban, hogy ha Isten elhívott bennünket, akkor meg tudjuk csinálni"

– mondta Wilbert Martin a The Christian Postnak adott interjújában.

"Láthatjátok a bizonyítékot; vannak gyermekeink, akik már főiskolára járnak és diplomát szereznek. Ez a bizonyíték a sok küzdelem után. Nem volt könnyű ... de az élet tele van hullámvölgyekkel, visszaesésekkel, problémákkal

- hangsúlyozta Martin valamint hozzátette:

"De kell, hogy legyen bennünk ez az erő, ez a kenet, amivel azt mondjuk:"
'Nem adom fel. Folytatni fogom, mert az Úr velünk van'.
Wilbert Martin tiszteletes, és feleségge Donna Martin. - Kép forrása: Youtube

Donna Martin szerint a gyermekek befogadása "teljesen magától értetődő" volt, mivel anyja inspirációjának köszönhetően mindig is arra vágyott, hogy másokat ápoljon és szeressen feltétel nélkül.

A film rávilágít azokra a kihásokra is, amelyekkel a Martinékhoz hasonló családoknak kell szembesülniük az örökbefogadás után, hisz a gyermekek közül sokan bántalmazás és elhanyagolás áldozatai voltak.

"A gyerekek nevelése során nem arra koncentráltam, hogy min mentünk keresztül. Nem a kihívásra koncentráltam, hanem a szükségletek kielégítésére. És így, hogy ezt látom a nagyvásznon, azt mondom:
"Ó, Istenem, tényleg végigcsináltam ezt?"

- emlékezett vissza Donna Martin.

Nika King, aki Donna Martint aki a filmben Donna szerepét alakítja, azt mondta, hogy a film lehetőséget adott neki, hogy beszéljen Istenről.

"Ilyen még soha nem történt"

- mondta.

"Húsz éve vagyok Hollywoodban. Tabu Krisztus nevét felemlegetni. Tabu a hitről beszélni. És itt vagyok egy filmben, egy valós történetben, amely valós emberekről szól, és Isten szeretetéről beszél, és arról, hogy Krisztus van benned, és hogy megteszed azokat a dolgokat, amelyeket nem akarsz megtenni, és engedelmes vagy, és bízol Istenben, és áldozatot hozol... ez a legnagyobb öröm, amit valaha is éreztem az életemben, a karrieremben, mert most már tudom, miért van ez az ajándék, amit Isten adott nekem, és ez azért van, hogy Őt dicsőítsem"."

A Martin házaspár ma már egész Amerikában képviselik a nevelőszülői gondozásban lévő gyermekeket.

"Azt akarom, hogy az Egyház tudja, hogy a hit és az eltökéltség, valamint az isteni vezetésbe vetett bizalom csodálatos eredményekhez vezethet"

– mondta Wilbert Martin.

"Isten nem engedi, hogy az ördög hazuggá tegye Őt. Amikor Isten elhív valakit valamire, az képes lesz arra, hogy megtegye azt, még akkor is, ha még az utat nem is látja."

A „Sound of Hope” 2024. július 4-én debütál az amerikai mozikban.

(CP)

Legfrissebb