A Gázai övezetben érvényben lévő tűzszünet részeként csütörtökön újabb túszcserére kerül sor: három izraeli és öt thaiföldi túsz szabadulhat ki a Hamász fogságából, míg Izrael cserébe 110 palesztin foglyot enged el.
A szabadon bocsátott izraeliek között van Agam Berger, egy 20 éves izraeli katonanő, akit a Vöröskereszt vett át a dzsabaliai menekülttáborban. Az izraeli kormány később megerősítette, hogy Berger már az izraeli hatóságoknál van, és a Jewish Breaking News beszámolói szerint már a családjával is találozhatott.
Bergerrel együtt két másik izraeli túsz, a 29 éves Arbel Yehoud és a 80 éves Gadi Moses is kiszabadul, akiket az IDF beszámolói szerint az öt thaiföldi tússzal együtt átadtak az izraeli hatóságoknak. Amint arról korábban beszámoltunk, Yehoudot eredetileg szombaton kellett volna elengedniük, de a folyamat késlekedett, amelynek következtében Izrael ideiglenesen lezárta az észak-gázai átkelőket.
A fogolycserében szabadon engedett palesztinok között 30 olyan személy is van, akik életfogytiglani börtönbüntetést kaptak izraeli civilek ellen elkövetett halálos támadásokért. Az elengedettek között van Zakaria Zubeidi, egykori milíciavezér is, aki 2021-ben részt vett egy hírhedt szökési akcióban egy izraeli börtönben, de néhány nappal később újra elfogták. További három túszt, akik közül mindannyian férfiak, állítólag szombaton engednek majd el, több tucat palesztin fogolyért cserébe.
A mostani túszcsere része egy nagyobb megállapodásnak, amelynek első szakaszában a Hamász összesen 33 izraeli túszt – főként nőket, gyermekeket, időseket és sebesült férfiakat – enged el, közel 2000 palesztin fogolyért cserébe.
Izrael szerint az elengedésre váró túszok közül nyolcan már nem élnek.
A megállapodás szerint a következő szakaszról a feleknek még tárgyalniuk kell, amelynek következtében további túszok szabadulhatnak ki, és a tűzszünet is folytatódna. Ha azonban nem sikerül megegyezni, a háború március elején újraindulhat.
Izrael azt állítja, hogy továbbra is elkötelezett a Hamász elpusztítása mellett, még azután is, hogy a fegyveres csoport a tűzszünet után néhány órával ismét megerősítette uralmát a Gázai övezet felett.
A gázai terrorszervezet vezetése állítólag kijelentette, hogy a még fogva tartott túszokat csak akkor engedik el, ha Izrael teljesen kivonul Gázából és beszünteti katonai műveleteit.
(Time)